Madarak és Fák Napja a bükkábrányi iskolában
Írta: Eleven Televízió   
2018. május 14. hétfő, 11:24
Május 11-én rendezték meg a bükkábrányi iskolában a Madarak és Fák Napját. Az alsó és felső tagozat külön-külön útvonalon járta be a települést, így teljesítette az akadályversenyt. A kicsik a Posta közön keresztül, a Géczy út és a  Daróczi út érintésével jutottak el az Rákóczi útra és a Béke útra. A felsősök első állomása a Major hídnál volt, majd feladatok várták őket a Benzinkútnál, a Petőfi útnál, a futball pályánál, és a régi óvodaközben.
Az egyes állomásokon pontokat gyűjthettek a madarakról vagy fákról elnevezett csapatok. Változatos feladatok várták a gyerekeket, egyben azonban megegyeztek, hogy mindegyik a természet ismeretével volt kapcsolatos. Volt növény és madárfelismerés, szókereső, képrejtvény, óriás társasjáték, illetve közmondások kiegészítése vagy éppen totó. Az eredményhirdetés alkalmával pedig minden csapat számára volt valami jutalom, senki se ment haza üres kézzel.
A még nem induló vagy éppen visszaérkező csapatokat különböző feladatok várták, volt kerékpáros ügyességi pálya, trambulin, és kézműveskedés.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 


 
 
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com