Eljött a szeptember, ismét megszólalt a csengő országszerte, jelezve a tanév kezdetét. A Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolába, csütörtökön reggel 8 órára várták a gyermekeket. Sok iskolába induló kisdiákot – főleg az alsó tagozatosok közül - elkísérte édesanyja, édesapja első napján. Az alkalomhoz illő dekoráció előtt már várakozott a 4. osztály - kiegészülve három kis elsőssel – hogy Bakai Béláné és Podraczki-Király Boglárka tanítónénik vezetésével előadják műsorukat, amelyben üdvözölték az új tanévet. Tóthné Sándor Edit igazgató köszöntője után, minden gyermek, az osztályfőnöke vezetésével megismerhette az új osztályát, osztálytermét, illetve átvehette az új tankönyveit, ellenőrzőit. A mezőkeresztesi tanulók ezeken felül az önkormányzat által biztosított füzetcsomagokat is ekkor kapták meg. Az első tanítási nap osztályfőnöki órákkal kezdődött, majd a 3. óra után az órarend szerint folytatódott tovább. Az első két napon a délutáni foglalkozások elmaradtak ebéd után minden tanuló hazamehetett.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com