Ülésezett a mezőkeresztesi városvezetés (vágatlan felv.)
Írta: Eleven Televízió   
2016. április 08. péntek, 15:24
Havi rendes ülését tartotta Mezőkeresztes képviselő-testülete március 31-én csütörtökön délelőtt 9 órai kezdettel.
Az ülés legelején Majoros János polgármester bejelentette, hogy Tóth Ábel jegyző munkaviszonyának megszűnése miatt mind az ülésen, mind pedig a későbbiekben a jegyzői feladatokat - az új jegyző kinevezéséig - Virágné Bordás Erzsébet látja majd el.
A városvezetés összesen tizenegy napirendi pontot tárgyalt meg és hozott döntést a kitűzött témákkal kapcsolatosan. Elsőként az egyes szociális ellátások helyi szabályairól szóló rendelet módosítása, kiegészítése történt meg. Majoros János polgármester beszámolt róla: a kiegészítés lényege abban áll, hogy a tervek szerint az önkormányzat ingyenes építési telket biztosítana azoknak a - főleg értelmiségi - fiataloknak, akik Mezőkeresztesen szeretnének letelepedni. Mindezzel ellensúlyozható lenne az elvándorlás, illetve a település elöregedése. Az elvégzett felmérések szerint jelenleg 38 építési telek jöhet szóba erre a célra. A Szociálpolitikai Kerekasztal javaslata alapján minden telek elvi értékét 500.000 Ft-ban határozzák meg. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a kedvezményezett a megszerzett telken meghatározott időn belül nem épít lakóházat, ezt az összeget ki kell fizetnie a város részére. További feltételként javasolták meghatározni azt is, hogy az igénylőnek legalább érettségivel kell rendelkeznie, párok esetén ez a feltétel legalább az egyik félre vonatkozik. A rendelet pontos és részletes szövegét - amit egyébként egyhangú igen szavazattal hagytak jóvá a testület tagjai - a város vezetése a későbbiekben több média felületen is közzéteszi.
Második napirendi pontban a 2015-ös év adóbevételeiről szóló beszámoló került megtárgyalásra és elfogadásra. Bár a képviselők korábban már írásban megkapták a részletes információkat a napirenddel kapcsolatban a polgármester több dolgot is külön kiemelt. Eszerint a 2014. évihez képest az iparűzési adóból származó bevétel tekintetében a befizetési hajlandóság aránya elmúlt évben némi csökkenést mutat. Nőtt viszont a gépjármű adóból befolyt összeg. Míg 2014-ben mintegy 18.674.000 Ft-ot, addig 2015-ben 19.349.024 Ft-ot hozott ez az adónem. Ennek az összegnek viszont csak 40%-a maradhat az önkormányzatnál, 60%-át a központi költségvetés számára kellett átutalnia a városnak.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Harmadik fő témaként a civil szervezetek és egyházak 2015. évi támogatásának felhasználásáról szóló beszámolók elfogadására került sor. Elmúlt évben összesen 11 szervezet kapott anyagi támogatást, közülük eddig kilencen nyújtották be az elszámolást, melyet a testületi tagok szintén írásban kaptak meg egy korábbi időpontban. Ezek áttanulmányozása után minden beérkezett beszámoló elfogadásra került.
A negyedik és ötödik napirendi pontban az IKSZT munkájáról, ezen belül is az idei év terveiről volt szó. Pónuzs Andrea, az IKSZT munkatársa írásbeli tervezetet nyújtott be mind a városi rendezvények, mind pedig az IKSZT saját rendezvényeinek vonatkozásában. A Kulturális Bizottság részéről igényként merült fel, hogy a későbbiekben a nagyobb rendezvényekről történjen előzetes egyeztetés a szervezők és a bizottság tagjai között. Képviselői javaslat hangzott el továbbá arról is, hogy a jövőben legyenek jobban szervezettek a rendezvények. Szó volt néhány idei konkrét programról is. Azt például már most lehet tudni, hogy ebben az évben a Keresztesi Vigasságok elnevezésű rendezvénysorozat július 23-án kerül majd megrendezésre. Végül a 2016-os terveket egyhangú igennel szavazták meg a testület tagjai.
A hatodik napirend keretében a bizottságok előző évi munkájáról számoltak be a bizottsági elnökök. A képviselők ebben a témában is kaptak korábban írásos, részletes beszámolót. Az Ügyrendi, Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke, Tóthné Sándor Edit elmondta: 2015-ben összesen 12 alkalommal üléseztek, az ülések során 63 határozatot hoztak. A jövőt illetően pedig az oktatási és kulturális munkában szeretnének több feladatot vállalni. Palatics Attila, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke az írásos beszámolót kiegészítve szót ejtett arról, hogy a jogszabályban előírt kötelező feladatok mellett igyekeztek önálló stratégiát felépíteni, sok olyan témát megtárgyalni, amelyek elősegítik az önkormányzat és a település fejlődését. A Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke Fekete Zoltán elmondása szerint az elmúlt évben 21 alkalommal került sor bizottsági ülésre. A kiutalt segélyek összege 624.000 Ft volt, 161 család jutott szociális alapon tűzifához és egy-egy kérelmező 20q lignittel egészíthette ki téli tüzelőjét. Jelentősen csökkent a köztemetések száma, 2015-ben egy köztemetés iránti kérelem érkezett, mely elfogadásra került. A beszámolók egyhangú igen szavazattal kerültek elfogadásra.
A következő napirendben az Egyesített Szociális Intézményben alkalmazott intézményi térítési díjakról kellett döntést hozni. A polgármester javaslatot tett arra, hogy idén ne emelkedjenek a térítési díjak, ezzel kapcsolatban természetesen kikérte a bizottságok tagjainak véleményét is, akik egyetértettek a javaslattal. Ebben az évben tehát maradnak az Egyesített Szociális Intézményben a 2015-ben megállapított díjak.
Nyolcadikként Mezőkeresztes Város Önkormányzatának idei közbeszerzési tervét tárgyalták és fogadták el a tagok. Egyelőre nem lehet tudni olyan beruházásról, amely közbeszerzés hatálya alá esne. Természetesen nyertes pályázatok és év közben felmerülő tényezők miatt ez még változhat. Amennyiben így alakul, akkor a tervezet is módosulni fog.
Kilencedik témakör a polgármester 2016. évi szabadságolási ütemtervének jóváhagyása volt. Majoros János ezzel kapcsolatos tervezetét már benyújtotta a képviselőknek, amit jóvá is hagytak. Ebben változás esetlegesen csak magánéleti okok miatt lehet.
Tízedik napirendi pontban a helyi óvodába történő beiratkozás időpontjáról született döntés. Ennek értelmében a 2016-17-es nevelési évre május 9-én, 10-én és 11-én írathatják be a szülők a gyermekeket a József Attila úti óvodában.
Utolsó átfogó témakör az indítványok és javaslatok megtárgyalása, elfogadása volt. Több más mellett a polgármester javaslatára egy, a víz- és csatornaszolgáltatással kapcsolatos pályázat benyújtását szavazták meg a képviselők.
Képviselői felvetés hangzott el továbbá a Bartók Béla úton lévő, az önkormányzat tulajdonát képező, de lakhatatlanná vált ingatlan lebontásáról, valamint a Tájház udvarán létesítendő illemhely megépítéséről. Ez utóbbi nagyban elősegítené a Tájházba szervezett nyári programok, táborozások megvalósítását. Felvetődött továbbá, hogy a város több pontján is szükséges volna újabb szeméttároló edények kihelyezése.
Válaszában Majoros János polgármester elmondta: az említett romos ingatlan bontása szerepel a közeljövő tervei között, minden bizonnyal még a tavasszal meg is valósul. A Tájház területén valóban sürgető a beruházás, melynek elvégzésével hamarosan meg is bíznak egy szakembert. A fa szemétgyűjtők elkészítése folyamatban van, rövidesen a helyükre is kerülnek.
Végezetül szó volt az utak és útpadkák karbantartásáról, javításáról is. Ezen munkálatok egy része a vasúttól kapott, illetve a közmunka program keretében beszerzett zúzott kőből valósul meg, de több helyütt az aszfalt hibák kijavítására is sor kerül majd. Ehhez kapcsolódóan hangzott el, hogy az iskola udvarán is egyre sürgetőbbé válik több területrész javítása. Itt a zúzalékos javítás csak átmeneti megoldást jelent, a probléma végleges orvoslására a későbbiekben aszfaltozni kell a területet, melyre a következő években lesz valószínűleg lehetőség.
Mindezek megbeszélése után a testület zárt ülés keretében folytatta munkáját.
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com