Válasszon szekciót 
Címszűrő 
Tartalomszűrő 
  Az összes leírás kapcsolása Az összes leírás összecsukása
Térségi top
Cikk címe Találatok
Szentistvánon körzeti megbízotti irodát avattak
Körzeti Megbízotti irodát avattak fel Szentistvánom, ezzel egy régi vágya teljesült a település lakóinak. Az új irodában a rendőrségi megbízott és a polgárőrség is jól megfér majd. A megnyitón jelen volt Szerencsi Árpád r. alezredes, a mezőkövesdi kapitányság vezetője és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrkapitányság részéről Kovács Béla r. ezredes. Az előzményekről Koncz Józseffel a település polgármesterével beszélgettünk.
1776
Befejeződött Girincs orvosi rendelőjének felújítása

 

Girincsen az orvosi rendelő komplex egészségügyi szolgáltatásokat nyújt a település lakóinak, emellett mind a háziorvosi, mind a fogorvosi praxis tekintetében további települések lakói is itt vehetik igénybe az alapvető egészségügyi ellátásokat.
Az Európai Uniótól elnyert forrás segítségével a háziorvosi és fogorvosi rendelő is megújult, és a védőnői szolgálat is komfortosabb körülmények között működhet, valamint korszerű műszerek beszerzésével az ellátás színvonala is emelkedik.

A projekt zárórendezvényére és az épület átadására december 14-én került sor a településen.

1248
Adventi készülődés és karácsonyi vásár
2011. december 10-én délután 3 órára várták szeretettel a kicsiket és a nagyokat a mezőkeresztesi Művelődési Házba, hogy közösen készítsék el a legszebb karácsonyfadíszeket és díszítsék fel közösségi tér karácsonyfáját. Nemcsak Mezőkeresztesen hanem Mezőnyárádon is készültek karácsonyfadíszek, de itt az iskola Szülői Munkaközössége által.
1391
Tejtermékeket népszerűsítettek az iskolákban
November 21-e és 25-e között a tej és tejtermékek népszerűsítésének hete volt. A Tej Terméktanács szervezésében kiállítás várta a gyerekeket mind a mezőkeresztesi, mind pedig a bükkábrányi iskolában. A program célja az volt, hogy bemutassa a tejtermékek sokféleségét, szerepét az egészséges táplálkozásban, fejlődésben és megszerettesse fogyasztásukat.
A komplex program az ismeretbővítő információk mellett interaktív játékot, vetítést, nyereményjátékokat nyújtott a tanulóknak. Megismertették az iskolatej program lehetőségeit is. Az óraközi szünetekben zajló bemutatók érdekesek, a gyerekek érdeklődőek voltak.
1500
Adventi készülődés
November 24-én Bükkábrányban az iskola diákönkormányzatának néhány képviselője elkészítette az ilyenkor szokásos adventi koszorúkat az osztály- és szaktantermekbe. A DÖK tagokon kívül három kézműveskedést kedvelő tanuló is tevékenykedett az említett délutánon, segítve ezzel társaikat.
Szintén az adventi koszorúk kapták a főszerepet Mezőkeresztesen két nappal később a Művelődési Házban is. Itt kicsik és nagyok egyaránt elsajátíthatták e szép ünnepi dísz elkészítésének módját.
1425
Zöld Hírháló - Bemutatócentrum nyílt Telkibányán
ÖKO-DEMO Bemutatócentrumot avattak Telkibányán 2011.11.19-én szombaton. Az ökoiskola egyik használaton kívüli melléképülete ezentúl méltó helyszíne lesz a fenntartható fejlődés megvalósulását szolgáló közösségi-környezetvédelmi programoknak.
A megnyitóra érkező lakosok sűrűjében Mester Lászlóné, a település polgármestere elmondta, hogy örömmel járultak hozzá, hogy az Aranygombos Többcélú Közhasznú Egyesület az Abaúj-LEADER pályázatát elnyerve egy újabb közösségi teret hozzon létre.
Bereczky Béla, az egyesület elnöke az előzményeket ismertette, miszerint a szakmai elképzelést az Ökológiai Intézet Alapítvánnyal közösen dolgozták ki, a megvalósításba pedig bevonták az Energiavámpír Kft.-t, a Zöld Kapcsolat Egyesületet, valamint a Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózatát is.
1186
ÚJ! Bükkaljai Mozaik - új heti magazint indítottunk

Az Eleven Televízió november 2-ai adásától kezdődően, "Bükkaljai Mozaik" címmel rendszeresen, minden héten 35 percben jelentkező, új közéleti és kulturális magazint láthatnak nézőink a szerdai szerkesztett adás (és természetesen a szombati ismétlés) keretében.
Így adásunk korábban, 16 óra 53 perctől kezdődik, 16 óra 55 perctől a Bükkaljai Mozaikot láthatják, 17 óra 30 perctől pedig - az eddig megszokottak szerint - híradóval, magazinokkal, rendezvények összefoglalóival, sportműsorral várjuk Önöket. 19 óra 40 perctől pedig a Bükkaljai Mozaik aktuális adásának ismétlését nézhetik meg kedves nézőink. (Természetesen a teljes szerkesztett adás ismétlése is, korábban 17 óra 23 perckor kezdődik szombatonként.)
Új magazinunkban a televízió vételkörzetében történő eseményeket foglaljuk össze, a településeket és az itt lakókat érintő témákkal foglalkozunk, műsoronként legalább 3 anyagot készítünk.
1096
Halloween a térség iskoláiban
A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg, bár mára már az egész világon elterjedt. A boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe Október 31-én tartják. A kereszténység terjesztésekor a hittérítők azt a feladatot kapták, hogy lehetőség szerint a keresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazítsák azok betiltása helyett. Így ez a pogány ünnep a keresztény mindenszentek ünnepe lett. A térség iskoláiban is évek óta megtartják ezt az ünnepet. Mezőkeresztesen, Mezőnyárádon és Bükkábrányban is színes programokkal várták a gyermekeket. Készültek a töklámpások, különböző ijesztő jelmezekbe bújtak a résztvevők. Mezőnyárádon bejárták a települést, bekopogva a házakba cukrot, csokit kérve. Mezőkeresztesen a tökökből igazi műalkotások készültek. Bükkábrányban pedig vidám jelmezekbe bújtak, kifestették magukat az idei Halloween party-ra érkező diákok.
2305
Három utcát aszfaltoztak, járdát és árkot építettek Tenken

Tenk község önkormányzata már 2010-ben elhatározta, hogy a településen lévő három, szilárd burkolattal még el nem látott utcáját, a lakossági igényekkel összhangban, pályázati forrásból megújítja.
Az elmúlt hónapokban a kitűzött célt sikerült teljesíteni: egy sikeres pályázatnak köszönhetően a Mikszáth Kálmán, a Vörös Hadsereg és a Felszabadulás utcákban meg tudták oldani a régi földutak szilárd burkolattal történő felújítását. A beruházás keretében járdák és szikkasztó árkok kialakítására is sor került az érintett utcákban. 

1634
Október 4. - Az állatok Világnapja
Hagyományosnak mondható, hogy október 4-e, az Állatok Világnapja azzal telik el, hogy az állatbarátok az ember által tartott állatok tenyésztését, tartását, a velük való bánásmódot összegezik és megismertetik a fiatalabb korosztállyal.
Erre a jeles napra emlékeztek Mezőkeresztesen a Harmatcsepp Óvodában is, ahol egész nap során az állatokról, tartásukról, viselkedésükről tanulhattak a gyerekek. Mindhárom csoport, rövid műsor keretében mutatta be az egyes háztáji állatokat.
A pillangó csoport a házi szárnyasokat, a méhecske csoport a házi kedvenceket, a macis csoport pedig a házi négylábúakat mutatta be a jelenetek segítségével.
1506
Jó ütemben halad Tenk község településfejlesztési akciója
Tenk község önkormányzata már a 2010. évben elhatározta, hogy a településen lévő három, szilárd burkolattal még el nem látott utcáját, a lakossági igényekkel összhangban, pályázati forrásból megépíti.
A községi önkormányzatok kötelező feladata a tulajdonukban lévő utak karbantartása, illetve a balesetmentes közlekedés lehetőségének biztosítása. Ezért is kiemelt feladat Tenk községben, hogy a Mikszáth Kálmán, Vörös hadsereg és a Felszabadulás utcákban megoldódjon a régi földutak szilárd burkolattal történő felújítása. Ezzel párhuzamosan a csapadékvíz elvezetésének megoldására is sor kerülhet, amely az utak egyik oldalán elhelyezett szikkasztó árkok kialakításával kerülne megvalósításra. A 2011. évben, az önkormányzat sikeres pályázata után sor kerülhet ezen célok megvalósítására.
1879
Bükkaljai Borgaléria nyílt Cserépfaluban

 

Augusztus 12-én került sor a Bükkaljai Borgaléria átadó ünnepségére, amelyet Cserépfaluban találhatnak meg ezentúl a térségbe látogató turisták, érdeklődők. A 110 nm-es, akadálymentesített, a borgalériának helyet adó épületet a Pincevölgy Egyesület építtette az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program turisztikai tevékenységek ösztönzésére kiírt pályázati eljárásában elnyert 26,6 millió forintos támogatás segítségével.
Az elképzeléseket 100%-os támogatásból valósíthatta meg az egyesület, az átadásra került épület borturisztikai bemutatóházként és információs központként hiányt pótol a térségben: a látogatók naprakész, pontos listát kapnak majd a Bükkalján található pincékről, borutakról, fogadókról, vendégházakról és természetesen a településekről valamint az épített és természeti látnivalókról, és a kistérségi programokról.
A rendezvény alkalmával a meghívott vendégek ízelítőt kaphattak a bükkaljai borokról, a térség borászai közül pedig Kompa József, Mezei Mihály, Prokai László és Kósik István pincészetei mutatkoztak be.

3542
Átadták a felújított Alapszolgáltatási Központot Ostoroson
 
Június 30-án 10 órától ünnepélyes keretek között adták át Ostoroson az Alapszolgáltatási Központot, amely a régi épületrész felújításán kívűl új épületrésszel, helyiségekkel bővült.
Az Európai Uniótól elnyert közel 31 millió forintos pályázati támogatás, illetve az önkormányzat által biztosított mintegy 3,5 millió forintos önerő segítségével megvalósult beruházás segítségével a Kossuth út 3. szám alatt lévő épületben
minden szociális tevékenységet egy helyen tudnak ellátni a településen.

1840
Elkezdődött Girincs orvosi rendelőjének felújítása

 

Girincsen az orvosi rendelő komplex egészségügyi szolgáltatásokat nyújt a település lakóinak, emellett mind a háziorvosi, mind a fogorvosi praxis tekintében további települések lakói is itt vehetik igénybe az alapvető egészségügyi ellátásokat.
Az Európai Uniótól elnyert forrás segítségével a háziorvosi és fogorvosi rendelő is megújul a következő hónapokban, továbbá a védőnői szolgálat is komfortosabb körülmények között működhet, és korszerű műszerek beszerzésével az ellátás színvonala is emelkedik.

1262
Átadták a felújított orvosi rendelőt Sajópetriben
Határidőre elkészült a kivitelező cég Sajópetriben az orvosi rendelő felújításával, május 30-án pedig az ünnepélyes zárórendezvényre is sor került, amelynek a kibővített intézmény adott otthont. A település lakói pedig heteken belül a megújult egészségházban vehetik igénybe a háziorvosi, fogorvosi ellátást, valamint a védőnői szolgálat is újra itt működik majd.
A meghívottakat Debreczeni Balázs polgármester köszöntötte, aki a projekt előzményeiről elmondta, hogy bár az épület korábban felújításra került, a képviselő-testület döntése értelmében nagy hangsúlyt fektetnek az önkormányzati intézmények energiatakarékos működtetésére, így az Észak-Magyarországi Operatív Program egészségügyi intézmények fejlesztésére, korszerűsítésére kiírt pályázatán többek között ennek megvalósítására igényeltek forrást, melyet el is nyertek. 
1190
Patak után erdő takarítás Tardon
A Tard északnyugati határában elterülő Sugoró annak, a hatalas területeket borító erdőnek egy aprócska maradványa, amely valaha évszázadokig borította a bükkaljai területeket. Ma Natura 2000-es terület, amely számos védett állat és növényfajnak ad otthont.
Úgy látszik azonban, hogy ez egyeseket egyáltalán nem zavar abban, hogy egyszerűen szeméttelepnek nézzék az értékes tölgyest.
Május 13-án
, mintegy folytatva egy korábbi patak takarítási akciót, négy természetvédő górcső alá vette a területet, és
felkutatta, összeszedte az avar alatt megbúvó irdatlan mennyiségű hulladékot.
1473
Gasztronómiai fesztivál,világrekord Bogácson
A három napos bogácsi gasztronómiai fesztivál szombati napjára televíziónk is ellátogatott, az immár 9.rendezvény idén is finom ízeket, különleges látnivalókat és egy újabb világrekordot is kínált a nap során kilátogató több ezer érdeklődőnek.
A fesztivál hagyományosan a szakácstanulók viadala köré épül, akik szombaton a grillezett ételek terén mérték össze tudásukat. A versenyre az ország több szakiskolájából neveztek a csapatok, a diákokat szakoktatóik készítették fel a versenyre, ám itt sem engedték el a kezüket.
2593
Megújul a Tornácos Ház Bükkábrányban
Zajlanak a "Tornácos Ház" felújítási munkálatai Bükkábrányban. Várhatóan július elején kerül átadásra a kívül és belül is teljesen megújuló és új funkciókkal bővülő épület. A munkálatok jelenlegi állásáról Szalai Szabolcs polgármestert kérdeztük.
2714
"eNTER 2009/2010": projektzáró konferenciát tartottak
2011.május 5-én tartották a bükkábrányi és a mezőkövesdi általános és középiskolai könyvtárak összefogásával, az Európai Unió támogatásával megvalósult "eNTER 2009/2010": iskolai könyvtárak innovatív fejlesztése a mezőkövesdi kistérségben című projekt záró konferenciáját és  sajtótájékoztatóját a mezőkövesdi Nefelejcs Hotel konferenciatermében.
A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretein belül a projekt 100%-os támogatást kapott, az érintett 4 könyvtár, a bükkábrányi Jánosházi Sándor Könyvtár, a mezőkövesdi Mező Ferenc Tagiskola Könyvtára, a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola Könyvtára, valamint a Széchenyi István Szakképző Iskola Könyvtára 12.488.168 Ft-ot használhatott fel a pályázatban megfogalmazott célok végrehajtására.
2056
Jó ütemben halad a fejlesztés az Ostorosi Alapszolgáltatási Központban

 

Az önkormányzat korábbi elhatározását, miszerint a szociális ellátás egy intézményben, kibővült szakember gárdával működjön a jövőben, ezekben a hónapokban sikerül megvalósítani a településen.
Az Európai Uniótól elnyert forrás segítségével a Kossuth út 3. szám alatt lévő épület felújításával, kibővítésével minden szociális tevékenységet egy helyen tudnak ellátni a településen.
A kivitelező elkészült az épület bővítésével, illetve az új és régi épületrész felé is új tetőszerkezet került, és megfelelő ütemben haladnak a még hátralévő munkákkal.

1124
Szakmai továbbképzés Mezőkövesden
Április 27-én a TÁMOP 3.2.4. pályázat keretében Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulással együttműködve az "eNTER 2009/2010.": iskolai könyvtárak innovatív fejlesztése a mezőkövesdi kistérségében c. projektben résztvevő könyvtárak a térség alsós pedagógusai számára szerveztek szakmai napot.
2650
Kirándulás, kertészkedés a Föld Napján
Magyarországon 1990. óta ünnepeljük minden évben a Föld Napját. Ennek célja pedig, hogy különféle akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.
Térségünk szinte minden oktatási intézményében szerveznek ilyenkor az alkalomhoz köthető rendezvényt. Kameránkkal ebben az évben a bükkábrányi és a mezőkeresztesi óvodában jártunk. Bükkábrányban a kertészkedés kapta a fő hangsúlyt. A gyerekek az épület előtti virágoskertben tevékenykedhettek. Az előre elkészített ágyásokba szorgos kezek szórták a virágmagot. Hogy pedig a fák is elegendő vízhez jussanak, előkerültek a locsoló kupák is.
1513
Megmentették a mérgezett parlagi sast
A Tard határában lévő festői Bála-völgy mellett mintegy 30 ember gyülekezett április 22-én, hogy egy nem mindennapi eseménynek lehessen szemtanúja.
A történet egy héttel korábban kezdődött, amikor egy traktoros figyelmét keltette fel a szántóföldön vergődő parlagi sas. Pontosan tudta, ilyen esetekben mi a teendő, így felvette a kapcsolatot a Bükki Nemzeti Parkkal. A helyszínre Kleszó András természetvédelmi őr sietett.
1578
Több óvodában is bemutató foglalkozást tartottak
Bükkábrányban az óvoda-iskola kapcsolatáért felelős munkacsoport az óvodából iskolába való átmenet megkönnyítése érdekében bemutató óvodai foglalkozást tervezett a nagycsoportban és bemutató tanítást az iskola 1. osztályában.
Az óvodai nagycsoportban matematika foglalkozáson vettek részt az alsós nevelők és az óvónők 2011. április 6-án.
4581
Megújul az orvosi rendelő Sajópetriben

A végrehajtandó feladatok közül - néhány belső és külső munkától eltekintve - mindent elvégeztek már a kivitelező cég szakemberei, így megtörtént többek között az épület alapterületének kibővítése, a nyílászárók és a tetőfedés cseréje, valamint az épület hőszigetelése. Ez azt is jelenti, hogy tartani tudják a május 15-ei határidőt, amely a műszaki átadás időpontjaként lett kitűzve.
Az akadálymentesítés révén a mozgásukban korlátozott betegek is könnyebben bejuthatnak az épületbe illetve a beruházás megvalósulása után energia-megtakarítással is számolhat az önkormányzat, mivel napkollektorokkal szerelik fel az épületet.
Mint arról korábban írtunk, az épület állaga már önmagában is indokolta a felújítást, ráadásul a védőnői szolgálat helyisége kis alapterületű volt, amely az érintett lakosok megfelelő ellátását is nehezítette.
A kivitelezők az elmúlt hónapokban folyamatosan dolgoztak az épület felújításán, bővítésén, a jelenlegi készültségi szint 90%-os, azaz hamarosan elkészülnek az előírt munkákkal.

1037
Olvasótábor Kácson
2011. április 4-én és 5-én 15 általános iskolás és 20 középiskolás tölthetett el 2 mozgalmas és érdekes napot Kácson. Az "eNTER" könyvtárhasználati vetélkedő döntőbe jutott csapatait a kácsi és bükkábrányi polgármester köszöntötte az Örs Vezér Erdei Iskolában.
1737
Miniszteri elismerést kapott Kleszó András
Március 15-én Kleszó András barátunk Miniszteri Elismerő Oklevél kitüntetést kapott munkájának, és kiemelkedő természetvédelmi tevékenységének elismerésére, amelyet Bükkalja természetvédelmének érdekében végez.
Ezúton is szívből gratulálunk Andrásnak a kitüntetéshez!
1376
„eNTER” könyvtárhasználati vetélkedő középiskolásoknak
2011. március 24-én került megrendezésre az „eNTER” könyvtárhasználati vetélkedő döntője a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola dísztermében. Az előzetesen lezajlott első két forduló alapján 7 csapat mérte össze tudását a döntőben.
1719
Rajzpályázat a Víz Világnapja alkalmából
A Harmatcsepp Napközi Otthonos Óvoda mezőnyárádi tagovodájának nevelőtestülete rajzpályázatot hirdetett a középső-, és nagycsoportos korú gyermekeknek a Víz Világnapja alkalmából.
A pályázat középpontjában „A nyughatatlan víz” szerepelt.
Ennek kapcsán olyan alkotásokat vártak amely közvetlenül vagy közvetve a vízzel, a víz értékével, felhasználásával, fontosságával, életünkben betöltött szerepével, egészségügyi vonatkozásaival és szépségével hozhatók összefüggésbe.
Az elkészült pályamunkák a gyermekek saját életéhez, környezetéhez, élmény illetve képzeletvilágához kapcsolódtak.
A rajzok bármilyen technikával készülhettek A4-es méretben. A közel száz – egész pontosan 99 – darab beérkezett rendkívül változatos és sokszínű alkotások közül a zsűrinek nem volt könnyű dolga kiválasztani a csoportonkénti 3-3 helyezést. Az első három dobogós helyezetteken kívül két különdíjat is kiosztott a zsűri. Az eredméynesen szereplő gyerekek könyvjutalomban és oklevélben is részesültek.

2023
"eNTER" könyvtárhasználati vetélkedő döntője
2011. március 16-án lezajlott az "eNTER" könyvtárhasználati vetélkedő döntője a Jánosházi Sándor Könyvtárban. A csapatok a kistérségből érkeztek és pedagógus, valamint szülői biztatás mellet rugaszkodtak neki az előttük álló feladatoknak. Az előzetes feladatok értékelése után megkezdődött a megmérettetés.
1112
Emlékünnepségek térségünkben

A mezőkeresztesi iskola tanulói is megemlékeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről március 11-én. A forradalom első napjának eseményeit, és az oda vezető utat mutatták be műsorukban az 5.osztályosok. Felidézték a 12 pontot, elszavalták a Nemzeti dalt,és lerótták tiszteletüket a márciusi ifjak előtt.
Ezt követően az iskola udvarán egy hagyományőrző bemutató részesei lehettek a gyerekek, akik közül többen korabeli egyenruhát is kaptak és kipróbálhatták, hogyan kell ágyút tisztítani, tölteni vagy éppen a csatamezőn karddal küzdeni. A bemutató része volt a korabeli kiképzés, a fegyverek, és az akkori élet mozzanatainak bemutatása is.

1460
Szigorítják a dohányzás szabályait Mezőkövesden

Iskola, óvoda, könyvtár, orvosi rendelő, buszmegálló és játszótér. Csak néhány hely azok közül, amelynek környezetében a jövőben tilos lesz a dohányzás Mezőkövesden.
Az eldobált cigarettacsikkek sokak szemét szúrták, ahogy - többek között - az egészségügyi intézmények bejárata előtt eregetett füst is.
Az önkormányzat ezért – meghallgatva a lakosság igényeit – rendeletben szabályozta a védett területeken történő dohányzást. A tilalom megsértőivel szemben eljárás indul és akár 50 ezer forint is lehet a büntetés.
Az új rendelet helyszíni bírság kiszabását is lehetővé teszi. Ezt a közterület-felügyelő állapítja meg, összege pedig elérheti a 20 ezer forintot. A szigorítás 2011. június elsejétől lép életbe, addig a rendőrség és a városi közterület-felügyelő csak figyelmezteti a tilosban füstölőket.


(forrás: Mezőkövesdi Média KHT.)

1214
Komplex fejlesztés az Ostorosi Alapszolg. Központban
alt
Ostoroson a szociális alapellátás az Alapszolgáltatási Központ feladata, a szervezet azonban – kényszermegoldásként – az elmúlt időszakban két helyen végezte feladatát.

A Művelődési Ház épületében kapott helyet a Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálat, míg Kossuth tér 3. szám alatt álló épületben az idősek nappali ellátását és a házi segítségnyújtás üzemeltetését végzik a szakemberek, illetve itt történik a szociális étkeztetés is.
A mostani fejlesztés révén megvalósulhat az önkormányzat korábbi elképzelése, hogy a szociális ellátás egy intézményben, kibővült szakember gárdával működjön a jövőben.

1565
Honlapszerkesztéssel ismerkednek a könyvtárosok
Folyamatosan zajlik a konzorciumban lévő könyvtárak könyvtárosainak képzése. Már három alkalommal találkoztak az ,"eNTER 2009/2010": iskolai könyvtárak fejlesztése a mezőkövesdi kistérségben című pályázatban részt vevő könyvtárak pedagógusai, hogy a számukra elkészített honlapok feltöltésével, szerkesztésével megismerkedjenek.
1605
Több intézménybe is ellátogatott a Lármafa Együttes

Január 21-én – pénteken – ismét hagyományőrző napot tartottak a mezőkeresztesi és a mezőnyárádi óvodákban.
A Lármafa Együttes a délelőtt folyamán körbe járt az intézményekben és a mostani alkalommal népi hagyományokat felelevenítő lakodalmas műsort hoztak magukkal.
A gyerekeket is bevonva jelenítették meg a régi esemény, vigasság legfontosabb mozzanatait a leánykéréstől a nászmenetig. A lakodalom zárásaként táncházi mulatságban vehetett részt az óvodások.

2116
Van, amiért kevesebbet fizetünk és, van amiért többet

Bükkábrányban, Mezőnyárádon, Mezőkeresztesen és Vattán érdeklődtünk az önkormányzatoknál és a szolgáltatóknál, milyen árváltozásokkal kell számolni január 1-étől.
Kezdjük egy jó hírrel: van ami nem változik, sőt van, ami csökken is:a lakosossági vízár ugyanis 329 Ft+ÁFA lesz köbméterenként 2011-ben.
Szintén mind a 4 település lakóit érinti a kéményseprői díj 4%-al való emelése.

1235
Elkezdődött az orvosi rendelő felújítása Sajópetriben

A felújítás és fejlesztés több szempontból is indokolt az épület esetében: egyrészt az épület állaga miatt van szükség a felújításra, másrészt a kibővített épületben a betegek fogadása, kezelése egy egészségügyi intézményhez méltó körülmények között történhet meg a háziorvosi, fogorvosi és védőnői szolgálatot illetően is.
Továbbá az akadálymentesítés révén a mozgásukban korlátozott betegek is könnyebben bejuthatnak az épületbe.
A projekt megvalósítása után energia megtakarítással is számolhat az önkormányzat, mivel napkollektorokkal szerelik fel az épületet.
A projekt nyitórendezvényét november 5-én tartották meg Sajópetriben, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében.
A rendezvény alkalmával Debreczeni Balázs polgármester úr vázolta, hogy miért szükséges az egészségügyi intézmény felújítása. Kifejtette, hogy az épület állaga már önmagában is indokolja a felújítást, ráadásul a védőnői szolgálat helyisége kis alapterületű, amely az érintett lakosok megfelelő ellátását is nehezíti.
A felújítás következtében az épület alapterülete megnő, így nagyobb tér áll majd rendelkezésre a várakozó betegek részére, továbbá a védőnői szolgálat ellátására.

970
Bükkábrány top
Cikk címe Találatok
Pásztorjáték és ünnepi istentisztelet
December 24-én, vagyis Szentestén mind a református mind pedig a katolikus egyházközségekben külön műsorral is megemlékeznek Krisztus születésének misztériumáról.
A bükkábrányi református gyülekezet ünnepi istentisztelete délután kettő órakor kezdődött. Ez alkalommal a Müller Nikoletta sárospataki 4. éves teológiai hallgató, mint legátus hirdetett Igét az összegyűltek számára. A hittanos gyerekek egy csoportja pedig külön énekes és verses műsorral is készült az ünnepre ezzel is emelve és kiemelve a karácsonyi ünnep jelentőségét, bensőségességét. A műsor végén minden szereplő külön kis ajándékban is részesült.
A római katolikus templomban este fél 7-kor, a szentmise előtt kezdődött a Jézus születéséről megemlékező misztériumjáték, közismertebb nevén a pásztorjáték, melyhez több helyütt zenés betétek társultak.
776
Karácsonyi musical előadás Bükkábrányban
2011. december 21-én rendhagyó módon telt el az utolsó tanítási nap a bükkábrányi iskolában. A tornateremben a Művelődési Központ valamennyi nebulója összegyűlt, hogy végighallgassa a meglepetés vendégek előadását.
A legkisebbektől a legnagyobbakig szeretettel fogadták a Miskolcról érkezőket, akik egy karácsonyi musicalt adtak elő. Az énekekkel gazdagon átszőtt előadásban felbukkant a Télapó , valamint megelevenedtek még a fenyőfák is. Az műsor közben többször is táncolni invitálták a gyerekeket, akik boldogan eleget tettek a felkérésnek.
Nemcsak énekszóban, de táncban is gyönyörködhettek a jelenlévők, mégpedig olyanban amit helyi tehetségek adtak elő.
Az előadás végén pedig az előadók egy közös énekkel kívántak mindenkinek kellemes ünnepeket.
793
Karácsonyi kézműveskedés együtt a szülőkkel
Ebben az évben is, minden csoportba karácsonyi szülős munkadélutánt szerveztek a Napsugár Napközi Otthonos Óvodában, Bükkábrányban, melynek időpontjai és a tervezett foglalkozásokon készített tárgyak eltérőek voltak az egyes korosztályoknál. 2011. december 13-án a kiscsoportban asztali dísz készítésére (falapra, gyertyával) és angyalka készítésére tüllből volt a lehetősége az érdeklődőknek.
1793
Testületi ülés Bükkábrányban
December 14-én tartották Bükkábrányban az év utolsó testületi ülését. A megbeszélésen összesen négy napirend került megtárgyalásra.
Az első napirendben Bükkábrány, Borsodgeszt, Kács, Vatta Körjegyzőség 2012 évi költségvetése került megtárgyalásra. Az anyagban csak a körjegyzőségi hivatal és a jegyző bérezése szerepel. Valamint 500.000 Ft egyéb költség amely lakosságarányosan oszlik el. A képviselők egyhangúlag támogatták az előterjesztést.
1188
Szentcsalád-járás Bükkábrányban

A Szentcsalád-járás hagyománya a XX. század elején született, egyrészt a Maria gravidatos késő barokk ünnepéből, másrészt a  karácsonyi játékokból.
A szálláskereső Szt. Család tiszteletére 9 család összeáll, hogy december 15-től Karácsony estéig naponta felváltva a Szt. Családnak, illetve a Szt. Családot ábrázoló képnek szállást adjanak. A képet a rendező énekesasszony vagy maga hinti meg szenteltvízzel, vagy a pap áldja meg.
A soros családban már kész a házioltár égő mécsessel vagy gyertyával, ahol rendesen a többi családok is összegyülekeznek, amikor esti Úrangyalára harangoznak. Amikor a szentkép az új családhoz érkezik, letérdel a házinép, miközben megfelelő szövegezésű imádságokat mondanak. A képet a házioltárra helyezik, meggyújtják előtte a mécsest, amely mindaddig ott ég, amíg a képet másik családhoz nem viszik. A szentkép előtt rendesen ájtatosságot is szoktak végezni: a lorettói litániát, Szt József vagy Jézus Szíve litániáját, majd felajánlják az egész családot a Szt. Család oltalmába.

 

764
Adventi est, karácsonyi hangulat
December 16-án került megrendezésre a Bükkábrányi Általános Művelődési Központ adventi műsoros estje, ahol gyermekek, szülők és pedagógusok együtt ünnepelhettek.
A műsort az intézmény dolgozóinak közös éneke nyitotta meg. A tanulók előadásában felcsendült színes versek, dalok, jelenetek még közelebb hozták a decemberi ünnepsorozat hangulatát. A műsorszámok között szerepelt betlehemes, különleges fényeffektusokra építő jelenet épp úgy, mint tánc és sok-sok zene.
987
Kibővült az ünnepi díszkivilágítás
Bükkábrányban a korábbi években sem maradt el a polgármesteri hivatal és az előtte levő tér ünnepi kivilágítása. Ebben az évben azonban lényegesen kibővült az ünnepi fények által megvilágított terület, amely immár a hivataltól egészen az iskoláig tart. A központban pedig, idén először, egy betlehem is helyet kapott, amely előtt sokan megállnak néhány percre.
633
Karácsony-váró énekek
Advent harmadik vasárnapján, vagyis december 11-én a helyi római katolikus templomban az ünnepi szentmise előtt a Bükkábrányi Népdalkörként megismert Bükkábrányi Hagyományőrző Egyesület tagjai igyekeztek fellépésükkel emelni az ünnepi készülődés fényét, segíteni a közelgő ünnepre való ráhangolódást.
Az előadott dalcsokor négy énekből állt. Ezek között szerepelt gregorián himnusz alapján készült népének, a felvidékről származó, Mária szállás keresését felidéző misztériumjáték nyomán összeállított dal és olyan karácsonyi ének is, amely Erdélyi dallamokat idézett.
909
Közmeghallgatást tartottak Bükkábrányban
Mint minden évben idén is decemberben tartotta Bükkábrány község önkormányzata az éves közmeghallgatását. December 8-án a Polgármesteri Hivatalban megtartott ülésen, a polgármester és jegyző mellett a képviselő-testület tagjai várták a lakosság felvetéseit, kérdéseit.
Bevezetéskén Szalai Szabolcs, a község polgármestere köszöntötte az érdeklődőket, majd kiértékelte az elmúlt évet. Pénzügyi beszámolóra is sor került, részletezve többek között a lakosságnak nyújtott közvetlen támogatásokat.
852
Mátyás király út lesz a Vörös Hadsereg út neve
A bükkábrányi képviselő - testület döntése alapján átkeresztelik a Vörös Hadsereg utat. A lakosság segítségével keresnek új nevet Bükkábrány egyik leghosszabb utcájának. Kialakításra kerül egy tér is a polgármesteri hivatalnál.
A változásról Szalai Szabolcs polgármesterrel beszélgettünk.

FRISSÍTVE:
időközben összesítették a leadott szavazatokat, amely alapján a legtöbben a "Mátyás király út" elnevezésre voksoltak, így a 2012. január 1-től ezt a nevet használják majd a korábbi elnevezés helyett.
A változással kapcsolatban hamarosan további információkat ad majd a Polgármesteri Hivatal.
2060
Elkezdődött a sport öltöző felújítása
Bükkábrányban elkezdődött a Szép Pál Sporttelepen az öltöző épület felújítása. A pályázaton elnyert támogatásból elapterületben és felszereltségben is sokat változik az épület. A munkálatokról Kovács Attilával a BSC Elnökével beszélgettünk.
1327
Néptánc oktatás az óvodában
Bükkábrányban a Napsugár Napközi Otthonos Óvodában néptáncoktatáson vehetnek részt az érdeklődő középső és nagycsoportos gyermekek, hetente egyszer. A foglalkozásokat ugyanúgy mint például a furulya oktatást is, az óvoda saját pedagógusa tartja a kicsiknek, az intézmény tornatermében.
1982
Testületi ülés Bükkábrányban
Bükkábrány község képviselő testülete 2011. november 24-én tartotta soron következő ülését. A megbeszélésen összesen 13 napirendi pont került megtárgyalásra, majd a testület zárt üléssel folytatta a munkát.
Elsőként Bükkábrányi Általános Művelődési Központ Alapító Okiratának módosítását tárgyalták a jelenlévők. 2009-ben létrehozott okiratban még szerepeltek olyan feladatok, amelyek a kezdeti időszakra vonatkoztak. Mivel az intézmény már beállt az új működésre ezeket ki kellett venni az alapító okiratból. A technikai változtatást egyhangúlag támogatták a tagok.
1189
Mikulás Kupát rendezett a Mátrai Erőmű Zrt.
A Mátrai Erőmű szakszervezeti bizottsága december 3-án rendezte meg Bükkábrányban, a Jánosházi Sándor Könyvtár és Szabadidő Központban a mára már hagyományosnak számító Mikulás Kupát.
Az eseményre nem csak a környéken élő bányász dolgozók, és azok családtagjai látogattak ki, hanem szervezett, külön buszjárat érkezett Visontáról is. A hagyományos családi rendezvény vidám sorversennyel indult, ahol nem a győzelem sokkal, inkább a mozgás volt a lényeg. Ezt követték a kispályás futballmérkőzések, ahol a csapatok barátságos rangadói zajlottak.
525
Levesbe való készült a Tornácos Házban
Ki ne szeretné a finom, csigatésztával tálalt húslevest, amely általában ünnepi alkalmakkor kerül az asztalra. Sajnos azonban manapság már leginkább csak a gyári készítésű csigatésztával találkozhatunk a boltok polcain.
Ezen szerettek volna, ha kicsit is, de változtatni Bükkábrányban azok az asszonyok, akik a Tornácos Házban jöttek össze elmúlt hét pénteken. Szinte minden generáció képviseltette magát a jelenlévők között, a tészta meggyúrása és nyújtása viszont leginkább az idősekre maradt, nem mintha a fiatalabbak nem megbirkóztak volna vele. Némi darabolás után pedig mindenki elé odakerült az apró tészta, hogy ügyes kezek valódi levesbe valót formáljanak belőle.
854
Hivatalosan is átadták a megújult iskolát
November 18-án a helyiek, illetve több környékbeli település vezetőinek és pedagógusainak, valamint a Mátrai Erőmű Zrt. képviselőinek részvételével került sor a jelentős energetikai korszerűsítésen átesett bükkábrányi általános iskola hivatalos átadására.
A csaknem 63 millió forintos beruházás jelentős részei pályázati forrásból valósult meg, de jelentős volt az önkormányzati önrész is, amely több mint 15 millió forintot tett ki.
Az ünnepélyes átadón előbb az iskola néptáncosai kedveskedtek rövid műsorral a vendégeknek, majd Derekasné Orosz Andrea, a Bükkábrányi Általános Művelődési Központ igazgatója mondott köszöntőt és ismertette a bükkábrányi intézményekben folyó szakmai munkát és mutatta be a közelmúlt fejlesztéseit.
855
Sportbált rendezett a BSC
A Bükkábrányi Sport Club vezetősége 2011. november 19-én, szombaton 19 órai kezdettel rendezte meg szokásos évi sportbálját, amelyre szép számmal jelentek meg a csapat tagjain kívül a szórakozni, kikapcsolódni vágyók.
A bál elején a BSC elnöke, Kovács Attila szólt a résztvevőkhöz, beszédében méltatta a csapat jó szereplését, szólt az utánpótlás-nevelésről és beszélt az új sportöltöző megépítéséről. Az elnököt követően Bükkábrány község polgármestere, Szalai Szabolcs köszöntötte a megjelenteket.
967
Bogácson vendégszerepelt a Bükkábrányi Népdalkör
2011. november 19-én a Bükkábrányi Népdalkör meghívást kapott a Bogácsi Pávakör fennállásának 35. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre.
Először Benyovszki Mária a Bogácsi Pávakör vezetője köszöntötte a megjelent vendégeket, majd a jelenlévők megismerhették a Pávakör történetét. A gratulációk és az ajándékok átadása után először a Kartali Népdalkör, majd ezt követően a Bükkábrányi Népdalkör fellépése következett.
Befejezésként pedig közös énekléssel és a jelenlévők megvendégelésével zárult a találkozó.
891
Márton-napi vigadalom az óvodában
2011. november 15-én - kedden - ismét ellátogatott a Lármafa Hagyományőrző Együttes a bükkábrányi Napsugár Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsődébe.
Az előadás során felelevenedtek a Márton-naphoz kötődő néphagyományok, szokások. Többek között előtérbe került az is, hogyan készült régen a ruha alapanyagát szolgáló fonál.
A játékos tanulás mellett természetesen érdekes játékokban vehettek részt az óvoda gyermekei.
970
Új burkolatot kap az iskola parkolója
Végéhez közelednek a bükkábrányi Arany János Általános Iskola felújítási munkálatai. Mintegy végső fázisként az iskola melletti parkoló térkő burkolattal történő borítása kezdődött meg a közelmúltban. A szóban forgó terület nagysága mintegy ezer négyzetméter. A munkálatok befejeztével nem csak a parkolás lesz könnyebb az ide érkezőknek, hanem egy másik, évek óta húzódó probléma is megoldódik. A tornaterem a rossz vízelvezetés miatt régóta ázik, nedvesedik. Remélhetőleg a most elvégzett munkák nyomán ez az állapot megszűnik.
854
Egészség jegyében egy egész nap Bükkábrányban
Bükkábrány Község Önkormányzata a MISEK KFT. dolgozóinak közreműködésével egészségnapot szervezett 2011. november 5-én, szombaton reggel 9.00 órától délután 15.00 óráig.
A vizsgálatok az Arany János Általános Iskola termeiben folytak. A szűrőnap házigazdája a község polgármestere Szalai Szabolcs volt. A nap folyamán ingyenes szűrővizsgálatok elvégzésére került sor, melyhez a szükséges eszközöket, orvosokat, szakdolgozókat a kórház biztosította.
Különféle vizsgálatok voltak igénybe vehetőek:
-Tüdőszűrés
-Szájüregi szűrés
-EKG
-Csontritkulás mérés
-Vérnyomás- és Vércukormérés
-Látás-, és hallásvizsgálat
-Hasi ultrahang és Arteriográfia
771
Smaragdtujákat ültetett a DÖK - Képekkel!
2011. október 26-án a diákönkormányzat által vásárolt smaragdtuják elültetésére került sor a BÁMK Arany János Általános Iskola udvarán. Minden osztályból 2-2 képviselő (gyermek vagy felnőtt), illetve az Őket segítő tanulók vettek részt a munkálatokban.
478
Szórakoztat és oktat - bábosok a bükkábrányi óvodában
Ismét bábelőadásnak örülhettek a bükkábrányi óvodások október 20-án délelőtt.
A Budapestről érkező társulat műsorát azonban nem csak ők, hanem a tibolddaróci apróságok is megnézhették, akik külön busszal érkeztek vendégségbe.
A két fős kis előadó társaság korábban paraván elé vitte Dörmögő Dömötör és Sicc történetét is, hét éve azonban kimondottan a most előadott mesejátékkal járják az országot, sőt külföldön is több helyre eljutottak már.
799
Testületi ülés volt Bükkábrányban
Október 26-án tartotta Bükkábrány község képviselő – testülete soron következő ülését. Az ülésen összesen 4 napirendi pontot tárgyaltak a résztvevők.
Elsőként a Bükk-Térségi LEADER egyesület alapításáról döntöttek egyhangúlag a jelenlévők.
Második napirendi pontban egy pályázat benyújtásáról tárgyaltak ami több energiaudvar megvalósítását célozza. Az önkormányzat a hivatal mögötti területen egy napparabola és a hozzá tartozó töltőállomás és energiatároló felállítását tervezi még az Ábrányi Ifjúságért Közalapítvány az óvodában napelemes kiserőmű és a hozzá tartozó tárolóegység megvalósítását célozta meg.
Mindkét pályázat benyújtását egyhangúlag támogatta a képviselő-testület.
730
Október 23-ai megemlékezés Bükkábrányban
Október 23-án az iskola tornatermében kezdődött az a megemlékezés, melynek keretein belül a bükkábrányi lakosok is leróhatták kegyeletüket az '56-osok emléke előtt, illetve megemlékeztek a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltásának 22. évfordulójáról.
Szalai Szabolcs polgármester ünnepi beszéde után a Bükkábrányi Népdalkör ezalkalomra összeállított műsorát hallhatták az ünneplők, majd az iskola tanulóinak előadásában elevenedtek meg a forradalmi események.
A nyitó ünnepség végeztével fáklyás felvonulás indult a hősi emlékműhöz, ahol koszorúkkal tisztelegtek a helyiek, civil szervezetek, intézmények, tanulók az elesettek emlékének.
842
Ábrányi Ősz - a szépkorúakat köszöntötték Bükkábrányban
Már hagyományosnak tekinthető Bükkábrányban az a rendezvény, amelyre idén is sor került a Jánosházi Sándor Könyvtár és Szabadidõ Központban. A község 65 év fölötti lakóit köszöntötte és vendégelte meg az önkormányzat október 14-én a tornateremben.
A szép számmal összegyűlt időseket előbb az óvodások szórakoztatták egy sajátos, de nagy sikert aratott keringő koreográfiával. Ezt követően Szalai Szabolcs mondott ünnepi köszöntőt, kiemelve: az idősebb generáció tevékenységére és segítségére ugyanolyan szüksége van mindannyiunknak, mint bármely más korosztályéra.
1965
Újabb életmód est volt Bükkábrányban
A Főnix Életmód Egyesület meghívására, október 13-án este egy egri természetgyógyász vendégeskedett a bükkábrányi Tornácos Házban. Az egyesület életmód est-sorozatához illeszkedve, Dobainé Valika az egészségmegőrzésről, valamint az egészség helyreállításáról tartott előadást.
A kötetlen, jó hangulatú, az egymással való beszélgetésre épített este keretében tanácsokat adott az egészségmegőrzéshez szükséges természetes tápanyagokról, és azok szervezetbe jutattásáról is.
1098
Színes programok a bükkábrányi könyvtárban
Bükkábrányban a könyvtári összefogás rendezvénysorozat nyitó napján október 3-án a megnyitó rendezvény vendége volt Némethi Lajos, aki GriMaszk című verseskötetét mutatta be, és rajta keresztül megismerkedhettek az érdeklődők Kaján Tibor karikaturistával is, akinek külön kiállítása is nyílt az iskolában.
Október 4-én délelőtt a Bibuczi gyerekszínház volt az óvoda vendége. Az óvodások és az általános iskola 1. 2. osztálya nézhette meg a zenés mesejátékot. Kapcsolódva az állatok világnapjához, ezen a napon az állatok is külön figyelmet kaptak az oviban. Ki-ki a saját kedvencét is elhozhatta és bemutathatta a többieknek.
521
Jánosházi Sándor Labdarúgó Emléktorna Bükkábrányban
Az idei évben is megrendezésre került Bükkábrányban a Szép Pál Sporttelepen a több mint tíz éves múltra visszatekintő Jánosházi Sándor Labdarúgó Emléktorna.
A meghívást öt csapat fogadta el, így a házigazdákkal együtt összesen hat csapat mérkőzött meg a győzelemért és a vándorserlegért. A szervezők úgy döntöttek körmérkőzéses rendszerben bonyolódjon le a torna, kispályás szabályok alkalmazásával.
Pontegyenlőség esetén a jobb gólarány volt a döntő tényező. A kialakított két pályán folyamatosan zajlottak a mérkőzések egészen egy óráig.
823
Sikeres pályázat és projektzáró Bükkábrányban
A közelmúltban 7.342.500.Ft értékű fejlesztés valósult meg a bükkábrányi iskolában, melynek eredményét október 7-én mutattak be projektzáró rendezvény keretében.
A résztvevőket Szalai Szabolcs polgármester köszöntötte a pályázó önkormányzat nevében. Ezt követően két bemutató órát láthattak az érdeklődők. A 3. osztályban olvasás órán La Fontaine: A teknős és a nyúl c. mese került feldolgozásra, amely során a tanulók színes feladatokat oldottak meg az interaktív táblával. Az 5. osztály hon- és népismeret órán az előző múzeum pedagógiai óra tapasztalatait dolgozták fel a gyerekek. Szemléltetésként videó bejátszás, és az aktív tábla izgalmas feladatai szolgáltak.
867
Jótékonysági szüreti bált rendeztek Bükkábrányban
Hasonlóan az előző évekhez az idén is a hetedik osztály Szülői Munkaközössége karöltve az Iskolai Szülői Munkaközösséggel szervezte október 8-án azt a szüreti mulatságot az iskola ebédlőjében, melynek a bevételéből jelentős összeget fordítanak arra, hogy a tanév végén ballagó 8. osztály búcsúzását támogassák.
Az immár 6. alkalommal megrendezésre kerülő rendezvény bevezetőjeként Székely Ottóné tanárnő köszöntötte a megjelent szülőket, képviselő-testületi tagokat, pedagógusokat és a jelenlévő vendégeket.
883
550 éves évforduló - Máté napi vásár Bükkábrányban
1461-ben kelt Mátyás királynak az a rendelete, mely szerint Abram településen, vagyis a későbbi Alsóábrányban, minden évben Máté napján országos vásárt lehetett tartani. Ez jelentette a település mintegy száz évig tartó mezővárosi rangját.
Nem csak az emlékezés, hanem a hagyományteremtés is célja volt annak a rendezvénynek, amely szeptember 17-én a régi vásárok hangulatát idézte a községben. A kimondottan hagyományos népi termékeket kínáló árusok kirakodása már kora délután megkezdődött.
973
Egészségnapi programok Bükkábrányban
A Főnix Életmód Egyesület szervezésében az idén szeptember 10-én került sor a már hagyományosnak tekinthető egészségnapi programsorozatra. A rendezvénynek az általános iskola adott otthont. A megnyitón Bodzán Antal alpolgármester köszöntötte a szervezőket és érdeklődóket.
A délelőtt folyamán mindenkinek lehetősége volt ellenőriztetni a vérnyomását, vércukor szintjét. De aki igényelte, az részt vehetett általános állapot felmérésen is, vagy éppen a jósnőt kérdezhette jövője felől. Ezen kívül masszázsra, gyógytornára, vagy éppen terhes tornára is lehetett jelentkezni. A nap folyamán egészen estig az egészség szem előtt tartásával készült ételek várták a vendégeket.
1773
Közbiztonsági őrs létesül Bükkábrányban
Bükkábrányban a rendőrség épülete mellé lesz kihelyezve a Mezőkövesdi Tűzóltóság egy szerkocsija. A szerállások építési munkálatai már elkezdődtek. A munkálatokról azok befejezéséről és az őrs egyediségéről Koroknai Péter tűzoltó alezredest kérdeztük.
5469
Testületi ülés volt Bükkábrányban
Szeptember 8-án tartotta Bükkábrány község képviselő – testülete soron következő ülését. Az ülésen összesen 11 napirendi pontot tárgyaltak a résztvevők.
Első napirend Bükkábrány község Önkormányzat 2011. évi költségvetésének első félévi végrehajtásáról szólt. Időarányosan a bevételek és a kiadások is megfelelnek az elvártnak így a testület egyhangúlag elfogadta a beszámolót.
Második napirendben Bükkábrány község Önkormányzat 2011. évi költségvetési rendeletének módosításáról tárgyaltak a jelenlévők. A képviselők egyhangúan támogatták a módosítást.
Harmadik napirendben Busrsa Hungarika ösztöndíj pályázati rendszerhez való csatlakozási szándékukat fejezték ki a képviselők. Az előző évekhez hasonlóan az idei tanévben is támogatni kívánják a tovább tanuló vagy tanulni szándékozó helyi fiatalokat.
469
Új nevelési év a bükkábrányi óvodában
Az új nevelési évben Kiss Sándornét a Bükkábrányi Napsugár Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde óvodavezetőjét kérdeztük a változásokról. Összességében elmondható, hogy az előző évekhez képest idén több gyermek jár az intézménybe.
1299
Bányásznapi programok Bükkábrányban
Az idén augusztus 3-án kerültek megrendezésre a Mátrai Erőmű Zrt. szervezésében a bányásznapi programok Bükkábrányban.
Ebben az évben is színes műsorok várták a rendezvényre látogatókat. A délutáni bőséges kínálat kezdő műsorszáma a Wasserstukker rock zenekar koncertje volt, majd a helyiek vehették birtokba a színpadot. A bükkábrányi óvodások műsora után az iskolások szórakoztatták a közönséget, majd a népdalkör lépett színpadra három dalcsokorral kedveskedve az érdeklődőknek.
1349
Tárgyalások az ÉRV-vel a csatornahálózat kiépítéséről
A csatornahálózat kiépítéséről folytak tárgyalások Bükkábrányban a múlt héten.
A megbeszélésen jelen volt az ÉRV műszaki igazgatója, valamint Tibolddaróc Kács és Bükkábrány képviselő testülete is.
A részleteiről kérdeztük Szalai Szabolcsot Bükkábrány polgármesterét.
892
Augusztus 20: kenyérszentelés Bükkábrányban
Augusztus 20-án egyrészt az államalapításra, illetve Szent István királyra emlékeznek, másrészt az idei búza terméséből készült új kenyérért adnak hálát szerte az országban.
A bükkábrányi református templomban 20-án este 6 órakor kezdődött az idei megemlékezés, amelyen ökumenikus istentisztelet keretében ünnepelhettek a résztvevők.
Szalai Szabolcs polgármester ünnepi köszöntőjében államalapító királyunk érdemeire és a történelem viharos századaira emlékezett.
1302
Újjászületik, bővül a sport öltöző
A Bükkábrányi Sport Klub öltözőjére igencsak référ már a felújítás.
De nem csak felújításra, hanem komoly bővítésekre is szükség van ahhoz, hogy mindenben megfeleljen az elvárásoknak. Az év elején a klub és a helyi önkormányzat közös pályázatot nyújtott be, hogy a munkálatokhoz szükséges anyagi fedezetet megszerezhessék. A tervek szerint több, mint 24 millió forintra lett volna szükség. Ha ezt az összeget nem is de valamivel kevesebbet hozott a pályázat, amely immár
nyertesnek tekinthető.
929
Rendkívüli testületi ülés Bükkábrányban
Augusztus 3-án rendkívüli ülésre gyűlt össze Bükkábrányban a község  képviselő testülete.
Az ülés során két napirendi pontot tárgyaltak meg a képviselők.
Elsőként az "Egy falu, egy megawatt" elnevezésű KEOP-os pályázat önrészének biztosításáról kellett döntésnek születnie. A pályázat két körös, melynek első köre a község szempontjából eredményesen zárult. Bükkábrány mellett a térségből még másik 20 település vesz részt a programban, melynek lényege, hogy a nyertes pályázat nyomán a települések hozzá tudjanak járulni saját energia ellátásukhoz.
Jelen esetben mindez Bükkábrány számára egy traktort és a hozzá tartozó adaptereket jelentheti, melyek biomassza begyűjtésére biztosítanak lehetőséget, valamint egy növényi olajjal működő kazánt, amely a konyháról kikerülő elhasznált olaj elégetésére, az azzal történő fűtésre szolgálhat majd.
1295
Vöröskeresztes összejövetel a bükkábrányi Tornácos házban
Ebben az évben ünnepelte fennállásának 130. évfordulóját a Magyar Vöröskereszt. Ebből az alkalomból került sor augusztus 5-én a bükkábrányi Tornácos házban arra az ünnepi összejövetelre, melyet a helyi alapszervezet tartott.
A meghívott vendégek között volt Grúbert Roland a szervezet megyei elnöke és Kopcsák Gyuláné területi titkár is. Az összegyűlteket Dr. Siska Judit elnök, illetve Szalai Szabolcs a település polgármestere köszöntötte.
1288
Önkormányzati tulajdonban a bükkábrányi arborétum
Nem csak az önkormányzatnak, hanem a lakosok többségének is régi álma volt, hogy önkörmányzati kezelésbe kerüljön a bükkábrányi Babos-kert, illetve a mellette fekvő úgynevezett arborétum. Az előbbi megvásárlásáról sajnos nem sikerült megegyezni a tulajdonossal, az utóbbit viszont a közelmúltban megvásárolhatta a község.
A három tulajdonossal folytatott tárgyalások után július 29-én aláírásra került az adásvételi szerződés, melynek értelmében a
közel másfél hektáros terület immár a település tulajdona.
1148
A bükkábrányi polgárőrökkel járőröztünk
Több, mint öt éve annak, hogy megalakult a Bükkábrányi Polgárőr Egyesület.
Bár civil szervezet, a hatályos törvények szerint sem rendelkeznek hatósági jogkörrel, mint ahogy egyetlen hasonló szervezet sem az országban, mégis komoly feladatot látnak el a helyi közbiztonság érdekében. A rendőrséggel fenntartott szoros együttműködésnek köszönhetően számos szabálysértés és bűncselekmény megakadályozásában játszottak fontos szerepet eddigi működésük során. Kameránkkal a közelmúltban igyekeztünk rögzíteni mindazokat a helyszíneket, tevékenységeket, amelyet egy-egy járőrszölgálat alatt bejárnak, illetve végeznek.
977
Szélerőmű beruházásról folynak megbeszélések
2011. július 27-én a Bükkábrányi Polgármesteri Hivatalban több a környező településekről érkező polgármester és képviselő gyűlt össze, hogy meghallgassanak egy szélerőművel kapcsolatos projektet.
A megbeszélést követően Bodzán Antalt Bükkábrány alpolgármesterét kérdeztük az összejövetelen elhangzottakról.
997
50 éve ballagtak
Fél évszázada annak, hogy ballagó tarisznyát akaszthattak a vállukra Bükkábrányban azok a ma már nagypapa és nagymama korú volt osztálytársak, akik július 16-án ennyi idő elteltével először gyűltek össze a Malomtanya vendéglő kerthelységében.
A finom borok, sütemények és persze egymás társaságában eltöltött délután mindenki számára felemelő élményt jelentett. Hiszen
legtöbben még mindig bükkábrányi lakosok, de többen is vannak, akiket az ország más tájaira sodort az élet.
1045
Arany minősítés a Bükkábrányi Népdalkörnek
Bogácson július 16-án a thermálfürdőben rendezték meg a XXI. Bükkaljai Dalostalálkozót és a IX. Vass Lajos Népzenei Verseny elődöntőjét.
24 népzenei együttes, valamint 9 szólista lépett fel, illetve mérte össze tudását. A 35 éves Bogácsi Pávakör rendezte eseményt a Szlovákiából érkező Hárskúti Népdalkör tette “nemzetközivé”.
A szakmai értékelést a zsűri tagjai végezték: dr. Gerzanics Magdolna néprajz- és népzenekutató, valamint Nagy László népzenész, mindketten a Vass Lajos Népzenei Szövetség vezetőségi tagjai.
A Bükkábrányi Népdalkör sikeresen szerepelt a megmérettetésen, hiszen a legmagasabb arany fokozattal térhettek haza, így készülhetnek a középdöntőre, ahol ismét rengeteg népzenei együttessel kell majd megküzdeniük az arany minősítésért.
956
Zajlik az iskola energetikai korszerűsítése
Újabb sikeres pályázat segítségével nyílászáró-cserére, hőszigetelésre, és a fűtési rendszer korszerűsítésére nyílit lehetőség a bükkábrányi iskolában.
A tanév befejeztével június 27-én átadásra került a munkaterület a kivitelezőnek. Az eddig elvégzett feladatokról és a munka ütemezéséről beszélgettünk Lőrincz Zoltán műszaki vezetővel.
1504
Csapadékvíz elvezetési munkálatok a Géczy úton
Régóta probléma Bükkábrányban, hogy olvadáskor vagy jelentősebb mennyiségű csapadék lehullása esetén a Géczy István utat elönti a lezúduló víz.
A probléma megoldására több terv is készült és mostanra megszületett a döntés, elkezdődhettek a tényleges munkálatok.
A beruházás állásáról, határidőkről és a lakosok feladatairól kérdeztük Szalai Szabolcsot Bükkábrány polgármesterét.
993
Átadták a felújított Tornácos Házat Bükkábrányban

Befejeződött a Tornácos Ház felújítása, amely az Integrált Közösségi Szolgáltató Tér funkció ellátását szolgálja a jövőben a településen.  Az átadásra július 1-én, pénteken 16 órakor került sor, az I. Bükkábrányi Ősfa Fesztivál nyitányaként.
Az ünnepélyes megnyitó előtt a Polgármesteri Hivataltól fúvós zenekari kísérettel, a gyermek néptánccsoporttal és a Bükkábrányi Népdalkörrel közösen sétálhattak végig a település főutcáján a vendégek.
A felújított Tornácos Házhoz érve elsőként a gyermek néptánccsoport körjátékát tekinthették meg az érdeklődők, majd
Tállai András önkormányzatokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet.

1719
Ősfa Fesztivál Bükkábrányban
Színes programokkal várták Bükkábrányban az első Ősfa Fesztiválra kilátogató érdeklődőket július 2-án a település sporttelepén és környékén. Délelőtt meghívásos kispályás labdarúgó tornával kezdődött a nap. A területen felállított jurtákban kézműves foglalkozás és ősfa kiállítás várta a betérőket. Délutántól pedig elkezdődtek a programok a színpadon. Először a helyi amatőr csoportok, karatésok és a gyermekek léptek fel. Sajnos az idő nem kedvezett a fesztiválnak hiszen zuhogó eső és napsütés folyamatosan váltotta egymást. Végül mégis kegyesek voltak az égiek és a nagy fellépőket nyugodtan nézhette végig az estére egyre gyarapodó tömeg. Varga Miklós, Wolf Kati és a Holdviola együttes koncertje tette emlékezetessé ezt a napot. Akik pedig ezután sem fáradtak el táncolhattak hajnalig a falu központjában megrendezett utcabálon.
2366
Jótékonysági koncert a katolikus templomban
A hétvégén Bükkábrányban megrendezésre került 3 napos I. Ősfa Fesztivál mintegy záróakkordjaként a Perecesi Bányász Fúvószenekar dalai csendültek fel a katolikus templomban.
A koncert egy jótékonysági célt is szolgált, miszerint a Kálvária temető rendbetételéért indult gyűjtés. De nem csak ez a kezdeményezés emelte a háromnapos ünnep fényét hanem az is, hogy a gyönyörű dallamokat megszólaltató zenekar idén ünnepelte fennálásának 100. évfordulóját.
Egyedül az időjárás tréfálta meg a szervezőket, hiszen a kintre tervezett koncert az esős időjárásnak hála a templomban lett megtartva.
893
Tanévzáró értekezlet az BÁMK-ban

A Bükkábrányi ÁMK valamennyi dolgozójának részvételével zárult a 2010/2011-es iskolai tanév, és óvodai, bölcsődei nevelési év.

A szakmai rendezvényen a digitális pedagógiai kultúra fejleszétse a Körzeti Általános Iskolában c. projekt ünnepélyes megnyitására is sor került. (TIOP-1.1.1-07/1-2008-0358 )A többcélú intézmény sokoldalú, színes tevékenységéről, szakmai innovációiról, és pályázati eredményeiről elismerően nyilatkoztak a résztvevő képviselő-testületi tagok és Szalai Szabolcs polgármester úr is.
929
Új információs táblák Bükkábrányban
A nyitott szemmel járóknak már feltűnhetett a Bükkábrány több pontján elhelyezett új információs táblák jelenléte.
A falu központjában és a Bányász Emlékháznál elhelyezett információs pontok igényéről és beszerzéséről Szalai Szabolcsot Bükkábrány polgármesterét kérdeztük.
974
Elkezdődőtt az iskola energetikai korszerűsítése
Újabb sikeres pályázat segítségével nyílászáró-cserére, hőszigetelésre, és a fűtési rendszer korszerűsítésére nyílik lehetőség a bükkábrányi iskolában.
A tanév befejeztével június 27-én átadásra került a munkaterület a kivitelezőnek, akinek október végéig be kell fejezni a munkálatokat. Az elvégzendő feladatokról és a jövőbeni elképzelésekről kérdeztük Szalai Szabolcsot, Bükkábrány polgármesterét.
1155
Véget ért az Aranykezek kézművestábor
Idén is megrendezésre került a mára már hagyományosnak számító Aranykezek kézművestábor a bükkábrányi iskolában. A Jánosházi Sándor Könyvtár és Szabadidő Központban megrendezett egy hetes foglalkozáson a gyerekek a pedagógusok és önkéntes segítők felügyelete mellett kipróbálhatták kézügyességüket és megismerkedhettek különféle kézműves technikákkal.
A délelőttök folyamán mindenki kipróbálhatta a textiltechnikát, vesszőfonást, bőrőzést, nemezelést, agyagozást és papírmerítést valamint készültek fajátékok és sárkányrepülő is.
880
Leromlott állapotban a temető-kápolna
A bükkábrányi Kálvária-temető területén levő temető-kápolna, amely egyben ravatalozóként is funkcionál, 1897-ben készült el mai formájában.
Az elmúlt 114 év alatt számos esetben végeztek rajta kisebb felújításokat. Mára azonban talán minden eddiginél rosszabb állapotok uralkodnak itt. A támfal vakolata leomlófélben, a beázások miatt a festékréteg szinte mindenhol pereg. Hasonló a helyzet a keresztút körben elhelyezett stációival is.
975
Egy hét kézműveskedés Bükkábrányban
Az idei tanév végén is megrendezésre kerül az Aranykezek kézművestábor a bükkábrányi iskola tornatermében.
A hétfőn induló programsorozat pénteken egy sárospataki kirándulással fog lezárulni.
Minden nap reggel 9 órától délután 3 óráig tehetik próbára kézügyességüket a gyerekek. Idei évben is nagy érdeklődés fogadta a rendezvényt, összesen 48 kézműveskedőnek segítenek a pedagógusok. A délelőttök folyamán mindenki kipróbálhatja a textiltechnikát, vesszőfonást, bőrőzést, nemezelést, agyagozást és papírmerítést valamint készülnek fajátékok és sárkányrepülő is.
Szerdán délután játszóház várja majd a résztvevőket. A különféle technikákkal készült tárgyakat csütörtök délután tekintheti meg majd a nagyközönség a Galagonya Bábszínház fellépése után.
984
Ballagás a bükkábrányi iskolában
2011. június 19-én a délutáni órákban tartották a ballagási illetve a tanévzáró ünnepséget a bükkábrányi Arany János Általános Iskolában.
A rendezvényen a ballagó 8. osztályosok versekkel, idézetekkel búcsúztak az iskolától, tanáraiktól és az itt maradt iskolatársaktól, majd ezt követően a leendő iskolájuk szalagjait helyezték el az élet fájára.
A 7. osztály a végzős diákoktól való búcsúzását követően Derekasné Orosz Andrea az ÁMK igazgatója ünnepi beszédében először köszöntötte a megjelenteket majd átadásra kerültek az Arany János díjak valamint a sport és tanulmányi illetve a diákéletben betöltött kiemelkedő szerep elismerésére szolgáló jutalomkönyvek, oklevelek is.
1050
Bolondballagás a bükkábrányi iskolában
Idén június 15-én szerdán az utolsó tanítási napon különféle jelmezekbe öltöztek a bükkábrányi Arany János Általános Iskola 8. osztályos diákjai.
A már hagyományosnak számító bolondballagás alkalmával a diákok a falut körbejárva vidámságot és jókedved csempésznek a mindennapi életbe. Útjuk során először a Napsugár Napköziotthonos Óvoda gyermekeit látogatták meg, majd a Polgármesteri Hivatal előtt énekelték el dalaikat. Utolsóként iskolájukban búcsúztak dalaikkal barátaiktól és tanáraiktól.
1611
Ülésezett Bükkábrány képviselő testülete
Június 14-én délután 2 órakor tartotta e havi rendes ülését bükkábrányban a képviselő testület.
Ezúttal három napirendi pont került a képviselők elé.
Elsőként az Arany János Általános Iskola energetikai korszerűsítésére indított közbeszerzési pályázatra beérkezett ajánlatokról döntöttek a képviselők. A munkálatok elvégzésére két jelentkező volt. Egy korábbi vizsgáló bizottsági döntés értelmében az egyik pályázat érénytelen, mivel jelentősen túllépi a kiírásban szereplő értékhatárt. A másik pályázó ajánlata viszont érvényes és kedvező is, így a testületi tagok egyhangú igen szavazattal fogadták el.
942
Elballagtak a bükkábrányi óvodások is
Az elmúlt hét végén, vagyis június 10-én a bükkábrányi nagycsoportos óvodások is nagy útra indultak. Akár a bejárandó utat is jelképezhetné, hogy az elballagó ovisok útja az óvoda épületéből indult és az iskolában ért véget.
A tornateremben előbb Kiss Sándorné intézményvezető köszöntötte a megjelenteket, majd köszönte meg az elmúlt három évben feladatokat vállaló szülők munkáját. A kiscsoportosok és a középsősök egy-egy vidám műsorral köszöntötték az oviból immár kinőtt társaikat, majd a ballagók köszöntek el hasonló módon mind a kisebbektől, mind pedig az óvónéniktől.
1039
Évvégi táncvizsga Bükkábrányban
2011. június 8-án a délutáni órákban tartotta a HON Alapfokú Művészetoktatási Intézmény az idei táncvizsgáját a bükkábrányi növendékek számára.
Az évvégi táncgálának a Jánosházi Sándor Könyvtár és Szabadidő Központ adott helyett. Az este folyamán fellépő bükkábrányi növendékek mellett Csincséről érkezett diákok is megmutatták tudásukat, valamint két fiatal musical növendék is színesítette a programot. A színvonalas műsorszámok nagy sikert arattak a nézők körében.
1023
Pünkösdölő a Bükkábrányi iskolában
Bükkábrányban június 10-én az Arany János Általános Iskolában a pünkösdölés népszokását elevenítették fel a gyermekek. Az iskolában előadott műsort az alső óra előtt tekinthették meg az iskolások és a pedagógusok.
1186
Pedagógus Nap Bükkábrányban

Bükkábrányban is megünnepelték a Pedagógus Napot június 1-én. A Bükkábrányi Általános Művelődési Központ tanári karát elsőként Szalai Szabolcs polgármester köszöntötte, hangsúlyozva, hogy az egyik legnehezebb, ugyanakkor legszebb pálya a pedagógusé.

892
Bükkábrányi fellépők a vattai gyermeknapon

A vattai gyereknapon és bográcsfesztiválon egész napos programokkal várták a helybeli és környékbeli érdeklődőket.
A rendezvényen vendégként fellépett a Bükkábrányi Népdalkör, akik 3 népdalcsokrot mutattak be, majd ezt követően a bükkábrányi gyermek néptánccsoport lépett a színpadra. 

868
Kácson versengtek a bükkábrányi gyerekek
A Madarak és Fák Napján a bükkábrányi iskola hagyományos akadályversenyét Kácson rendezte meg.
Az intézmény valamennyi dolgozója és tanulója, valamint szép számú szülő vidáman töltötte a napot a szomszédos Bükkaljai kis faluban. Ragyogó napsütés, friss levegő és szép környezet fogadta az érkezőket. A csapatok eligazodását - a kácsi utakon kijelölt állomások térképével - segítették a szülők, illetve a végzett diákok is.
917
Elsőáldozás Bükkábrányban
Május 29-én reggel 8 órától 4 kisfiú és 6 kislány újította meg keresztségi fogadalmát – amelyet egykor szüleik, keresztszüleik tettek helyettük – és lett elsőáldozó a katolikus egyházközségben.
Első szentgyónásukat követően izgalommal várták a Jézussal való találkozást. Az ünnepi eseményre hosszas hitoktatói felkészítés mellett jutottak el a gyerekek. Az elsőáldozás Istennel való találkozás, az utolsó vacsora emlékezete, s egy lépés előbbre. Ha Jézussal élünk, Jézussal halunk, és Jézussal fogunk feltámadni.
Az elsőáldozás pillanatait bővebben is megnézhetik majd az internet és az Eleven Televízióban.
880
Gyereknap az ÁMK-ban
Május 24-én színes programokat kínált az ÁMK a gyerekeknek.
Reggel a szülők és a pedagógusok kis csoportja Lázár Ervin: Négyszögletű kerek erdő című meséjének részlettét mutatta be. A délelőtt folyamán a Népi Játékok Fesztiválján vettek részt az alsós tanulók, melyet egy pályázati forrásnak és az alapítvány támogatásának köszönhetett az iskola.
Az óvodában az óvónénik bábozásának örülhettek a gyerekek eközben.
Délután a felsős tanulókat íjászkodás, karate bemutató és kosárlabda mérkőzés várta. Az idén sem maradhatott el a kisállat börze, ahol házi kedvenceiket hozták el látogatóba a gyerekek. Sok-sok élménnyel zárult a nap valamennyi gyermeknek.
869
Magyarország legsportosabb települése Bükkábrány
Idén is megrendezték Bükkábrányban a Kihívás Napját.
A programok nulla órakor kezdődtek a Jánosházi Sándor Szabadidőközpontban. Rengeteg fiatal gyűlt össze a korai kezdés ellenére, hogy teremfociban megmérkőzzön az első helyért. A mérkőzések szüneteiben bárki kipróbálhatta magát csocsó- ban, darts- ban vagy éppen asztaliteniszben.
Az iskolások és óvodások reggeli tornával kezdték a napot, majd különböző állomásokon – a Kihívás Útját végigjárva – ügyességi versenyeken vettek részt a rövidített órák szünetében.
1281
Testületi ülés volt Bükkábrányban
2011. május 17-én 14 órától tartotta soron következő testületi ülését Bükkábrány község képviselő – testülete. Az ülésen összesen öt napirendi pont került megvitatásra.
Első napirendben a KEOP-6.2.0/A komposztálás célú pályázat önerejének biztosítását tárgyalták meg a jelenlévők. A pályázathoz 5%-os önerő szükséges, amit a pályázatíró cég átvállal magára, amennyiben sikeresen zárul le a pályázat.
993
Zenevizsga Bükkábrányban
Május 13-án adhattak számot megszerzett tudásukról a bükkábrányi Arany János Általános Iskola azon diákjai, akik valamilyen hangszeren tanultak játszani a tanév folyamán. Az iskola ebédlőjében ősszegyűlt szülők, hozzátartozók és természetesen tanáraik előtt szólaltatták meg a hangszereket a különböző korosztályhoz tartozó gyerekek. A hangszerek közül a szintetizátoré, a furulyáé, zongoráé, gitáré volt a főszerep, de volt, aki trombitán vagy fagotton játszott.
970
Konfirmálás Bükkábrányban
Bükkábrányban a református templomban május 15-én 7 gyermek, 3 fiú és 4 lány konfirmált. Ebből az alkalomból a szentmisére várták az ötven, hatvan éve konfirmált híveket, akik közül hárman jelen is tudtak lenni az egyház e fontos eseményén.
1291
Épül az Integrált Szolgáltató Tér
Bükkábrányban elkezdődött az Integrált Közösségi Szolgáltató Tér épületének kialakítása. A beruházás végeztével a Tornácos Ház ad otthont több civil szervezetnek és a pályázatban vállalt szolgáltatásnak.
482
Ülésezett Bükkábrány Képviselő Testülete
Újabb testületi ülésre gyűltek össze a bükkábrányi képviselők április 28-án csütörtökön.
A tárgyalt öt napirendi pont közül négynek az írásos anyagát már előre megkapták és áttanulmányozták a testület tagjai.
Elsőként az Önkormányzat 2010. évi költségvetésének módosítását szavazták meg egyhangú igennel a tagok.
Második napirendben az elmúlt év zárszámadásának elfogadására került sor.
Harmadik fő téma az Önkormányzat 2011-es közbeszerzési tervének megtárgyalása és elfogadása volt.
861
Közkincs Kerekasztal Bükkábrányban
A Közkincs Program még 2007-ben indult elsősorban a kistérségben tevékenykedő polgármesterek, közművelődési szakemberek, könyvtárosok, lokálpatrióták részére. Létrehozásának célja az volt, hogy a települések között kialakuljon egy párbeszéd, amely segíti az együttműködést, színvonalas programok szervezését.
Ennek a kezdeményezésnek egyik része a Közkincs Kerekasztal, amelynek az elmúlt hét keddjén a bükkábrányi könyvtár olvasóterme adott otthont.
866
Elűzték a telet-kiszehajtás Bükkábrányban
"A lányok egy szalmabábut menyecske ruhába öltöztettek, majd végigvitték a falun, aztán levetkőztették, a szalmát pedig a vízbe dobták, vagy ahol erre nem volt lehetőség, elégették."-írja a Magyar Néprajzi Lexikon a kiszehajtás címszó alatt.
A bükkábrányi Arany János Általános Iskolában már évekkel ezelőtt elkezdték feleleveníteni ezt a régi télűző hagyományt. Így volt ez április 19-én is.
A 4. osztályosok előbb az iskola aulájában igyekeztek zenés, verses műsorral minél távolabb űzni a hideget.
920
Húsvéti kézműves foglalkozás szülőkkel
A bükkábrányi óvodában a szülőket is várták azokra a kézműves délutánokra, amelyek keretében mindhárom csoport gyermekei a húsvéthoz kötődő tárgyakat készíthettek el.
Mindhárom csoportban többfajta alkotás készült, az anyukák, apukák és természetesen az óvónõk segítségével.
A kiscsoportba április 20-án szerdán várták az érdeklődő szülőket, ahol különféle technikák és anyagok felhasználásával nyuszikat, tojásokat és bárány hengerbábot készítettek.
1078
Húsvétvárás a bükkábrányi iskolában
2011. április 20-án 7:45-től a húsvéti ünnepkörrel kapcsolatban adtak műsort az általános iskola második osztályos tanulói. Rövid ismertetővel, mondókával, tánccal, énekkel elevenítették fel a népszokásokat. Felkészítő nevelőjük Hegedűsné Kovács Anita tanárnő volt.
Az ünnepi program folytatásaként 14 órától került megrendezésre a tavaszi játszóház a diákönkormányzat szervezésében, amelynek keretein belül húsvéti üdvözlőlapot, lepkeröptetőt és gyöngy-virágot készíthettek a tanulók. Idén is mint minden évben nagy népszerűségnek örvendett a rendezvény, főként az alsó tagozatos gyermekek körében.
Rendkívül dekoratív munkadarabok születtek.
867
"Az én falum" - projekttéma gyerekeknek
A bükkábrányi általános iskolában március 3-án meghirdetésre került a település 790. éves múltjának tiszteletére "Az én falum" című projekttéma.
A konkrét feladatot minden diák maga találhatta ki.
A projekt fő céljai, megemlékezés a település első írásos említésének 790. évfordulójáról, önálló tanulási technikák fejlesztése a tanórán kívüli tevékenységekben, a tanulók együttműködési készségének fejlesztése valamint a pedagógusok mentor szerepkörének fejlesztése. A kijelölt tanárok segítették az egyének és a csoportok tervszerű munkáját, akiknek az előzetesen megbeszélt időpontokba be kellett számolni a munkátok állásáról.
1252
Útfelújítási munkálatok Bükkábrányban
A jóidő beköszöntével elkezdőthettek a téli időszakban megrongálódott utak felújítási munkálatai. Bükkábrányban a teljes úthálózat kátyúzását végezték el a napokban. A mostani és a jövőbeni munkálatokról kérdeztük Bodzán Antalt a község alpolgármesterét.
1583
Halálos tűzeset Bükkábrányban
Április 14-én csütörtökön délelőtt 11 óra után érkezett riasztás a mezőkövesdi tűzoltósághoz, hogy Bükkábrányban egy magánlakás melléképületében tűz ütött ki. Az épület a tűz következtében gyakorlatilag megsemmisült.
A tűz eloltása után a helységben rátaláltak az ott lakó 88 éves néni holttestére.
A helyszínen szerzett információink szerint a tűzvizsgálat és a halál pontos okának megállapítása folyamatban van. Az eddigiek alapján az idegenkezűség kizárható.
748
Tervek a Géczy István út csapadékvíz elvezetésére
Régóta probléma Bükkábrányban, hogy olvadáskor vagy jelentősebb mennyiségű csapadék lehullása esetén a Géczy István utat elönti a lezúduló víz. A probléma megoldására több terv is készült az eltelt idő alatt, de mindegyik jelentős anyagi áldozatokkal járt volna. Az önkormányzat jelenleg is pályázik annak érdekében, hogy ez a probléma többet ne keserítse az ott élők életét. A lehetőségekről Szalai Szabolcs polgármestert kérdeztük.
1299
Pályázat a sportöltöző felújítására
Pályázati forrásból és önkormányzati finanszírozásból valósulhat meg Bükkábrányban a felújítása a Szép Pál Sporttelepen található öltözőnek, amennyiben a most beadott pályázat sikeres lesz. A tervekről, elképzelésekről Szalai Szabolcs polgármestert kérdeztük.
2384
Felújítás az Arany János Általános Iskolában
Pályázati forrásból és önkormányzati finanszírozásból valósul meg a bükkábrányi Arany János Általános Iskola nyílászáróinak cseréje, külső szigetelése és fűtéskorszerűsítése várhatóan még az idei évben. Az elnyert támogatásról és a tervekről Szalai Szabolcs polgármestert kérdeztük.
1528
Mi lett veled, Babos-kert!?
alt
Az utóbbi időben nagy felháborodást váltott ki Bükkábrányban, hogy a valamikori kastélyhoz tartozó Babos-kert fa állományát a terület  tulajdonosa teljes egészében kivágatja, megszüntetve ezzel egy szép színfoltját a községnek, amelyből a korábbi ígéretek megvalósulása esetén, akár szabadidőpark is lehetett volna.
Számos nézőnk és olvasónk fordult hozzánk felháborodva, miért nem hallani erről semmit a helyi médiában.
1507
Vándorkiállítás nyílt a bükkábrányi iskolában
A tervek szerint a Mezőkövesdi Kistérség mind a 21 települését bejárja majd az a vándorkiállítás, amely április 4-én érkezett a bükkábrányi Arany János Általános Iskolába. Eddigi állomásai Szentistván, Tard és Szomolya voltak, Ábrány után pedig majd Kács és Borsodivánka következik. A kiállítás egy korábban meghirdetett pályázatra beérkező fotókból áll össze, melyek mind a kistérség településein készültek.
883
Integrált Közösségi Szolgáltató Tér Bükkábrányban
Bükkábrány Község Önkormányzata Integrált Közösségi Szolgáltató Tér kialakítására és működtetésére nyert el pályázati támogatást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól az Új Magyarország vidékfejlesztési program keretein belül bruttó 30.567.714 Ft értékben.
697
Ülésezett Bükkábrány Képviselő Testülete
Aktuális testületi ülését március 24-én 14 órai kezdettel tartotta Bükkábrány Képviselő Testülete.
Első napirendi pontban a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2010 évben végzett munkájáról számolt be Antal Julianna a szervezet helyi vezetője.
December 31-ig összesen 69 ügyfél kereste fel különböző problémákkal a szolgálatot a településen.
1005
Óvodai nyílt napok Bükkábrányban
alt
A bükkábrányi óvoda nagycsoportjában március 8-án és 9-én a középső csoportban pedig 10-én és 11-én tartottak nyílt napokat a szülők részére 9 és 11 óra között.
A program a következőképpen alakult. Kedden egy komplex foglalkozást láthattak környezeti nevelés témakörben, valamint vizuális tevékenység részeként hóvirágot készítettek a gyerekek.
Szerdán a mindennapi testnevelésbe kaphattak bepilantást a szülők, valamint matematikai feladatokkal való ismerkedés és tízóra készítése és volt a feladat.
Csütörtökön a komplex anyanyelvi nevelés részeként nyelvi játékok és mesedramatizálás valamint matematikai feladatok vártak a középső csoportos gyerekekre.
Pénteken a vizuális tevékenység részeként barkácsoltak az ovisok „A három csibe” című mese alapján. Ezenfelül testtartás javító lábtornát is láthattak az érdeklődők.
 
812
Meghívást kaptak a gyerekek a Bükkábrányi Rendőrőrsre
Az iskola kisebb és nagyobb diákjai valamint az óvodás korú gyerekek is ellátogattak március 16-án szerdán a Bükkábrányi Rendőrőrsre, hogy megismerkedjenek a rendőri munkával és a munka során alkalmazott eszközökkel.
A kezdeményezésről Szemán Imre századost a rendőrőrs megbízott parancsnokát kérdeztük.
984
Könyvtárhasználati vetélkedő alsósoknak

A könyvtári vetélkedő döntőjét rendezték meg az alsó tagozatosok részére március 10-én a bükkábrányi Jánosházi Sándor Könyvtárban.
A gyerekek változatos feladatokkal találkozhattak a szellemi erőpróbán: volt totó a mesékkel kapcsolatban, villámkérdésekre kellett válaszolni, volt puzzle, illetve keresés a könyvtár könyvállományában.
1268
Testületi ülés volt Bükkábrányban

2011. március 9-én 14 órától tartotta rendkívüli testületi ülését Bükkábrány község képviselő – testülete. Az ülésen összesen öt napirendi pont került megvitatásra.
Elsőként Bükkábrány Község Szabályozási tervének és Helyi Építési Szabályzatának módosításának megtárgyalására került sor, ami a község külterületén építendő halastavak miatt vált szükségessé.

A testületi ülést 2011. március 17-én,csütörtökön 17 óra 30 perctől, tekinthetik meg az Eleven Televízióban.
826
Fejlesztés pályázati forrásokból Bükkábrányban

Bükkábrány Önkormányzata több olyan pályázati lehetőséggel is él a közeljövőben, melyek komoly forrásokat hozhatnak a tervezett korszerűsítésekhez, felújításokhoz.
Az említett pályázatok között több olyan is van, amely mára már nyertesnek tekinthető, némelyek eredményére egyelőre még várni kell.
A jelenlegi helyzetről kérdeztük Szalai Szabolcsot, a település polgármesterét.
795
Bölcsődei farsang a szülőkkel
Február 25-én tartották a BÁMK bölcsődéjében a farsangi mulatságot. A szülőkkel együtt játszottak, mondókákat mondtak a gyermekek, akik ebből az alkalomból jelmezt is húztak. Így találkozhattunk a fürge Supermannel, hercegnővel és különféle meseszereplőkkel is.
865
Konferencián járt a BÁMK

„JÓ GYAKORLATOK AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI INNOVATÍV INTÉZMÉNYEK KÍNÁLATÁBÓL” címmel regionális közoktatási konferencia zajlott Egerben 2011. február 22-én amelyre a Bükkábrányi Általános Művelődési Központ is meghívást kapott.
Tanórán kívüli jó gyakorlatok szekció előadási között Derekasné Orosz Andrea mutatta be egy prezentációban a Luca napi mulatságokat.
746
Testületi ülés volt Bükkábrányban

2011. február 22-én 14 órától tartotta soron következő testületi ülését Bükkábrány község képviselő – testülete. Az ülésen az előzőleg meghirdetett nyolc napirendi pont helyett összesen kilenc került megvitatásra.
Első napirendi pontban egy részletes beszámoló hangzott el a rendőrség 2010-ben végzett tevékenységéről, amelyet egyhangúlag elfogadtak a jelenlévők.
A testületi ülést 2011. február 24-én,csütörtökön 17 óra 30 perctől, tekinthetik meg az Eleven Televízióban.
681
Lesz-e vagy sem halastó Bükkábrány külterületén?

Immár több éve húzódik a Bükkábrány külterületére építendő halastavak ügye. 2011. január 25-én egy lakossági fórumot hívott össze az önkormányzat, hogy kikérje a lakosság véleményét az üggyel kapcsolatban.
A fórumon megjelent a beruházó, valamint a kivitelező cég több képviselője is.
A lakosság számos kérdéssel fordult a beruházó felé. Többek között kifejtették azon álláspontjukat, hogy félnek egy esetleges gátszakadástól, a talajvízszint megemelkedésétől, szúnyoginváziótól, a lakóingatlanok értékének csökkenésétől, a jelenlévő természeti értékek károsodásától, valamint attól, hogy a tavak létrehozásához szükséges munkálatok elvégzésére érkező nehézgépek tönkreteszik a már szebb napokat is látott aszfaltburkolatot.
2405
Testületi ülés volt Bükkábrányban

2011. január 27-én 14 órától tartotta soron következő testületi ülését Bükkábrány község képviselő – testülete. Az ülésen összesen 3 napirendi pont került megvitatásra.
A testületi ülést 2011. február 3-án,csütörtökön 17 óra 30 perctől, tekinthetik meg az Eleven Televízióban.
690
Hagyományos Vitamin-nap a bükkábrányi iskolában

Immár hagyományossá vált vitamin-napot tartottak hétfőn a bükkábrányi Arany János Általános Iskolában.
A program célja, hogy rávilágítson arra, milyen fontos az egészséges táplálkozás, milyen nagy szüksége van a szervezetnek a vitaminokra. Reggel a becsengetés előtt Székely Ottóné pedagógus vezetésével egy kis előadást hallhattak a gyerekek a vitaminokról, azok fontosságáról valamint közös jellemzőjükről.
Az előadás után a különféle a falakra kihelyezett táblákról informálódhattak a gyerekek, valamint mindenkinek jutott valami harapnivaló, természetesen mindez az egészséges táplálkozás jegyében.

803
"Kémia Nemzetközi Éve" programsorozat Bükkábrányban

A Magyar Kémikusok Egyesülete (MKE) egy iskolai kísérlet akcióval indítja el a 2011-es „Kémia Nemzetközi Éve” események magyarországi programsorozatát.
A nemzetközi év célja egyrészt a kémiai tudományok szerepének elismertetése a fenntartható fejlődés és az emberiség jólétének biztosítása területén, másrészt a közösség, különösen az ifjúság érdeklődésének felkeltése a kémiának mindennapi életünkben betöltött szerepe iránt.
Ebbe a sorozatba a bükkábrányi általános iskola is bekapcsolódik, melynek keretében néhány érdekes kísérletet láthattak január 26-án délután 2 órakor.
Az elvégzett kísérletekre sokan voltak kíváncsiak, nemcsak gyerekek, hanem felnőttek és szép számmal vettek részt a programon.

597
Szavalóversenyt tartottak az óvodában

A Bükkábrányi Általános Művelődési Központ Napsugár Napközi Otthonos Óvoda által meghirdetett szavalóversenyen 14 gyermek vett részt január 24-én Bükkábrány, Sály, Vatta, Tibolddaróc és Mezőnyárád nagycsoportos óvodásai közül.
A szavalóverseny témaköre a téli versek voltak.
Miután minden kis előadó elszavalta a választott verset, a három tagú zsűri górcső alá vette az elhangzottakat. Legfőbb értékelési szempontok a hangsúlyozás, a szavakkal való játék, az elmondott szöveg megértése voltak.
1058
Félévi nevelőtestületi ülést tartott a BÁMK

A 2010/2011-es tanév első félévét záró nevelőtestületi értekezletre került sor január 21-én a Bükkábrányi ÁMK-ban.
Az intézményegységek pedagógusai szakmai értekezleten foglalták össze a bölcsőde, az óvoda, az általános iskola és a könyvtár féléves szakmai munkájának tapasztalatait. Áttekintették, hogy a munkatervi pedagógiai és nevelési célok hogyan valósultak meg az első félévben.
680
A Magyar Kultúra Napjára emlékeztek Bükkábrányban

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
Bükkábrányban január 17-én 17 órára várták az érdeklődőket a Polgármesteri Hivatal házasságkötő termébe ahol „A csend üzenete” című antológia bemutatójára került sor. Az ünnepség elején a Bükkábrányi Népdalkör énekeit hallgathatta meg a közönség, majd Szalai Szabolcs polgármester illetve Csirmazné Cservenyák Ilona a Mezőkövesdi Városi Könyvtár nyugalmazott igazgatójának ünnepi beszéde hangzott el.
662
Útjára indult a színházklub Bükkábrányban

A Jánosházi Sándor Könyvtár és Szabadidőközpont 3. 4. 5. és 6. osztályos tanulóknak Színházklubot szervezett, az egri Gárdonyi Géza Színház közreműködésével, amely tartalmas szórakozást kínál a résztvevőknek.
A klubtagok láthatnak 2 nagyszínházi előadást Egerben Állatmesék és Hókirálynő címmel.
655
Pályázati eredményekrők kérdeztük a BÁMK igazgatóját

Riportunkban Derekasné Orosz Andreát a Bükkábrányi Általános Művelődési Központ igazgatóját kérdeztük az ÁMK-ra vonatkozó aktuálisan futó illetve a már lezárult és eredményes pályázatokról.

639
Mezőnyárád top
Cikk címe Találatok
Karácsonyváró kézműves foglalkozás Mezőnyárádon
Mezőnyárádon a Szederkényi Anna Tagiskola ebédlőjébe december 20-án, kedden délután 14 óra 30 perctől várták a gyerekeket karácsonyváró kézműves foglalkozásra.
A karácsony közeledtével egyre több intézmény kínál ilyen és ehhez hasonló foglalkozásokat. Ilyenkor a szép számmal összegyűlt ügyeskezű nebulók különféle a közelgő ünnephez kapcsolódó dísztárgyakat, díszeket, képes és üdvözlőlapokat, girlandokat készítenek.
Nagy sikert aratott például a mézeskalács díszítés. A lázasan folyó munkálatokba néhol még a szülők is besegítenek.
770
Karácsonyi ünnepséget tartottak a mezőnyárádi iskolában
A mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskolában már hagyomány, hogy az iskola osztályai műsorral készülnek a karácsonyi ünnepségre.
A téli szünet előtti utolsó tanítási napon az egész iskola összegyűlt a kistornateremben, amit már előzőleg ünnepi díszbe öltöztettek. A meghívott vendégek, gyerekek, pedagógusok és szülők idén is színes programot láthattak.
Elsőként a zeneiskolások műsora adta meg az ünnepi hangulatot, hiszen karácsonyhoz kötődő számok csendültek fel. Őket követték a különféle humoros és zenés előadások, jelenetek. Több osztály műsorában kihangsúlyozta a karácsony, a szeretet, az együttlét fontosságát.
Meglepetésként pedig a tanári kar közös éneke zárta a rendezvényt, amit a jelenlévő diákok állva és tapsolva hallgattak végig.
856
Testületi ülés Mezőnyárádon
Mezőnyárádon december 15-én tartották az év utolsó képviselő – testületi ülését. Az első napirendben a Szentistván és Térsége Beruházó és Kommunális Szennyvízüzemeltető Társulás hitel visszafizetésének meghosszabbítása került megtárgyalásra. Ez nem új hitel felvételét jelenti, hanem a már meglévő fizetési határidejének változtatását. A képviselők egyhangúlag támogatták az előterjesztést.
541
Karácsonyi ünnepség a mezőnyárádi óvodában

2011. december 19-én tartották karácsonyi ünnepségüket a mezőnyárádi óvodások. Elsőként a nagycsoportosok mutatták be a betlehemei játékukat, majd a kis és középső csoportosok is énekeltek egy-egy dalt.
Ezt követően az előtérben lévő karácsonyfához vonultak ki a csoportok, itt további karácsonyi dallamok csendültek fel, miközben az óvónénik meggyújtották a
csillagszórókat. 

518
Fonalfűrész verseny Mezőnyárádon
December 13-án 14 órától került megrendezésre a Luca-napi fonálfűrész verseny a Szederkényi Anna tagiskolában Mezőnyárádon, az intézmény technikatermében. Ebben az évben a környező iskolákból, csak a szentistváni István Király Általános Iskola vett részt a helyiek mellett a megmérettetésben. A versenymunka a téli ünnepekhez kapcsolódó karácsonyfadísz volt. Az elkészítéshez a tanulók csak fonálfűrészt, fúrót használhattak. Az értékelés a pontosság, a szépség alapján történt.
1642
Mézeskalácsot készítettek az ovisok
A mézeskalács olyan sütemény mely változatos alakjával és díszítésével sokféle jelképet jeleníthet meg. Készítése komoly hagyományokkal rendelkezik, eredetileg az isteneknek felajánlott ajándék, majd emberek közötti ajándék szerepét töltötte be.
Mézeskalács nélkül a karácsony sem az igazi, ráadásul még elkészíteni sem nehéz, sokáig friss marad, díszítése pedig az mindenki számára jó mulatság.
Mi másra is gondolhattak volna ha nem erre a mezőnyárádi óvodában amikor nekikezdtek a mézeskalács sütésének.
1187
Adventi hangverseny Mezőnyárádon
A Mezőkeresztesi Kamarakórus adventi hangversenyt adott december 11-én a Mezőnyárádi katolikus templomban. Reggel fél kilenckor csendült fel a többszólamú karácsonyi ének. A hangverseny mivoltáról Hajdu Ferencné református lelkészt kérdeztük.
811
Mikulás ünnepségek Mezőnyárádon
A mezőnyárádi óvodásokhoz december 6-én érkezett meg a Télapó. A csoportok együtt, versekkel és énekszóval fogadták a Mikulást. A műsorok után minden kisóvódás megkapta a várva várt mikuláscsomagot, majd táncra perdültek a Télapóval együtt.
Az iskola 2. és 3. osztályába szintén 6-án látogatott el a Mikulás, 1 nappal később december 7-én pedig az 1. és 4. osztályosok örülhettek a nagyszakállúnak. A gyerekek mindegyik osztályban rövid kis műsorral várták a Télapó érkezését, aki a édességgel hálálta meg a szép előadásokat. A távozása előtt pedig még táncolt is egyet a gyerekekkel.
875
Testületi ülés Mezőnyárádon
A mezőnyárádi képviselő testület soron következő rendes ülésére november 30-án délután 16 órai kezdettel került sor
Ezúttal kilenc napirendi pontot kellett megtárgyalnia a képviselőknek.
Elsőként a 2011. évi költségvetés módosítása került napirendre. Erre azért volt szükség, mert év közben is merültek fel olyan tételek, amelyek szükségessé tesznek bizonyos korrekciókat. Az előre kiadott és áttanulmányozott írásos anyag alapján egyhangú igen szavazattal fogadták el a módosításokat a képviselők.
Második napirendi pontban az Önkormányzat háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló, szintén írásban a rendelkezésükre bocsátott anyagot hagyták jóvá egyhangúlag a testület tagjai.
Harmadikként a következő év költségvetésének koncepciójáról volt szó. Polgármesteri tájékoztatás szerint a 2012. év minden bizonnyal sok olyan, előre csak bizonytalanul látható, állami változtatást hoz majd, melyek miatt egyelőre inkább csak iránypontok tűzhetők ki. Egy területen lesz biztos változás: az óvodások létszáma jelentősen csökken, ami sajnos szükségessé teszi majd egy csoport megszüntetését az intézményben, a 2011/2012-es tanév végén.
775
Pályaválasztási szülői értekezlet Mezőnyárádon
Több éve hagyomány a Szederkényi Anna Tagiskolában, hogy rendhagyó módon a 7. és 8. osztályos tanulók is részt vesznek azon a szülői értekezleten, ahol egy pályaválasztási tanácsadó segítségével informálódhatnak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pályaválasztási lehetőségről.
Először Tóth Sándor az intézmény igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd pedig Bogátiné Lakatos Edit pályaválasztási tanácsadó a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakszolgálat munkatársa tartott előadást a továbbtanulás lehetőségeiről.
Az előadás végén a szülők és a diákok is feltehették az esetlegesen felmerülő kérdéseiket.
946
Véget ért a Szederkényi Anna hét Mezőnyárádon
Immáron 20 éve viseli Szederkényi Anna írónő nevét a Mezőnyárádi Általános Iskola.
Ezen alkalomból egyhetes rendezvénysorozat várta az érdeklődőket. A hét minden napján próbára tehették tudásukat, ügyességüket, rátermettségüket a diákok. A hét eseményeiről Piszkor Ritát a rendezvénysorozat főszervezőjét kérdeztük.
803
Szederkényi hét Mezőnyárádon
20 éve viseli a mezőnyárádi iskola Szederkényi Anna nevét. Ezen évforduló alkalmából egész hetes programsorozattal, ünnepi megemlékezéssel és műsorral tisztelegnek névadójuk előtt a gyermekek. A hétfői megnyitót követően – amelyen Tóth Sándor igazgató köszöntője után Korpás Zoltán előadásában egy mesét hallgathattak meg a gyermekek - a meghívott vendégek és a diákok megtekinthették a kistornatermben kiállított fotókat az intézmény 10 éves múltjáról. Sokan felismertek a képeken barátokat, testvéreket vagy akár saját magukat gyermekként. Ezután a tagiskolákból érkezett csapatokat irodalmi vetélkedésre várták két csoportban. Az alsó tagozatosak a 4. osztályban, a felsősök pedig a 8. osztálybán mérhették össze tudásukat az összeállított feladatokban. A hét elkövetkező napjain számtalan program várja még az érdeklődőket a táncháztól, a kézműveskedésen át, a pénteki ünnepi műsorig.
1253
Interaktív táblák Mezőnyárádon
Mezőnyárádon interaktív táblák használatát mutatták be az érdeklődő szülőknek két napon keresztül egy – egy óra keretében. Szerdán a 6. osztályban nyelvtanórán, csütörtökön pedig 4. osztályosoknál angol órán használták egész idő alatt az eszközöket. A táblák pályázat útján kerültek az iskolába, illetve saját erőből plusz két táblát is rendelt az intézmény. A gyermekek láthatólag élvezik az új eszköz adta lehetőséget. Az óra egésze alatt rendkívül motiváltnak tűntek, mindenki ki szerette volna próbálni az új eszközt. A pedagógusoknak egyenlőre rengeteg idejét veszi el a felkészülés, de ahogy lassanként elkészülnek az anyagok az egyes órákhoz, úgy válik egyszerűbbé. Az órákat végigkövető szülők is elismerően nyilatkoztak az interaktív táblákról. Hasznosnak, szükségesnek tartják, főleg a mai modern, informatikával átszőtt világban.
1326
Erzsébet-Katalin bál Mezőnyárádon
November 12-én ismét megrendezésre került az Erzsébet-Katalin bál a mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskola nagytornatermében.
Az évek óta nagy népszerűségnek örvendő rendezvény szervezői idén is hűek maradtak a sok éves hagyományhoz. Minden Erzsébet és Katalin nevű vendégnek ingyenes volt a mulatságon való részvétel.
A bál rendezői a 7. osztályos tanulók szülei voltak, a belépőjegyekből és a tombolaszelvényekből származó bevétel pedig a 8. osztályosok ballagására szánt összeget egészíti majd ki.
Az éjféli tombola sorsolás fődíja külön is vásárlásra ösztönözte a résztvevőket. A nyertes ugyanis egy 2 napos, 2 személyes welness hétvégét tölthet el Ráckevén egy neves szállodában.
1122
Kistérségi, munkaközösségi foglalkozás Mezőnyárádon
2011. október 28-án a mezőnyárádi iskola adott otthont a kistérség technika-informatika munkaközössége őszi foglalkozásának.
Mezőkövesd vonzáskörzetének tanárai először beszámolót hallottak a Technikatanárok XVI. Országos Konferenciájáról. A Siófokon rendezett konferencia történéseiről Tóth Sándor, a Technikatanárok Országos Egyesületének elnökségi tagja adott ízelítőt, és szó volt a meghirdetett országos versenyekről is.
A program második részében olyan ingyenes, mégis nagy tudású szoftverekkel ismerkedhettek a résztvevők, melyeket a a mezőnyárádi informatika-oktatásban eredményesen használnak.
805
Ülésezett Mezőnyárád képviselő testülete
A mezőnyárádi képviselő testület soron következő rendes ülésére október 27-én csütörtökön került sor. Első napirendi pont alatt abban kellett döntést hozniuk a képviselőknek, hogy benyújtsa-e a község igényét az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok 2011-es évre nyújtandó támogatására.
Korábban már sor került hasonló pályázat benyújtására, akkor 7 millió forint támogatásban részesült a település. Az idei pályázatban megadott összeg 15 millió forint lenne, de a végleges összeg az elbírálókon múlik. A szavazat egyhangú igen volt a testület részéről.
Második napirendben szintén egy pályázat benyújtásáról született egyhangú döntés. A megpályázott összeg sikeres elbírálás után a
2012-es "Nyárád Napok" rendezvényeinek támogatására szolgálna.
995
A halottak napjára emlékeztek a mezőnyárádi óvodások
2011. október 27-én a mezőnyárádi tagóvoda gyermekei és pedagógusai most is mint minden évben virágokkal és gyertyákkal a kézben indultak útnak, hogy megemlékezzenek a halottak napjára. A hősi halált halt katonák síremlékére elhelyezett és meggyújtott mécsesekkel emlékezve meg rájuk illetve a halottak napjára.
824
Less Nándor emléktúra a Bükkben
Október 8-án reggel a diákönkormányzat vezetésével, egy lelkes csapat indult útnak Cserépfaluba, hogy 12 kilométeres túrát teljesítsen.
Az előző éjszaka viharos szele és a hirtelen hőmérséklet csökkenés néhány jelentkezőt eltántorított a természetjárástól, de a legelszántabbak nem mondtak le az őszi erdő látványáról.
A társaságot alsós diákok, szüleik és két pedagógus alkotta. A gyülekezőt, névsorolvasás követte, majd elindult a kocsikaraván, a 22 km-re lévő település felé. A falu iskolájába érkezve leadták a nevezésüket, amiért cserébe egy túrafüzetet kaptak, melyen az út során érintett állomásokon pecséttel örökítették meg az addigi szakaszok teljesítését. Itt megkapták az útvonal térképét is, melyen minden segítség jelölve volt a sikeres útvonal bejárásához.
A program célja az öt állomás elérésével 275 méter szintkülönbség leküzdése, majd visszatérni Cserépfalu központjába.
882
Erdei iskolában a mezőnyárádi iskola 6. osztályos tanulói
2011. szeptember 26-30-ig a Szederkényi Anna Tagiskola 6. osztályos tanulói erdei iskolában vettek részt Szögligeten.
A szállás falutól 1,5 km-re volt az erdő közepén, magas hegyek között a Szalamandra-házban. 5 napot töltöttek itt el, ami nagyon tartalmas volt. Voltak tájházban, barlangi túrán (a Baradla Vörös-tói szakaszán és a Vass Imre barlangban), felszíni túrán (a Szádváron és a Ménes-tónál), vizsgáltak vizet, avart, bogarakat, "csillagásztak", és még sok-sok érdekes programban vettek részt.
Az idő gyönyörű volt, a környezet csodálatos így a napok gyorsan, szórakozva tanulással teltek el.
A résztvevők megköszönik a szülőknek és a Nyárádi Ifjúságért Közalapítványnak, akik megajándékoztak őket ezekkel a szép élményekkel.
892
Teljesen kiégett - autótűz Mezőnyárádon
Szeptember 24-én szombaton a déli órákban egy kigyulladt autóhoz riasztották a mezőkövesdi tűzoltókat. Mezőnyárád központjában egy átutazóban lévő autó égett ki a teljes megsemmisülésig.
A tulajdonostól kamerán kívül megtudtuk, hogy hárman utaztak a járműben, amikor a csomagtérből kicsapó sűrű füstre lettek figyelmesek. Lehúzódva az út szélére azonnal kiszálltak a kocsiból, amely néhány másodperc múlva lángra lobbant és csak a kiérkező tűzoltók tudták a lángokat megfékezni. Addigra azonban olyan hevessé vált az égés, hogy minden éghető anyag a tűz martaléka lett, csupán a fém alkatrészek maradtak hátra.
Személyi sérülés nem történt. A tulajdonos szerint az anyagi kár
mintegy 8 millió forintra tehető.
1895
Mozgalmas hét a mezőnyárádi iskolában
A Mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskola 2012 tavaszán az előző évekhez hasonlóan tanulmányi kirándulást szervez a diákoknak Londonba.
Az úttal kapcsolatos megbeszélést 2011. szeptember 20-án, kedden 17órakor tartották az iskola kistornatermében, melyen a Challenge utazási iroda képviselője is jelen volt. A megbeszélésre szép számmal érkeztek az érdeklődő diákok és felnőttek egyaránt.
Másnap szeptember 21-én délután 2 órától szeretettel vártak mindenkit az 5 osztályban, ahol a kis létszám ellenére nagyon izgalmas, de mégis mókás pókerparty várt a résztvevőkre.
Ezzel még nem volt vége a hét eseményeinek, hiszen péntek délután évfolyamonkénti verseny keretében papírt, fémet és használt akkumulátort gyűjthettek a diákok.
847
Biciklitúrán a mezőnyárádi diákönkormányzat
A mezőnyárádi általános iskola diákönkormányzatának új bizottsága kerékpáros túrával színesítette a tanév elejét. A gyerekek az iskola elől indultak és a Kucik felé vették útjukat.
A biztonságos közlekedés érdekében a szervezők a polgárőrség segítségével indították útnak a tanulókat. A vénasszonyok nyara kedvezett a kirándulásnak, hiszen kellemes kora őszi napsütésben biciklizhettek keresztül a határon.
A Száraztó-völgyben állatokat simogathattak, és újabb információkat tudhattak meg a mára már faluhelyen is kevéssé ismert háziállatokról. Akinek kedve tartotta még kecskesajtot is kóstolhatott, ami nagy sikert aratott a kicsik körében. A jó hangulat akkor ért el tetőpontját, mikor az íjakat is kezükbe vehették. Az íjászat kipróbálása után a naplementében indulhatott haza a jókedvű csapat.
1008
Ülésezett a mezőnyárádi képviselő testület
Szeptember 12-én délután tartotta soron következő ülését Mezőnyárád képviselő testülete.
Ezúttal nyolc napirendi pontot tárgyalt a község vezetése.
Elsőként az önkormányzat 2011. évi költségvetésének módosításáról kellett dönteniük a tagoknak. Erre az év közben adódó, előre be nem tervezett kiadások és bevételek miatt volt szükség. Az írásban előre kiadott tervezetet egyhangú igen szavazattal hagyták jóvá a képviselők.
Második napirendi pontban Dr. Horváth László polgármester tartott beszámolót ez idei első félévi gazdálkodásról. Az elhangzottak és szintén előre kiadott írásos anyag alapján itt is egyöntetű igen szavazás született az elfogadásról.
838
VIII. Nyárádi Lovasnapok
Szeptember első hétvégéjén került megrendezésre a „VIII. Nyárádi Lovasnapok” országos rendezvény Mezőnyárádon. A két napos viadalon gyerekek és felnőttek mérték össze tudásukat. A szombati napon a kisebbeké volt a főszerep, hiszen ezen a napon zajlottak a gyermek ügyességi versenyek. Ügyességi és ügyességi ugró versenyszámokban mérhették össze tudásukat az ország több pontjáról érkezett versenyzők.
1384
Diákközgyűléssel indult a tanév Mezőnyárádon
A 2011/2012-es tanév első hétfői tanítási napját diákközgyűléssel kezdték a mezőnyárádi diákok. Az összejövetelen először megismerkedhettek az új tanév diákönkormányzat vezetőségével, az új szakbizottságokkal és a tervezett programokkal. Az idén két új szakbizottság alakult. Az egyik a média, a másik pedig a turisztikai szakbizottság. Mindezek mellet megmaradt a tanulmányi, az egészségügyi és a kulturális szakbizottság.
A korábbi évekhez hasonlóan most is az intézményben tanító pedagógusok fogják segíteni a tanulók munkáját, ők a patronáló tanárok.
Kovács Kitti, a DÖK elnöke elmondta, hogy az osztályok felelőseinek munkájára is számítanak a szeptembertől induló programok szervezésében és lebonyolításában.
878
Fórumot tartott a Dél-borsodi Leader Egyesület
Szeptember 1-én tartotta a Dél-borsodi Leader Egyesület azt a fórumot, amelyre várták, az önkormányzat, a civil szervezetek, valamint a vállalkozók, és a pályázatok iránt érdeklődőket, annak érdekében, hogy a legfrissebb információkhoz jussanak az aktuális lehetőségekkel kapcsolatban. A pályázatokról Murányi Norbertet kérdeztük.
1737
Testületi ülés Mezőnyárádon
2011. augusztus 29-én tartotta Mezőnyárád község képviselő – testülete soron következő ülését. A megbeszélésen összesen öt napirendi pont került megtárgyalásra. A napirendi pontok előtt Dr. Horváth László polgármester tájékoztatóját hallhatták a jelenlévők az utolsó testületi ülést követő eseményekről: megtörtént a Szent István király út garanciális javítása, a szerződés szerint 2 éves a garancia ideje. Az elmúlt évben megrendezett „Nyárád Napok”rendezvényre ez év júliusában, az elszámolást követően 1.261.000.- Ft-ot kapott vissza az önkormányzat.
1667
Falunapi rendezvények és ünnepi megemlékezés Mezőnyárádon
Legnagyobbrészt az iskola udvara és parkja adott otthont idén is Mezőnyárádon az augusztus 19-én és 20-án megrendezésre kerülő falunapi programoknak.
A két napos rendezvénysorozat színes palettát kínált minden érdeklődőnek. Pénteken leginkább az egészség kapta a főszerepet. Az "Ép testben ép lélek" elnevezésű egyészségnap szervezői nemigen hagyták unatkozni a nagyközönséget. Többek között gyermek műsorok, masszázsbemutató, gyógynövény ismertető, gyógytorna bemutató várt a látogatókra, de aki fittnek érezte magát, akár a görög táncház nyújtotta mozgás lehetőséget is kihasználhatta.
1207
Jól sikerült az I.Mezőnyárádi Békafesztivál


Az I.Mezőnyárádi Béka és Halsütő Fesztivált rendezték meg július 9-én az iskola parkjában, amelyre előzetesen szép számmal érkeztek a nevezések, a végén 28 csapat készítette el ételeit békából vagy éppen halból. Emellett süteményeket is vártak a zsűriasztalhoz a szervezők.
Az előkészületek sok csapatnál már előző este elkezdődtek, hiszen páclébe helyezték a szervezők által kiosztott
békaadagot.

1934
Lovasnapközi Mezőnyárádon
A vakáció kezdetével sokaknak gondot okoz gyermekeik elhelyezése, felügyelete. Többek között erre is megoldást nyújthat Mezőnyárádon a most indult lovasnapközi, ahol a gyerekek délelőtti és délutáni elfoglaltságaik alatt megismerkedhetnek a lovakkal, betekintést nyerhetnek tartásukról, gondozásukról és elsajátíthatják a lovaglás alapjait is.
2126
DÖK tábort rendezett a mezőnyárádi iskola
3 napos diákvezető képző táborban vettek részt a mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskola diákönkormányzatának tagjai az elmúlt héten Kácson.
A gyerekeket a képzést vezető tanárok, Tóth Sándor igazgató, Tóth Sándorné tanárnő és Piszkor Rita, a diákönkormányzatért felelős pedagógus készítették fel többek között a diákvezetői szerepre, illetve segítettek nekik az éves munkaterv összeállításában.
1389
Táborzárás után Mezőnyárádon
Június 24-én délután befejeződtek a mezőnyárádi iskolás gyerekek részére szervezett alkotótábor programjai.
Délután 1 órakor a rosszcsont, de mégis megjavuló Misi mókusról nézhettek meg egy bábelőadást a résztvevők. Ekkorra már a hét folyamán készített tárgyak is kiállításra kerültek a kistornateremben, így az érdeklődő
szülők, nagyszülők is megnézhették az elmúlt napok alkotásait.
978
Színes programok a mezőnyárádi kézműves táborban
A vakáció első hetében ismét kézműves táborban vehetnek részt a mezőnyárádi iskolások.
A programsorozat megnyitójára június 21-én kedden reggel 9 órakor került sor az iskola kistornatermében.
Miután pedig mindenki megkapta névre szóló kitűzőjét kezdődhettek a négy napig tartó programok. Ezek keretében a legfőbb hangsúlyt a kézügyesség, a kreativitás kapja, hiszen leginkább bőrből, dekorgumiből, gyöngyökből készülnek majd a hét folyamán a különböző tárgyak.
950
Ballagás a mezőnyárádi óvodában
Június 17-én a mezőnyárádi óvodában is elballagtak azok a nagycsoportos gyerekek, akik szeptembertől már az iskolapadban tanulják a betűvetést.
Az ünnepi műsort a kiscsoport előadása nyitotta, akik vidám, dalos műsorral búcsúztatták el nagyobb társaikat. A középsősök egy jó hangulatú vásárba kalauzolták el a résztvevőket, nem kis sikert aratva a szülők, hozzátartozók körében. Ezt követően a hat évesek köszöntek el az ovitól és készültek-egyelőre még csak varsekkel, dalokkal-az iskolai életre.
1225
Ballagás a mezőnyárádi iskolában
Mezőnyárádon a Szederkényi Anna Tagiskolában a ballagó diákok először körbejárták az iskola épületét így búcsúzva az általános iskolás évektől. A június 18-án megtartott összevont ballagási és tanévzáró ünnepségen, kiosztották a tanulmányi, a kulturális, sport, a közösségi területen kiemelkedõ munkát végzõ tanulóknak járó könyvjutalmakat, elismeréseket. A ballagókról megtudhattuk melyik iskolában folytatják tanulmányaikat a következő években.
1426
Pünkösdölés a mezőnyárádi óvodában
A magyar kultúrában több szokás kötődik a pünkösdhöz. Pünkösdölés alkalmával a pünkösdi király és királyné párost a kíséretével jelenítettek meg, de volt ahol lakodalmi menetet menyasszonnyal és vőlegénnyel.
Ez a szokás elsősorban adománygyűjtésre szolgált. A gyerekek, vagy fiatalok csapata énekelve, táncolva végigjárta a falut, s adományt gyűjtött. Ezt a néphagyományt elevenítették fel a mezőnyárádi óvodások 2011. június 9-én.
997
Elsőáldozás Mezőnyárádon
Az egyházközösségek egyik legfontosabb eseménye a szentáldozás. Mezőnyárádon a szentmise keretében június 5-én 17 gyermek járult először szentáldozáshoz, lettek elsőáldozók.
1517
Trianonra emlékeztek a mezőnyárádi iskolában
A mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskola diákjai és pedagógusai június 3-án a kistornateremben gyűltek össze, hogy megemlékezzenek 1920. június 4-ére a trianoni békeszerződés aláírásának napjára.
A békediktátum aláírását követően Magyarország elvesztette területének 2/3-át, valamit lakosságának jelentős részét.
A műsort Vass Albert versével nyitották meg, majd egy összeállítást tekinthettek meg a jelenlévők. A megemlékezés zárásaként pedig az 5. osztályosok előadásában egy dal csendült fel.
852
Trianoni megemlékezés Mezőnyárádon
Mezőnyárádon május 29-én a Trianoni emlékműnél emlékeztek 1920.június 4-ére, a trianoni békeszerződés aláírásának napjára.
A Magyarországra nézve tragikus következményekkel bíró békeszerződés következtében hazánk elvesztette területének több mint 2/3-át, a közel
21 milliós lakosság mintegy 7,6 millió főre csökkent.
1228
Testületi ülés Mezőnyárádon
2011. május 30-án tartották Mezőnyárádon a képviselő-testület soron következő ülését. Az ülésen összesen hat napirendi pont került megvitatásra. Az első napirendi pontban energetikai együttműködési megállapodást tárgyaltak a képviselők. Az iskola és óvoda tekintetében pályázati lehetőség adódott 85 %-os támogatás és 15 %-os önerő mellett. Az iskola fűtésszámlája havonta több, mint 1 millió forint. Nyílászárók cseréje, külső szigetelés, fűtéskorszerűsítés, pellet kazán beépítése szerepel a pályázatban. A kazánokat ipari növényekkel, mezőgazdasági hulladékkal lehet fűteni a felújítás után. Összesen - az előzetes becslések szerint - 35 % költségcsökkenés érhető el. A tervezéshez előzetes energetikai felmérés szükséges. A testület támogatta a javaslatot.
1324
Gyermeknap a mezőnyárádi oviban
Mezőnyárádon május 24-én tartották a gyermeknapot az óvodában. A kicsik kitombolhatták magokat a gumi asztalon, csúszkálhattak az ugrálóvárban, homokvárat építhettek vagy az arcfestésnél, különböző mintákkal díszíthették arcukat.
611
Lármafa a mezőnyárádi oviban
Ismét ellátogatott a Lármafa együttes a mezőnyárádi óvodába május 16-án, hétfőn. A mostani alkalommal a Pünkösdi ünnepkör köré épült a műsor. Zene, tánc és néphagyomány egyben. A gyermekek közül "Pünkösdi királyt" és Pünkösdi királynét" is választottak.
1471
Madarak és Fák Napja a mezőnyárádi óvodában
1902-ben, Párizsban az európai országok egyezséget kötöttek a hasznos szárnyasok védelmének érdekében. A törvénycikk szerint minden év májusában egy napot az iskolákban és óvodákban arra kell szentelni, hogy megismertessék a gyerekeket a hasznos madarakkal.
A Madarak és Fák Napját a világon először Chernel István ornitológus szervezte meg, 1902-ben, hazánkban.
A mezőnyárádi óvodában nem feledkeznek meg erről a napról. Május 10-én a középső csoportosok rövid kis műsorral készültek ezen alaklomból, majd mindhárom csoport elénekelt egy e naphoz kötődő dalocskát.
1224
Majális és park átadás Mezőnyárádon
Április 30-án már reggel 8 órakor szép számmal gyülekeztek a helyiek a mezőnyárádi iskola mögötti parkban, hogy egy kikapcsolódást kínáló napon vegyenek részt.
Sokan a bográcsban főzött ebéd előkészületeivel voltak elfoglalva, hamarosan pedig már rotyogott is a finom bográcsos.
A délelőtt folyamán mindenki megtalálta a számára szimpatikus programot. A kisebbeket ugrálóvár és trambulin várta, de lehetett íjászkodni, vagy akár lovagolni is. A kispályán pedig egymást váltva folyamatosan 22 ember kergette a labdát a bajnokság megnyerése reményében.
1319
Májusfát díszitettek a nyárádi óvodások
A népi hagyományt követve az idén is gondoskodtak a mezőnyárádi óvoda pedagógusai arről, hogy ne maradjon májusfa nélkül az intézmény.
Idén azonban környezetbarát módon oldották meg a fa feldíszítését. A színes szalagok a gyerekek és a felnőttek keze nyomán egy karikára kerültek.
Bár a kezdeti lelkesedés a nebulók részéről kissé alább hagyott a felszalagozott karika így is hamar elkészült, majd az udvaron lévő diófa ágaira került egy óvónéni segítségével.
850
Lezárul a Park-projekt Mezőnyárádon
Már többször beszámoltunk róla, hogy a mezőnyárádi iskola parkja a szorgos kezek által egyre szebbé válik.
2011. április 28-án megtörtént az úgynevezett park projekt értékelése is, ahol kiderült, mennyi háttérmunka is folyt a közel egy éves időtartam alatt, milyen nehézségekkel kellett a szervezőknek megküzdenie valamint, hogy mennyien is vettek részt projekt kivitelezésében. De honnan és kitől indult el ez az ötlet valójában?
Riportunkban Tóth Sándort a Szederkénnyi Anna Tagiskola igazgatóját kérdeztük.
878
Bábelőadás a napköziben
A tavaszi szünet előtti utolsó délutánon a Palánta Bábszínház költözött be a mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskola napköziébe.
A háromfős kis csapat lelkesen hurcolkodott be a díszterembe. Percek alatt felállították paravánjukat és előkészítették bábjaikat. A gyerekek már izgatottan várták az előadást. Játékos daltanulással mozgatták meg a tanulókat, majd egy tanúlságos történetet nézhettek meg Sün Dánielről.
2017
Húsvéti készülődés Mezőnyárádon
A Húsvét a keresztény egyház legnagyobb tavaszi ünnepe.
A mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskolában a szülői munkaközösség szervezésében került sor az ünnep körré csoportosult kézműves foglalkozásra a tavaszi szünetet megelőző napon, kedden délután. A gyerekekre főként papírból elkészíthető állatkák, képeslapok, tojások, tojástartók vártak. Az ügyesebb kezűek papírcsíkokat fűzhettek, amiből később tojás kerekedett.
Egész délután során ragasztás, színezés, rajzolás, olló csattogtatás moraja hangzott a teremben.
934
Jól sikerült a húsvéti vásár
Már több éve a szülők segítségével készülnek el azok a tárgyak a mezőnyárádi óvodában, amiknek az eladásából származó összeg hozzájárul az óvodai eszközök gyarapodásához, lehetővé teszi a kirándulások megszervezését. Természetesen idén sem volt ez másképp.
998
Rendőrségi bemutató a mezőnyárádi iskolában

A mezőnyárádi iskolába látogattak el április 13-án a bükkábrányi rendőrőrs járőrei. A bemutató célja az volt, hogy megismertessék a gyerekekkel a rendőrség munkáját, eszközeit, de beszéltek nekik arról is, hogy milyen szabályok szerint kell végezni munkájukat.
A gyerekekek megismerhették és kézbe vehették azokat az úgynevezett kényszerítő eszközöket, amelyeket akkor vetnek be, amikor a gyanúsított, vagy épp bűncselekményt elkövető személyt elfogják, tetten érik.

1303
Vivicittá-a nyárádi gyerekek is futottak
2011.április 10-én egy szeles, hűvös reggelen kis csapat gyülekezett a mezőnyárádi iskola kapujában. Nem voltak restek vasárnap reggel sem korán kelni és kitűzött céljukat véghezvinni. Miután mindenki megérkezett és felszállt a buszra, Pest felé vették az irányt, persze volt egy fontos megálló Mezőkövesden, hiszen a program főszervezőjét, Gallik tanár bácsit sem hagyhatták itthon. Miután kiteljesedett a kis csapat, izgatottan várták, hogy megérkezzenek a Hősök terére.
683
Digitális táblák-új ismeretek
A mezőnyárádi Szederkényi Anna tagiskolába megérkeztek és üzembe is lettek helyezve azok a digitális táblák, melyek egy pályázat eredményeként emelik majd az oktatás színvonalát.
Természetesen ezekkel az eszközökkel előbb a tanári karnak kell megismerkednie, hogy eredményesen használhassák őket a későbbiekben.
Kiváló alkalmat kínált erre április 8-án délután az az oktatás, melynek során a tanárok ismét a diák szerepét ölthették magukra.
1277
Testületi ülés volt Mezõnyárádon
A mezőnyárádi képviselő-testület aktuális ülésére április 11-én, hétfőn került sor. Az ülésen összesen 6 napirendi pont került megvitatásra.
Elsőként egy beszámoló hangzott el az Önkormányzat 2010. évi gazdálkodásáról, amit egyhangúlag el is fogadott a testület.
A testületi ülést 2011. április 14-én,csütörtökön 17 óra 30 perctől, tekinthetik meg az Eleven Televízióban.
1017
Ismét húsvéti vásár lesz Mezőnyárádon
A mezőnyárádi óvodában idén is több alkalommal is kézműveskedésre várták a szülőket.
A kreatív délutánokon különféle a húsvéthoz kapcsolódó figurák készültek többféle technikával. A szülők kezei közül kikerült dísztárgyakat a nagyközönség is megszemlélheti illetve megvásárolhatja több alkalommal is. Természetesen az eladott tárgyakból származó bevétel teljes összege is jótékony célokat szolgál. Erről a húsvéti készülődésről és vásárról kérdeztük az intézmény vezetőjét.
858
Iskolapadba ültek a mezőnyárádi pedagógusok
A mezőnyárádi iskola pedagógusai ismét iskolapadba ültek, hogy nyelvtudásukat erősítsék.
Tanítási órák után a pedagógusokból lett diákokra írásbeli és szóbeli feladatokat várnak és otthon még a házi feladatok megoldásán is törhetik fejüket.
994
Park projekt, avagy közös munka a jövőért
Itt a tavasz, így eljött a parktakarítás ideje is a mezőnyárádi iskolában, amely az idén kiegészült azzal, hogy a szülők segítségével elkezdték megépíteni az iskola bejárata mellett a sziklakertet.
Mezőnyárádon már évek óta hagyomány, hogy a tanulók szorgos keze nyomán megszépül az iskola környezete, ilyenkor a tanulók megtisztítják a szeméttől, az avartól, a télen letört ágaktól az intézmény teljes területét.
1017
Szépkiejtési verseny Mezőnyárádon
Április 1-én tizenkilencedik alkalommal mérhették össze tudásukat a térség alsó tagozatos diákjai a Mezőnyárádon rendezett szépkiejtési versenyen. Összesen 16 településől érkezett mintegy 70 tanuló a megmérettetésre.
A résztvevőket, felészítő tanárokat, szülőket Tóth Sándor igazgató köszöntötte az iskola kis tornatermében.
1043
Kiszehajtás a mezőnyárádi óvodában
A Kiszehajtás néphagyományát elevenítették fel a mezőnyárádi óvodások március 31-én. Mindhárom csoport kivonult az udvarra és mondókákkal, versel, énekkel hívták a tavaszt és űzték el a betegségeket. Az előre elkészített kisze bábut áthajították a kerítésen, hogy messzire kerülje az óvodát minden baj és betegség.
1266
Mini német nyelvvizsga
A mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskola adott otthont egy német mini nyelvvizsgának 2011. március 24-én. Az intézmény pedagógusa Boda Zsuzsanna által szervezett versenyre Mezőkeresztesről, Sályból és Mezőnyárádról érkezett iskolánként három 7-8. osztályos tanuló.
1072
Kisérletek a Víz Világnapján Mezőnyárádon
Március 22-én a Víz világnapja alkalmából „vizes kísérleteket” láthattak a Szederkényi Anna Tagiskola napközis tanulói. A délutáni folyamán megrendezésre kerülő programra ellátogatott az iskola természetismeret tanárai közül Kassainé Szilágyi Éva, Víghné Kovács Márta és Gományné Horváth Judit tanárnő is.
1211
Tavaszi parktakarítás a mezőnyárádi iskolában
Itt a tavasz, így eljött a parktakarítás ideje is a mezőnyárádi iskolában, amely az idén kiegészült azzal, hogy a szülők segítségével elkezdték megépíteni az iskola bejárata mellett a sziklakertet.
Mezőnyárádon már évek óta hagyomány, hogy a tanulók szorgos keze nyomán megszépül az iskola környezete, ilyenkor a tanulók megtisztítják a szeméttõl, az avartól, a télen letört ágaktól az intézmény teljes területét.
1098
Testületi ülés volt Mezõnyárádon
A mezőnyárádi képviselő-testület aktuális ülésére március 20-án, hétfőn került sor. Az ülésen összesen 6 napirendi pont került megvitatásra.
Elsőként a Bajnóczki Mátyás a Helyi Választási Bizottság elnökének tájékoztatását hallgathatták végig a jelenlévők, miszerint egy tragikus eseményt követően megüresedő képviselői tisztséget ezentúl Vígh Gyuláné fogja betölteni.
A testületi ülést 2011. március 24-én,csütörtökön 17 óra 30 perctől, tekinthetik meg az Eleven Televízióban.
670
Zászlótűzés az óvodában
Március 15-ére készültek Mezőnyárádon. Az önkormányzat szakemberei a közintézményekre helyezték ki a nemzeti lobogókat, eközben az óvodások is elindultak az emlékmű felé saját készítésű kokárdáikkal március 11-én délelőtt. Több éve hagyomány, hogy a nagyobbak a középső és nagycsoportosok, Március 15-e tiszteletére megteszik ezt a sétát az intézménytől. A foglalkozásokon az óvónők segítségével készített nemzeti jelképeket elhelyezik, ezzel mintegy megkoszorúzzák a község egyik emlékművét.
749
Nyílt nap a mezőnyárádi oviban
2011. március 8-án és 9-én nyílt napot tartottak a mezőnyárádi óvodában. A szülők belátogathattak a középsősökhöz és a nagycsoportosokhoz egy-egy foglalkozást megtekinteni. A kiscsoportban erre nem volt lehetőség, mivel a beszoktatás alatt a szülők amúgy is sok időt töltenek a gyermekekkel az intézményben. A nyílt napról Tóth Sándorné tagóvoda - vezetőt kérdeztük.
673
Alapítványi bált rendeztek Mezőnyárádon

Március 5-én rendezte hagyományos jótékonysági bálját a Nyárádi Ifjúságért Közalapítvány és a Mezőnyárádi Gyermekekért Közhasznú Alapítvány kuratóriuma. A rendezésben mind az óvoda, mind pedig az iskola Szülői Munkaközössége részt vállalt.
A rendezvény este 8 órakor nagy résztvevői létszámmal vette kezdetét az iskola tornatermében.
847
Huszárverbunk a mezőnyárádi oviban
2011. március 7-én a mezőnyárádi óvodásokhoz megérkezett a Lármafa együttes. A gyakran visszatérő előadók ezúttal a "Huszárverbunkkal" ès néhány tavaszi népszokással ismertették meg a kicsiket. A középső csoportban összegyűlt óvások együtt énekeltek és táncoltak Tünde nénivel és Gábor bácsival.
752
Télűző tuskóhúzás
Február 25-én a mezőnyárádi napközisek megpróbálták elűzni a telet. Különböző módszereket próbáltak ki a terv végrehajtásához. Volt aki tuskót húzott, volt aki kiabálással próbálkozott, volt aki ijesztő álarccal vagy kisze bábu égetéssel. Reméljük valamelyik sikeres lesz és végre levethetjük a meleg téli kabátot.
887
Farsang a mezőnyárádi napköziben

A téli időszak várva várt eseményei közé tartozik a farsang. A gyerekek végre kibújhatnak a saját bőrükből és valaki másét ölthetik magukra.
A maskarák, jelmezek, álarcok kavalkádjába csempésztek be régi hagyományokat a mezőnyárádi napközi falai közé. A nebulók izgalommal várták a péntek délutánt.
A nagyobbak táncos produkcióval készültek, ami nagy sikert aratott a kicsik körében. A felvonulás után a felsősök közül kiválasztott zsűri kihirdette a jelmezverseny eredményét.
Ezután következett egy hangulatos vetélkedő, amelyben ügyességi feladatok és népi játékok megismerése közben mulathatták át a délutánt.

1846
Testületi ülés volt Mezõnyárádon

A mezőnyárádi képviselő-testület aktuális ülésére február 14-én, hétfőn került sor.
Az eredetileg tervezett öt napirendi pont helyett hét került megvitatásra.
A testületi ülést 2011. február 17-én,csütörtökön 17 óra 30 perctől tekinthetik meg az Eleven Televízióban.
730
Ismét megrendezték a Mazsi-kupát Mezőnyárádon

Meglehetősen hosszú múltra tekint vissza az úgynevezett Mazsi-kupa.
Még 1984-ben támadt egy hajdúszoboszlói teniszrajongónak az az ötlete, hogy olyan emberek mérhessék össze tudásukat a teniszpályán, akik bizony már nem egy 20 éves és 60 kilós ifjú titán fürgeségével mozognak ütővel a kezükben.
Így aztán szerte az országban szerveződni kezdett az 50 év körüli, de mindenkép 100 kiló fölötti teniszezők tábora.
906
Mini nyelvvizsgát tartottak a mezőnyárádi iskolában

 
Február 4-én mini nyelvvizsgát rendeztek a mezőnyárádi iskolában. A verseny célja a tanulók kommunikációs kultúrájának fejlesztése, sikerélményt nyújtó megmérettetési lehetőség, és versenyrutin megszerzésének biztosítása volt.
A versenyfeladatok között szerepelt: kötetlen társalgás a zsűrivel,képleírás,szituáció eljátszása
1219
Hatalmas erejű robbanás, több súlyos sérült Mezőnyárádon

Összefoglaló az történtekről:
Csütörtök délután, fél 4 körül nagy erejű robbanás rázta meg Mezőnyárád központját. A főutcán, egy magánház mögötti udvaron kialakított műhelyben - eddig nem ismert okok miatt  - egy PB gázpalack felrobbant, tűz ütött ki. A robbanás és a tűz következtében többen megsérültek, az épület teteje és a műhely belső tere súlyosan megrongálódott.
A tűzoltóság szakemberei rövid időn belül a helyszínre értek, és megfékezték a tűzet, illetve sikerült megakadályozni, hogy az épületben tárolt további gázpalackok és veszélyes anyagok is berobbanjanak.
A helyszínre két mentőhelikopter és nyolc mentőautó érkezett, akik elsőként stabilizálták a több esetben súlyosan megégett, életveszélyben lévő sérültek állapotát, majd kórházba szállították őket.
A Miskolcon ápolt öt sérült közül 3 sérült állapota súlyos,életveszélyes, ketten könnyebben sérültek meg. Debrecenbe két súlyos sérültet szállítottak a baleset helyszínéről.
1894
Közmeghallgatást tartottak Mezõnyárádon

Január 31-én hétfőn Mezőnyárád Önkormányzata közmeghallgatásra várta a község lakosságát.
Első napirendi pontban Dr. Horváth László polgármester a 2010-es év pénzügyi gazdálkodásáról számolt be a megjelenteknek. Ezen belül leszögezte, hogy a település nehéz éven van túl pénzügyi szempontból. A fő feladat az intézmények fenntartása volt.
A testületi ülést 2011. február 3-án,csütörtökön 17 óra 46 perctől tekinthetik meg az Eleven Televízióban.
708
Testületi ülés volt Mezõnyárádon

A mezőnyárádi képviselő-testület aktuális ülésére január 24-én, hétfőn került sor.
Ezúttal hét napirendi pont került a képviselők asztalára. Az eredetileg tervezett hat napirendi ponthoz ugyan is polgármesteri javaslatra egy hetediket is csatoltak.
A testületi ülést 2011. január 27-án,csütörtökön 17 óra 30 perctől tekinthetik meg az Eleven Televízióban.
629
Mezőnyárádon is zenevizsgát tartottak

Mezőnyárádon félévi vizsgát tettek a zeneiskolai növendékek. Sajnos sokan megbetegedtek így nem tudták előadni a megtanult vizsgadarabot, de természetesen az év végén ezek is bemutatásra kerülhetnek.
A megjelenteket szülőket, nagyszülőket, érdeklődőket és természetesen a gyermekeket Daragó Károly a zeneiskola igazgatója köszöntötte. A vizsgát a gitárosok kezdték majd a furulyások mutathatták meg az addig elsajátított zeneműveket. Végül egy fuvolista is bemutatkozott először zongora kísérettel, majd nélküle.
833
Mezőkeresztes top
Cikk címe Találatok
Palatics Kupa Mezőkeresztesen
December 15-én került megrendezésre a IX. Palatics József gyermek labdarúgó emléktorna Mezőkeresztesen a Kossuth Lajos Általános Iskolában. A tornán a hagyományokhoz híven négy csapat küzdött a vándorserlegért az intézmény tornatermében. Mint mindig most is az alsó tagozatos, 2001 és 2004 között született labdarúgó palánták mérhették össze tudásukat a sportágban.
897
Karácsonyi műsor a mezőkeresztesi iskolában
A mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói december 21-én tartották karácsonyi műsorukat. A tornateremben megtartott rendezvényen, a felvezető karácsonyi dalok után, a kicsiktől pásztor játékot láthattak a jelenlévők, majd egy megható Karácsonyi jelenet következett.
1670
Karácsonyi műsor az időseknek
Régóta hagyomány Mezőkeresztesen hogy Karácsony környékén az óvodások meglátogatják az idősek otthonát és műsort adnak az érdeklődőknek. Az idei évben a Pillangó csoport játékában gyönyörködhettek a szépkorúak december 21-én
1266
Ünnepi istentisztelet a mezőkeresztesi ref. templomban

December 24-én 17 órától Mezőkeresztesen is ünnepi istentiszteletet tartottak a református templomban. A padsorok teljesen megteltek ez alkalomra, a jelenlévők először Müller Nikoletta teológushallgató igehirdetését hallgathatták meg.
Ezt követően a gyerekek verssel és dalokkal köszöntötték Jézus születését a református templomban.

757
Karácsony a mezőkeresztesi oviban
Karácsonyi ünnepséget tartottak december 20-án a mezőkeresztesi Harmatcsepp Napközi Otthonos Óvodában. A József Attila úti valamint a Szentistván úti óvodában is fél 11-kor kezdődtek a műsorok. A hagyományokhoz híven a csoportok együtt ünnepelték Jézus születését, és megható műsorral, meghitt környezetben töltötték el a délelőttöt.
A Szentistván úti óvodában először a Virág csoport betlehemes játékát tekinthették meg a jelenlévők, majd a Katica-csoport gyermekeinek éneke csendült fel. A saját kezűleg készített mézeskalácsok kiosztása után a karácsonyfa alá kerültek a várvavárt ajándékok is, amelyeket kiosztásuk után rögtön birtokba is vettek a gyerekek.
914
Lucázás a mezőkeresztesi óvodában
A karácsonyi ünnepkörhöz tartozik a Luca-nap, melyhez sok népszokás és babona kötődik. A Harmatcsepp Napközi Otthonos Óvodában évek óta hagyomány a Luca napi alakoskodás, kotyolás népszokását föleleveníteni. A gyerekek humoros mondókákat, jókívánságokat tanulnak, melyet előadnak a település intézményeiben. Előző napon ültetett Luca-búzát ajándékoznak ebből az alkalomból, hogy mindenki meg tudja állapítani milyen lesz a jövő év, és a várható termés.
2085
Karácsonyi forgatag Mezőkeresztesen

2011. december 16-án, 17-én és 18-án karácsonyi forgatagot tartottak a mezőkeresztesi Művelődési Házban. Pénteken indult útjára a rendezvény:  Fekete Zoltán alpolgármester nyitotta meg a háromnapos programsorozatot, majd a Mezőnagymihályi Hagyományőrző Népdalkör lépett színpadra. Dalcsokruk után az elmúlt hetekben zajlott csocsó, darts és ping-pong versenyek eredményeit ismertették a szervezők, majd az iskola tanulói következtek táncprodukciójukkal.
Az estét a Mezőcsáti Népi Együttes táncosai segítségével megtartott táncház zárta.
17-én délelőtt baba-mama börzére és kézműves programokra várták az érdeklődőket, majd a délután folyamán Zsuzsi és Orsi interaktív műsorába kapcsolódhattak be a gyerekek. A délután további részében táncbemutató, illetve karácsonyi dalok, és ismert dallamok szórakoztatták a jelenlévőket.
Vasárnap reggel filmmatiné vette kezdetét, majd 15 órától a Harmatcsepp Óvoda Luca napi műsorát nézhette meg a közönség. Ezt követően a Lármafa Együttes hagyományőrző játékokkal szórakoztatta a gyerekeket, akik maguk is aktív szereplői voltak a műsornak, hiszen sokan csatlakoztak a színpad előtti történésekhez.

779
Idősek Karácsonya
Mezőkeresztesen a nyugdíjas klub és a művelődési ház közös szervezésében ünnepelték a karácsonyt az idősek december 12-én. A kellemes beszélgetés mellett a jelenlévők megnézhették az iskolások néptánc műsorát és a Keaty Dance School modern táncokból összeállított előadását.
1177
Közmeghallgatás Mezőkeresztesen
Mint minden évben idén is közmeghallgatást tartott Mezőkeresztes Város Önkormányzata. December 9-én 18 órától a felújított művelődési házban. A megtartott ülésen, a polgármester és jegyző mellett a képviselő-testület tagjai várták a lakosság felvetéseit, kérdéseit.
Elsőként Dr. Dózsa György, a település polgármestere köszöntötte az érdeklődőket, majd értékelte ki az elmúlt évet. Részletes pénzügyi beszámolóra is sor került, néhány a lakosság számára érdeklődésre számot tartó kérdésben. Többek között a szociális kiadásokról, civil szervezeteknek juttatott támogatásokról. Elhangzott az is, hogy a 2010. évben a város több mint 1 milliárd forintból gazdálkodhatott. Szó esett még az elmúlt időszakban lezajló rendezvényekről, beruházásokról és a jövőbeni tervekről is.
A lakosság részéről felmerülő kérdések, felvetések igen széles körűek voltak. Érintették többek között a szennyvíz rendszer kérdését, a felszíni csapadékvíz elvezetést, közbiztonságot, főutcai fák állapotát. A kérdésekre Dr. Dózsa György polgármester válaszolt, valamint a közbiztonságot érintő kérdéskörben a rendőrség részéről jelen lévő Minka László rendőr százados, főnyomozó reagált az elhangzottakra.
1351
Pályázati értékelés a mezőkeresztesi iskolában
A 2011/2012-es tanévben témaközpontú pályázatot hirdetett a Szederkényi Anna Tagiskola. A pályamunkák nemcsak a helyi gyerekek kezei közül kerültek ki, hanem a vattai és a mezőkeresztesi iskola tanulói is készítettek szebbnél szebb munkákat. Az értékelésre 2011. december 14-én szerdán került sor Mezőkeresztesen a Kossuth Lajos Általános Iskolában.
Minden gyermek igyekezett lehetőségeihez mérten legjobb tudása szerint elkészíteni a pályázatot. 3 típus az ami jellemző volt a tanulói pályamunkákra.
1093
Megérkezett a Mikulás Mezőkeresztesre
Mezőkeresztesen a művelődési házba már december 4-én megérkezett a Mikulás, Okosné Kemény Henriettát kérdeztük a vasárnapi programokról.
Megérkezett a Mikulás a Kossuth Lajos Általános Iskola alsó tagozatos gyermekeihez is. Osztályonként műsorral kedveskedtek a messziről érkezett vendégnek. A jó gyerekek és pedagógusok természetesen megkapták ajándékukat is az est végén. Egy későbbi adásunkban bővebb összefoglalót láthatnak az eseményről.
1257
Testületi ülés volt Mezőkeresztesen
Mezőkeresztes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. november 24-én csütörtökön 13 órai kezdettel a Városháza tanácskozó termében képviselő-testületi ülést tartott.
A nyílt ülésen 4 napirendi pont került megvitatásra, ezt követően zárt ülés következett.
Első napirendi pontban Mezőkeresztes Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésének III. negyedévi végrehajtását tárgyalták a jelenlévők, amelyet egyhangúlag elfogadott a testület.
Második napirendi pontban Mezőkeresztes Város Önkormányzatának 2012. évi költségvetési koncepcióját fogadták el egyhangúlag a jelenlévők.
855
Matematika verseny Mezőkeresztesen
A Kossuth Lajos Általános Iskola adott otthont 2011. november 17-én a 3. és 4. osztályosok matematika versenyének Mezőkeresztesen.
A tagiskolák közül egyedül a Szederkényi Anna Tagiskola csatlakozott a megmérettetéshez. A cél elsősorban a tanulók versenyszellemének fejlesztése, logikai gondolkodásuk mérése volt. Feleletválasztós teszt formájában a tanulóknak 60 perc alatt 20 feladatot kellett megoldaniuk. A versenyre összesen a harmadikosok közül 12-en, a negyedikesek közül pedig 11-en jelentkeztek. A verseny díjazását az iskolai alapítvány finanszírozta. A versenyen legjobb eredményt elért tanulók jutottak tovább a Zrínyi Ilona területi versenyre.
 
A 3. évfolyam résztvevői: Ábrahámi Zoé 3.a, Domján Zsanett 3.a, Galuska Tamás 3.b, Kaló István 3.a, Molnár Flóra 3.a, Nagy Tünde - Mezőnyárád, Nógrádi Bence 3.b, Turányi Kevin - Mezőnyárád
 
1. hely: Potoczki Letícia Gitta Mezőnyárád
2. hely: Molnár Bence Csaba Mezőnyárád
3. hely: Udvari János Mezőnyárád és Keresztesi Kristóf 3.b
 
A 4. évfolyam résztvevői: Ecsegi Laura 4.a, Fekete Zalán Mezőnyárád, Hegyi Dominik 4.a, Korpás Zoltán - Mezőnyárád, Kosznovszki Patrik Pál 4.b, Sutus Noémi – Mezőnyárád, Szklenár Ilona Julianna 4.b, Veres József Mezőnyárád
 
1. hely: Berecz Antónia 4.b
2. hely: Oravecz Ákos 4.a
3. hely: Györki Anett 4.b
5723
Szépkorúakat köszöntötték Mezőkeresztesen
2011. november 21-én hétfőn délután 3 órára hívta és várta Mezőkeresztes Város Önkormányzata a település 70 év feletti lakosait a megújult Művelődési Házba. A műsor megkezdése előtt Fekete Zoltán alpolgármester tolmácsolta a betegsége miatt távol maradó Dr. Dózsa György polgármester szavait, majd köszöntötte a megjelent szépkorúakat.
2362
Változatos programokat kínál a mezőkeresztesi IKSZT
Úgyszólván beindult az élet a mezőkeresztesi Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér változatos program kínálata nyomán. A szervezők igyekeznek minél több olyan programot kínálni a lakosságnak, amelyek között minden korosztály megtalálja a saját érdeklődési körének megfelelőt.
November 5-én több sportágban is lehetett versengeni a nevezőknek. Lehetőség volt pingpong, csocsó vagy éppen darts tudását is megcsillogtatni mindenkinek, aki kellemesen és sportosan szerette volna eltölteni a délutánt. Mindeközben az udvaron üstben főtt a finom babgulyás, amellyel a verseny résztvevőit vendégelték meg a szervezők. A főzéssel nem sok baja akadt a szakácsnak, hiszen külön kukta is segített az étel elkészítésében.
1009
Rajz- és Technikaverseny Mezőkeresztesen
2011. október 24-én rendezték meg Mezőkeresztesen a Kossuth Lajos Általános Iskolában a technika- és rajzversenyt az alsó tagozatosoknak. A megmérettetésen minden tagiskola képviseltette magát. Érkeztek tanulók Sályból, Mezőnyárádról, Vattáról és Csincséről is. 31 gyerek rajzból, 23 tanuló pedig technikából kápráztatta el a jelenlevőket. A téma a mese világa volt. Az elkészült munkákból kiállítás készült, amely az iskola "C" épületének 2. emeletén tekinthető meg. A zsűri évfolyamonként és tantárgyanként értékelte a legszebben elkészített munkákat.
1202
Népdaléneklési verseny a mezőkeresztesi iskolában
A Keresztesi csata közelgő évfordulója alkalmából a mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolában fontosnak tartották, hogy a történelmi múlt ápolása mellett a diákokkal megismertessék népzenei értékeinket, hagyományainkat, a népzene „gyöngyszemeit”.
Ennek kapcsán került sor október 25-én a felső tagozatosok között meghirdetett népdaléneklési versenyre.
Az 5-6. évfolyamosok kötelező dalaként az "Érik a szőlő", a 7-8. évfolyamosok kötelező dalaként pedig az "Ősszel érik babám a fekete szőlő" kezdetű népdal volt megjelölve. Mindkét kategóriában egy önállóan választott magyar népdalt kellett még a tanulóknak a 3 tagú zsűri előtt előadniuk. A választás változatos volt. Mindkét kategőriában 7-7 tanló nevezett, a szabadon választott dalok palettáje meglehetősen széles volt.
786
Könyvtár névadó és a Város Napja Mezőkeresztesen

Október 23-án, 25-én és 26-án ismét színes programok várnak minden mezőkeresztesi érdeklődőre és azokra, akik a városba látogatnak.

 

Nemzeti ünnepünkön a református templomban kezdődik a megemlékezés, amit koszorúzás és hangverseny követ.
Két nappal később a könyvtár veszi fel új nevét egy széles körű szakmai találkozó keretein belül.
26-a, a mezőkeresztesi csata emléknapja (immáron a város napja) szintén kínál látni és hallgatni valót. A részletes programot az alábbiakban olvashatják az érdeklődők:
839
Jótékonysági bál Mezőkeresztesen
A Kossuth Lajos Általános Iskola Szülői Közössége és a Mezőkeresztes Iskolájáért Alapítvány szervezte azt a jótékonysági bált, amelyre október 15-én szombaton került sor az iskola ebédlőjében.
A bál bevételét, hasonlóan az előző évek gyakorlatához, ismét az iskolára és a tanulókra fordítja az alapítvány. Előző évben a központi épületben lévő lámpatestek egy részének korszerűbbre cserélése történt meg ezen az úton, idén szeretnék folytatni a már elavult világítótestek cseréjét.
Az összegyűlt vendégeket a megnyitón elsőként a 3. és 4. osztályosok néptánc csoportja szórakoztatta, majd Kirnyák András az intézmény igazgatója köszöntötte az összegyűlteket és kívánt kellemes szórakozást.
1203
Ülésezett a mezőkeresztesi városvezetés
Október 13-án tartotta soron következő ülését Mezőkeresztes képviselő testülete.
Első napirendi pontban a felsőoktatásban tanulók Bursa Hungarica ösztöndíj támogatásáról döntöttek a képviselők. Képviselői javaslat született arra, hogy az önkormányzat az eddigi 45 000 forintos havi juttatást 55 000 forintra emelje. Rövid vita után az emelést 1 tartózkodással és 5 igen szavazattal fogadták el.
A második, vagyis az "Egyebek" napirendben több téma is a testület elé került.
Először a Bercsényi út 7. szám alatti, az önkormányzat által tájház kialakítása céljából megvásárolt ingatlan helyi védettség alá helyezéséről született egyhangú döntés. Az átalakítási munkák elsősorban pályázati pénzekből valósulnak majd meg több lépcsőben.
A következőkben egy lakossági beadvány került a képviselők asztalára. E szerint a panaszos sérelmezi, hogy a lakása melletti kishaszonbérbe adott területen folyó mezőgazdasági munkák zavarják a nyugalmát és kéri az önkormányzatot a szükséges intézkedések megtételére. A témával kapcsolatosan vélemények és ellenvélemények hangzottak el. Végső döntésként a városvezetés úgy határozott, hogy a következő ülésre a panaszos is meghívást kap, hogy megoldást találhassanak a problémára.
794
A 90 éves Gizike nénit köszöntötték Mezőkeresztesen
A mezőkeresztesi Végh Sándorné, Gizike néni, elmondhatja magáról, hogy valóban sokmindent megélt. Szeptember 21-én köszöntötte népes családja 90. születésnapja alkalmából. Ő maga is nagy családban nőtt fel, hiszen heten voltak testvérek, akik közül még hatan élnek, mára pedig már hét dédunokával büszkélkedhet. Legidősebb nővére hamarosan a századik születésnapját ünnepli.
Az ünnepi köszöntésen a város önkormányzata is képviseltette magát. Fekete Zoltán alpolgármester a csokor virág mellett egy emléklapp is kifejezte jókívánságait, melyet nem a város vezetése, hanem az ország miniszterelnöke írt alá.
1019
Névadójukra emlékeztek a mezőkeresztesi iskolában
Mint minden évben idén is névadójuk tiszteletére több napos rendezvényt szerveztek a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolában.
Szeptember 16-án a tanítási órákat követően a tornateremben emlékeztek meg ünnepélyes keretek között iskolájuk névadójáról a tanulók.
Szeptember 19-én hétfőn pedig kezdetét vette a reggeltől délutánig tartó Kossuth-nap.
Egész délelőtt a játéké és versengésé volt a főszerep. Az alsó és felső tagozatosok különböző játékos feladatokat oldottak meg. Voltak játékos ügyességi feladatok, sportjátékok, de természetesen nem maradhatott el a kézműves foglalkozás sem. 11 órától pedig egy gyermekelőadást láthattak az érdeklődők a tornateremben, ami nagy érdeklődésnek örvendett.
Délután egy órától pedig kézilabda, futball mérkőzések és történelmi vetélkedő várt a környező településekről is érkező csapatokra.
813
Új tanév kezdődött a mezőkeresztesi iskolában
Az új tanévben Kirnyák Andrást a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatóját kérdeztük a gyermeklétszámról, a személyi változásokról valamit a nyáron végzett felújítási munkálatokról.
A gyermeklétszám idén nem változott, 50 új elsős kezdi a tanévet. Felújításra került a konyha, valamint több tanterem is korszerűsödött a nyáron.
878
Új nevelési év a mezőkeresztesi óvodában
Az új nevelési évben Czirják Károlynát a Mezőkeresztesi Harmatcsepp Napközi Otthonos Óvoda óvodavezetőjét kérdeztük a gyermeklétszámról, a személyi változásokról valamit a nyáron végzett felújítási munkálatokról.
Összességében elmondható, hogy a gyermeklétszám idén csökkent olyannnyira, hogy egy csoportot meg is kellett szüntetni.
940
Keresztesi Napok – 2 napos rendezvény a városban
Két napos rendezvénysorozat keretén belül került megszervezésre ebben az évben augusztus 20-án és 21-én Mezőkeresztesen a Keresztesi Napok.
Nemzeti ünnepünk reggelén 8 órától kezdődött a programsorozat.
A csapatok készülődtek a Dávid János főzőversenyhez, míg a sportpályán folytak a Bartók Pál kispályás labdarúgó kupa mérkőzései valamint a Túróczi Károly lábtenisz bajnokság.
1215
Anyatejes Világnap
Mezőkeresztesen évek óta hagyomány, hogy az Anyatejes Világnap alkalmából családi programra várják a kismamákat, gyerekeket. A védőnői szolgálat által szervezet programra a nemrégiben felújított Művelődési Házban került sor. A délelőtt programjáról a főszervezőt kérdeztük.
1488
A köztisztviselőket köszöntötték Mezőkeresztesen
A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete 1996-ban kezdeményezte, hogy Magyarországon július 1-je legyen a Köztisztviselők Napja. E napot 1997-ben ünnepelhették meg először a közszférában dolgozók.
Mezőkeresztesen ebben az évben július 4-én látta vendégül az Önkormányzat az iskola ebédlőjében a városban tevékenykedő, egészségügyben, könyvtárban, polgármesteri hivatalban dolgozó közszolgákat.
910
Felújítási munkálatok a mezőkeresztesi óvodákban
A tanév végével a gyerekek nyári vakációja alatt elkezdődhetnek a felújítási munkálatok az egyes közintézményekben.
Nincs ez máshogy a Mezőkeresztesi Harmatcsepp Napközi Otthonos Óvodában sem. Többek között erről és az új építés alatt álló járdáról is kérdeztük Czirják Károlyné óvodavezetőt.
875
Szent Iván napi mulatságok Mezőkeresztesen
Szent Iván éjjeléhez, vagyis a nyári napfordulóhoz számos népi hagyomány kapcsolódik évszázadok óta. Ha nem is ezeket a hagyományokat, de mindenképp az e naphoz kapcsolódó mulatságokat elevenítették fel Mezőkeresztesen június 24-én és 25-én egy két napos rendezvény sorozat keretében. Pénteken délután gyerekprogramokkal indult a hétvége, melyeknek egyrészt a gyerekek, másrészt pedig a bábok voltak a főszereplői. Ezt követően játékos vetélkedőkön tehették próbára ügyességüket kicsik és nagyok egyaránt.
5101
Ballagás a mezőkeresztesi iskolában
Mezőkeresztesen a Kossuth Lajos Általános Iskolában június 18-án ballagtak el a 8. osztályosok. Az elmúlt években megszokott 3 osztály helyett idén mindössze 2 csoport búcsúzott az iskolától és az általános iskolai évektől. A gyermekek műsora után Kirnyák András igazgató mondott beszédet, majd megköszönte a szülők áldozatos, éveken át tartó munkáját. Az ünnepség keretében átadták a kiemelkedő sport, tanulmányi és közösségi területen jeleskedő diákoknak a könyvjutalmakat és kupákat. A tanévzáró ünnepség a hagyományokhoz híven egy másik időpontban került megrendezésre, ahol az egész iskola teljesítménye értékelésre került. Az idei tanév ezzel lezárult tanárok és diákok megkezdték jól megérdemelt pihenésüket.
1599
DÖK Nap a mezőkeresztesi iskolában
Június 14-én Diák Önkormányzati Napot tartottak Mezőkeresztesen a Kossuth Lajos Általános Iskolában. A délelőtt folyamán hagyományos akadályversenyen vehettek részt a felső tagozatosok. A város számos pontján elhelyezett állomásoknál logikai és ügyességi feladatokat kellett a csapatoknak megoldani. Külön útvonalat jártak be az 5-6. osztályosok és a 7-8. osztályosok. A kicsik először nyári élményeikről rajzoltak az osztálytermekben, majd közösen indultak ki a sportpályára, hogy játékos sorversenyeken mérjék össze ügyességüket, gyorsaságukat.
1343
A pedagógusokat ünnepelték Mezőkeresztesen
A pedagógusnap június első vasárnapjára esik. Magyarországon 1952. június 7-én és 8-án ünnepelték először ezt a napot, s ez alkalomból adták át a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb pedagógusainak 1993 óta a tanárok, oktatók kitüntetése január 22-én, a magyar kultúra napján történik.
Mezőkeresztesen június 4-én várták a társult intézmények óvónőit, dajkáit, tanítóit, tanárait a felújított művelődési házba.
1042
Diákközgyűlés Mezőkeresztesen
A mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola 2011. május 26-án tartotta éves diákközgyűlését.
Ebben a tanévben is nagy érdeklődéssel vettek részt a fórumon iskola tanulói és pedagógusai. Először a diákönkormányzat elnöke Okos Dóra köszöntötte a résztvevőket és a vendégeket, majd ismertette az idei tanévben megvalósult programokat, fejlesztéseket, és értékelte a DÖK által szervezett programokat.
A beszámoló után Kirnyák András igazgató úr köszöntötte a megjelenteket. A közgyűlésen az iskola tanulói feltehették kérdéseiket, elmondhatták kívánságaikat, melyekre az igazgató úr és az illetékes pedagógusok próbáltak kielégítő válaszokat adni.
875
Gyereknapi programok Mezőkeresztesen
alt
Talán nincs is az országnak olyan települése, ahol ne szerveződött volna az elmúlt napokban valamilyen program a gyerekek számára. Mezőkeresztesen is változatos kínálat fogadta a résztvevőket az iskola területén 27-én pénteken.
Leginkább a délutáni órákban érezhette jól magát felnőtt és nebuló egyaránt. Főleg a kisebbek nagy érdeklődése mellett zajlott egy bábelőadás a tornateremben. Majd az udvaron felállított színpadon szórakoztatták a közönséget az iskola tanulói többek között zenés, táncos előadással, mesejelenetekkel és sok más egyébbel.
 
683
Rendhagyó angol óra Mezőkeresztesen

Május 19-én, csütörtök délután tartották meg azt a rendhagyó angolórát a mezőkeresztesi iskolában, amely az elmúlt évek hagyományaihoz képest rendhagyó volt. Ezúttal nem egy országot mutattak be a gyerekek, hanem a mintegy félórás bemutató forgatókönyve saját ötleteiken alapult.
A felkészítő tanárokkal együtt összeállított műsorban a gyerekek a "hétköznapi" angol órák vidám pillanatait osztották meg a közönséggel, vagyis a szülőkkel, diáktársakkal.
599
Harmatcsepp Napok a mezőkeresztesi óvodában

A mezőkeresztesi óvodában idén is megrendezésre került a Harmatcsepp Napok elnevezésű három napos rendezvénysorozat, amely ismét színes programot kínált minden gyereknek.
A megnyitóra május 18-án délelőtt fél 11-kor kerüt sor, ahol Czirják Károlyné, az intézmény vezetője köszöntötte a kicsiket.
993
Tréfás nyelvi vetélkedő Mezőkertesztesen
Immár hagyományként tekinthetünk arra a tréfás nyelvi vetélkedőre, amely évente megrendezésre kerül a mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános iskolában.
Idén május 23-án gyűltek össze kisebbek és nagyobbak az iskola ebédlőjében, hogy eldöntsék: ki a legjobb. Összesen 19 négy fős csapat nevezett a versenyre, ami mintegy 76 főt jelent. Természetesen itt voltak a keresztesiek mellett a sályi, mezőnyárádi és vattai iskola csapatai is.
719
Konfirmálás Mezőkeresztesen
Május 22-én Mezőkeresztesen 3 fiú és 10 lány, azaz összesen 13 gyermek konfirmált a református templomban az ünnepi istentisztelet keretein belül. A konfirmálók számot adtak tudásukról és hitükről.
1471
A nagymamákat is köszöntötték Mezőkeresztesen
Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján. A gyerekek ilyenkor versekkel, énekszóval valamint saját maguk által készített ajándékkal kedveskednek az anyukáknak.
2011. május 3-án Mezőkeresztesen a József Attila úti óvoda gyermekei is megemlékeztek e jeles napról.
868
Motorosok Mezőkeresztes utcáin
Május 1-én reggel 9 órakor számos régi és újabb járgány tulajdonosa gyülekezett a mezőkeresztesi ABC előtti téren, akik kevésbé, vagy intenzívebben, de valamiképp a benzingőz, méginkább az azt eregető masinák megszállottjai közé tartoznak.
Egy régi álom valósult meg az által, hogy felvonulásra indulhattak, bejárva a város számos utcáját.
A szervezők még rendőri felvezetésről is gondoskodtak.
1348
Testületi ülés volt Mezőkeresztesen
A mezőkeresztesi képviselő-testület aktuális ülésére április 28-án, csütörtökön reggel 9 órától került sor.
Az ülésen 2 napirendi pont került megvitatásra.
Elsőként a 2010. évi költségvetés végrehajtását tárgyalták meg. Az írásban kiadott rendelet tervezetet egyhangúlag elfogadta a testület.
Az egyebek napirendben először egy helyi lakos által felajánlott lakás megvásárlásáról esett szó. A jelenlévők egyhangúlag megszavazták, hogy az önkormányzat nem kívánja megvásárolni a felajánlott ingatlant.
859
Diákolimpia és udvartakarítás Mezőkeresztesen
Három csapat részvételével került megrendezésre a 3. korcsoportos labdarúgó diákolimpia körzeti döntője a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola sporttelepén 2011 április 20-án.
A résztvevő csapatok:
Kossuth Lajos Általános Iskola, Mezőkeresztes
Arany János Általános Iskola, Mezőnagymihály
István Király Általános Iskola, Szentistván
1060
Testületi ülés Mezőkeresztesen
Április 14-én ismét összeült a mezőkeresztesi Képviselő Testület, hogy aktuális kérdésekről tárgyaljon. Első napirendi pontban a BV. Média Bt.-vel kötendő új vállalkozói szerződés megtárgyalása történt.
A korábban megtartott bizottsági üléseken már szó volt erről a témáról. Az ügyrendi bizottság részérről Dr. Hegedűs Marianna adott tájékoztatást az ott tárgyaltakról.
A beszámoló tükrében, illetve a cég képviselőjének meghallgatása után a korábban felajánlott 50 perces műsoridő 35 percre redukálódik. Az új szerződés pedig ez év május 1-től lép érvénybe egy éves kötött időtartamra.
844
Ülésezett a mezőkeresztesi városvezetés
A mezőkeresztesi képviselő testület március 31-én ült össze ismét, hogy megtartsa testületi ülését.
Első két napirendben egy-egy rendelettervezet került a tagok elé. A temetői urna helyekkel kapcsolatosan a következő döntés született: az urna helyek két férő helyesek, melyeket egy, illetve két személyre is meg lehet váltani egy-egy 15 éves ciklusra.
854
Koszorúzás és küldöttgyűlés a Borsod Takaréknál
1957. március 31-én 134 alapító tag kezdeményezése nyomán jött létre a Mezőkeresztes és Vidéke Takarékszövetkezet, ma ismert nevén a Borsod Takarék. Erre az eseményre és az alapító tagokra emlékeztek a résztvevők április 2-án szombaton a mezőkeresztesi székház falán lévő emléktáblánál, ahol elhelyezték az emlékezés koszorúját.
864
Víz Világnapja a Mezőkeresztesi óvodában
2011. március 23-án a mezőkeresztesi Harmatcsepp Napközi Otthonos Óvodában a Víz Világnapját ünnepelték. Az intézmény aulájában Czirják Károlyné vezető óvónő köszöntötte a vendégeket és a kicsiket. Ebből az alkalomból a társult intézmények pedagógusai is ellátogattak a rendezvényre.
3289
Történelmi vetélkedő a mezőkeresztesi iskolában
A mezőkeresztesi iskola hagyományaihoz híven az idén is megrendezte a történelem vetélkedőjét 1848. március 15-e tiszteletére. A vetélkedőn nyolc négy főből álló csapat vett részt. A jó hangulatú verseny során az alábbi eredmények születtek. A címre kattintva megtekintheti az vetélkedő eredményét!
836
Szépkiejtési verseny a mezőkeresztesi iskolában

A Mezőnyárádon megrendezendő szépkiejtési verseny selejtezőjének is tekinthető az a verseny, melyet március 7-én rendeztek a mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolában.
A tudáspróbán mintegy 40 gyerek vett részt ebben az évben az első négy évfolyam tanulói közül, két kategóriában. Egyrészt egy megtanult verset kellett előadni a tanárokból álló zsűri és többi gyerek előtt. A vers témáját előre meghatározták: a szeretetről, vagy hazaszeretetről kellett szólnia. Itt mind a négy évfolyamból lehetett indulni.

1248
Táncbemutató órákat tartottak Mezőkeresztesen

2011. február 28-án Mezőkeresztesen az iskolában és az óvodákban számot adtak az eddig tanultakból a Diamond Dance Tánciskola növendékei.
A szülők, érdeklődők betekintést nyerhettek a próbák menetébe, a különböző táncok elsajátításának egyéni és csoportos módszereibe. Nagycsoportos kortól foglalkoznak az oktatók a gyermekekkel az óvodákban heti két alkalommal. A végeredményt pedig mindenki megcsodálhatja egy-egy fellépésük alkalmával.

937
Farsang a mezőkeresztesi iskola alsó tagozatában

Mezőkeresztesen az általános iskola ebédlőjében tartották az alsó tagozatosok farsangi bálját 2011. február 18-án. Elsőként a 3. osztályosok hangulatteremtő műsorát láthatták a megjelentek, majd az iskola ifjú táncnövendékei mutatták meg tudásukat. A programok után kezdődött a felállított színpadon a jelmezesek felvonulása.
1296
Ülésezett Mezőkeresztes képviselő testülete

Február 10-én, csütörtökön került sor Mezőkeresztesen a városvezetés aktuális ülésére.
Első napirendi pontban Dr. Dózsa György polgármester számolt be a szennyvíztársulás legutóbbi üléséről, az ott megbeszéltekről.
Itt leginkább gazdasági kérdésekről volt szó. A beszámolót a testület tagjai egyhangú szavazással fogadták el.
A testületi ülést 2011. február 17-én,csütörtökön 17 óra 30 perctől tekinthetik meg az Eleven Televízióban.

790
Műveltségi vetélkedőt tartottak Mezőkeresztesen

A Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett vetélkedőn 9 csapat mérte össze tudását. A csapatok a tagiskolák 5.-6.-7.-8. osztályos tanulóiból álltak.
A vetélkedő az iskolai tudás
játékos formában történő megismerése volt. Igyekeztek változatos kérdéseket intézni tanulókhoz. Így a kérdések között voltak logikai és nyelvtani kérdések is.
1062
Vatta top
Cikk címe Találatok
Elbúcsúzunk vattai nézőinktől

Az Eleven Televízió március 30-ai szerkesztett adásában láthatnak utoljára híreket, eseményeket vattai nézőink a települést érintően.
Vatta község képviselő-testületének döntése alapján ugyanis ezt követően nem tartanak igényt a televíziós közvetítésreképújságra, illetve a csatolt internetes megjelenésre sem, így a jövő héttől nem készítünk felvételeket a település életéről.

Az Eleven Televízió műsorideje is lecsökken, hetente 2 órás szerkesztett adást készítünk majd az eddigi 2 óra 15 perc helyett.

1680
22 új taggal bővül a vattai polgárőrség

Vattai Polgárőr Egyesület Kiemelten Közhasznú Szervezet rendkívüli közgyűlését 2011. február 24-én, csütörtökön du. 17 órakor tartotta a település faluházában. Összesen 3 napirendi pont került megvitatásra, valamint ekkorra várták azokat az új jelentkezőket is akik elég kedvet és elhivatottságot éreznek a polgárőr munkához.
A közgyűlés után Teleki Gyula elnököt kérdeztük az egyesület jelenéről és jövőjéről.

1631
Veszélyessé vált fákat gallyaztak Vattán
A Polgármesteri Hivatal felkérésére a tűzoltóság munkatársai, speciális eszközök, járművek segítségével, a Faluház melletti területen, valamint a játszótér környékén, a személyekre és épületekre veszélyes gallyakat és nagyobb faágakat távolítottak el, február 24-én a délelőtti órákban.

1468
Megmutatták tudásukat a tánciskola vattai növendékei

Az érdeklődők betekinthettek a Diamond Dance Tánciskola vattai növendékeinek foglalkozásába január 27-én a délutáni órákban.
Rövídtett óra keretén belül adtak számot tudásukról, tehetségükről megmutathatták az eddig elsajátított lépéseket a diákok.
A bemelegítés után a kicsik és nagyok csoportja is bemutatta már meglévő koreográfiáját.
A táncbemutatón részt vehettek a szülők és érdeklődők, valamint megjelent a Diamond Dance Tánciskola igazgatója is. A felcsendülő gyorsabb és lasúbb számokra bemutatott koreográfia azonban nemcsak a felnőtteknek, de a kistestvéreknek is nagyon tetszett.

1273
Országos döntőbe jutott a vattai lábtenisz csapat

A mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola színeiben indult a Diákolimpián a Szemere Bertalan Tagiskola fiú és lány lábtenisz csapata. Az országos elődöntő idén Kazincbarcikán került megrendezésre.
Lány párosban az „A” csapat csoportjában legyőzte a kazincbarcikai Sportiskola csapatát, így az 1. helyen jutott tovább. A keresztjátékban a sárospataki Árvay Gyakorló Iskola csapatával játszott, ahol alul maradtak a lányok, így az 5.-8. helyért játszhattak. Először a kazincbarcikai Sportiskola csapatát győzték le, az 5. helyért való küzdelemben pedig Sajószentpéter csapatát, így az A csapat az 5. helyen végzett.
1799
Koszorúzás a vattai iskolában

1869. január 18-án hunyt el Szemere Bertalan Vatta híres szülötte, a helyi iskola névadója.
Ezidőtájt minden évben külön megemlékeznek az iskolában a volt miniszterelnökről. Nem volt ez másképp ebben az évben sem.
18-án, kedden fél 8 órai kezdettel a Szemere-falnál gyűlt össze az iskola diáksága, tanári kara, a rövid ünnepségen részt vett Korán István polgármester is.
Négy diák előadásában megelevenedett Szemere életútja, irodalmi és politikai munkássága.
A rövid, tartalmas műsor után egy hetedik és egy nyolcadik osztályos diák helyezte el a tisztelet koszorúit a névadó emléktáblájánál, majd az iskola igazgatója köszönte meg a megemlékezés szervezését.
1488
Eredményesen szerepeltek a vattai karatékák

A Bükkalja Karate Egyesület vattai karatékái 2010. december 4. én magyar bajnokságon vettek részt Szerencsen. A versenyen 219 versenyző indult.
A hatalmas megmérettetésen a vattaiak kiváló eredményt értek el, így idén is a legeredményesebb csapatnak bizonyultak, emellett három kupát is begyűjtöttek, illetve számtalan érmet hozhattak haza.

1414
Ismét Szemere-vetélkedőt rendeztek Vattán

 

Minden év január második hetében a vattai Szemere Bertalan Tagiskola megrendezi a Szemere Bertalan és kora elnevezésű komplex műveltségi vetélkedőjét, tisztelegve ezzel az intézmény névadójának emléke előtt.A versengés idén is három fő blokkból állt: a versenyzők történelmi, irodalmi és művészeti feladatokban mérhették össze tudásukat.
Ebben az évben január 14-én a mezőkeresztesi, a tibolddaróci, a mezőnyárádi és a vattai iskola csapatai versengtek egymással. A vetélkedő színvonalát emelte, hogy évek óta egy állandó zsűri Tóth Béla nyugalmazott iskolaigazgató, K. Tóth Jánosné a Vattai Gyermekekért és Ifjúságért Alapítvány elnöke, Cseke Lajosné nyugdíjas tanító néni segítette a verseny megrendezését.
1420
Árpád-házi Szent Erzsébet díj az odaadó munkáért

Nem mindennapi elismerésben részesülhetett még tavaly november 18-án a vattai Borsos Tiborné.
A faluban sokak által csak Katikaként ismert házi szociális gondozó öt éve gondoskodik lelkiismeretesen a település rászorultjairól, többségében idős emberekről.
Az említett díjat a Mezőkövesdi Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti szolgálat alapította olyan személyek részére, akik személyes szeretetből, önzetlen odaadásból személyes példával szolgálnak.
Évente egyetlen ember részesülhet az elismerésben. 2010-ben a szakmai vélemények illetve a gondozottak beszámolói alapján Katika lett a kitüntetett.

1538
Tard top
Cikk címe Találatok
Szennyezett hegyi patak és akiknek szúrja a szemét
Ha arra gondolunk, hogy lassan ébred a természet és hamarosan szebbnél szebb helyekre mehetünk majd kirándulni, kikapcsolódni, akkor lehet, hogy tévedünk.
Kétségtelen, hogy vannak ilyen helyek a térségben, viszont az emberi felelőtlenség, hanyagság sem igen ismer határokat.
Cserépváralja közelében van a forrása annak a csodás környezetben csordogáló hegyi pataknak, amely mára olyannyira elszennyeződött, hogy lassan nem is forrásvíz, hanem
szennyvíz csordogál a medrében.
1659
Bogács top
Cikk címe Találatok
Jó tanulók a békák
Több száz kétéltű, jellemzően barna varangy tanulta meg az elmúlt napokban a rá vonatkozó közlekedési szabályt a Bükk-hegységben. A KRESZ által nem taglalt szabály az, hogy az állatoknak tilos az úttesten átkelni, számukra a kijelölt átkelőhely az úttest alatt húzódik.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által létesített kétéltű átjárókat az állatok már használják és eddig egyetlen példány sem szegte meg a szabályt. Ennek köszönhetően minden varangy – és más kétéltű – épségben átért a telelőhelyéről a szaporodó helyére és a közúti forgalmat sem veszélyeztetik az állatok.
A nagy vonulás Bogácson, a 3504-es út menti tó mellett minden nap az alkonyati és esti órákban látható és filmezhető.

2070
Tibolddaróc top
Cikk címe Találatok
Farkasvadászat Tibolddarócon
Farkasvadászat néven immár második alkalommal ad otthont Tibolddaróc község egy több napos lovasprogramnak szeptember végén. A hétvége során az önkormányzat közreműködésével az ország számos pontjáról érkezett jobbára hagyományőrző lovasok koszorúzáson is részt vettek. A Gál István főszervezővel beszélgettünk a rendezvényről.
2433
Megújult a tibolddaróci iskola informatikai parkja
A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében megvalósult a Tibolddaróci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola informatikai infrastruktúra fejlesztése.
A projekt 8.934.100.- Ft összegű, 100 %-os mértékű támogatásban részesült. A projekt címe „Tibolddaróc II. Rákóczi Ferenc Általános iskola informatikai infrastruktúra fejlesztése” volt. A támogatást a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség biztosította az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft közreműködésével.
3386
Megújul az óvoda Tibolddarócon
Pályázati forrásból újul meg a tibolddaróci óvoda épülete. Az elnyert támogatásból külső szigetelés kerül a falakra lecserélik az összes nyílászárót, valamint új fűtési rendszer is bevezetésre kerül, és szigeteléssel látják el a födémet is.
A munkálatokról a település jegyzőét kérdeztük.
2856
Sztárok és önkéntesek a napköziotthonos óvodában
Az X-Faktor és a Csillag születik két sztárja, Vastag Tamás és McDc is részt vett 2011. július 9-én a Tibolddaróci Napköziotthonos Óvoda kerítésének és játszóudvarának a felújításában.
Az akció a Provident Pénzügyi Zrt. 10. Születésnapi Önkéntes Programjához kapcsolódik. A vállalat dolgozóinak és ügyfeleinek 70 ezer szavazata alapján a Provident anyagi támogatással és több száz munkatársának munkájával az ország tíz pontján tart önkéntes napot.
3108
Harsány top
Cikk címe Találatok
ÖKOiskola Harsányban - A jövő oktatási intézménye
A jövő záloga gyermekeink nevelése, oktatása. Ennek jegyében szeptembertől teljesen átalakul a harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda. A gyönyörű természeti környezetben fekvő település iskolája számos területen egyedi, jövőbe mutató változáson ment keresztül.
Szeptembertől egy megújult, modern iskolába érkezhetnek majd a gyerekek Harsányba. Az intézmény belseje átalakul. Az épületbe lift kerül és teljes körűen akadálymentesített lesz. Az iskola mellé a megújuló energiák megismerése és felhasználása jegyében egy energiaudvar épül mini naperőművel. A nyelvtanulás és a számítástechnikai ismeretek minél magasabb szintű elsajátítása érdekében egy új, modern számítástechnika terem és nyelvi labor kerül kialakításra. A diákok digitális, interaktív táblák segítségével kaphatnak széles körű ismereteket nyújtó képzést.
1369
Tábor Harsányban
Minden tavaly nyáron kezdődött el… Még a napközis táborunk ideje alatt forgattunk egy filmet, melyre nagyon büszkék voltunk, az alkotók, és a szereplők egyaránt. Úgy gondoltuk, hogy megéri az elkészült filmünk, hogy egy gyerekeknek létrehozott pesti Filmfesztiválra benevezzünk vele, s ezt meg is tettük. Sajnos díjazottak nem lettünk, ám információink szerint egyik pénteken a Budapesti Uránia moziba, egy délután, a mi kisfilmünket is levetítették.
1351
Nagysikerű bábelőadás Harsányban
Az Önkormányzat szervezésében Herczeg Mária bábelőadására március 25-én 16 órai kezdettel került sor a több mint 100 fő befogadására alkalmassá tett kis iskola épületében. Az előadást ingyen tekinthették meg a harsányi gyerekek. Nagy öröm volt látni, hogy zsúfolásig megtelt az alkalmi színházterem.
1161
Mezőkövesd top
Cikk címe Találatok
Mezőkövesdi hírek - 2011. november 15.
Széchenyi-bál

Mintegy százötvenen vettek részt az idei Széchenyi Bálon, amelyet november 12-én rendeztek meg.

A kétévente megszervezett jótékonysági est célja a jól teljesítő diákok támogatása. A bálon részt vett Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára is. A bált Csirmaz István, a Széchenyi István Szakképző Iskola igazgatójának, valamint. dr. Fekete Zoltán polgármester köszöntője nyitotta. Ezt követően az esemény védnöke, a Modine Hungaria Kft. igazgatója, Németh Zoltán mondott egy rövid beszédet, amely keretében egy 5 millió forint támogatásról szóló emléktáblát nyújtott át az intézmény igazgatójának, amellyel a jövőre induló szerszámkészítő szakmát szeretnék támogatni. A bevezető gondolatok után a középfokú oktatási intézmény tanulóinak nyitótáncát tekinthette meg a mintegy 150 fős közönség. A kulturális műsor keretében Nyikes Linda, a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület két tagja is énekes produkcióval szórakoztatta a vendégeket. Mellettük a Széchenyi István Szakképző Iskola tanulóinak magas színvonalú énekes-verses műsorát is nagy elismeréssel nézték, illetve hallgatták meg a bálozók. A vacsora után a Randevú zenekar húzta a talpalávalót.

1672
Mezőkövesdi hírek - 2011. november 4.
Birtokba vették az új helyet

Október 28-án gyermeknevetéstől volt hangos a megújult mezőkövesdi Közösségi Ház harmadik emelete. A Kabócák és Manócskák Közhasznú Egyesület tagjai ugyanis ezen a napon vették birtokba a foglalkoztató helyiségüket.
A birtokba vételi ceremónia 10 órakor kezdődött, ahol elsőként Árvai-Simonyi Ágnes, az egyesület vezetője köszöntötte a megjelenteket és mutatta be a Kabócák és Manócskák munkáját. 2009. novemberében Árvai-Simonyi Ágnes és Dudásné Csillik Anikó alapította meg az akkor még klubként működő Kabócák és Manócskákat, amely azóta számos sikeres rendezvényen túl van és ez év augusztustól egyesületként szorgoskodnak azon, hogy minél színesebb és változatosabb programokat tudjanak szervezni a csemetéknek.

1730
Mezőkövesdi hírek - 2011. október 26.
Hivatalosan is átadták

Hivatalosan is átadták a megépült Piaccsarnokot és a megújult Közösségi Házat és Szent László teret október 21-én Mezőkövesden.
Mezőkövesd Város Önkormányzatának „Vonzó és élhető városi környezet kialakítása Mezőkövesden” című, a Magyar Állam és az Európai Unió által támogatott pályázata révén épülhetett meg az elmúlt esztendőben a Piaccsarnok, valamint kaphatott új külsőt a Közösségi Ház és a Szent László-tér.
10 órai kezdettel a Piaccsarnokban gyűltek össze a meghívottak, ahol a matyó táncot követően dr. Fekete Zoltán polgármester mondott beszédet, amelyben kiemelte, hogy a létesítmény megépítésével, létrehozásával a település régi álma, célja valósult meg. Ezt követően a kivitelezés menetét a Wiktori Kft. munkatársa, Bán Tibor mutatta be. Ezután dr. Berkes László plébános megáldotta és megszentelte az új Piaccsarnokot. Az átadó ceremónia zárásaként dr. Fekete Zoltán polgármester, a Wiktori Kft. képviseletében Farkas Zoltán és Szobonya Sándor, a Mezőkövesdi VG Zrt. vezérigazgatója átvágta a nemzeti színű szalagot.

1359
Mezőkövesdi hírek - 2011. október 12.
20 éves a Katolikus Iskola

A Szent István Katolikus Általános Iskola idén ünnepli fennállásának 20 éves évfordulóját. Ennek alkalmából jubileumi gálaműsort szerveztek október 7-én a Közösségi Házban. A város vezetése mellett Dr. Ternyák Csaba egri érsek is megtisztelte jelenlétével e jeles évforduló előtt tisztelgő rendezvényt.
Az ünnepség elején az intézmény jelenlegi igazgatója, Nyeste István köszöntötte a megjelenteket, majd az egykori igazgató, Molnár Mária emlékezett vissza az iskola alapítására, illetve az elmúlt két évtizedre. A rendezvényen az egykori diákok és tanárok adtak kulturális, zenés, énekes műsort. Az iskola jelenlegi tanulói pedig Szent István király életét, legendáját elevenítették fel.

1387
Mezőkövesdi hírek - 2011. szeptember 6.
Begépesítették Mezőkövesd főutcáját

Szinte már megszámlálhatatlan mezőgazdasági gép, veterán autó vett részt az idei, immár 13. alkalommal megrendezett Országos Mezőgazdasági Gépésztalálkozón.
A hagyományokhoz hűen szeptember első hétvégéjén megszervezett rendezvényre idén határainkon túlról, Ausztriából, Németországból, Szlovákiából és Szerbiából is érkeztek gépészek.

1466
Mezőkövesdi hírek - 2011. augusztus 24.
Képzőművészeti kiállítás

Kiállítás nyílt az idei Képzőművészeti táborban készült alkotásokból augusztus 5-én Mezőkövesden a Városi Galériában.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén nyáron is megszervezték Tóthné Gáspár Mária tanárnő vezetésével a képzőművészeti tábort, amelyen mintegy 19, különböző korú diák vett részt. A tábor során többféle módszerrel, technikával dolgozhattak a résztvevő fiatalok, akik a megújult Kavicsos-tó szabadidőparkot, a Hadas városrészben található tájházakat ábrázoló képek mellett még számos témát feldolgoztak. A tárlatot dr. Hajdú András alpolgármester nyitotta meg, aki beszédében kiemelte a rajzolás, festés, a szabadtéri foglalkozások előnyét, későbbi hatásait, valamint megosztotta saját, a képzőművészettel kapcsolatos élményeit. A tárlat ünnepélyes megnyitóját verses- és zenés előadással színesítették. A gyerekek színes, változatos témájú alkotásait bemutató kiállítás szeptember 14-ig tekinthető meg a Városi Galériában, Mezőkövesden.

1683
Mezőkövesdi hírek - 2011. augusztus 1.
Látványos előrelépés
 
Jó ütemben halad a Szent László tér és a Közösségi Ház rekonstrukciója Mezőkövesden. A kivitelező cég már a tér és a Szent László templom közötti sétányt építi.
Mezőkövesd Város Önkormányzatának „Vonzó és élhető városi környezet kialakítása Mezőkövesden” című pályázatán belül megújul a Közösségi Ház és az előtte található Szent László tér. A fejlesztés a Magyar Állam támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában valósulhat meg.
1340
Mezőkövesdi hírek - 2011. június 21.
Múzeumok éjszakája

Az alsócsernátoni Haszmann Pál Néprajzi Múzeum mutatkozott be az idei Múzeumok Éjszakáján a Mezőgazdasági Gépmúzeumban.
A program egy időszaki kiállítás megnyitójával kezdődött, amely keretében az Alsócsernátonban működő, a kövesdi Gépmúzeummal szoros kapcsolatot ápoló Haszmann Pál Néprajzi Múzeum mutatkozott be. Kádár Zoltán, a Gépmúzeum igazgatójának felvezető gondolatai után Csiger Lajos, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke mondott köszöntőt. Az alelnök szavai után dr. Fekete Zoltán, városunk polgármestere üdvözölte a rendezvény résztvevőit.

1389
Mezőkövesdi hírek - 2011. június 14.
Egy egész nap az egészségért

Értékes előadásokat hallgathattak és egészséges ételeket, italokat kóstolhattak a Táncpajtába látogatók a június 11-i mezőkövesdi Egészségnapon.

A „Ép testben – ép lélek” címmel fémjelzett Egészségnapot Árvai-Simonyi Ágnes és Molnárné Csirmaz Erzsébet, a Mezőkövesdi Művelődési Alapítvány, a Népegészségügyi Intézet, az Egészség Klub Közhasznú Egyesület és a Kabócák és Manócskák Klub közreműködésével szervezte meg a pünkösdi hétvégére.
A rendezvényt Csiger Lajos, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg elgondolkodtató beszédével. Az előadások sorát dr. Nagygyörgy Erzsébet tisztifőorvos kezdte, aki megmutatta Magyarországot az Uniós egészségügyi statisztikák tükrében. A statisztikák értékei nem túl biztatóak, ezért is fontos a tudatosan kialakított egészséges életmód. A mozgást szerető felnőttek és gyerekek már kora délelőtt kerékpáros gyógynövénytúrán vehettek részt. A gyógyító növényekért Szomolyáig tekertek a biciklisek. Ha egészségről beszélünk, elengedhetetlen a mozgás is. A mozgáshoz pedig szervesen kapcsolódik a zene is. A zene és a tánc személyiségfejlesztő hatásáról Varró Petra mondott el laikusok számára eddig ismeretlen összefüggéseket.)

2099
Diákolimpia Mezőkövesden
Mezőkövesden több napon keresztül mérkőztek meg egymással a környék iskoláinak tanulói. Ezek a találkozók a Magyar Diáksport Szövetség keretén belül szerveződött diákolimpiai feljutásos versenyek.
A Magyar Diáksport Szövetség 1987-ben alakult társadalmi szervezet, mely a közoktatásban - alap- és középfokú oktatási intézményekben - működő diáksport szervezetek országos érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete. Az MDSz ma az ország legnagyobb és legnépesebb gyermek- és ifjúsági szervezete, mely tevékenységét a fizikai aktivitás, a testnevelés és a sport mentén, illetve területén fejti ki.
1623
Mezőkövesdi hírek - 2011. május 17.
Elsőáldozás

Május 15-én tartották az elsőáldozást Mezőkövesden, a Szent László templomban. A 9 órakor kezdődő szentmise főszereplői a díszes, fehér ruhába öltözött gyerekek, akik első alkalommal vették magukhoz az első áldozás szentségét. Mezőkövesden, az egyház egyik legjelentősebb ünnepén huszonketten áldoztak először. A szertartás fontos, egyben lélekemelő része a fogadalomtétel volt.
Első szentáldozásra az gyermek engedhető, aki korának megfelelő érettséggel képes az Eukarisztiát megkülönböztetni a közönséges kenyértől és bortól, valamint megfelelő hittani ismeretekkel rendelkezik. Ez általában 7-8 éves kor és két esztendő hittanos tanulmány után következhet be legkorábban.

1643
Mezőkövesdi hírek - 2011. május 4.
10. Jubileumi Matyó Húsvét
Mezőkövesden nagy múltra tekint vissza a húsvét ünneplésének hagyománya. Minden lakos, civil szervezet és egyesület, illetve az önkormányzat is igyekszik méltó módon megemlékezni Krisztus feltámadásáról.
1410
Költészet napi szavalóverseny Mezőkövesden
Szavalóversenyt szerveztek a Költészet Napja alkalmából április 11-e és 14-e között Mezőkövesden, a könyvtárban. A megmérettetésen óvodások, alsó- és felső tagozatos diákok, valamint középiskolások vettek részt.
Idén újításként a megmérettetésen a középiskolás tanulók is megmutathatták tudásukat. A versenyt korcsoportonként rendezték meg, melynek nyitónapján, április 11-én dr. Hajdu András alpolgármester mondott köszöntőt.
1394
„Az Évszak Műtárgya”
„A hímzés apró kellékei: egyedi, különleges gyűszűk” címmel meg nyílt kiállítás a mezőkövesdi Matyó Múzeumban április 14-én.
A helybeli, Mezőkövesden élő Pál Istvánné gyűjteményéből összeállított tárlaton az érdeklődők mintegy 150 darab különleges, több országból származó gyűszűt tekinthettek meg.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság és a Matyó Múzeum által szervezett „Az Évszak Műtárgya” című rendezvényen dr. Hajdu András alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Viszóczky Ilona etnográfus nyitotta meg a kiállítást. A bevezető gondolatok után maga a gyűjtő, Pál Istvánné ismertette a kiállított tárgyakat.
1233
Foglalkoztatási fórum
Bemutatták az Új Széchenyi Terv és a Széchenyi Kártya Program által kínált lehetőségeket az április 7-ei Foglakoztatási Fórumon Mezőkövesden „Minden amit a vállalkozónak tudnia kell” címmel.
A Fórum védnökeként dr. Fekete Zoltán Mezőkövesd polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte az régi-új program óriási jelentőségét..
1913
Látható előrelépés
Jó ütemben halad a Kavicsos-tó Szabadidőpark építése Mezőkövesden. A kivitelező cég már a parkolók és a sétány díszkövezését végzi.
Mezőkövesd Önkormányzatának 2009. tavaszán megnyert városrehabilitációs pályázata részeként megvalósuló Kavicsos-tó Szabadidőpark kialakítását már mintegy egy hónapja elkezdte a kivitelezést végző Szilvási Építő Kft. Az eltelt négy hét során a kedvező időjárási viszonyoknak köszönhetően gyorsan zajlanak a munkálatok az érintett területen.
1254
Tájaink és kincseink-vendégségben Mezőkövesden

Hétfőn a dél-borsodi térség központjában nyílt meg a Tájaink és kincseink interaktív természetfotó-kiállítás,amely ezen a héten tekinthető meg a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában.
Az április 11-ei megnyitón a kiállítás alkotói mutatták be a tárlatot a középiskolás diákoknak, illetve beszéltek a természetvédelem fontosságáról.
2634
Új szívultrahangot kapott a Városi Rendelőintézet
Ismét egy egészségügyi eszközzel bővült Mezőkövesd Város Rendelőintézete. Ez alkalommal egy újabb, modernebb és a későbbiekben tovább bővíthető szívultrahang berendezéssel gazdagodott az intézmény.
Az egészségügyi intézet kardiológiai szakrendelésén korábban működő szívultrahangot mintegy 11 év használat után tönkrement. A gép meghibásodását a kora miatt nem lehetett javítani, ezért vált szükségessé egy új készülék beszerzése.
1227
Add a kezed Lakóotthon mellett megújuló napköziotthon
Az elmúlt hetekben több külső és belső munkálatot is befejeztek az Add a kezed Lakóotthon mellett újuló napköziotthon területén. A Wiktori Kft. munkálataihoz az enyhe tavaszi időjárás is kedvez, így gyors ütemben alakul át az otthon épülete. Az építkezés állapotáról a Wiktori Kft. építésvezetője adott bővebb információt lapunknak.
2461
Épül a szabadidőpark Mezőkövesden
Megkezdték a Kavicsos-tó partján kialakítandó szabadidőpark építését Mezőkövesden. A kivitelező cég jelenleg a tereprendezési munkálatokat, valamint a parkolók kialakítását végzi. Az Önkormányzat „Vonzó és élhető városi környezet kialakítása Mezőkövesden” című városrehabilitációs pályázatának keretében a Kavicsos-tó partján egy szabadidőparkot alakítanak ki, amelynek a kivitelezését a Szilvási Építő Kft. végzi.
1338
Rajtol a Piaccsarnok építése Mezőkövesden
Aláírták a mezőkövesdi Piaccsarnok és a Galéria építésével, illetve felújításával kapcsolatos kivitelezői szerződéseket. A március 16-án megkötött megállapodások alapján a Wiktori Kft. valósítja majd meg a két beruházást. Az Önkormányzat 2009. tavaszán megnyert „Vonzó és élhető városi környezet kialakítása Mezőkövesden” című pályázatán belül megszépül a Városi Galéria, illetve megépül a Piaccsarnok.
1231
Beruházások, fejlesztések Mezőkövesden
Több beruházás és fejlesztés is megvalósult az elmúlt időkben Mezőkövesden.
A 10 millió eurós beruházásnak köszönhetően ünnepélyes keretek között rakták le a Modine Hungária Kft. újabb gyártócsarnokának alapkövét 2011. március 23-án Mezőkövesden Dr. Becsey Zsolt külgazdaságért felelős államtitkár, illetve Tállai András önkormányzatokért felelős államtitkár jelenlétében.
1653
Extrém sportteljesítmény Mezőkövesden

A nem mindennapi sport teljesítményeiről híressé vált Bajzát László, ismert nevén a kövesdi Vasember idén sem mondott le arról, hogy a Kavicsos-tó jéghideg vizébe merüljön.
Mint minden évben, most is rengeteg ember volt kíváncsi a különleges eseményre.
Mivel pedig az egyébként tűzoltóként dolgozó sportember részt vett a múlt évi árvízvédelmi munkákban, mentőcsapatával pedig külön is támogatott károsult családokat, a felsőzsolcaiak is meghívást kaptak az idei úszásra.

1339