Ülésezett Bükkábrány képviselő testülete 2018. szeptember 20.
Írta: Eleven Televízió   
2018. szeptember 21. péntek, 12:50
Szeptember 20-án a délutáni órákban havi rendes  ülését tartotta a bükkábrányi önkormányzat képviselő testülte.
A Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítása volt az első napirendi pont témája. Ezen belül mindössze apróbb formai változások történtek, amelyeket a tagok egyhangú igennel hagytak jóvá.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal javaslattétele a jegyzőkönyvek felterjesztésének gyakorlata vonatkozásában. Ez adta a második fő témát. Néhány korábbi testületi ülésről a csatolmányok érkeztek be késve az illetékes szervekhez, ez miatt figyelmeztette a kormányhivatal a közös önkormányzatot. A testület a most meghozott határozattal felhívta az illetékesek figyelmét a határidők pontos betartására.
Harmadikként arról döntöttek a testület tagjai, hogy az egyes anyakönyvi események után, mint például  az esketés, az anyakönyvvezető javadalmazását 5000 Ft-ról 10000 Ft-ra emelik, ezen a téren ugyanis évek óta nem volt változás.
Negyedik napirendben a Napsugár Napközi Otthonos Óvoda Bölcsőde és Konyha téli szünetéről született döntés. Ennek értelmében a szünet 2018. december 27-től 2019.  január 2-ig fog tartani.
Az "Indítványok, javaslatok" napirendben Szalai Szabolcs polgármester beszámolt a beadott  pályázatokról és azok jelenlegi állásáról. Itt többek között elhangzott, hogy az EFOP pályázatokkal elnyert összegekből sikerült a rendezvények lebonyolítását segítő eszközöket beszerezni, iskolai és óvodai eseményeket, képzéseket finanszírozni.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Kiépítésre került továbbá az úgynevezett, ASP rendszer is.
Az építési projektek kapcsán a polgármester elmondta: még 28 millió forintos forrás hiányzik a Bányász Emlékház bővítéséhez. Ezt az összeget szintén pályázati forrásból igyekszik majd beszerezni az önkormányzat.
Folyamatos egyeztetések zajlanak a tankerülettel is, a közösségi ház és az iskola épületének közös fejlesztéséről.
Tárgyal továbbá az önkormányzat a műemlék védelemmel is a római katolikus templom felújításával kapcsolatban.
Az egyik legnagyobb beruházás a szennyvíz elvezető rendszer kiépítése lesz. A tervezési folyamat már lezárult, az érdemi munkálatok a 2019-es év folyamán elkezdődnek majd.
Ezt követően  a testületi tagok zárt ülés keretében folytatták a munkát.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

ó

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com