Mezőnyárád - Tiszapalkonya bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2016. március 21. hétfő, 16:18
alt
2016. március 13-án, vasárnap Mezőnyárád felnőtt csapata hazai környezetben lépett pályára. Ezúttal Tiszapalkonya csapatát fogadták. A találkozó 14 óra 30 perckor vette kezdetét. A tiszapalkonyai együttes 6 perc elteltével szerezte meg a vezetést, Isshak Ahdam gólja révén 1 gólos előnyre tettek szert.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A 9. percben a nyárádiaknak sikerült kiegyenlíteniük, Koza István talált be a palkonyai kapuba, így 1-1-re változott az állás.
A 20. percben újabb palkonyai gól született Hangácsi Tibor szerzett gólt, így 1-2 lett az eredmény. Az első játékrésznek 2-1-es palkonyai vezetés mellett vetett véget a játékvezető.
A 64. percben megszületett a 3. vendég gól is, Putnoki Zsolt Gábor volt eredményes, amely által 1-3-ra változott a találkozó állása.
A 70. percben a tiszapalkonyaiak 3 gólosra növelték előnyüket, Nótár Emil találata révén 1-4 lett a találkozó állása és ez maradt a végeredmény is.
 
 
 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com