Bükkábrányi Bányász - Mezőnyárád labdarúgó edzőmérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2016. augusztus 23. kedd, 01:00
alt
2016. augusztus 14-én vasárnap Mezőnyárád felnőtt csapata a Bükkábrányi Bányász együttese ellen felkészülési mérkőzést játszott Bükkábrányban a Szép Pál Sporttelepen. Bükkábrány együttese 10 perc elteltével szerezte meg a vezetést 1 gólos előnyre tettek szert.
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A 15. percben újabb bányász gól született, így 2-0 lett az eredmény.

A 27. percben az ábrányiak megszerezték harmadik találatukat is, így 3-0-ra változott a találkozó állása.

A 33. percben már 4-0, míg a 40. percben már 5-0 volt a két csapat közötti gólkülönbség az ábrányiak javára.

A félidő vége előtt 1 perccel az ábrányiak megszerezték hatodik találatukat is, amellyel beállították a félidei eredményt, az-az 6-0-ás állás mellett mehettek a pihenőre a csapatok.

A 2. játékrészben sem változott sokaz a játék képe, a Bükkábrányi Bányász újabb találatnak örülhetett 9 perc elteltével, amely ahetedik góljuk volt, majd néhány perccel később a nyolcadik találatukat is elkönyvelhették a hazaiak.

A 65. percben a nyárádiaknak sikerült szépíteniük, így 8-1 lett az eredmény.

Pár perc telt csak el, amikor az ábrányiak ismét gólt szereztek, így 9-1 lett az állás.

7 perccel később a vendég nyárádiak ismét gólt tudtak szerezni, amely találat által 9-2- re változott a találkozó állása.

A találkozó lefújása előtt az ábrányiak megszerezték tízedik találatukat is, amely góllal beállították a végeredményt, a Bükkábrányi Bányász – Mezőnyárád felkészülési labdarúgó mérkőzés végeredménye tehát 10-2 lett. 

 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com