A Mezőkeresztesi SE felnőtt csapatának tavaszi szezonja
Írta: Eleven Televízió   
2012. július 10. kedd, 11:56
Véget ért a bajnokság a megyei II. osztály közép csoportjában szereplő Mezőkeresztes csapata számára.
Most a felnőtt együttes tavaszi szezonban lejátszott találkozóiról készült összefoglalót és gólokat tekinthetik meg mérkőzésről mérkőzésre.
Az első találkozót 2012. március 10-én rendezték meg, amikor Mezőkeresztes csapata Tiszapalkonya együttesét látta vendégül. A találkozón 1-1-es gólarányú döntetlen született. A keresztesi gólszerző Tarnóczi András volt.
Március 17-én a keresztesiek Mezőcsát ellen mérkőztek meg idegenben. A keresztesiek 5-2 arányban nyertek. A keresztesi gólok közül kettőt Vass Tamás, míg egyet-egyet Tarnóczi András, Molnár Gábor és Ficsor Richárd lőtt.
Március 24-én került megrendezésre a Mezőkeresztes-Bogács bajnoki labdarúgó mérkőzés. A találkozón 1-0-ás gólarányú vendég győzelem született.
A keresztesiek a következő mérkőzésüket március 31-én idegenben játszották Bükkzsérc ellen, akiktől 6-1-es vereséget szenvedtek el. Az egyetlen gól szerzője Kovács Balázs volt.
Április 7-én Mezőkeresztes együttese Nyírjes-Szirma együttesét látta vendégül, akikkel 2-2-es gólarányú döntetlent játszottak. A két gólszerző Vass Tamás és Ficsor Richárd voltak.
Április 14-én ismét hazai pályán játszottak a keresztesiek, ezúttal Sajóvámos ellen. A találkozón 4-2-es keresztesi győzelem született. A gólok közül kettőt Ficsor Richárd, míg egyet-egyet Tarnóczi András és Kovács Péter szereztek.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Április 22-én a keresztesiek Harsány otthonába látogattak a soron következő bajnoki labdarúgó mérkőzésükön. A találkozó 2-1-es harsányi győzelemmel ért véget. A keresztesi gól szerzője Vass Tamás volt.
Április 28-án Szirmabesenyő csapata érkezett Mezőkeresztesre. A találkozó 3-0-ás besenyői győzelemmel ért véget.
Május 5-én került sor a Tiszakeszi-Mezőkeresztes bajnoki labdarúgó mérkőzés lejátszására, amely találkozón a keresztesiek 7-1 arányban kaptak ki. Az egyetlen keresztesi gólt Tarnóczi András szerezte.
Május 12-én a keresztesiekhez Vatta együttese érkezett. A találkozót a vattaiak 3-2 arányban nyerték meg. A keresztesi gólszerzők Ficsor Richárd és Tarnóczi András voltak.
Május 19-én a keresztesieket Mályi együttese fogadta. A mérkőzés 4-2-es keresztesi győzelmet hozott. A gólok közül kettő-kettő Tarnóczi András és Ficsor Richárd nevéhez fűződik.
Május 26-án Sajóörös érkezett a keresztesiek otthonába, a keresztesiek vereséget könyvelhettek el, 1-0 arányban kaptak ki.
Június 3-án a keresztesiek a szomszédos Mezőnagymihályra utaztak, ahol 4-1-es gólarányú vereséget szenvedtek el. A keresztesi gólt Kovács Balázs lőtte.
Június 9-én a keresztesiek Sajósenye csapatát fogadták hazai pályán, ahol 1-0-ás gólarányú győzelmet könyvelhettek el. A gólszerző Ficsor Richárd volt.
Az utolsó fordulóban, június 17-én került sor a Mezőkeresztes-Szentistván bajnoki labdarúgó mérkőzésre. A találkozón a keresztesiek Tarnóczi András két gólja révén 2-0-ás gólarányú győzelmet könyvelhettek el.

Mezőkeresztes felnőtt csapata tehát a tavaszi szezonban a lejátszott 15 mérkőzésből 6 győzelmet, 2 döntetlent és 7 vereséget könyvelhetett el. A győzelmek közül kettőt hazai pályán, míg négyet idegenben értek el. Mindkét döntetlennel végződő mérkőzést hazai pályán játszották, míg a vereségek közül hármat hazai pályán, négyet idegenben szenvedtek el.
A bajnokságban az őszi és tavaszi szezont is egybevetve összesen 43 pontot sikerült gyűjteniük, így a tabellán a középmezőben, a 9. helyen végeztek.

A mezőkeresztesiek a Magyar Kupa sorozatban az első és egyben utolsó mérkőzésüket Bükkábrány csapta ellen játszották. A találkozón Tarnóczi András két gólja sem volt elég a továbbjutáshoz, hiszen az ábrányiak 3-2 arányban nyertek, így a keresztesiek búcsúztak a Magyar Kupától.

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!