Ábrányi Ősz - a szépkorúakat köszöntötték Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2016. október 11. kedd, 09:27
Immár hagyománnyá vált, hogy az ősz beköszöntével a bükkábrányi önkormányzat vendégül látja a falu szépkorú lakosságát.
Szeptember 30-án délután 4 órára várták az idős lakosokat a Jánosházi Sándor Könyvtár és Szabadidőközpontba. A nagy számban megjelent időseket először Takács Katalin köszöntötte, majd Szalai Szabolcs polgármester ünnepi köszöntője hangzott el.
Ennek keretében adott át ajándékokat a település legidősebb női és férfi lakosának. A legszebb kort megélt hölgy Berta Jánosné Mariska néni, aki ebben az évben töltötte be 95. életévét. A férfiak közül a legidősebb Sós Sanyi bácsi, aki idén volt 90 éves. A legrégebbi házasok Veres Sanyi bácsi és felesége Erzsike néni akik 1952-ben kötöttek házasságot. Ők ugyan nem lehettek jelen, de az önkormányzat eljuttatta hozzájuk jókívánságait és ajándékait.
A polgármesteri köszöntő után Tállai András miniszter helyettes is szólt az egybegyűlt népes vendégsereghez.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A bükkábrányi óvoda gyermekei egy vidám zenés műsorral nyitották meg a műsorok sorát, majd a Nefelejcs Néptánccsoport fiataljainak műsora aratott nagy sikert a vendégek körében. Őket a Bükkábrányi Hagyományőrző Egyesület két népdalcsokorból összeállított műsora követte.
A kultúrprogram után finom vacsora került a meghívottak asztalára, melyet a községi vezetés és az önkormányzat dolgozói szolgáltak fel és a központi konyha készített el. A vacsora alatti és utáni jó hangulatról pedig Vanczák Árpád gondoskodott zenével és dalokkal egyaránt.
A finom étkek után még egy meglepetés várt az idősekre: Poór Péter énekes jól ismert régi slágerekkel tette még emlékezetesebbé az estét.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com