Sajóörös - Mezőnyárád bajnoki labdarúgó mérkőzés
Írta: Eleven Televízió   
2016. szeptember 12. hétfő, 01:00
alt
2016. szeptember 3-án szombaton a Mezőnyárád csapata idegen környezetben lépett pályára. Ezúttal Sajóörös együttese látta őket vendégül. A találkozó 16 óra 30 perckor vette kezdetét. A sajóörösi együttes 21 perc elteltével szerezte meg a vezetést, Béres Zoltán gólja révén egy gólos előnyre tettek szert.

Hirdetés_______________________________________________________________________

 
A 27. percben újabb örösi gól született, Béres Zoltán szerzett ismét találatot, így 2-0 lett az eredmény.
A 35. percben megszületett a harmadik hazai találat is, Béres Zoltán gólja révén 3-0 lett az állás.
A 38. percben a sajóörösi csapat újabb találatot könyvelhetett el, ezúttal is Béres Zoltán volt eredményes, így 4-0 lett az állás.
A 44. percben a játékvezető büntetőrúgást ítélt a hazaiak javára. A 11-est Béres Zoltán értékesítette, így 5-0-ra változott a találkozó állása, amely egyben a fél idei eredmény is maradt.
A 60. percben a nyárádiak szépíteni tudtak, Birinyi Ákos talált be a sajóörösi kapuba, így 5-1-re módosította a mérkőzés eredményét.
A 66. percben a hazai csapat újabb találatot könyvelhetett el, Béres Zoltán lőtt gólt, így 6-1 lett az állás.
A 75. percben a nyárádi Fekete Balázsnak sikerült megrezegtetni a sajóörösi hálót, gólja 6-2-re változtatta az állást.
A 82. percben Birinyi Ákos újabb találata révén 6-3-ra változott a mérkőzés eredménye.
A 86. percben Kiss Imre is feliratkozott a góllövők névsorába, találata révén 7-3-ra változott a találkozó állása.
Sajóörös-Mezőnyárád felnőtt bajnoki labdarúgó mérkőzés végeredménye tehát 7-3 lett.
 
 
További eredmények és tabella -felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
Jegyzőkönyv - felnőtt (nagyításhoz kattintson a képre!):
 
alt
 

 

 

 

 

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com