Madarak és Fák Napja Mezőnyárádon
Rendezvény (2012.) - Mezőnyárád
Írta: Eleven Televízió   
2012. július 12. csütörtök, 08:59
A korábbi évekhez hasonlóan idén májusban ismét eljött a gyermeknap, melyet a madarak és fák napjával, illetve a DÖK nappal kötöttek össze a mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskolában. A növényekhez és állatokhoz kapcsolódó feladatokat a diákoknak csapatokban kellett megoldaniuk. A faluban és környékén állomásokat helyeztek el, amelyeket egy térkép segítségével kellet megtalálni. A pontokon a nevelők, és a 8. osztályos tanulók logikai, ügyességi, sport, biológiai és tájékozódási feladatokkal várták a versengő csoportokat. Az idei évben a legsikeresebben –meglepő módon- a legkisebbek teljesítettek, hiszen az egyik elsős csapat bizonyult a legügyesebbnek.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Mivel ezen a napon a játék és a szórakozás volt a középpontban, rengeteg lehetőség adódott az iskolapadban megfáradtak számára a kikapcsolódásra. A vállalkozó szelleműek kerékpáros akadálypályán próbálhatták ki magukat, de lehetett kötelet húzni, újságon, vagy seprűvel táncolni, aszfaltra rajzolni és még zsákban futni is. Ismeretterjesztő előadást hallhattak a résztvevők az év madaráról, az egerészölyvről. Nem csak az életmódjáról szerezhettek új információkat, de a védelmezésének segítéséről is. Az érdeklődőbbek megépíthették a fészkét, tojásokat készíthettek és egy játék során belehelyezhették a fészekbe. A programok között helyet kapott az idei tanév diákönkormányzati munkájának értékelése. Délután számháborúzásra, labdajátékokra, bújócskára is volt lehetőség. Nagy sikert aratott a tanár-diák kézilabda mérkőzés. A jókedvű diáksereg a késő délutáni órákig játszott a tanárokkal, akikkel a tanterem falai közül kiszabadulva sokkal felhőtlenebb volt a szórakozás.
 
 

Szerkesztő


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

Operatőr


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

Vágó


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691


 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!