Vatta-BSC - Kisgyőr ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2016. április 04. hétfő, 01:00
alt
A BSC-Vatta U19es csapata 2016. március 26-án 13 órától hazai környezetben fogadta Kisgyőr csapatát a soron következő bajnoki fordulóban. A BSc-Vatta csapata már a 22. percben megszerezte a vezetést, Oláh Tamás szerzett gólt csapatának így egy gólos előnyre tettek szert.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A 24. percben pedig máris két gólosra nőtt a hazaiak előnye, ismét Oláh Tamás volt eredményes, így 2-0 lett a találkozó állása.
A 33. percben
megszületett a harmadik hazai gól is, ezúttal Vágó Zoltán talált be a kisgyőri kapuba, így 3-0-ra változott a mérkőzés eredménye.
A 41. percben
vette elő a bíró a mérkőzésen először a sárga lapot és mutatta fel Buzási Alexnek szabálytalanságáért.
Az első
félidőnek 3-0-s hazai előny mellett vetett véget a játékvezető.
A második félidőből
alig telt el egy perc, amikor a hazaiak ismét gólnak örülhettek. Kövesdi Alex találata 4-0-ra módosította a találkozó állását.
Az 51. percben
ismét a zsebébe nyúlt a bíró és vette elő a sárga lapot, majd mutatta fel ezúttal a kisgyőri Kis Zalánnak.
A 89. percben
a kisgyőri Merucza Béla szabálytalankodott olyan súlyos fokban, hogy a játkvezető egyből a piros lapot vette elő a zsebéből ás állította ki a játékost.

A BSC-Vatta – Kisgyőr ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye tehát 4-0 lett.

 
 
 
További eredmények és tabella -ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
Jegyzőkönyv - ifi (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com