Pedagógus-portré: Jánosházi Sándorné (2005.)
Írta: Eleven Televízió   
2016. január 08. péntek, 09:52
2005-ben készült pedagógusokról készült portréfilmben Jánosházi Sándorné Gizike nénihez látogattunk el. Férjével, Jánosházi Sándorral együtt Bükkábrány meghatározó pedagógusai voltak. Évtizedeken keresztül a térség több iskolájában tanított, a legtöbbet a bükkábrányi iskolában nevelte és oktatta az alsós és felsős diákokat.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Gizike néni 1929. július 10-én született Alsóábrányban. Pályáját 1948-ban kezdte a tibolddaróci általános iskolában tanítóként, majd a bükkábrányi iskola tanára lett 1950-től. 1955-ben kapta meg magyar-történelem szakos diplomáját az egri Tanárképző Főiskolán. Később az intézmény igazgatóhelyetteseként dolgozott, majd 1972-től járási tanfelügyelőként dolgozott, 1974-től pedig a mezőkeresztesi iskola szakfelügyelője lett. 1986.februárjában aztán visszatért a bükkábrányi iskolába, ahol - a nyugdíjazását követően is - egészen 1995-ig dolgozott.
2013. szeptemberében, 84 éves korában hunyt el Jánosházi Sándorné Gizike néni.
 
A portréfilm 1. része:
 
 
A portréfilm 2. része:
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!