Elsőáldozás és körmenet Mezőnyárádon - hosszabb összeállítás
Írta: Eleven Televízió   
2016. augusztus 17. szerda, 01:00
alt
Május 29-én délelőtt 10 órától a mezőnyárádi katolikus templomban 5 kisfiú és 7 kislány újította meg keresztségi fogadalmát, amelyet egykor szüleik, illetve kereszt szüleik tettek helyettük, és lett elsőáldozó a katolikus egyházközségben. Legelső szentgyónásukat követően a 12 gyermek már izgatottan várta a Jézussal való találkozást. Az ünnepi eseményre hosszas hitoktatói felkészítés mellett jutottak el a gyerekek. Az elsőáldozás Istennel való találkozás, az utolsó vacsora emlékezete.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A gyerekeknek és a szentmisén résztvevő híveknek Dr. Linzenbold Levente plébános beszélt az ünnepi alkalom jelentőségéről. Az ünnepi prédikációban nem csak a Jézussal való találkozás fontosságáról, de annak megtartó erejéről, a szülők és a család további felelősségéről is szó volt. A szentmise végén került sor az úrnapi körmenetre. A templom körül a négy égtáj irányába négy, virággal díszített sátrat helyeztek el, ezeket járták körbe a hívek. Dr. Linczenbold Levente plébános által felolvasott szentírási rész után a szentségi áldás adása következett. Ez után indult tovább a menet a következő állomásra. Legvégül a templomba tértek vissza, ahol a szentmise végén az elsőáldozók szülei és a hívek egy kis ajándékkal köszöntötték a plébános urat 50. születésnapja alkalmából.
 
 
1. rész
 
 
 
 

 

2. rész
 
 
 
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com