Bükkaljai Mozaik - 2018. november 14.
Írta: Eleven Televízió   
2019. június 12. szerda, 10:45
 

 

 
 
 
 
 
alt
 
Nyolcadik alkalommal - Máté nap Bükkábrányban
 

Szeptember 22-én ezúttal nyolcadik alkalommal került sor Bükkábrányban arra a Máté napi rendezvény sorozatra, amely annak állít emléket, hogy Mátyás király Máté napján országos vásár tartását engedélyezte az akkori Alsóábránynak. A már hagyományosnak számító felvonulás délután 2 órakor indult az iskola udvaráról és érkezett meg a II. András térre.
Ide megérkezve nem csak a helyi termékek bemutatója és vására várta a vendégeket, de a kisebbek népi gyermekjátékokkal is múlathatták az időt.
A színpadon megállás nélkül váltották egymást a fellépők, akiknek szerepléseiben minden korosztály megtalálhatta a számára legérdekesebb programot.
Elsőként Szalai Szabolcs polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd a rendezvény idei díszvendégének, Szomolyának az első embere Guczi István mutatta be a települést, annak hagyományait értékeit.
A szomolyai vendégek egy kiállítást is összeálítottak Homonnai Ágnes grafikáiból, amelyet a plábánia épületében tekinthetett meg mindenki.  Szintén a parókia adott otthont egy másik tárlatnak is, amely Mátyás királyt és korát mutatta be a nagyközönségnek.
A polgármesteri köszöntők után a Nefelejcs Néptánccsoport lépett színpadra, őket pedig a bükkábrányi óvodások követték egy vidám műsorral.
Tekintettel Mátyás korára nem maradhattak el a reneszánszt idéző táncok sem, illetve a minden évben megrendezésre kerülő dalos találkozó idén is nagy sikert aratott. Ebben az évben a helyiek mellett Szomolya, Sajóbábony és Mezőszemere népdalosai szórakoztatták a rendezvény vendégeit.
Fél ötkor Koós János és Dékány Sarolta régi nagy slágereket felvonultató műsora aratott osztatlan sikert, majd a szintén hagyományos pálinka- és süteményverseny eredményhirdetésére került sor.
A nap záró műsorszáma a Kifli együttes fellépése volt, amely főleg a legkisebbeket vonzotta a színpad elé.

 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 
Reménnyel telt meg a mezőkeresztesi templom – Nyitott Templomok Napja
 

A Nyitott Templomok napja mindig különleges élménnyel kecsegtet. Bevinni az Isten házába egy elsőre idegennek tűnő programot rendhagyónak hathat, de ahogy haladunk előre az előadásban minden kezd kikristályosodni és értelmet nyerni. Liszt Ferenc szavai járják körül ezen események lelkületét, miszerint „A művész feladata, hogy a művészet papjaként felemelje és Istenhez vezesse az embereket”.Egy ilyen esten vehettek részt azok, akik szeptember 16-án a mezőkeresztesi katolikus templomba látogattak.  Az Ars Sacra Fesztivál keretén belül a miskolci származású költő, Tornay András látogatott el többedmagával, hogy a zene és a költészet összefonódásában egy ilyen különleges élményt nyújtson a helyieknek. Közreműködött az est folyamán Völgyessy Szomor Fanni, valamint a költő bátyja, Tornay Gábor is. Tornay András versei, és a versekből készült zenei átiratok a legtöbb esetben az ő hangjukon szólaltak meg. A „Lesz majd egy nap”, a költő egyik személyes kedvenc műve adta az est címét, amelynek mondanivalója összefoglalja az előadáson elhangzott művek lényegét.  A változatos műsorban teret kaptak az egyéniségek, az egyéni szemléletmód, de a közösség és a csapatmunkában rejlő erő is. Erős dinamizmus jellemezte az estét, hol elcsendesült, hogy a nézők saját gondolatai is teret kapjanak az amúgy magával ragadó előadás közben, hol pedig magasztosan zengette meg a templom falait az a bizonyos erő, ami a költő szerint az egyik legfontosabb emberi erény. Ennek szelleme járta át a dallamok és szavak összességét, ami nem más, mint maga a remény.

 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com