Táska szentelés-tanév kezdő szentmise Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2016. szeptember 19. hétfő, 10:24
Mezőnyárádon nem csak az iskolában nyithatták meg az idei tanévet az iskolások szeptember elején, hanem Isten segítségét is kérhették az új évre.
Szeptember 11-én a római katolikus templomban a megszokottól kissé eltérő ünnepi szentmisére került sor délelőtt 10 órakor, amelyen a számos tanuló mellett a szülők nagy része és a tanári kar több tagja is részt vett. Az oltár előtt már jóval a szertartás előtt gyűltek a táskák, bennük a tanszerekkel. A templomot pedig ezúttal nem az orgona és a kántor megszokott hangja, hanem a gyerekek éneke és Szelei Katinka hitoktató gitár játéka töltötte be.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Prédikációjában dr. Linczenbold Levente plébános az evangéliumi tékozló fiú történetén keresztül hangsúlyozta ki a jobbá válás, szorgalmas tanulás fontosságát és a Krisztushoz való közeledést a tanév folyamán. A táskák és a bennük levő tanszerek megáldására és megszentelésére a szentmise végén került sor.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com