Iskolások lesznek-óvodai ballagás Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2012. június 28. csütörtök, 20:48
A bükkábrányi iskola 2013-14-es tanévében 14 olyan gyerek kezdheti el szeptemberben a tanulmányait, akik június 8-án pénteken vettek végleg búcsút a helyi óvodától.
Mielőtt a gyerekek az óvónők és szülők kíséretében megtették volna az utat az óvoda és az iskola tornaterme között, a csoportszobában a szülők külön is megköszönték a nevelésben résztvevők három évi áldozatos munkáját.
Megérkezve a tornaterembe Kiss Sándorné intézményvezető köszöntötte résztvevőket és mondott köszönetet több szülőnek is az elmúlt év munkájáért.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A kis és középső csoportosok zenés, vidám műsorral, játékokkal búcsúztatták a legnagyobbakat. Az iskolába készülők pedig a dalok és versek mellett egy mesejátékot is előadtak búcsúzóul, mielőtt a korukat jelképező hatoson átbújtak.
A nevelési évet hivatalosan Derekasné Orosz Andrea az intézmény igazgatója zárta be.
 

A felvétel első része:

A felvétel második része:

 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!