Mezőkeresztes - MEAFC női kézilabda bajnoki mérkőzés - összefoglaló
Írta: Eleven Televízió   
2015. december 01. kedd, 10:08
alt
2015. november 21-én a mezőkeresztesi női kézilabda csapat a MEAFC csapatát fogadta otthonában. Az izgalmasnak ígérkező mérkőzésre délután 16 órától került sor, a mezőkeresztesi sportpályán. Ezen a szombat délutánon is sokak látogattak ki erre a meccsre is, hogy bíztathassák kedvenc csapatukat.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az első félidőt a hazai csapat nyitotta, egymás után 3 gólt is sikerült értékesíteniük, ezzel megtartva a vezető pozicíót a félidő első felében. A félidő második felében a vendég MEAFC csapata próbálta behozni hátrányát. Gyakran volt egyenlő az állás, de a vezetést nem tudták átvenni. Az első félidő végeredménye végül 11:8 lett a mezőkeresztesi csapat javára.
 
A második félidőt ismét a keresztesi csapatnak sikerült nyitnia, miközben a vendég csapat próbált felzárkózni. A félidő első felében a MEAFC csapata 16:17-re átvette a vezetést, bár ez nem tartott sokáig. A hazai csapat a félidő második felében gólgyártásba kezdett és egymás után 4 gólt is sikerült értékesíteniük. A mérkőzés végére a a keresztesi csapat előnye már 5 pontosra növekedett, így 23:18-ra nyerte meg a mérkőzést a hazai csapat.
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com