Pünkösd - bérmálkozás Mezőnyárádon
Írta: Eleven Televízió   
2018. május 20. vasárnap, 20:10
Pünkösd napján az ünnepi szentmise keretében, vagyis május 20-án 13 fiatal részesült a bérmálás szentségében a mezőnyárádi római katolikus templomban. A szentmise celebrálását és a szentség kiszolgáltatását Buda Péter helynök, az Érseki Papnevelő Intézet rektora végezte.
A résztvevőket és a főpásztort a szentmise elején Kiss Endre helyi Egyházközségi Képviselő Testület elnöke köszöntötte. Prédikációjában a helynök atya külön kiemelte: a most megbérmáltaknak kicsit változik az élete a keresztény hivatás terén ugyan úgy, mint Pünkösd ünnepe után az apostolok élete is változott.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Az igeliturgia után a bérmálkozók megerősítették keresztségi fogadalmukat, majd pedig a bérmálás szentségének kiszolgáltatására került sor. A szentmise végén köszönő szavakkal búcsúztak a szülők és a bérmálkozók a helynöktől, valamint külön köszönetet mondtak a hitoktatóknak és a plébánosnak is a felkészítésért, az eddigi segítségükért.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com