Bükkaljai Mozaik - 2012. szeptember 12.
Írta: Eleven Televízió   
2012. szeptember 11. kedd, 09:30
Augusztus 20. Mezőkeresztesen
 
A mezőkeresztesi Augusztusi Vigasságok három napon át kínált változatos programokat a helyieknek és az ide látogatóknak.
Augusztus 20-án reggel fél 9-kor motoros felvonulás ébresztette a mezőkeresztesieket.
A program délután 13 órakor folytatódott, fúvósok és mazsorettek felvonulása invitálta az államalapítás ünnepére az embereket. Az ünnepi műsor keretében Tállai András államtitkár mondott beszédet, majd az új kenyér megszentelése és felvágása következett.
Ezt követően a fúvós zenekar kísérete mellett a mazsorettek felvezetésével a Népkertig tartott a felvonulás.
Délután ismét szórakoztató programok várták az érdeklődőket: Bunyós Pityu mulatós egyvelege, a Réparetekmogyoró társulat gyermekműsora, valamint operettslágerek csendültek fel
Este a Frogshow zenekar és a Hooligans lépett színpadra, valamint a háromnapos rendezvénysorozat zárásaként tűzijátékban gyönyörködhettek a kilátogatók.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 

 
Nyárádi Napok - estébe nyúló rendezvények - 2.rész
 
A Nyárádi Napok vasárnapi programsorozatában a karatékák bemutatója után ismét a hejőbábai népdalosoké volt a színpad. Ezúttal azonban nem csak az ének, hanem a tánc tudásukat is megcsillogtatták a hölgyek.
A népdalok után egy, az alkalomhoz és az ünnepi időponthoz illő Radnóti vers hangzott el Korpás Zoltán konferanszié előadásában, majd pedig két sokak által várt és ismert előadó, Oszvald Marika és Rokker Zsolti szórakoztatta a közönséget.
A nap végén az elmaradhatatlan tűzijátékban gyönyörködhettek mindazok, akik az esti órákig kitartottak.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 

 
Látogatás Faragó Zoltán népi fafaragónál - 2. rész
 
Előző adásunkban a Faragó Zoltánnál tett látogatásunk során leginkább a mester fafaragó tevékenységét ismerhették meg nézőink.
Van azonban egy másik dolog is, ami miatt érdemes ellátogatni Zoli bácsihoz: udvara és kertje olyan egyedileg kialakított, hosszú évek alatt lassan létrehozott környezetet biztosít, amely minden vendégnek különleges élményt nyújthat.
Mindjárt az utcai bejárat mellett egy különlegesen kialakított vízesés fogad bennünket, ami az mellett, hogy a nyári hőségben enyhülést hoz, más egyéb, meglehetősen fontos funkciót is betölt.
Elindulva az udvaron a kert és a porta vége felé rengeteg növénnyel találkozunk, szinte zöld az egész világ körülöttünk, ugyanakkor ennek is megvan a maga titka. Időközben pedig fény derül egy másik szenvedélyre és nagy igazságra is: minden értékes és fontos ami a múltból megmaradt és azzal összeköt bennünket.
Felsorolni is sok volna, mindazt a látnivalót, amely a portán fogadott bennünket. Egy azonban biztos: szinte minden négyzetméter egyedi terveknek és saját kezű munkának köszönhetően olyan, amilyennek láthatjuk. Az udvarról a kertbe kisétálva számos meglepetés és különleges nyugalmat árasztó környezet fogadja a vendéget.
Sétánk lassan véget ér, ahogy kert végén csordogáló patakhoz érkezünk. Közben még összefuthatunk olyan szoborral, amit maga a természet alkotott, vagy az ősi magyar hitvilágra emlékeztető installációval is.
A patakpart különlegessége pedig, hogy amíg más leginkább a nádfalat látja hasonló helyen, bennünket egy rendezett, frissen ültetett fűzfákkal ékes, minden ízében nyugalmat és rendezettséget sugárzó környezet fogad itt is.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!