Válasszon szekciót 
Címszűrő 
Tartalomszűrő 
  Az összes leírás kapcsolása Az összes leírás összecsukása
Térségi top
Cikk címe Találatok
Népszavazás 2016 - eredmények, részvételi adatok Bükkábrányban, Mezőnyárádon és Mezőkeresztesen

Az alábbiakban elolvashatják a 2016. október 2-i népszavazás eredményeit és a részvételi adatokat Bükkábrány, Mezőnyárád és Mezőkeresztes településeket illetően.

809
Az ittas vezetés elleni kampányt folytatnak térségünkben a rendőrök
alt
Az ittas vezetés elleni kampányt folytatnak az év végéig térségünkben a szeszes italárusító helyeken arendőrök. A járásban 54 szórakozóhely csatlakozott a programhoz. A „kocsmákban” a rend őrei kétféle plakátot helyeztek ki. Egyiken egy összetört kerékpár, míg a másikon egy úttesten felezővonalnál fekvő gyalogos látható. A képekkel sokkolni kívánják a közlekedőket, valamint ezzel hívják fel a figyelmet az ittas vezetés kockázataira és következményeire. Az év első felében bekövetkezett balesetekben 10 % játszott szerepet az alkoholfogyasztás.
A kapitányság illetékességi területén évente ötven közlekedési baleset történik, ezek közül átlagosan 5-6 esetben játszik szerepet az alkohol a részvevőknél.
 
850
Ülésezett Mezőnyárád képviselő-testülete
alt
Ülésezett Mezőnyárád Község Önkormányzatának képviselő-testülete június 20-án délután 16 órától. Ez alkalommal a megjelent képviselők összesen 7 napirendi pontot vitattak meg, majd hoztak döntést azok témáiban. Elsőként Bárdos József Szabolcs polgármester úr köszöntötte a testület tagjait, majd ismertette a napirendi pontokat, amelyeket a képviselők egyhangúan elfogadtak.
 
751
25 éves évforduló - ezüstmise Tardon
Nagy jelentőséggel bíró esemény egy pap és egy egyházközség életében is az ezüstmise, vagyis a pappá szentelés huszonötödik évfordulója. Dr. Linczenbold Levente Tard, Mezőkeresztes és Mezőnyárád plébánosa június 11-én délután 3 órakor celebrálta több mint húsz paptársával együtt e jeles évfordulón tartott szentmiséjét a Tardi római katolikus templomban. Nem csak a tardi ás a filia egyházközségekből érkeztek azonban hívek, hanem számos környékbeli település mellett például Polgárról és Tiszagyulaházáról is, ahol Levente atya korábban teljesített papi szolgálatot. A hatalmas tömegre való tekintettel az udvaron felállított sátorban egy kivetítőn követhették végig a szentmisét mindazok, akiknek már nem jutott hely a templomban.
2467
Bérmálkozás Tardon
Ünnepi esemény színhelye volt május 15 -én vasárnap a zsúfolásig megtelt tardi római katolikus templom, ahol a hét szentség egyikét a bérmálást kapták meg a gyermekek. A tardi, mezőnyárádi és mezőkeresztesi egyházközségekből, illetve egy gyermek Bükkábrányból több éves felkészülés után részesülhetett ebben a szentségében és ez által a Szentlélek kegyelmeiben. A szentmise előtt megáldásra került az 1,8 millió forintból, báli pénzből és a Rózsafüzér Társulat adományából 5 év alatt elkészült, felújított orgona, illetve felcsendült a megújult hangszeren Bach - d-moll toccata és fuga.
1109
Három község fiataljai bérmálkoztak Kácson
Ünnepi esemény színhelye volt május 8-án vasárnap a zsúfolásig megtelt kácsi római katolikus templom. A bükkábrányi, tibolddaróci és kácsi egyházközségekből több éves felkészülés után összesen 33-an részesülhetett a bérmálás szentségében és ez által a Szentlélek kegyelmeiben. Bükkábrányból tizenhatan, Tibolddarócról tizenöten, Kácsról pedig ketten voltak a bérmálkozók.
Az ünnepi szentmise celebrálását és a szentség kiszolgáltatását Ficzek László az Egri Főegyházmegye általános helynöke végezte. A résztvevőket és a főpásztort a szentmise elején előbb a bérmálkozók képviselője, majd Ostorházi István, Kács polgármestere és Krokos Dezső a helyi Egyházközségi Képviselő Testület elnöke köszöntötte. Prédikációjában Ficzek László külön kiemelte: mint a két ezer évvel ezelőtti Pünkösd után az apostoloknak, úgy a most bérmálkozóknak is feladata, hogy tanúságot tegyenek Krisztusról.
1117
Rekordkísérlet a mezőnyárádi és bükkábrányi iskolákban
alt
A Kézmosás Világnapja alkalmából az Országos Tisztifőorvosi Hivatal egy különleges Guiness-rekord kísérletet hirdetett meg, amelyen több magyar intézmánnyel együtt, egyidőben május 5-én 10 órától a bükkábrányi iskola 30 és a mezőnyárádi iskola 120 tanulója is részt vett. A cél az volt, hogy minél több diák vegyen részt ezen a különleges kézhigiénia oktatáson, ezzel megdöntve a jelenlegi rekordot, amelyet a skótok tartanak. Ebből az alkalomból felhívták a gyerekek figyelmét a kézmosás fontosságára, illetve arról is szó esett, hogy mik a helyes és alapos kéztisztítás mozzanatai. Kísérleteket is végeztek arra irányulóan, hogyan terjednek a levegőben a különböző baktériumok egy tüsszentés alkalmával. Az esemény sikeresen lezajlott, jelenleg az eredmények összesítése zajlik.
 
682
Az óvodások is megemlékeztek a hősőkről
alt
A mezőnyárádi és mezőkeresztesi óvodások is tisztelegtek a márciusi ifjak és a forradalom hősei előtt. Mindkét településen ellátogattak az emlékművekhez és saját kezűleg készített zászlóikat, illetve nemzeti színű virágaikat, kokárdáikat helyezték el a kicsik, illetve verset is mondtak és énekeltek is.
 
1074
Kábítószer-kereskedők és fogyasztóik rendőrkézen
alt
A rendőrök Mezőkövesden fogták el azt a „dílert-párost”, akik a gyanú szerint saját maguk által Erdőbényén előállított kábítószert adtak el egy férfinak és egy nőnek. Kábítószer kereskedelem, illetve kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság B. Tamás 43 éves erdőbényei, N. Zoltánné 39 éves budapesti, illetve Sz. Zsolt 34 éves és B. Anita 31 éves budapesti lakosokkal szemben.
 
926
Négy autó ütközött vasárnap este az M3-as autópályán Mezőkeresztes közelében: hárman megsérültek
A nem megfelelő követési távolság okozta a vasárnap esti balesetet az M3-as autópályán Gelejnél. A Nyíregyháza felé vezető oldalon egy Opel a külső sávban hátulról nekiütközött a Volkswagen Sharannak a szakadó esőben,
Az elöl haladó autó ezután a jobb oldali vízelvezető árokba sodródott, az Opel pedig megpördült, s a belső sávban haladó Toyota elé csapódott, úgy, hogy vele már szemből ütközött.
834
Bükkábrány top
Cikk címe Találatok
Pásztorjáték a bükkábrányi római katolikus templomban
December 24-én este fél 8-kor a bükkábrányi római katolikus templomban az ünnepi szentmise előtt kezdődött a Jézus születéséről megemlékező, több száz éves hagyományokat felelevenítő misztériumjáték, közismertebb nevén a pásztorjáték, melyhez több helyütt énekes betétek társultak. Ennek során a jelmezbe öltözött gyerekek újra játszották a Megváltó születésének eseményeit egészen az angyali üdvözlettől a pásztorok hódolatáig. A hittanosokat Nagyné Krokos Rita hitoktató készítette fel a szerepre.
A pásztorjáték befejezése után Pálfi János plébános mondott köszönetet mind a felkészítőnek, mind pedig a szereplőknek a színvonalas ünnepi megemlékezésért. 
541
Ünnepi istentisztelet a bükkábrányi református templomban
December 24-én, vagyis Szentestén a bükkábrányi református templomban is megemlékeztek Krisztus születésének misztériumáról.
A bükkábrányi református gyülekezet ünnepi istentisztelete délután három órakor kezdődött. A hittanos gyerekek egy csoportja külön énekes és verses műsorral is készült az ünnepre, ezzel is emelve és kiemelve a karácsonyi ünnep jelentőségét, bensőségességét. A műsor végén minden szereplő kis ajándékban is részesült.
595
Karácsonyi koncert a bükkábrányi iskolában
A közel egy órás műsorban közismert karácsonyi és Mikulás dalok csendültek fel a Hór Völgye Zeneiskola bükkábrányi növendékeinak előadásában. A gyerekek többek között zongorán, furulyán, fuvolán, szaxofonon játszottak. Emellett egyéni vagy hármas énekes produkciókat is hallhatott a közönség, a felcsendült dallamoknak köszönhetően igazi karácsonyi hangulat lett az iskolában.
516
Luca napi néphagyományokat elevenítettek fel a bükkábrányi iskolások
A bükkábrányi iskolában visszatérő program a Luca naphoz kapcsolódó rendezvénysorozat. A sor a Luca kupával kezdődött, 3 lány kézilabda csapat mérkőzött meg egymással még december 9-én délután. Kisgyőr, Mezőkeresztes és Mezőnagymihály és persze a házigazda csapatai izgalmas, fordulatos mérkőzések vívtak egymással. Végül az 1. helyen Mezőnagymihály, a 2. helyen Mezőkeresztes, a 3. helyen Bükkábrány csapata végzett, a 4. helyezett pedig Kisgyőr lett.
Luca napján, december 13-án elevenítették fel az ehhez a naphoz kötődő szokásokat az intézményben. A 2. osztályos gyerekek mutatták be a kotyolást, majd a régi hagyományt az óvodások is megnézhették a délelőtt folyamán. Délután 1 órától bolhapiacon a tanulók kínáltak mindenfajta csecsebecsét, 2 órától pedig kézműves foglalkozás következett: a szülők és tanárok segítségével karácsonyfa, mikulás, angyalka és csengő is készült, melyeket az ünnepi díszítéshez haza is vihettek a tanulók.
812
Mikulás ünnepség a bükkábrányi óvodában és iskolában
A bükkábrányi iskolába is megérkezett a Mikulás december 6-án. Az első osztályos gyerekek verssel, tánccal készültek, amelyet a többi alsós osztály is megtekintett, persze a Télapóval együtt.
Ezt követően elérkezett a várva várt pillanat, minden kisdiák megkapta Mikulás csomagját. A Télapónak segítői is akadtak, ám ezúttal nem a krapmpuszok, hanem a szülői munkaközösség tagjai segédkeztek a csomagok kiosztásában mind a négy osztálynál.

A hagyományokhoz híven idén is mesejátékkal örvendeztették meg a bükkábrányi iskola alsó tagozatosait az intézmény pedagógusai. A "Kalamajka a Mikulásnál" című humoros, szórakoztató előadás elnyerte a gyerekek tetszését, a végén pedig mindenki együtt énekelte a "Hull a pelyhes fehér hó" című dalt.

A bükkábrányi iskolába is megérkezett a Mikulás december 6-án. Az első osztályos gyerekek verssel, tánccal készültek, amelyet a többi alsós osztály is megtekintett, persze a Télapóval együtt.
Ezt követően elérkezett a várva várt pillanat, minden kisdiák megkapta Mikulás csomagját. A Télapónak segítői is akadtak, ám ezúttal nem a krapmpuszok, hanem a szülői munkaközösség tagjai segédkeztek a csomagok kiosztásában mind a négy osztálynál.
559
Közmeghallgatás Bükkábrányban
Közmeghallgatás Bükkábrány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. december 5-én, hétfőn 17 órakor közmeghallgatást tartott a hivatal házasságkötő termében. Először Szalai Szabolcs polgármester tartotta meg évértékelő beszédét, melyben tájékoztatta a megjelenteket a 2016-os év beruházásairól, eseményeiről és a 2017-es évben várható fejlesztésekről. 2016 mozgalmas év volt Bükkábrány Önkormányzata számára. A képviselő testület 18 nyílt ülést, valamint 10 zárt ülést tartott. Az üléseken 153 db határozatot és 12 db rendeletet fogadtak el. Az Ügyrendi Bizottság kétszer ülésezett.
658
Készülődés az ünnepekre: kézműveskedtek a bükkábrányi kiscsoportosok
A bükkábrányi oviban is készülnek az ünnepekre, minden csoportban kézműves délutánokat rendeznek, melyeken a szülőkkel közösen alkotnak az ovisok. Elsőként a kiscsoportban készültek el az alkotások: a mikulás fejdíszt már rögtön fel is próbálták a gyerekek, majd adventi asztaldíszt készítettek szüleikkel együtt.
Az ovisok már a csoportban is kézműveskedtek, kicsi mikuláscsomagot készítettek, amely kikerült a csoport melletti falra.
Ezen kívűl mondókákat, dalokat is tanultak, tanulnak a gyerekek a Mikulás és a közelgő karácsony alkalmából.
760
Tankerületi igazgatói értekezlet Bükkábrányban
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Mezőkövesdi Tankerületének igazgatói értekezletére került sor a bükkábrányi iskolában november 29-én. A mezőkövesdi, tiszaújvárosi, és mezőcsáti járás KLIK fenntartásban lévő alap- és középfokú oktatási-nevelési intézmények vezetői látogattak ekkor a településre, hogy az idei év záró vezetői megbeszélését megtartsák.
A bükkábrányi iskola kis elsősei téli hangulatot varázsoló versekkel köszöntötték a jelenlévőket, majd a település polgármestere, Szalai Szabolcs üdvözölte az igazgatókat.
Bozsikné Vig Marianna tankerületi igazgató az aktuális feladatokról tájékoztatta a kollégákat, majd szakmai megbeszélésre, egyeztetésre került sor.
631
Halloween - tökfaragás az ábrányi iskolában
A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep október 31-e éjszakáján, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak, bár mára már az egész világon elterjedt szokássá vált, így Magyarországon is egyre több helyen, főleg a gyerekek körében hódít teret.
A bükkábrányi iskola tanulói közül is többen jelmezbe öltözve vettek részt az október 28-án délután megrendezett tökfaragáson. A munka nehezebb és főleg veszélyesebb részét természetesen a szülők végezték. Így hamar alakot öltöttek a töklámpások, melyek némelyikébe még gyertya is került.
713
Testületi ülés volt Bükkábrányban
alt
Ülésezett Bükkábrány Község Önkormányzatának képviselő testülete október 17-én délután 16 órától. Ez alkalommal a képviselők 4 napirendi pont témáit vitatták meg, illetve hoztak döntést ezekkel kapcsolatosan. Elsőként Szalai Szabolcs polgármester köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy a testület határozatképes, majd ismertette a napirendi pontokat, amelyeket egyhangú igennel fogadtak el a testületi tagok.
 
654
Ünnepi megyei közgyűlésen emlékeztek '56 hőseire Bükkábrányban


A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kihelyezett ünnepi közgyűlést tartott  Bükkábrányban, a település képviselő-testületével közösen.  A rendezvény ünnepi szónoka Fazekas Sándor földmüvelésügyi miniszter volt, továbbá beszédet mondott Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszer-helyettes, országgyűlési képviselő is. Rajtuk kívűl a megyei közgyűlés tagjai, közéleti személyiségek, intézményvezetők, egyházi méltóságok is megtisztelték az ünnepi közgyűlést jelenlétükkel.

A rendezvény résztvevőit a házigazda település polgármestere, Szalai Szabolcs köszöntötte.
"Nagy megtiszteltetés  településünk számára, hogy  történelme során első alkalommal adhat otthont a megyei közgyűlésnek, pont egy ilyen  jeles évforduló,az 1856-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmával."-mondta el a község vezetője.
"Mint gyermek  nagyszüleimtől hallottam először ezekről az eseményekről. Már október 24 –én megmozdult a falu lakossága és nagyobb részük támogatta az eseményeket. Jánosházi tanár úr tájékoztatta azeseményekről az embereket, majd elszavalta a Nemzeti dalt a revíziós emlékműnél. Lovaskocsira szállva járták a falu utcáit és „Pestnek kenyeret,Rákosinak kötelet” szöveget skandálták. Néhány bányász csákánnyal verte le a vörös csillagot a köépületek faláról. Ábrányiként és magyarként büszke vagyok azokra az elődeinkre,akik harcoltak egy szebb és jobb világ eljöveteléért és erről a településről is segítették a forradalmi tűz életben tartását."

649
CodeWeek: egy egész hét a programozás jegyében a bükkábrányi iskolában


A bükkábrányi iskolában az elmúlt héten nagy szerepet kapott a programozás bemutatása. A tanulók megismerkedhettek a Bee bot robotméhecskével, sőt, maguk programozhatták a kis robot útvonalát. A Miskolci Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimázium középiskolásai lego robotokkal érkezett az iskolába, a vendégekkel együtt a gyerekek maguk programozták be itt is a robotokat, hogy mit, miért és hogyan tegyenek. A Miskolci Logiscool közreműködésével pedig saját kezűleg készítettek programozható robotkart a gyerekek.
A Miskolci Andrássy Gyula Szakgimnázium és Szakközépiskola tanárai és diákjai pedig saját építésű 3D nyomtatóval, digitális órával és CNC esztergával készült munkadarabokkal érkeztek iskolánkba
Ezen kívűl ellátogattak a Miskolci Egyetemre és az Egri Eszterházy Károly Egyetemere, ahol a legújabb kutatásokba tekinthettek be a tanulók.

637
1956.október 23.: megemlékezés a bükkábrányi iskolában


Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek a bükkábrányi iskolában október 20-án reggel 8 órától.
Az iskola aulájában tartották a megemlékezést, melynek keretein belül először a Himnusz dallama csendült fel.
A megemlékezés rendezőjeként Hok Andrea tanítónő szólt először a gyerekekhez, majd a tanulók műsorukban bemutatták a forradalom jelentősebb eseményeit. A műsorban közreműködtek az iskola néptáncos tanulói is, valamint zongorán kísért Hajnal-Farkas Zsófia.

620
70 éves a bükkábrányi óvoda: a gyerekekkel, a szülőkkel, a volt dolgozókkal együtt ünnepeltek


A  bükkábrányi  óvoda idén ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját. Ebből az alkalomból egy hetes ünnepségsorozatot szervezett az intézmény.
Ennek első programjaként  a gyerekekkel,szülőkkel, nagyszülőkkel és persze az intézmény dolgozóival közösen „körülölelték” az óvodát,  majd a gyerekek egy-egy lufit kaptak, melyet csoportonként indítottak az ég felé, ezzel is hírt adva az évfordulóról.
A bölcsisek hétfőn egy fát is ültettek az intézmény udvarán, de persze mindhárom óvodás csoport  is részese volt a faültetésnek a hét során. Hangulatos foglalkozás keretében jubileumi emléktárgyakat is készítettek a szülők közreműködésével a kis, közép és nagycsoportba járó gyerekek is, megemlékezve a jeles évfordulóról.
Nagy izgalom előzte meg a játékos vetélkedőket. Természetesen nem csak drukkoltak, hanem részesei is voltak a szülők ennek a programnak is.
Csütörtökön az óvodák korábbi helyszíneit járták körbe a középső és nagycsoportosok, és mindenhol egy-egy körjátékot játszottak el közösen.
A pénteki záró napon a Lármafa Együttes adott hangulatos koncertet táncházzal egybekötve.

1004
Jótékonysági szüreti bál Bükkábrányban
A hagyományokhoz híven az idén is a hetedik osztály Szülői Munkaközössége szervezte Bükkábrányban október 15-én azt a szüreti mulatságot, melynek a bevételéből jelentős összeget fordítanak majd arra, hogy a tanév végén ballagó 8. osztály búcsúztatását támogassák. A bevétel a belépőjegyek, a tombolaszelvények, illetve a támogatói jegyek árából állt össze. A befolyó összegből 50 ezer Ft jut majd a ballagók támogatására, a fennmaradó rész a hetedikesek osztálykasszáját gyarapítja
Az immár 11. alkalommal megrendezésre kerülő mulatság bevezetőjeként Korán István köszöntötte a megjelent szülőket, pedagógusokat és a vendégeket. A nyitó műsorban a hetedikesek népzenével kísért rövid szüreti előadását kísérhették figyelemmel a vendégek.
1235
Jánosházi Sándor Labdarúgó Torna Bükkábrányban
alt
Október 7-én, pénteken délután 14 órai kezdettel került megrendezésre a Jánosházi Sándor Labdarúgó Torna a bükkábrányi Szép Pál Sporttelepen. Szalai Szabolcs, Bükkábrány polgármesterének köszöntő szavai után Nagy László testnevelő ismertette a labdarúgó torna menetét és a szabályokat.
 
617
Országos Könyvtári Napok programjai Bükkábrányban


Az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozat első napján a nagycsoportos óvodások jártak a bükkábrányi könyvtárban. A gyerekek  baglyot készíthettek, és megismerkedhettek a könyvtár egy részével is.
Kedden az első osztályosok beiratkozására került sor, emellett könyvjelzőt készítettek és megismerkedtek a kölcsönzés szabályaival.
Szerdán a második osztály járt a könyvtárban. Az állatok világnapja kapcsán szóba került a könyvtárak jelképe, a bölcs bagolyról. Pénteken pedig a harmadikosok Janikovszky Éva : Bertalan és Barnabás című meséjét hallgatták és nézték meg papírszínház formájában.

600
Az aradi vértanúkra emlékeztek a bükkábrányi iskolában

Nemzeti gyásznappal emlékezik minden évben az ország az 1848/49-es magyar szabadságharc leverését követő megtorlásra, 1849. október 6-ára.
Az idén egy verses összeállítással emlékeztek a bükkábrányi iskolában az aradi vértanúkra október 6-án reggel 8 órától. A 6. osztály műsorában a szabadságharc bukása, az Aradon kivégzett 13 honvédtábornok, a nemzet vértanúi álltak a középpontban.


593
Felújítják, térkövezik Bükkábrány központjának fő kereszteződését


Elkezdődött a II.András tér előtti útszakasz felújítása, térkövezése Bükkábrányban, a munkák körülbelül egy hónapot vesznek igénybe. A részletekről Szalai Szabolcs polgármestert kérdeztük.
A felújítás előre várhatóan 1 hónapot fog igénybe venni, melynek bizonyos szakaszában a kereszteződés teljes lezárásra kerül. Kérik a lakosságot, hogy az érintett ingatlanokat a teljes lezárás ideje alatt kerülő úton közelítsék meg (Orvosköz, Petőfi u., Mátyás király u. Mezőnyárád felől.)
Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ tájékoztatása alapján az autóbuszjáratok már az első naptól (szeptember 29.) nem érintik az alsóábrányi buszmegállót.
Az önkormányzat a lakosság türelmét kéri a következő időszakban zajló munkálatok, lezárások kapcsán.

741
Ábrányi Ősz - a szépkorúakat köszöntötték Bükkábrányban
Immár hagyománnyá vált, hogy az ősz beköszöntével a bükkábrányi önkormányzat vendégül látja a falu szépkorú lakosságát.
Szeptember 30-án délután 4 órára várták az idős lakosokat a Jánosházi Sándor Könyvtár és Szabadidőközpontba. A nagy számban megjelent időseket először Takács Katalin köszöntötte, majd Szalai Szabolcs polgármester ünnepi köszöntője hangzott el.
Ennek keretében adott át ajándékokat a település legidősebb női és férfi lakosának. A legszebb kort megélt hölgy Berta Jánosné Mariska néni, aki ebben az évben töltötte be 95. életévét. A férfiak közül a legidősebb Sós Sanyi bácsi, aki idén volt 90 éves. A legrégebbi házasok Veres Sanyi bácsi és felesége Erzsike néni akik 1952-ben kötöttek házasságot. Ők ugyan nem lehettek jelen, de az önkormányzat eljuttatta hozzájuk jókívánságait és ajándékait.
A polgármesteri köszöntő után Tállai András miniszter helyettes is szólt az egybegyűlt népes vendégsereghez.
3243
A Magyar Népmese Napja Bükkábrányban
1859. szeptember 30-án született az erdélyi Kisbacon településen Benedek Elek a nagy meseíró. Ezt a napot országhatáron innen és túl 2005. óta ünneplik a Magyar Népmese Napjaként.
A bükkábrányi iskolában is megemlékezést szerveztek e jeles napon az alsó tagozatos gyerekek számára. Délelőtt 9 órától a harmadik osztályban gyülekeztek a tanulók és a pedagógusok, ahol Gulyásné Orbán Mária tanárnő köszöntött mindenkit a gyerekek fellépése előtt. Elsőként a másodikosok játszották el Szabó Gyula színművész előadása kíséretében a Sündisznó című mesét.
598
Máté Napi Sokadalom
Idén hatodik alkalommal került megrendezésre a hagyományosnak számító Máté-nap Bükkábrányban szeptember 24-én, emlékezve arra, hogy 1461-ben Mátyás király ezen a napon engedélyezte országos vásár megtartását az akkori Alsóábrányban. A rendezvény keretein belül került megtartásra a IV. Pálinkamustra és kőttes sütemények versenye is.
913
Máté-napi rendezvény lesz Bükkábrányban
alt
Az idei évben kerül hatodik alkalommal megrendezésre a hagyományosnak számító Máté-nap Bükkábrányban szeptember 24-én, emlékezve arra, hogy 1461-ben Mátyás király ezen a napon engedélyezte országos vásár megtartását az akkori Alsóábrányban. A rendezvény keretein belül kerül megtartásra a IV. Pálinkamustra és kőttes sütemények versenye is.
 
1198
Testületi ülés Bükkábrányban
2016. szeptember 15.-én csütörtökön ülésezett Bükkábrány község képviselő testülete az önkormányzat házasságkötő termébe. Összesen tíz napirendet tárgyaltak meg a tagok.
Az első napirendben Bükkábrány Község Önkormányzat 2016. évi költségvetésének módosítására került sor. Előirányzat átcsoportosítás, óvodai átcsoportosítások, bérkompenzáció, rendezvények tervezett költségeinek változása miatt volt erre szükség. A napirendet egyhangúlag támogatták a képviselők.
A második pontban szociális tűzifa pályázat benyújtásáról döntöttek a tagok. Mivel nem hátrányos településről van szó önrész fizetéssel - ami 1000 Ft/m³ -, illetve a telephely és a település közötti szállítás átvállalásával lehetséges. Az igényelhető mennyiség ebben az évben 182 erdei m3. Azért is nagy jelentőségű ez a szociális tűzifa, mert a Mártai Erőmű Zrt. idén nem tudja követni az eddigi évek gyakorlatát, így nem lesz kedvezményes áru szén a lakosság számára.
569
Nyitott templomok napja Mezőkeresztesen: koncertet tartottak a katolikus templomban
alt
Mezőkeresztesen is csatlakoztak az országos Ars Sacra - Nyitott templomok napja programsorozathoz. A helyi Caritas csoport szervezésében, szeptember 17-én a Miskolc-Avasi Örömhír Kamaraegyüttes koncertjét hallgathatták meg a jelenlévők.
A zenekar közel egy órás szolgálata során megzenésített verset vagy éppen világszerte ismert dallamokat is előadott műsorában.
 
695
Baleset a hármas főúton
alt
Baleset történt szeptember 9-én délelőtt a hármas főúton Bükkábrány és Vatta között. Egy kamion ütközött egy kis haszongépjárművel.
 
2019
66. Bányásznap Bükkábrányban
alt
Az idei évben is megrendezésre került a Bányásznap a Mátrai Erőmű Bükkábrányi Bányaüzemének szervezésében, immár 66. alkalommal. Szeptember 2-án délután 13 órától a bányász hősök emlékművénél a bányászzenekar műsorával indult az ünnepség. A Himnusz eléneklése után Mata Tibor a bükkábrányi bánya igazgatója tartotta meg ünnepi beszédét.
 
777
Lesz csatorna hálózat Bükkábrányban
Jó hírrel szolgált az augusztus 24-én megjelent Magyar Közlöny Bükkábrány és több környező település számára is. Az időszaki lapban megjelentek tanúsága szerint a költségvetésből több mint 2,7 milliárd forint került elkülönítésre amelyből az agglomerációban kiépítésre kerülhet a vezetékes szennyvízelvezető hálózat. A megvalósításig természetesen még rengeteg munka és nem kevés idő van hátra. Azt viszont már lehet tudni, hogy a tervezési munkálatok minden bizonnyal még ebben az évben elkezdődnek. A polgármester elmondása szerint ha minden a tervek szerint halad, akkor 2019. az a legkorábbi időpont, amikor a lakosok is igénybe vehetik az új szolgáltatást.
1194
Tanévnyitó ünnepség a bükkábrányi iskolában
alt

Ugyan szeptember 1-én elkezdődött a tanév, a Bükkábrányi Arany János Általános Iskolában már
augusztus 30-án megtartották a tanévnyitót.
Az iskola tornatermében megtartott ünnepségen a szülők, tanárok és persze a gyerekek jelenlétében kezdődött el a 2016/17-es tanév. A rendezvényen jelen volt Bozsikné Vigh Marianna, a mezőkövesdi tankerület igazgatója is (hosszabb riportot is láthatnak a tankerület vezetőjével a híradós tudósítás alatt)
Az ünnepség az elsősök bevonulásával vette kezdetét, majd a Himnuszt követően a vakációt, a nyarat búcsúztató vers következett.
Derekasné Orosz Andrea intézményvezető köszöntőjét követően Bozsikné Vigh Marianna tankerületi igazgató is szólt a jelenlévőkhöz, majd az intézményvezető ismertette a tanévvel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat és bemutatta az új pedagógusokat, valamint ismertette, hogy mely osztályt oktatja és milyen tárgyakat tanít.
Beszédét követően három első osztályos mondott verset, végleg elbúcsúzva az óvodától, üdvözölve az iskolát.
Ezután a legnagyobbak is köszöntötték a legkisebbeket, majd az első osztályosok megkapták az iskola jelképeit, a nyakkendőt és a jelvényt.
A kicsik fogadalmat is tettek, az ünnepélyes percek után pedig - mintegy jelképesen besétálva az iskolába - átmentek az "Arany-kapun".

 
664
Cinege Napok a legkisebbeknek a bükkábrányi iskolában
alt

Az iskola leendő elsősei Cinege napokon vehettek részt még az első tanítási napot megelőző héten Bükkábrányban.
A 3 napos rendezvény célja az volt, hogy az 1. osztályos tanulók már tanévkezdés előtt megismerjék tanító nénijeiket, iskolájukat,a szokásrendet és az iskola dolgozóit.
Mivel az óvodából az iskolába kerülés nagy változást jelent számukra, ezért leendő tanítóik olyan tevékenységekkel várták őket, amelyek szépen átvezetik a kicsiket egyikből a másikba. Voltak közös játékok, kézműves foglalkozások, megismerkedtek a digitális táblával. Készült egy közös osztálytabló, és az évnyitó menetét is elpróbálták az utolsó napon.
A gyerekeket minden nap tízórai és ebéd is várta.

 
748
Napközis Erzsébet-tábor Bükkábrányban
alt
Bükkábrányban is sikerrel pályáztak a napközis Erzsébet-tábor programban. Augusztus harmadik hetében ennek segítségével tudott mintegy 30 gyermek a 8 órától délután 4 óráig tartó napközis jellegű táborban részt venni.
A tábor helyszíne a Tornácos Ház és környezete volt.
Mesejátéktól és kincskereséstől kezdve, a fazekaskodáson át az ugrálóvárig változatos programok várták a gyerekeket, továbbá a Tisza-tavi Ökocentrumba tett kirándulás, valamint ügyességi játék és tollaslabda verseny is voltak a hét során.

 
3188
Államalapításunk ünnepe és kitüntetések átadása Bükkábrányban
alt
Államalapító Szent István királyunk ünnepét az idén a római katolikus templomban tartották meg Bükkábrányban. A Himnuszt követően Szalai Szabolcs polgármester mondta el ünnepi köszöntőjét. Beszédében Szent István tetteit iránymutatónak nevezte a történelem során és még ma is megállja a helyét mindaz, amit ránk hagyott. A Bükkábrányi Népdalkör alkalomhoz illő műsorával folytatódott az ünnepség, majd Hajdú Ferencné tiszteletes asszony és Pálfi János plébános közreműködésével, az ökumenikus istentisztelet részeként sor került a kenyérszentelésre és áldásra.
Szappanos Miklós, az Országos Szabó Lőrinc Szavalóverseny győztese Szabó Lőrinc:"Magam ügyében" című versét adta elő, majd sor került az önkormányzat által adományozott kitüntetések és díjak átadására.

 
643
Ismét találkoztak a simsonosok
Augusztus 13-án ismét a népszerű keleti márka a Simson robogók zajától volt hangos a bükkábrányi iskola környéke. Idén hetedik alkalommal találkoztak Bükkábrányban a típus szerelmesei, hogy ne csak a régi barátságot ápolják, hanem a verseny szellemet is a csúcsra járassák.
A délelőtt során folyamatosan érkeztek a résztvevők és a regisztráció mellett nevezhettek is a későbbi versenyszámok bármelyikére. Amíg pedig a Tornácos Ház környékén mindenki az ebédre várt, addig egy speciális teljesítmény mérő padon a verseny szellem mellett csúcsra lehetett járatni a vasakat is. Számítógép elemezte ki a motorok által leadott teljesítményt: a lóerőt, a fordulatszámot és a sebességet.
2168
Felnőtt játszóterek építésére pályáznak Bükkábrányban
alt
Bükkábrányban is úgynevezett felnőtt játszóterek létesülhetnek a közeljövőben, amennyiben elnyeri a támogatást az önkormányzat az Egészség Sportpark Program keretein belül. A sportparkok építésére a települési önkormányzatok nyújthatnak be kérelmet a lakosságszámmal arányosan, a létesítmény alkalmas lesz az alapvető erősítő edzésformák gyakorlására.
Egy másik kiírás kapcsán pedig már a támogatás megítéléséről is be tudunk számolni: az '56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának kapcsán pályázatot írtak ki a települések számára a helyi ünnepi programsorozatok megrendezésére. Bükkábrány ezen a pályázaton sikerrel szerepelt.

 
862
Felújítják a volt rendőrség épületét Bükkábrányban - az Arborétumban viszont ismeretlenek rongálnak
alt
Bükkábrányban, a Mátyás király úton közlekedők láthatták, hogy a régi rendőrség épületén folyamatosan folyik a munka. A tető felújítása mellett a nyílászárók cseréjére és egyéb munkákra is sort kerítenek ezekben a hetekben.
Sajnos egy másik helyszínen készült képek kevésbé szívderítőek. A néhány éve felújított Arborétum területén ugyanis több értelmetlen rongálás nyomát lehet felfedezni. Többek között megrongálták vagy éppen használhatatlanná tették a játszótér eszközeit, összefirkálták, megcsonkították az asztalokat, ülőpadokat.
 
1084
Országos versenyeredmények a bükkábrányi iskolában
alt
Az idei tanévben is változatos és érdekes, országos szintű versenyek kerültek megrendezésre, amelyeken a bükkábrányi Arany János Általános iskola több tanulója is szép eredményeket ért el. Az országos technikaverseny megyei fordulója Szerencsen került megrendezésre április 7-én. A bükkábrányi iskolát képviselő csapat, melynek tagjai Birinyi Gábor, Gere Daniella és Sós Marcell voltak, a második helyezést érte el. Az egyéni feladatmegoldásban Birinyi Gábor szintén második helyezett lett.
 
819
Aranykezek kézműves tábor Bükkábrányban
alt
Idén is megszervezték az Aranykezek Kézműves Tárbort a bükkábrányi iskolában június 27-e és július 1-e között. Ebben az évben, rekordot döntött a táborban résztvevő gyermekek száma, 64 tanuló volt jelen a hét programjain. Az első négy napon öt csoportban négyféle kézművestechnikát ismerhettek meg és sajátíthattak el a gyerekek a tanárnénik és a segítők irányítása alatt. Papírtechnikával, fa és fonal technikával illetve üvegfestési technikával ismerkedhettek meg a gyerekek. A nagy létszám miatt, a korábbiaktól eltérő, rendhagyó módon idén nem a gyermekek jártak állomásról állomásra, hanem a technikák "vándoroltak" csoportról csoportra.
 
550
Testületi ülés volt Bükkábrányban június 22-én
alt
Testületi ülést tartottak Bükkábrányban június 22-én. Összesen 5 napirendi pontot vitattak meg a képviselők. Az első napirendi pont a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló rendelet megalkotása volt. Ez azzal áll összefüggésben, hogy a települési hulladék elszállításával kapcsolatos számlákat központilag küldik majd ki a továbbiakban, ezért jogszabályi kötelezettség alapján volt szükség a rendelet megalkotására. Bükkábrány esetében a közszolgáltatást továbbra is a PEVIK Nonprofit Kft. végzi majd el.
A képviselők egyhangú igennel fogadták el a rendeletet.
A 2.napirendi pont összefüggésben volt az elsővel: a PEVIK Nonprofit Kft.-vel kötendő hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés megkötését egyhangú igennel támogatták a képviselők. A II. negyedévi számlákat egyébként már az említett központi szervezet küldi majd ki, ám arról, hogy ez mikor történik meg, nincsenek még érdemi információk. Képviselői kérdésre válaszul a polgármester elmondta, amint lesz ezzel kapcsolatban egyértelmű tájékoztatás, azt megosztják a lakossággal.
A szerződést a képviselők egyhangú igennel fogadták el.
 
668
Ballagás és tanévzáró a bükkábrányi iskolában
Június 24-én 15 órától tartották a ballagási, illetve a tanévzáró ünnepséget a Bükkábrányi Arany János Általános Iskolában. A 7.osztályos tanulók és szüleik által szépen feldíszített iskolában saját termükből indultak el csengőszóra a ballagó diákok, majd az iskolát bejárva a tornaterembe vezetett útjuk.
A 8. osztályosok versekkel, idézetekkel búcsúztak az iskolától, tanáraiktól és az itt maradó iskolatársaktól és szüleiknek is köszönetet mondtak egy-egy szál virággal. Műsorukat az énekkar dalai színesítették.
A hagyományok szerint a végzős diákok leendő iskolájuk szalagjait helyezték el az élet fájára. A ballagóktól az intézmény nevében Derekasné Orosz Andrea intézményvezető is elbúcsúzott, majd felsorolta az év kiemelkedő versenyeredményeit. A pedagógusok közül is többen vehettek át elismerést munkájukért, illetve megköszönték azon ballagtató szülők munkáját is, akik az elmúlt években sokat segítették az iskolát. Elbúcsúztatták a nyugdíjba menő Riczkó Lászlóné tanítónőt is, akinek Pedagógus Szolgálati Emlékérmet és tankerületi díszoklevelet adtak át.
A ballagó diákok közül többen a zeneiskolai teljesítményükért is elismerésben részesültek. Végül osztályonként kiosztásra kerületek a kiemelkedő tanulmányi eredményekért járó jutalomkönyvek, majd az elsős diákok és az énekkar műsora után minden osztály a termébe ment, hogy a tanulók átvegyék bizonyítványukat.


590
Diákönkormányzati Nap a bükkábrányi iskolában
alt
A tanév utolsó előtti napján Diákönkormányzati Napot rendeztek a bükkábrányi iskolában. Az alsó és a felső tagozatosok számára külön-külön programot állítottak össze a diákönkormányzat tagjai és patronáló tanáruk, Nagy Beatrix. Volt, ahol meseillutsztrációt, vagy kedvenc állatukat rajzolhatták, máshol ügyességükre, bátorságukra volt szükség, és volt, ahol az volt a fontos, hogy egy csapatként küzdjenek meg.
A felsősöknél számháború, biciklis ügyességi verseny, valamint graffiti és labdajátékok várták a diákokat.
 
673
Fejlesztik az óvodát és iskolát Bükkábrányban
alt
Bükkábrány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016 június 2-i ülésén döntött arról, hogy a jelenlegi helyzetet felmérve elkészíti Bükkábrány hosszú távú oktatás-nevelés fejlesztési stratégiáját. Szalai Szabolcs, Bükkábrány Község polgármestere beszélt a Napsugár Óvoda és Bölcsőde, valamint az Arany János Általános Iskola további fejlesztéseinek fontosságáról, amely által - véleménye szerint - továbbra is a térség legvonzóbb és legszínvonalasabb intézményei maradhatnak.
 
689
Elbúcsúztak tanáraiktól a ballagó bükkábrányi nyolcadikosok

Az iskolai programok sora pénteken a 8.osztályosok bankettjével folytatódott. A ballagók és szüleik vendégül látták tanáraikat. Elsőként visszaemlékeztek az elmúlt 8 évre egy búcsúbeszéddel és egy fotó összeállítással, amelyben az első osztálytól napjainkig felidézték emlékeiket. Egy dallal is megköszönték az elmúlt évek nevelő, oktató munkáját, miközben volt és jelenlegi osztályfőnöküket is felkérték egy táncra, illetve ajándékot és virágot adtak át a tantestület minden tagjának.
Az este további részében a szülők által készített babgulyás került a tányérokba, majd tánccal, beszélgetéssel folytatódott az este.

 

716
Napsugaras Napok a bükkábrányi óvodában

Napsugaras Hetet tartottak a bükkábrányi óvodában június 6. és 10. között. A gyerekeket minden nap más, érdekesebbnél érdekesebb program várta. Az első nap arcfestéssel és csillámtetoválással készültek az óvónénik, a gyerekek pedig sorra alakultak át bohóccá, cicává, pillangóvá vagy éppen tigrissé.
A Napsugaras hét második napján az összes ovis a harsányi Kalandparkba kirándult. A kiscsoportosok a délelőttöt, míg a középső- és nagycsoportos gyermekek a délutánt is ott töltötték. Kirándultak lovaskocsival, traktorral, megkóstolhatták a kecsketejet, horgászhattak, csónakázhattak, lovagolhattak.
Szerdán az utazó planetárium érkezett az óvodába: Aba és Lana segítségével megismerhették a Naprendszert, a csillagjegyeket, a bolygókat. A kirándulást és a planetárium megtekintését az Ábrányi Ifjúságért Közalapítvány támogatása tett lehetővé.
Pénteken zárult a hét programja: először minden gyerek buborékfújót kapott, melyet az óvoda udvarán próbálhattak ki. Ezután a bölcsődések és az óvodások együtt nézték meg az óvónénik bábelőadásában a Vajas pánkó című mesét. 

 

926
Pedagógus Nap a bükkábrányi iskolában
alt
A Pedagógusnap alkalmából tartott köszöntőre egy nagyon szép műsorral készültek a bükkábrányi iskola tanulói: néptánc és népdalok segítségével fejezték ki hálájukat tanítóiknak, tanáraiknak.
A Szülői Munkaközösség tagjai szervezték ezt a délutánt, amelynek zárásaként a gyerekek virággal köszöntötték a pedagógusokat, a szülők pedig süteménnyel és üdítővel is készültek.
 
631
Évzáró és ballagás a bükkábrányi óvodában
Június 3-án délután meglehetősen sűrű program várt minden érintettre a bükkábrányi óvoda aulájában.
Négy órai kezdettel a középső csoportosok évzáró ünnepségére került sor. Ennek kezdeteként Galambos Lajosné az intézmény vezetője köszöntötte a vendégeket, majd a gyerekek versekkel, körjátékokkal, énekekkel színesített műsorral kedveskedtek a szülőknek.
Öt órakor már a nagycsoportosokra irányult a figyelem. Ők búcsúztak az óvodától, hogy szeptembertől már az iskola padjaiban ismerkedhessenek a betűvetés és a számolás tudományával. Az intézmény vezetőjének köszöntője után a gyerekek egy-egy szál virággal kedveskedtek a meghívott vendégeknek, akik között ott voltak a ma már nyugdíjas dadus nénik, de a leendő tanító nénik is.
946
Trianonra emlékeztek Bükkábrányban
Magyarországon 2010. óta a nemzeti összetartozás napja június 4-e. Ezen a napon írták ugyanis alá Trianonban azt a diktatórikus békeszerződést, amelynek következtében Magyarország elvesztette területének és gazdasági erőforrásainak mintegy kétharmadát. Erre a nemzeti tragédiára emlékeztek a közelmúltban az ország számos településén. Bükkábrány Önkormányzata a helyi általános iskolával közösen június 3-án reggel 8 órakor szervezett színvonalas emlékműsort a polgármesteri hivatal melletti Trianon emlékműnél. A Himnusz eléneklése után Szalai Szabolcs polgármester emlékezett vissza az 1920-as eseményre és azok következményeire, majd az iskola három tanulója színesítette a megemlékezést.
689
Európai Uniós Szakmai tájékoztató fórum Bükkábrányban
alt
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. a 2014-2020-as tervezési időszak keretében megjelenő európai uniós pályázatok kapcsán szakmai tájékoztató fórumot tartott Bükkábrányban június 1-én. Délelőtt 9 óra 45 perctől várták az érdeklődőket a Hivatal dísztermében, ahol rövid regisztráció után Szalai Szabolcs, Bükkábrány polgármestere tartotta meg köszöntő beszédét. Ezt követően négy előadást hallgathattak meg a jelenlévők.
 
740
Kihívás Napja Bükkábrányban
A Kihívás Napja 1982-ben indult Kanadából, majd hamar meghonosodott szerte Európában és a nagyvilágban, 1991-ben pedig Magyarországra is megérkezett. Tavaly a versenyben részt vett falvak és városok lakói egyetlen nap alatt több, mint 3 millió negyedórás testmozgást végeztek összesen.
Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén az Ősfa Fesztivál igen közeli időpontja miatt Bükkábrány nem vett részt a versengésben, ám május 20-án szerdán mégis szerveztek némi délutáni programot a mozogni vágyóknak az iskola területén.
809
Fúvósok koncertje a bükkábrányi iskolában
Május 25-én délelőtt kölönleges élményben lehetett része a bükkábrányi iskola tanulóinak. 10 órakor minden osztály a tornateremben gyülekezett, ahol a Claxoton Quartet adott bő fél órás előadást a diákoknak. A fúvósokból álló négy tagú zenekar repertoárjában ugyan úgy szerepelt a klasszikus zene, mint pop, vagy éppen a jazz.
Az előadás érdekessége pedig nem csak a fúvósok különleges, érces hangzásán alapult, hanem az előadás interaktív jellegén is, vagyis egy-egy előadott művet megelőzően a gyerekeket is bevonták az együttes tagjai a műsorba, különleges zenei ismeretekkel gyarapítva így a hallgatóság tudását.
725
VI. Ősfa Fesztivál Bükkábrányban
alt
Május 28-án került megrendezésre Bükkábrányban a VI. Ősfa Fesztivál. 13 órától az előző évekhez híven az önkormányzat vendégül látta a falut egy ebédre, majd 14 órától elkezdődtek a kulturális programok. A polgármesteri köszöntő után helyi fellépők követték egymást a színpadon.
 
646
Templombúcsú és elsőáldozás - kettős ünnep Bükkábrányban
Kettős ünnep volt május 15-én a római katolikus hívek részére Bükkábrányban.
Pünkösd lévén ezen a napon volt a templom búcsúja, a Szentlélek eljövetelének ünnepe. E jeles alkalom mellett pedig hat gyermek is most találkozhatott első alkalommal Krisztussal a szentáldozásban. A két fiú és négy lány első szentgyónásukat és hosszas felkészülésüket követően nagy izgalommal készültek az elsőáldozásra. A gyerekeknek és a szentmisén résztvevő híveknek Pálfi János plébános beszélt az ünnepi alkalmak jelentőségéről. Az ige liturgia és az áldozati liturgia után került sor a szentáldozásra, amelyre a gyerekek rövid imával készültek fel, utána pedig köszöntötték a hozzájuk érkezett Megváltót.
782
Pünkösdölés és zenei bemutató a bükkábrányi iskolában
A pünkösdölés több évszázados adománygyűjtő népszokás. Az Alföldön és Északkelet-Magyarországon a leányok pünkösdi énekes, gyakran táncos, házról házra járó szokása volt. Egyes változatokban a legények, fiúgyermekek is részt vehettek. A házról házra járó csoportok szavaltak, énekeltek, táncoltak. Ha lányok és legények voltak a játék szereplői, közös táncmulatsággal zárták a napot.
Ezt a hagyományt elevenítik fel évek óta a bükkábrányi általános iskolában. Idén május 13-án a negyedik osztályosok készültek hagyományőrző műsorral Riczkó Lászlóné osztályfőnök vezetése mellett, amelyet az iskola aulájában adtak elő délelőtt 10 órakor.
899
Kutatók jártak Bükkábrányban
A bükkábrányiak küzül bizonyára sokan találkoztak május 1-je ás 6-a között az utcákat járó fiatal egyetemistákkal, akik nem csak sétálgattak a településen, de sok helyre becsengettek, beszélgetésre kérték az ittenieket.
Ezen a héten ugyanis a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszékének tíz diákja és az őket vezető intézet igazgató volt a község vendége. Az itt eltöltött hat nap alatt rendkívül széles körű és sokrétű feltáró munkát végeztek, mely leginkább a XX. századi történelmet fogta át úgy, ahogy az a mostani idősebb és fiatalabb generációk emlékezetében él. Többek között frekventált téma volt a gazdálkodás, paraszti kultúra, az ingázás, a községbe történő bevándorlás és az innét történő elvándorlás vagy éppen a téeszesítés időszaka.
799
Madarak és Fák Napja a bükkábrányi iskolában
alt
Hétfőn rendezték meg a bükkábrányi iskolában a Madarak és Fák Napját. Az alsó és felső tagozat külön-külön útvonalon járta be a települést, így teljesítette az akadályversenyt. A kicsik első állomása a Babos kertben volt, majd egészen a Rákóczi útig mentek fel, végül Tornácos Háznál volt a végállomás.
A nagyok a filagória elől indultak, az ő versenyüknek része volt például a sportpálya és a II. András tér is. Az egyes állomásokon 20-20 pontot gyűjthettek a madarakról vagy fákról elnevezett csapatok. Változatos feladatok várták a gyerekeket, egyben azon megegyeztek, hogy mindegyik a természet ismeretével volt kapcsolatos. Volt növény és madárfelismerés, totó, találós kérdés. Az eredményhirdetés alkalmával pedig minden csapat számára volt valami jutalom, senki se ment haza üres kézzel.
A délelőtt további részében egy előadást is meghallgathattak a könyvtárban a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban, a sportpályán pedig kerékpáros ügyességi feladatok várták őket.
 
682
Kárpátalján kirándultak a bükkábrányi iskola 7. osztályosai
alt
2016. április 26-29. között a Bükkábrányi Arany János Általános Iskola 7.osztályos tanulói a Határtalanul program keretén belül négynapos kiránduláson vehettek részt. Jelenlegi úti célunk Kárpátalja volt, ahol a helyi nevezetességeken kívül tanulóink betekintést nyerhettek az ott élő magyarság életébe.
 
729
Testületi ülés volt Bükkábrányban április 26-án
alt
Testületi ülést tartottak Bükkábrányban április 26-án. A képviselők összesen 5 napirendet vitattak meg az ülésen. Elsőként a Bükkábrány Község Önkormányzat 2015. évi költségvetésének módosításáról döntöttek. A technikai jellegű módosítást egyhangú igennel szavazták meg a képviselők.
Szintén egyhangú igennel fogadták el a 2015.évi éves ellenőrző jelentést a második, valamint Bükkábrány Község Önkormányzat 2015. évi költségvetésének zárszámadását a harmadik napirendi pontban.
A negyedik napirendben az önkormányzat 2016.évi költségvetését módosították, annak érdekében, hogy az Ősfa Fesztivállal kapcsolatban pályázatot nyújthasson be a Bükkábrányért Egyesület, mint az önkormányzattal szorosan együttműködő, közelmúltban alakult egyesület. A civil szervezet segítségével a településnek lehetősége van pályázati támogatással kiegészítenie a rendelkezésre álló pénzügyi keretet, ehhez szükséges, hogy a rendezvény megvalósításával kapcsolatos, az önkormányzat költségvetésében lévő összeget átadják a civil szervezet részére. A képviselők egyhangúan megszavazták a módosítást.
 
765
Útfelújítások Bükkábrányban
alt
Az elmúlt hetekben Bükkábrány több kritikusabb állapotú útjának is megkezdődtek a felújítási munkálatai. A Bükkábrány és Mezőnyárád települések között lévő út meglehetősen rossz állapota, és a rajta keletkezett kátyúk indokolták a sürgős rendbetételt, ezért a munkálatokat ezen a szakaszon kezdte meg a megbízott vállalkozó. Bodzán Antal Bükkábrány alpolgármestere elmondta, hogy ezek a helyreállító folyamatok a kerékpárúton lévő hidat is érinteni fogják. Az út bejárása során megállapították, hogy a híd vasszerkezet legfeljebb csak egy festést igényel, azonban az út a földmozgások által előidézett repedések, törések és kátyúk miatt felújításra vár, amely a következő hetekben el is fog kezdődni.
 
683
Szavalóverseny a bükkábrányi óvodában
alt
Április 14-én az előző évekhez hasonlóan idén is versmondó versenyre várták a térség óvodásait, a Napsugár Napközi Otthonos Óvodában Bükkábrányba. A nagycsoportosok részére hirdetett eseményre összesen 21 gyermek érkezett. Mezőkeresztesről 4, Bükkábrányból 5, Vattáról 2, Tibolddarócról 1, Sályból 3, Mezőnyárádról 1, Harsányból pedig 5 gyermek készült verses mesével a megmérettetésre.
 
838
Csorba Piroska költő és író vendégeskedett Bükkábrányban
alt
Rendhagyó irodalomórát tartott Csorba Piroska költő, író, tankönyv író, pedagógus a Bükkábrányi Arany János Általános Iskolában. Az óra témája a műforma, műnem, műfajok volt.
Ennek szemléletes bemutatását "A kesztyű" című stílusgyakorlattal tette élvezetessé a diákok számára, technikai szemléltető eszközök segítsége nélkül.
A pedagógusi tevékenység mellett életének  hangsúlyos része az írás is. Otthonosan mozgott és mozog ma is a vers és próza világában is.  Erre bizonyíték számos megjelent könyve. Írói munkásságának természetes elemévé vált a tankönyv írás is.
 
802
Digitális Témahét a bükkábrányi iskolában
alt
A digitális pedagógia elterjesztése és a digitális készségek fejlesztése, a gyerekek tudatos internethasználatának elősegítése manapság egyre nagyobb teret kap. Emellett kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a diákokat védjük az internet, a közösségi oldalak veszélyeitől.
Mindezek jegyében csatlakozott a bükkábrányi iskola az országos Digitális Témahét programjaihoz. Hétfőtől péntekig az órákon és a szünetekben is sok-sok program és feladat várt a résztvevőkre.
 
857
Testületi ülés volt Bükkábrányban március 31-én
alt
Testületi ülést tartottak Bükkábrányban március 31-én. A képviselők 4 napirendi pontot tárgyaltak meg. Elsőként a Családsegítő és Gyermekvédelmi szolgálat 2015. évi tájékoztatója volt a téma. A polgármester és a képviselők is elmondták, hogy a szolgálat továbbra is lelkiismeretes munkát végez, törődnek a rászoruló családokkal. Kötelező feladataikon túl a település rendezvényein is segédkeznek, a civil szervezetekkel együtt is szerveznek programokat, gyűjtéseket.
A képviselők a szolgálat beszámolóját egyhangú igennel elfogadták.
 
615
Iskolakóstolgató: a leendő elsősöket várták a bükkábrányi iskolába
alt

Iskolakóstolgatót tartottak a bükkábrányi iskolában március 23-án. A gyerekeknek és szüleiknek ez alkalommal mutatták be a következő tanév első osztályos tanító nénijeit. A tervek szerint Birinyiné Kleszó Anita és Szalai-Mészáros Tímea tanítók lesznek az elsős osztálytanítók szeptembertől.
Derekasné Orosz Andrea intézményvezető és Éliásné Takács Anikó intézményvezető-helyettes is üdvözölte a kicsiket és szüleiket, ezután a tanítónénik körjátékokat játszottak a gyerekekkel, majd a szülők ott maradtak a teremben, ők pedig egy másik terembe vonultak át kézműveskedni.

 
893
Víz Világnapja a bükkábrányi óvodában
alt
A Víz Világnapja alkalmából különböző foglalkozások várták a bükkábrányi óvoda gyermekeit március 22-én reggel. A kiscsoportosok papírból kivágott halacskákat festhettek be kedvük szerint különböző színekkel. A kicsik nagyon élvezték a festegetést és sorra készültek el a színes halacskák.
 
864
Nyuszi-kupa Bükkábrányban
alt
A húsvéti ünnepek közeledtével, március 19-én reggel 9 órától szervezte meg a Mátrai Eromu Zrt. Bányászdolgozók Szakszervezete a "Nyuszi-kupát" Bükkábrányban, az iskola tornatermében. Reggel a szervezők mindenkit szendvicsekkel és üdítőkkel vártak, majd a családi sorversennyel indult a nap.
 
712
Elűzték a telet - kiszézés a bükkábrányi iskolában
Régi magyar népszokás a kiszehajtás és a villőzés, melynek során, főleg faluhelyen, a lányok egy nagy szalmabábut menyecskeruhába öltöztettek és énekelve végig vitték a falun, majd levetkőztették és a patakba dobták vagy elégették. A kiszehajtás után a földíszített, szerencsét hozó fűzfaággal, a villővel járták végig a falut. Mindennek a célja a tél végleges elűzése, a tavasz, a jó idő csalogatása volt.
Ezt a hagyományt már évek óta felelevenítik a bükkábrányi iskola tanulói. Ebben az évben az iskola aulájában gyűltek össze a diákok március 18-án délelőtt, ahol az harmadik osztályosok népi játékokkal, dalokkal színesített műsorát nézhették meg.
698
Nőnapi kiállítás Bükkábrányban
Március 7-én, Nőnap előestéjén hölgyek és néhány őket köszöntő úriember gyülekezett Bükkábrányban a Tornácos Házban. A rendezvényhez nem csak a hölgyek köszöntése szolgáltatott apropót, hanem egy látványos kiállítás is. Czudar Viktor rajzaival, grafikáival már sokan találkozhattak internetes blogját böngészve, vagy éppen a legnagyobb online közösségi oldalon, kiállítás viszont még most először készült műveiből. Természetesen sokféle témái közül ez alkalommal a hölgyeket ábrázoló rajzok kerültek az előtérbe.
1146
A forradalom hőseire emlékeztek a bükkábrányi iskolában
alt
A bükkábrányi iskolában is megemlékeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről, hőseiről. A 7.osztályos tanulók egy rendhagyó műsorral készültek, hiszen előadásuk keretét a mai fiatalság világa adta, ebben elevenedtek meg a forradalom üzenetei.
A hetedikes tankönyvek szövegét építették be a szereplők által előadott jelenetekbe, emellett a műsorban mai zeneszámok, egy kortárs vers és a Nemzeti Dal modern feldolgozására koreografált tánc játszották a főszerepet. A műsorban az énekkar is közreműködött.
 
677
Március 15-ei megemlékezés Bükkábrányban
alt
Március 11-én délután 17 órától került sor Bükkábrányban, a hivatal előtti téren az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulója alkalmából tartott megemlékező ünnepségre. A Himnusz eléneklése után Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő, Bükkábrány Község díszpolgára tartotta meg ünnepi beszédét.
 
710
Nőnapi előadás Bükkábrányban
Március 8 -án a Bükkábrányi Hivatal Házasságkötő termébe várták az érdeklődő hölgyeket egy rendhagyó Nőnapi előadásra. A rendezvény előtt beszélgettünk a Budapestről érkezett előadóval.
955
Arany-napok a bükkábrányi iskolában
alt
Március 1-én és 2-án Arany-Napokat tartottak a bükkábrányi Arany János Általános Iskolában. Az iskola névadójának születési évfordulója alkalmából tartott rendhagyó napokon 40 perces órák és 20 perces szünetek voltak. Március 1-én reggel 8 órától az iskola énekkarának zenés műsora nyitotta meg a napot.
 
677
Testületi ülés volt Bükkábrányban
alt
Ülésezett Bükkábrány Község képviselő-testülete február 29-én, délután 16 órától. Ezen a napon összesen 5 napirendi ponttal kapcsolatban hoztak döntést a képviselők. Szalai Szabolcs polgármester úr köszöntötte a megjelent képviselőket, majd ismertette velük a napirendi pontokat, amelyeket egyhangú igennel fogadtak el.
 
662
Szakmai nap a bükkábrányi óvodában
alt
"A környező világ tevékeny megismerése óvodánk nagycsoportjában" címmel rendeztek szakmai napot a Bükkábrányi Napsugár Óvodában február 22-én.
A résztvevők azon óvodák óvodapedagógusai voltak, akik a bükkábrányi intézmény innovációját megvásárolták és mindennapjaikban is beépítik nevelő munkájukba. A rendezvényre meghívást  kaptak a környező települések óvodapedagógusai is.
 
713
Bükkábrányban táborozott az erdélyi futballcsapat Bereckről
alt
Lassan 3 éve kezdett kialakul testvérvárosi kapcsolat Bükkábrány és az erdélyi Bereck települések között. Ennek a kapcsolatnak köszönhetően immáron második éve szerveztek edzőtábort Bükkábrányban az erdélyi focicsapatnak február 23 és 26. között.
 
1274
Könyvtári kézműveskedés Bükkábrányban
alt
Ebben a tanévben szinte napi rendszerességgel kézműveskedhettek az általános iskolás diákok a könyvtárban Takács Katalin könyvtáros és Vályiné Lengyel Ágnes kulturális közfoglalkoztatott vezetésével. Különböző technikákkal ismerkedhettek meg a gyerekek (pl. dekupázs ). Mindig az aktuális ünnepek adják a fő irányvonalat a témaválasztáshoz, de vannak a tarsolyunkban ötletek a hétköznapokra is. A gyerekek lelkesedése a tanév eleje óta egyre nő. A legtöbben karácsony előtt fordultak meg a kézműves foglalkozásokon, ahol apró ajándékot, képeslapot készíthettek szeretteiknek. Hasznos ötleteket adtunk az osztálytermek díszítéséhez, dekorálásához is. Tavaszváró ötleteink között szerepelnek a papírvirágok, anyáknapi képeslapok, képkeretek készítése.

Takács Katalin
Jánosházi Sándor Könyvtár
Bükkábrány
 
838
Egyházi fórum az iskola kapcsán Bükkábrányban

Február 15-én került sor arra a lakossági fórumra, ahol az egri főegyházmegye küldöttsége - dr.Ternyák Csaba érsek vezetésével - tájékoztatót tartott a település általános iskolájának egyházi fenntartásba vételéről.
A fórumra annak kapcsán került sor, hogy Bükkábrány Község Önkormányzata kezdeményezte a település általános iskolájának egyházi fenntartásba vételét, az elmúlt időszakban már több egyeztetés történt az egyház és az önkormányzat között.

Hogy ez valóban megtörténik-e, a következő hónapokban dől majd el, addig további egyeztetések szükségesek. Másrészt az iskolába járó gyermekek szüleinek döntését hivatalosan is ki fogják majd kérni, az egyházi iskolává válás alapfeltétele, hogy szülők nagy többsége támogassa a szándékot.
Szalai Szabolcs polgármester bevezető mondatait követően dr.Ternyák Csaba egri érsek röviden beszámolt az egri főegyházmegyében folyó nevelési-oktatási tevékenységről, annak tapasztalatairól. 

945
Farsangi délután a bükkábrányi iskolában
Idén is telt ház volt február 19-én a bükkábrányi iskola tornatermében, ahol 16 órakor kezdődött az idei farsangi mulatság, amit a hagyományokhoz híven az iskola diákönkormányzata szervezett.
Ez alkalommal a szokásoktól eltérően a 8. osztályosok tánca zárta a kellemes kikapcsolódást nyújtó rendezvényt. Nem egyéni jelmezbemutatóra került sor, hanem minden osztály egy-egy külön vidám műsorszámmal készült az eseményre, természetesen a műsor jellegének megfelelően beöltözve.
868
Farsangi mulatság a bükkábrányi oviban
alt

Február 12-én délelőtt 10 órakor kezdődött a bükkábrányi óvodában a farsangi mulatság. Elsőként a nagycsoportosok, majd a középsősök, és a kiscsoportosok is felsorakoztak a többiek előtt, egyesével mindenki bemutatkozott és elmondta, minek öltözött be, majd elmondták a közös verset, éneket. Legvégül pedig a legkisebbek a bölcsisek is megmutatták magukat a többieknek. De ezzel még nem ért véget a nap, a bemutató után a gyerekek még táncra perdülhettek az óvónénikkel.

 

 

 
669
Jótékonysági bál az ábrányi ifjúságért
Február 14-én az Ábrányi Ifjúságért Közalapítvány a helyi óvodával, általános iskolával és a szülői munkaközösséggel karöltve ismét jótékony célú farsangi bált rendezett. Az idei randezvény már a 18. hasonló mulatság volt az intézmények szervezésében. A mintegy 260 vendéget este hét órára várták az igényesen feldíszített tornaterembe, melynek külön hangulatot adott a Valentin-napi dekoráció. A belépőjegyek, a támogatói jegyek és a tombola szelvények árából befolyt összeget idén is a gyermekek nyári színvonalas programjainak támogatására fordítják majd a szervezők. A vendégeket a nyitó műsor előtt Derekasné Orosz Andrea az intézmény igazgatója köszöntötte.
1192
Farsangoltak a mezőnyárádi óvodások

Február 10-én délelőtt 10 órakor kezdődött a mezőnyárádi óvodában a farsangi mulatság. A kicsik a legkülönfélébb jelmezekbe öltöztek fel, hogy elűzhessék a telet. Voltak itt hercegnők, tündérek és szuperhősök, de volt, aki kalóznak vagy rénszarvasnak öltözött be.

643
Testületi ülést rendeztek Bükkábrányban február 9-én
Testületi ülést rendeztek Bükkábrányban február 9-én. Az ülésen összesen 5 napirendi pontot vitattak meg a képviselők.
Elsőként a 2016. évi költségvetés első körös tervezete volt a téma. A kiadási és bevételi oldalon egyaránt 321 millió 604 ezer forint szerepel. Ez az összeg tartalmazza a közös önkormányzati hivatal és a helyi óvoda költségvetését is. A tervezetben több fejlesztés kapcsán konkrét összegeket állítottak be, többek között a zöldterületek karbantartásához, a téli hóeltakarításhoz terveznek gépbeszerzést, játszótér felújításra is különítettek el forrást, csakúgy, mint a polgármesteri hivatal mosdóinak rendbetételére. Amit lehet, közmunkával próbálnak részben megoldani.
741
Szüleikkel együtt kézműveskedtek az ábrányi ovisok: készülnek a farsangra

A farsanghoz közeledve, a szülőkkel együtt közös kézműves délutánokat tartottak ismét a bükkábrányi óvodában az elmúlt napokban.
Február 5-én a kiscsoportosok, február 8-án pedig a középsősök készíthettek főként a farsanghoz kötődő tárgyakat.
A kicsik dekorgumiból készítettek álarcot, valamint bohócsapkát, utóbbit matricákkal is díszítették. Szüleikkel együtt ragasztották, formálták mindezeket, amit láthatóan nagy lelkesedéssel csináltak a kicsik.
A középsősök is készítettek álarcot, egy másik asztalnál pedig bohócsipka került ki a gyerekek és szüleik kezéből.
Az óvónénik mindkét csoportban irányították és segítették a munkát, az elkészült tárgyakat pedig mindenki hazavihette magával.

588
Lezárt ügyek: leszorította és megszúrta a sofőrt Bükkábrányban
alt
A rendőrség vádemelési javaslattal élt egy férfival szemben, aki Bükkábrányban egy vitás közlekedési helyzetre úgy tett pontot, hogy a másik sofőrt leszorította az útról, majd az autójából kiszállt és a másikat megütötte, illetve megszúrta. Közúti veszélyeztetés, súlyos testi sértés kísérlet és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság K. András 39 éves budapesti lakossal szemben.
 
577
Magyar Kultúra Napja - programok Bükkábrányban

Január 22-e 1989-ben lett hivatalosan is kiemelt nap Magyarországon, ekkor ünnepeljük ugyanis a Magyar Kultúra Napját. Bükkábrányban több alkalommal és több helyszínen is voltak programok e jeles nap alkalmából.
A délelőtt folyamán a helyi általános iskola is bekapcsolódott az interneten keresztül az "Együtt Szaval a Nemzet" elnevezésű országos programba, amely hagyományos módon a Himnusz első versszakainak elhangzásával indult, majd Petőfi Sándor: Nemzeti dal c. versével folytatódott. Az ünnepi megemlékezésen a 7. és 8. osztályos tanulók vettek részt.
Kora este 17 órára a polgármesteri hivatal házasságkötő termébe kaptak meghívást a község lakosai. Itt rövid köszöntő és bevezető után Toót-Holló Tamás irodalomtörténész, író mintegy egy órás előadását hallgathatták meg a résztvevők, amely "A garabonciások nyomában" címet viselte.

694
Ökumenikus istentiszteletet tartottak Bükkábrányban
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) 2016. január 17. és 24. között újra imahetet hirdet a Krisztus-hívők egységéért.
Évről-évre más ország egyházai határozzák meg az Imahét témáját és állítják össze az istentisztelet liturgiáját. A 2016-ös imahét témáját a lettországi keresztények dolgozták ki, mottója „Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!”
Az ökumenikus imahét országos nyitó istentisztelete 2016. január 17-én, vasárnap 18 órakor volt a budapesti Deák téri evangélikus templomban. Szentbeszédet mondott Erdő Péter bíboros, igét hirdetett Szabó István református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.
Bükkábrányban január 22-én a katolikus templomban 23-án pedig a református templomban gyűltek össze a hívek közös imádságra.
575
Magyar Kultúra Napja - programok Bükkábrányban
1989 óta szerepel ünnepnapként január 22-e a magyar naptárban. A Magyar Kultúra Napján Bükkábrányban mind az iskolában, mind pedig a polgármesteri hivatalban tartanak megemlékezést e jeles napról.
Január 21-én délután 3 órától KönyvtárMozi címmel magyar népmeséket néznek az iskola első osztályos gyermekei az iskola könyvtárában.
495
Mezőnyárád top
Cikk címe Találatok
Megszentelték a mezőnyárádi iskola termeit, helyiségeit
Vízkereszt az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe. A hagyomány szerint vízkereszt napján, január 6-án szokás elvégezni a házszentelést, melynek során az épületet és annak termeit, szobáit megáldja, megszenteli a pap. Ez az első tanítási éve a mezőnyárádi iskolának katolikus iskolaként, így vízkereszt alkalmával most először szentelték meg az iskola épületét. A tanulóknak e napon  Dr. Linczenbold Levente plébános beszélt a vízkeresztről, és az ünnep jelentőségéről. Ekkor került sor a kézzel hímzett, házi áldást tartalmazó kép megáldására, amelyet később az iskola ebédlőjében helyeztek el.
Ezt követően körbejárták az iskolát, és az összes termet, a gazdasági irodán át a tantermeken keresztül a tornateremig az összes helyiséget megszentelte a plébános, illetve minden terem ajtaja fölé felírásra kerül a hagyománynak megfelelően az évszám és a három királyok nevének kezdőbetűi. Ezt a szertartást minden évben el fogják végezni ezt követően.
782
Karácsony a mezőnyárádi katolikus templomban
December 24-én, vagyis Szentestén az egész keresztény világ Jézus születését ünnepli. A legtöbb egyházközségben ilyenkor valamilyen előadás formájában emlékeznek az eseményre. Mezőnyárádon a római katolikus templomban 8 órakor kezdődött a a pásztorjáték bemutatása. Az ünnepi díszbe öltözött templomi környezet külön fokozta a bensőséges hangulatot, Jézus születésének ünnepét.
412
Cipősdoboz akció Mezőnyárádon
 Immár második alkalommal szerveztek cipősdoboz akciót a Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskolában Mezőnyárádon. A Cipősdoboz akció egy évtizede érte el hazánkat, akkor még Nyugat-Európából érkezett csomagokat kaptak karácsonyra – a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével – az arra rászoruló gyerekek. 2004-ben pedig a szeretetszolgálat elindította hazánk első önálló akcióját. Megszülettek a „fiú” és „lány” címkék, és az akció mottója: „Tízezer gyermek karácsonya”. A nagy összefogás eredményeként a mezőnyárádi gyermekek 81 ajándékkal teli dobozzal tudtak hozzájárulni a kárpátaljai, viski gyerekek boldogabb karácsonyához. A cipősdobozokat Vizéz Bacsi József juttatta el a helyszínre.
484
Fellobbant a negyedik gyertya lángja Mezőnyárádon is
December 18-án fellobbant az utolsó adventi gyertya is Mezőnyárádon, a templom előtt felállított adventi koszorún. A reggeli szentmise után, az óvodát, az önkormányzatot és az iskolát követően, ezúttal a római katolikus egyházközség mutatta be ünnepi műsorát, majd meggyújtották a 4. gyertyát. Ezt követően, a szokásokhoz híven meleg teával és süteménnyel kedveskedtek a szervezők az összegyűlt híveknek.
590
Közmeghallgatás volt Mezőnyárádon

Közmeghallgatást tartottak Mezőnyárádon december 12-én a házasságkötő teremben. A megjelenteket elsőként Bárdos Szabolcs polgármester tájékoztatta az 1.napirend keretében a 2016-os év gazdálkodásával kapcsolatos beszámolóval.
Elsőként ismertette az önkormányzat bevételi és kiadási adatait. Elhangzott, hogy az önkormányzat mintegy 123 millió forint normatív támogatást kapott feladatai ellátására, ebből 49 millió forintot általános célú működési támogatásra, 22 millió forintot köznevelési feladatok ellátására, az óvoda fenntartására. A szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési célú támogatás 29 millió, a kulturális feladatokra érkező normatíva 1,9 millió forint volt, továbbá egyéb működési célú támogatásként 21 milliót utaltak az önkormányzat részére.
Az önkormányzat tervezett bevételei mintegy 36 millió forint körül alakulnak az idén, ez az összeg tartalmazza a kommunális adó, gépjárműadó 40 %-a, talajterhelési díj, és iparűzési adó bevételt.
Az önkormányzat az év során több formában nyújtott szociális támogatást: gyereknapra egy-egy hátizsákot kaptak az óvodások és az általános iskolások, szeptemberben 10.000 Ft-os iskolakezdési utalványt kaptak az általános iskolások, decemberben pedig 3000 Ft-os karácsonyi utalványt adtak az óvodásoknak, általános iskolásoknak, középiskolásoknak, nyugdíjasoknak és a polgárőrség tagjainak.
Szociális célú tűzifa formájában 73 köbméter fát osztanak ki, várhatóan január közepén. Erre 2016.december 23-ig lehet beadni a kérelmeket, amelyeket a Szociális Bizottság bírál el a rendeletben foglalt feltételeknek megfelelően.


539
Mikulás ünnepség a mezőnyárádi iskolában és óvodában
Mikulás ünnepséget tartottak a mezőnyárádi óvodában december 6-án délelőtt. A gyerekek énekszóval várták a társalgóban a nagyszakállút, aki hamarosan meg is érkezett közéjük. Puttonyát természetesen telepakolta csomagokkal.
Mindkét csoport énekelt, verselt a Mikulásnak, majd ezt átvehették csomagjaikat, miközben minden apróság bemutatkozott a Télapónak.
Végül a gyerekek, az óvónénik és a Mikulás együtt táncoltak, mulattak, majd továbbindult, hogy a többi gyerekhez is elvigye ajándékait.
A mezőnyárádi iskolában az osztályokat elsőtől negyedikig egyenként járta végig a Mikulás december 6-án délután. A gyerekek mindenhol versekkel, dalokkal várták, majd a műsor után kiosztásra kerültek a csomagok is.
495
Meggyújtották az örömöt jelképező adventi gyertyát Mezőnyárádon
December 11-én fellobbant a harmadik adventi gyertya is Mezőnyárádon, a templom előtt felállított adventi koszorún. A reggeli szentmise után, az óvodát és az önkormányzatot követően, ezúttal a Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola mutatta be ünnepi műsorát, majd meggyújtották a 3. gyertyát. Ezt követően, a szokásokhoz híven meleg teával és süteménnyel kedveskedtek a szervezők az összegyűlt híveknek.
A negyedik adventi gyertya meggyújtására is szeretettel várnak mindenkit, december 18-án a szentmisét követően a Mezőnyárádi Egyházközség kedveskedik egy rövid műsorral.
571
Testületi ülés Mezőnyárádon

Testületi ülést tartottak Mezőnyárádon december 6-án. A képviselők összesen 8 napirendi pontot vitattak meg az ülésen.
Elsőként az önkormányzat 3/4 éves gazdálkodásáról szóló beszámolót fogadták el a képviselők egyhangúlag.
A 2.napirendben a szociális célú tűzifa-támogatás helyi szabályairól szóló rendeletről tárgyaltak a képviselők. Elhangzott, hogy 73 m3 fát ítéltek meg az önkormányzat részére, arról, hogy kik és milyen feltételekkel jogosultak a támogatásra, már a napokban tájékoztatást kapnak a lakosok. A kérelmet december 23-áig lehet benyújtani, várhatóan január első felében megkezdődik a megítélt mennyiségű tűzifa kiszállítása. A kiszállított mennyiség 1-3 m3 között alakul majd, attól függően, hogy hány kérelem érkezik be, és a beérkezett kérelmek alapján hányan lesznek jogosultak a támogatásra.
A képviselők egyhangúlag elfogadták a rendelet-tervezetet.

447
Szakmai nap Mezőnyárádon
2016. december 2-án szakmai napon vettek részt a mezőnyárádi óvónők és tanárok. A téma az e-learning apps lehetőségei, a digitális kompetencia fejlesztése a tanítási órák keretében.
550
Meggyújtották a második adventi gyertyát Mezőnyárádon is
Advent második vasárnapján, december 4-én a szentmise után ismét a templom udvarán gyűltek össze a mezőnyárádi hívek, a második adventi gyertya meggyújtása alkalmából.
A második alkalommal az önkormányzat dolgozói, a képviselő-testület tagjai készültek egy rövid műsorral. Elsőként Várnai Róbert jegyző mondta el Karácsonyi Lászlóné "Adventi gyertya" című versét. Ezután Bárdos Szabolcs polgármester mondott beszédet, kifejezve ünnepi jókívánságait a település minden lakójának.
A képviselők és a dolgozók közös énekét követően pedig a polgármester meggyújtotta a 2. gyertyát, a Remény lángját.
657
Fellobbant az első adventi gyertya Mezőnyárádon
alt
 
Az utóbbi pár évben kialakult hagyomány szerint Mezőnyárádon a reggeli szentmisét követően a templom előtt felállított adventi koszorút a település egy-egy intézményének dolgozói gyújtják meg, valamint ebből az alkalomból rövid műsorral is készülnek. Ez nem történt másképp idén sem, a november 27-én, advent első vasárnapján, délelőtt 10 órakkor tartott szentmisének tovább emelte az ünnepi fényét, hogy az iskola 8. osztályos tanulói eljátszották az evangéliumi részt a megjelent híveknek.
 
475
Szederkényi Anna Nap a mezőnyárádi iskolában
alt
 
A hagyományokhoz híven, idén november 25-én, pénteken tartották a Szederkényi Anna Napot a mezőnyárádi iskolában. Bár az idei program rendhagyó volt, mivel az iskola ettől a tanévtől Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskolaként üzemel, tehát nem az iskola névadóját ünnepelték ezen a napon, hanem egy kultúrális rendezvényt tartottak. A program délután 13 órától vette kezdetét az iskola tornatermében, a gyerekek pályázatainak értékelésével.
 
378
Erzsébet-Katalin bál Mezőnyárádon
alt
 
Idén 24. alkalommal rendezték meg Mezőnyárádon az Erzsébet-Katalin bált november 19-én este 8 órától. A Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola 7. osztályos diákjai szervezték meg ezt a rendezvényt, ezzel is a 8. osztályosok ballagását támogatva. Idén a Tutti Frutti zenekar gondoskodott a zenéről és a kellemes hangulatról a bálon, amelyen több száz helybéli és a térségből érkezett vendég vett részt, akik egész éjszaka jókedvűen mulathattak az iskola tornatermében.
 
440
November 4. - közös emlékezés Mezőnyárádon
1956. november 4-én hajnalban indult meg a szovjet hadsereg magyarországi inváziója, aminek célja a forradalom leverése, a szocialista blokkból kilépni szándékozó, Nagy Imre vezette kormány megdöntése és a demokratikus rendszer felszámolása volt.
A Vörös Hadsereg támadását természetesen a forradalom hívei nem nézték tétlenül, Budapesten és az ország számos pontján elkeseredett fegyveres harc kezdődött a szocialista szuperhatalom bevonuló erőivel szemben, amely számos áldozatot követelt. Mezőnyárádon többen is csatlakoztak a forradalom vérbefojtásának 60. évfordulóján a Duna Televízió által is meghirdetett megemlékezéshez.
691
Testületi ülés Mezőnyárádon
Október 27 -én ülésezett Mezőnyárád Község Önkormányzatának képviselő-testülete délután 16 órától. Ezen a napon összesen öt napirendi ponttal kapcsolatban hoztak döntést.
Elsőként Bárdos József Szabolcs polgármester úr köszöntötte a megjelent testületi tagokat, majd ismertette a napirendi pontokat, amelyeket a képviselők egyhangúan elfogadtak. Az első napirendben az idősek napjának megrendezéséről döntöttek a tagok. November 14 -én 14 órától várják a vendégeket egy szórakoztató műsorral és egy estebéddel.
727
Rózsafüzér imádság a mezőnyárádi iskolában
alt
Az idei tanévtől vált a mezőnyárádi iskola katolikussá, felvéve a Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola nevet. Október a rózsafüzér hónapja az egyházban. A hagyomány szerint a rózsafüzér neve onnan ered, hogy az első füzéreket Szent Domonkos összepréselt rózsaszirmokból készítette, mintegy „koszorút fonva” a Szűzanya számára. Ez alkalomból rózsafüzér imádságot tartottak a mezőnyárádi iskolában október 27-én, 12 óra 45 perctől, az iskola kis tornatermében.
 
707
Október 23-ai megemlékezés Mezőnyárádon
alt
Október 21-én emlékeztek meg az 1956-os eseményekről a mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskolában, délután 14 órától. Az intézmény kis tornatermében tartott megemlékezésen a gyermekek zenés, énekes műsorában megelevenedtek a forradalom legjelentősebb mozzanatai.

 

 
560
Szüreteltek a mezőnyárádi ovisok
Évek óta hagyomány a mezőnyárádi óvodában, hogy szeptemberben a gyermekek az óvónénik segítségével szüretelni indulnak az intézmény területén. Idén sajtos stangli elkészítésével indult a nap a csoportszobában. Az ovisok képet kaphattak arról, hogy milyen alapanyagokból és hogyan készül el ez a sajtos finomság, sőt a maradék sajtot maguk fogyaszthatták el a nebulók. A nagy munka előtt ízletes tea is készült, hogy aki közben megszomjazik az ne csak a mustot kóstolhassa majd a munka végeztével.
Amíg sült a finomság, kosarakkal felszerelkezve indultak útnak az óvoda hátsó részéhez, hogy a szőlőtőkékről leszüreteljék a termést. A szőlőt a pedagógusok szedték a gyerekek kosarában pedig szépen gyűlt az idei termés. Ezek után megkezdődött a bogyózás, ami már teljes egészében a kicsik feladata volt. A szemek a présbe kerültek, ahonnét a fiúk erejének köszönhetően lassan csordogálni kezdett a must is. Közben egy-egy szüreti vers is előkerült, hogy hamarább teljen a préselés ideje.
1409
Évnyitó szentmise Mezőnyárádon
Mezőnyárádon nem csak az iskolában nyithatták meg az idei tanévet az iskolások szeptember elején, hanem Isten segítségét is kérhették az új évre.
Szeptember 11-én a római katolikus templomban a megszokottól kissé eltérő ünnepi szentmisére került sor délelőtt 10 órakor, amelyen a számos tanuló mellett a szülők nagy része és a tanári kar több tagja is részt vett. Az oltár előtt már jóval a szertartás előtt gyűltek a táskák, bennük a tanszerekkel. A templomot pedig ezúttal nem az orgona és a kántor megszokott hangja, hanem a gyerekek éneke és Szelei Katinka hitoktató gitár játéka töltötte be.
984
Ülésezett Mezőnyárád Község képviselő-testülete
alt
 
 
Ülésezett Mezőnyárád Község Önkormányzatának képviselő-testülete szeptember 5-én délután 16 órától. Ezen a napon összesen 9 napirendi ponttal kapcsolatban hoztak döntést. Elsőként Bárdos József Szabolcs polgármester úr köszöntötte a megjelent testületi tagokat, majd ismertette a napirendi pontokat, amelyeket a képviselők egyhangúan elfogadtak.
 (videó hamarosan)
715
Új tanév - évnyitó Mezőnyárádon
Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola néven kezdi az új tanévet a mezőnyárádi iskola amelyben ez évtől már nem állami, hanem egyházi fenntartás mellett folyik az oktatás.
Az intézmény tanévnyitójára szeptember 2-án délután gyülekeztek a tanárok, szülők és természetesen a gyerekek a tornateremben. Az ünnepi rendezvényen több prominens világi és egyházi személy mellett részt vett Ficzek László az Egri Főegyházmegye általános helynöke és Tállai András országgyűlési képviselő is.
Kezdésként a résztvevők egy közös énekkel kérték a Szentlélek segítségét az elkövetkező időszak munkájához, majd az iskola egyik tanulója külön is köszöntötte a helynököt. Ezt követően egy vers hangzott el Vajdáné Pázmándi Judit tanárnő tolmácsolásában, illetve a hagyományokhoz híven az elsősök is egy költeménnyel köszöntötték az új tanévet. A műsort tovább színesítette a hittanosok énekkarának előadása.
778
Nyárbúcsúztató családi nap Mezőnyárádon
alt

Első ízben rendezett Nyárbúcsúztató családi napot a Mezőnyárádi Gyermekekért Közhasznú Alapítvány a mezőnyárádi iskola udvarán. A rendezvény bár elsősorban a gyerekek kedvéért jött létre, a programok és foglalkozások a felnőtteket is lekötötték. 13 órától már várta a gyerekeket az ugrálóvár, a programok sorát Kiss Kata koncertje nyitotta. A közönség és a zenekar valamint a táncosok nagyon gyorsan egy hullámhosszra kerültek, így a kicsik a tanárnénikkel, anyukákkal, apukákkal együtt ropták a táncot a színpad előtt, annak ellenére, hogy nagy volt a hőség. Később a színpadon is megmutathatták tánctudásukat a gyerekek, a zenekar közben játszotta nekik továbbra is a talpalávalót.
A koncert alatt elkészültek a Vaga Banda népi játékai: volt vívóiskola, sárkánylegyőzés, gólyalábazás, teknő peca, hogy csak néhányat említsünk. A kistornateremben egész délután kézműves foglalkozások voltak, ahol agyagozhattak, szőhettek-fonhattak, gyöngyöt fűzhettek az érdeklődők.

 
708
Augusztus 20. - Államalapító királyunkra emlékeztek Mezőnyárádon
Mezőnyárádon ebben az évben augusztus 19-én kora délután emlékeztek meg államalapító szent királyunkról a könyvtár előtti téren.
A Himnusz eléneklése után előbb Korpás Zoltán szavalta el Babits Mihály "Alkalmi vers" című költeményét, majd Bogyó József alpolgármester ünnepi beszédben emlékezett meg István királyról és a magyarság megmaradását szolgáló életművéről. Az ünnepség végén a helyi pártok, intézmények és civil szervezetek helyezték el koszorúikat első királyunk mellszobránál. Az együttlét a Szózat eléneklésével zárult.
814
Csoda vár - autót kapott Dombi Norbert
A 30 éves Dombi Norbert és édesanyja nehéz körülmények között, a fiatal férfi betegségével együtt járó mindennapi problémákkal küzdve éli életét mezőnyárádi otthonában.
Július 22-én viszont meglehetősen sokan gyűltek össze a család kicsi, de takaros udvarán. A ZSÓFI-CsodaVár Egyesület tagjai érkeztek Norbiékhoz. Nem pusztán látogatóba jöttek azonban: a sok kedvesség mellett a fiatalember egy autót is kapott az egyesülettől, amellyel a jövőben remélhetőleg könnyebb lesz mindennapi életük. A feldíszített és az új tulajdonos nevével is ellátott kocsi délután öt órakor gurult be az udvarra. Az egyesület elnöke Ináncsi Gergely adta át a forgalmi engedélyt és a kulcsokat az édesanya és főleg Norbi legnagyobb örömére.
1885
Békafesztivál és pálinkamustra Mezőnyárádon
alt
Már hatodik alkalommal rendezték meg Mezőnyárádon a Béka és Hal Sütő-főző Fesztivált július első hétvégéjén. A fesztivál résztvevői közül többen már igen korán megérkeztek és sátrat vertek az iskola mögötti parkban, megalapozva a vasárnap estig tartó remek hangulatot. Mint ahogy az elmúlt években is, az idén is nagy népszerűségnek örvendett a program nemcsak a mezőnyárádiak, hanem a térségből és az ország távolabbi tájairól érkezők körében is. A béka és hal ételek gaszronómiai versenye mellett ismét megrendezték a pálinkamustrát is.
Szombaton délelőtt a sütésé és a főzésé volt a főszerep. Az ország legkülönbözőbb szegleteiből, mintegy 30 csapat adta be a nevezését, hogy a nap végére kiderüljön, ki is az igazi mestere a békacomb és a hal ízletes elkészítésének. Az étkeknek és ízeknek csak a fantázia szabott határt.
A három tagú zsűri sátrában egyre szaporodtak a bírálásra leadott, érdekes dekorációkkal ellátott finomságok. Végül a hal főzésében Madarász Gábor, sütésében Gáspárné Pásztor Boglárka, a békacombok elkészítésében pedig Garincsné Nagy Andrea bizonyult a legjobbnak. Természetesen idén is voltak különdíjasok. Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, államtitkára, a térség országgyűlési képviselője, valamint Hajdu Gábor önkormányzati képviselő jóvoltából vehettek át ajándékokat a versenyzők
.
 
792
Születésnapi köszöntő mezőnyárádon
90. születésnapja alkalmából köszöntötték Farkas Istvánnét Icuka nénit a Mezőnyárádi Őszirózsa Nyugdíjas Klubban. A klub 18 évvel ezelőtti alapításakor is jelen lévő ünnepelt mind a mai napig aktív tagja a közösségnek.
965
Pedagógusnap Mezőnyárádon
A pedagógusnap június első vasárnapjára esik. Az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1996-ban ezen a napon fogadta el a pedagógusok jogairól szóló, 150 paragrafusból álló határozatot. Magyarországon 1952. június 7–8-án ünnepelték először ezt a napot, s ez alkalomból adták át a kiváló tanítói és tanári okleveleket, később egyes kitüntetéseket az ország legjobb pedagógusainak.
618
Mezőnyárádi versenyeredmények
A mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskola tanulói egész évben folyamatosan mérették meg magukat a helyi, megyei és országos tanulmányi és sport versenyeken. A számtalan eseményen, persze rengeteg siker is született. Többen meg sem álltak az országos döntőkig, ahol szép versenyzéssel kiemelkedő helyen végeztek. A teljesség igénye nélkül szólaltattunk meg olyan tanulókat akik résztvevői voltak egy-egy ilyen eseménynek.
650
Testületi ülés Mezőnyárádon
alt
Ülésezett Mezőnyárád Község Önkormányzatának képviselő-testülete június 20-án délután 16 órától. Ez alkalommal a megjelent képviselők összesen 7 napirendi pontot vitattak meg, majd hoztak döntést azok témáiban. Elsőként Bárdos József Szabolcs polgármester úr köszöntötte a testület tagjait, majd ismertette a napirendi pontokat, amelyeket a képviselők egyhangúan elfogadtak.
 
Az 1. napirendi pont a települési hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról szóló rendelet elfogadása és az ehhez kapcsolatos közszolgáltatási szerződés aláírásához a polgármester felhatalmazása volt. Várnai Róbert Jegyző úr elmondta, hogy június 30-ig kell döntést hozni ezen témában, illetve július 1-el már meg is kell kötni a szerződést. A testület tagjai egyhangúan elfogadták a rendelet tervezetet, illetve felhatalmazták a polgármestert az aláírásra.
 
707
Tanévzáró a Szederkényi Anna Tagiskolában
Június 25-én tartották meg a Szederkényi Anna Tagiskola tanévzáró ünnepségét Mezőnyárádon. Az ünnepség nyitányaként megérkezett az iskola zászlaja, majd a Himnuszt követően Tóth Nikolett első osztályos tanuló szavalata hangzott el. Az énekkar fellépése után Farkas Jánosné tagintézmény-vezető értékelte a tanévet. Felsorolta a kiemelkedő versenyeredményeket elért tanulókat, megköszönte a kollégák egész éves kitartó munkáját és a szülők segítségét, az önkormányzat támogatását.
40 éves Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott Kassainé Szilágyi Éva, az intézmény közelmúltban nyugdíjba vonult pedagógusát. Rajta kívűl elismerő oklevélben részesült 25 illetve 30 éves eredményes munkája kapcsán Gallik Gábor és Farkas Jánosné.
Ezt követően a kiemelkedő iskolai teljesítményért, tanulmányi munkáért járó jutalmakat adták át az azt kiérdemlő tanulók számára, illetve az iskolát segítő szülők felé fejezték ki köszönetüket a tanévben és az előző években nyújtott segítségért, majd a zeneiskola képviselője a ballagó nyolcadikosok közül két tanulónak hűségkorsót adott át.
Az ünnepség zárásaként a nyolcadikosok átadták a hetedikeseknek az iskola zászlaját. Végül a jelenlévők közösen elénekelték az iskola indulóját, majd nem maradt más hátra, mint a 2015/16-os tanév bezárása illetve a bizonyítványok kiosztása az osztálytermekben.


722
A pedagógusoktól is elbúcsúztak a mezőnyárádi nyolcadikosok
alt
Egy közös estén búcsúztak el tanáraiktól a mezőnyárádi iskola nyolcadikosai június 17-én. A ballagók először dalokkal kedveskedtek azoknak, akik nyolc éven keresztül tanították, nevelték őket és mindent megtettek azért, hogy olyan tudással és emberséggel vértezzék fel őket, amely kitűnő alapot jelent a további tanulmányaikhoz és életükhöz.
A gyerekek számára nagyon meghatározó volt ez a nyolc év, ám tanáraik is nosztalgiával gondoltak vissza a mostani nyolcadikosokkal töltött időszakra, hiszen alsó és felső tagozatban is sok-sok maradandó élményt szereztek egymásnak. Mindezeket felidézték az őket tanítók, volt osztályfőnökeik, az alsó és felső tagozat idejéből is sok-sok humoros, megható történet került elő.
 
771
Búcsú az iskolától - ballagás Mezőnyárádon
Június 18-án 17 órától a Mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskola 18 végzős tanulója búcsúzott az intézménytől, hiszen ősztől már mindannyian egy-egy középiskolában folytatják majd tanulmányaikat.
A ballagás a hagyományokhoz híven csengőszóra vette kezdetét, a nyolcadikosok - ballagási dalokat énekelve - végig járták az iskola épületét, termeit. Az ünnepség kezdetén elsőként az iskola tanulói nevében a hetedik osztályos Hajdú Virág köszönt el a ballagóktól. A ballagó nyolcadikos búcsúbeszédükben felidézték az elmúlt 8 évet, megköszönték a tanítók, tanárok és az iskolai dolgozóinak munkáját, illetve szüleiket is köszöntötték egy szál virággal. Ezek után a ballagók egy puzzle kirakásával jelenítették meg az iskola épületét, majd tanáraikkal együtt körbe állva, egymás kezét fogva engedték útjára azokat a lufikat, melyek a most kirepülő diákok távozását is jelképezték a szeretett intézményből.
856
Diáknap a mezőnyárádi iskolában
alt
A tanév végéhez közeledve, a hagyományokhoz híven diák önkormányzati napot tartottak a mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskolában június 14-én. A nap a reggel 8 óra 30 perctől tartott diákközgyűléssel indult, ahol értékelték az eltelt tanévet, illetve megválasztották a következő év diák önkormányzati vezetőit. Ezt követően a Mezőkövesdi Kutyaiskola agility bemutatója következett. A gyerekek nagyon élvezték a bemutatót és a végén természetesen mindenki meg is simogathatta a kutyusokat. 10 órától egy különleges kézilabda játék vette kezdetét a betonpályán, a diákok a tanárok ellen mérkőzhettek meg. Az izgalmas összecsapás végeredménye végül egy igazságos döntetlen lett.
 
744
Ballagás a mezőnyárádi óvodában
Június 3-án a mezőnyárádi óvodában elballagtak azok a nagycsoportos gyerekek, akik szeptembertől már az iskolapadba ülnek át. A hagyományokhoz híven a csoportok műsort adtak, elsőként a Katica majd a Pillangó csoport, majd a búcsúzó nagycsoportosok műsora következett: 6-an búcsúztak az ovitól ezúttal.
A gyerekek ezután megkapták ballagási tarisznyájukat, illetve megismerkedhettek az iskola igazgatójával és leendő osztályfőnökükkel.
Ezután az intézmény vezetője kívánt mindannyiuknak élményekben gazdag szünidőt és szeptembertől sikeres tanulást, majd a gyerekek átbújtak a 6-oson, búcsút intve ezzel óvodájuknak.


752
Elsőáldozás és körmenet Mezőnyárádon
alt
Május 29-én délelőtt 10 órától a mezőnyárádi katolikus templomban 5 kisfiú és 7 kislány újította meg keresztségi fogadalmát, amelyet egykor szüleik, illetve kereszt szüleik tettek helyettük, és lett elsőáldozó a katolikus egyházközségben. Legelső szentgyónásukat követően a 12 gyermek már izgatottan várta a Jézussal való találkozást. Az ünnepi eseményre hosszas hitoktatói felkészítés mellett jutottak el a gyerekek. Az elsőáldozás Istennel való találkozás, az utolsó vacsora emlékezete.
 
735
Madarak és Fák Napja és Gyermeknap a mezőnyárádi iskolában
alt
Május 27-én ünnepelték a Madarak és Fák Napját, valamint a Gyermeknapot Mezőnyárádon a Szederkényi Anna Tagiskolában. Reggel a sorakozó után elsőként Tóth Andrásné beszélt az ünnepről, illetve egy verset is felolvasott a gyerekeknek. Ez után egy rövid tájékoztatót követően a csapatok elmondták a csatakiáltásokat és bemutatták az otthon előzetesen elkészített csapatzászlókat, majd felcsendült az iskolainduló is. Ezek után elkezdődött a hagyományos vetélkedő, a nyolcadik osztály kivételével – akik most segítők voltak – minden évfolyam részvételével vegyes csapatok indultak.
 
653
Testületi ülés volt Mezőnyárádon
Május 18-án tartotta legutóbbi testületi ülését Mezőnyárád község Önkormányzata. Ezúttal négy napirendi pont került a képviselők elé, amelyekben döntést kellett hozniuk.
Elsőként a Helyi Építési Szabályzat módosításával kapcsolatos teendők elvégzésére kellett felhatalmaznia a testületi tagoknak a polgármestert, ami egyhangú igen szavazattal meg is történt. A B.A.Z. Megyei Kormányhivatal helyi építési szabályzatokra vonatkozó javaslattétele alapján, helyi szabályzatot át kell alakítani, hogy a vonatkozó előírásoknak megfeleljen. Ennek elvégzési határideje egyébként 2016. december 31-e.
Második napirendi pontban az Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt pályázatokról kellett határoznia a testület tagjainak. A pályázati lehetőségekről szóló összefoglalót mindenki előzőleg megkapta és áttanulmányozta. A lehetőségek természetesen végesek. Polgármesteri javaslat alapján végül két pályázat beadása mellett tették le a tagok a voksukat. Egyik a község bizonyos útjainak, útszakaszainak felújítása, amelyhez 15% önerőt kell biztosítania a településnek. Másik beadandó pályázat a védőnői épület bizonyos felújítási munkálataira céloz meg forrásokat. Az ehhez szükséges önerő 5% lesz majd. A beadási határidő mindkét esetben június 2.-a.
676
Gyermekhét a mezőnyárádi óvodában

A háromnapos Gyermekhét első napján bohócok érkeztek az ovisokhoz, akik vidám, interaktív műsorral szórakoztatták a kicsiket. Másnap a mezőkövesdi tűzoltóság egyik járműve érkezett meg a gyerekekhez: a tűzoltók segítségével nemcsak kívűlről, hanem belülről is megnézhették a tűzoltóautót, kérdezhettek, mi hogy működik és néhány eszközt közelebbről is szemügyre vehettek.
Szerda délelőtt pedig egy ugrálóvárat állítottak fel az óvoda udvarán az ovisok nagy örömére, emellett pedig játéklovakat is kipróbálhattak a gyerekek.
Az óvoda és az intézmény Szülői Munkaközössége közösen szervezte meg ezt három napot a mezőnyárádi ovisoknak.

882
Ülésezett Mezőnyárád Község képviselő-testülete
alt
Ülésezett Mezőnyárád Község Önkormányzatának képviselő-testülete április 26-án délután 16 órától. Ez alkalommal 7 napirendi pont témáit vitatták meg a képviselők, illetve döntést is hoztak ezekkel kapcsolatosan. Elsőként Bárdos József Szabolcs polgármester úr köszöntötte a megjelent testületi tagokat, megállapította, hogy a testület határozatképes, majd ismertette a napirendi pontok tartalmát, amelyet a képviselők egyhangúan elfogadtak.
 
715
Föld Napja a mezőnyárádi és bükkábrányi óvodákban
alt
Április 22-én délelőtt a mezőnyárádi óvodások virágültetéssel szorgoskodtak a Föld Napja alkalmából. 10 órától az óvoda teraszán sorakoztak fel a kicsik, hogy a korábban otthonról hozott virágokat elhelyezzék, az óvónénik segítségével a virágos ládákba, ezzel díszítve, szebbé varázsolva az óvoda épületét, környezetét.
 
977
42. alkalommal került megrendezésre a váltófutóveseny Mezőnyárádon
alt
Április 14-én került megrendezésre Mezőnyárádon délután 13 órától, a 42. Szolnoky Jenő Váltófutóverseny. 1974. április 4-én tartották meg először ezt a versenyt a település hosszú főutcáján, Szolnoky Jenő, a mezőnyárádi iskola akkori igazgatójának és testnevelő tanárának kezdeményezésére. Ez alkalommal 5 iskola 200 diákja gyülekezett a mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskola sportpályáján.
 
873
24. Szépkiejtési verseny a mezőnyárádi iskolában
alt
Április 7-én immáron 24. alkalommal rendeztek szépkiejtési versenyt a mezőnyárádi Szederkényi Anna Tagiskolában. A verseny célja, hogy az alsó tagozatosok négy kategóriában, versmondó, prózamondó, mesemondó valamint hangos olvasás kategóriában mérhessék össze tudásukat. A megmérettetésre a délután 14 óra 30 perctől kezdődő megnyitó után került sor.
 
586
Angol mini nyelvvizsgán mutatták meg tehetségüket
alt
Immár 7. alkalommal gyűltek össze Mezőnyárádon azok a 7. és 8. osztályos tanulók, akik az angol nyelvtudásukat egy mini nyelvvizsga verseny keretében tették probára.
Az idén 12-en vettek részt a versenyen. A tanulók összesen 6 iskolából érkeztek: voltak tanulók Mezőkeresztesről, Vattáról, Bükkábrányból, Tibolddarócról, Mezőnagymihályról és persze a házigazda Mezőnyárádról. 
 
896
Kirándultak a mezőnyárádi ovisok a Víz Világnapja alkalmából
alt
Március 22-én a Víz Világnapja alkalmából kis kirándulásra indultak a mezőnyárádi óvoda gyermekei. Szerencsére az időjárás is igen kedvezőnek bizonyult így szép napsütéses időben indulhattak el a gyerekek az óvónénik vezényletével úti céljukhoz a Kácsi patakhoz.
 
820
Jótékonysági bál a gyerekekért Mezőnyárádon
alt
Március 12-én rendezte meg hagyományos jótékonysági bálját a Nyárádi Ifjúságért Közalapítvány és a Mezőnyárádi Gyermekekért Közhasznú Alapítvány kuratóriuma. A rendzvénynek a Szederkényi Anna Tagiskola tornaterme adott otthont, a rendezésben pedig mind az óvoda, mind az iskola Szülői Munkaközössége részt vállalt.
A rendezvény este 8 órakor vette kezdetét a megnyitóval és nyitótánccal. A 8. osztályosok által táncolt bécsi keringő nagy sikert aratott, majd a Sky Dance tánciskola mezőnyárádi növendékeinek produkcióját tekinthették meg a jelenlévők.
Ezt követően a 8.osztályosok egy meglepetéssel szolgáltak: a Kalinka táncot adták elő, amelynek óriási siker volt a vendégek körében.
 
861
Megemlékezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharcról Mezőnyárádon
alt
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulójának alkalmából Mezőnyárádon is megemlékezést tartottak az általános iskola kistornatermében, délután 14 órától. A Himnusz eléneklése után az iskola 5. és 6. osztályos tanulói idézték fel a forradalom és szabadságharc minden jelentősebb eseményét egy színvonalas, zenés verses műsor keretében.
 
687
"Huszonnégy óra az Úrért" - keresztút Mezőnyárádon
Március 4-én pénteken a kora esti órákban a mezőnyárádi úgynevezett romtemplomnál gyülekezett a római katolikus hívek sokasága, hogy egy rendhagyó keresztúton vessen részt a helyi egyházközség szervezésében.
A különleges alkalomra nem csak helyből, hanem Mezőkeresztesről és Tardról is szép számmal érkeztek résztvevők. Maga a keresztút ősi római katolikus szertartás, amely ilyenkor a nagyböjti időszakban lélekben is felkészít mindenkit a Nagyhét eseményeire, végső soron pedig a Húsvétra, vagyis az Úr feltámadásának ünnepére. A keresztút tizenhárom állomása pedig végig követi Jézus szenvedéstörténetét elítélésétől egészen a temetéséig.
914
Farsangi karnevál a mezőnyárádi iskolában
alt
Idén február 26-án délután 17 órától került megrendezésre Mezőnyárádon a Szederkényi Anna Tagiskola farsangi bálja. Elsőként Farkas Jánosné tagintézmény-vezető köszöntötte a jelenlévő vendégeket és a zsűri tagjait, majd megnyitotta az ünnepséget.
 
784
Mezőnyárádon is egyházi fórumot tartottak az iskolával kapcsolatban

Február 19-én az egri főegyházmegye küldöttsége dr.Ternyák Csaba egri érsek vezetésével fórumot tartott a mezőnyárádi Szederkényi Anna Általános Iskolában, az intézmény egyházi fenntartásba vétele kapcsán.
Hogy ez valóban megtörténik-e, a következő hónapokban dől majd el, addig további egyeztetések szükségesek. Másrészt az iskolába járó gyermekek szüleinek döntését hivatalosan is ki fogják majd kérni, az egyházi iskolává válás alapfeltétele, hogy szülők nagy többsége támogassa a szándékot.
A jelenlévőket dr.Linczebold Levente plébános üdvözölte és reményét fejezte ki, hogy azt a hagyományt, amit korábban a szaléziak elkezdtek a településen az oktatás terén, a mai mezőnyárádi közösség az egyházzal közösen folytathatja majd.
 

849
Ülésezett Mezőnyárád képviselő-testülete
alt
Ülésezett Mezőnyárád Község képviselő-testülete február 15-én hétfőn, délután 16 órától. Ez alkalommal összesen 3 napirendi pont témáit vitatták meg egymással. Miután Bárdos József Szabolcs polgármester úr köszöntötte a megjelent képviselőket, ismertette a 3 napirendi pontot, amelyet a testület tagjai egyhangúan elfogadtak.
681
Testületi ülés volt Mezőnyárádon
alt
Február 3-án, délután 16 órától ülésezett Mezőnyárád Község képviselő-testülete. Ezen a délutánon összesen 4 napirendi pontot tárgyaltak meg, majd hoztak döntést ezekkel kapcsolatban. Először Bárdos József Szabolcs polgármester köszöntötte a megjelenteket, megállapította, hogy a testület határozatképes, majd ismertette a napirendi pontokat, amelyeket a képviselők egyhangú igennel elfogadtak.
 
703
Mezőkeresztes top
Cikk címe Találatok
Ünnepi istentisztelet a mezőkeresztesi református templomban
Ünnepi Istentiszteletet tartottak Mezőkeresztesen a református templomban december 24-én Szenteste. 17 órától a templom padsorai megteltek hívekkel. Elsőként Hajdú Ferenc tiszteletes úr köszöntötte a megjelenteket, ezt követően pedig a gyerekek verssel és dalokkal köszöntötték Jézus születését. Az iskolások ünnepi műsora után az egyházközség apró ajándékkal is kedveskedett a gyerekeknek.
532
Karácsony a mezőkeresztesi iskolában
A Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolában december 21-én megható Karácsonyi ünnepségen vehettek részt a gyermekek és pedagógusok. Az alsó tagozatosok Betlehemes műsora, valamint tánca után után a felsősök zenés, verses előadása és a tánciskolás gyermekek összeállítása volt látható. A műsor végén a z erre az alkalomra alakult tanári kórus énekelt a gyermekeknek. Végül Tóthné Sándor Edit az iskola igazgatója köszönte meg a színvonalas műsort és kívánt mindenkinek kellemes ünnepeket, valamint kiosztotta a terem dekorálási verseny díjait.
471
Meggyújtották a negyedik adventi gyertyát Mezőkeresztesen
Mezőkeresztesen is fellobbant a negyedik gyertya, ezzel együtt az összes gyertya égett a Szervita Nővérek Gyermekotthonának udvarán felállított adventi koszorún. A Püspöki városrészben lévő intézmény kertjébe ismét sokan látogattak el, hogy részesei legyenek a gyertyagyújtásnak és megtekintsék az ünnepi műsort.
Elsőként Majoros János polgármester mondta el ünnepi gondolatait. A Szervita Nővérek Gyermekotthonának lakói zenés, énekes műsorukkal hozták közel az ünnep hangulatát, majd a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulóinak előadása következett.
Az ünnep zárásaként pedig fellobbant a negyedik, a bűnbánatot szimbolizáló gyertya, amelyet Majoros János polgármester és Alfonz nővér gyújtottak meg.
574
Mindenfelé Mikulás a mezőkeresztesi óvodákban
December 6 -án idén is ellátogatott a Mikulás a mezőkeresztesi Harmatcsepp Napköziotthonos Óvoda József Attila úti és püspöki tagóvodájának csoportjaiba. A kedves nagyszakállút már minden gyermek nagyon várta, és versekkel, dalokkal köszöntötte. Cserébe kis csomagokkal ajándékozta meg őket, melyekből természetesen jutott a felnőtteknek is. A műsor végén közösen énekeltek és táncoltak egyet.
595
Mezőkeresztesen fellobbant a második adventi gyertya
Mezőkeresztesen is fellobbant a második gyertya, "A remény lángja" advent második vasárnapján. A református templomban megtartott ökumenikus istentiszteleten Hajdu Ferencné lelkipásztor köszöntötte a vendégeket, majd Majoros János polgármester ünnepi köszöntője hangzott el. Kovács Károlyné Ady Endre Karácsony című versét mondta el. A Mezőkeresztesi Kamarakórus előadásában két különálló blokkban hangoztak el kórusművek többek között Mozart, Bach, Kodály Zoltán, Birtalan József az alkalomhoz illő műveiből.
519
Közmeghallgatás Mezőkeresztesen
2016. december 2 -án délután 17 órától közmeghallgatást tartott Mezőkeresztes Város Önkormányzatának képviselő-testülete az IKSZT épületében. A polgármester tájékoztatói után a megjelent lakosok tehették fel kérdéseiket. Elsőként Majoros János polgármester köszöntötte a megjelenteket majd ismertette a 2 napirendi pontot, amelyet a testület tagjai egyhangú igennel fogadtak el.
534
Első adventi gyertyagyújtás Mezőkeresztesen
Mezőkeresztesen is fellobbant az első gyertya, "A hit lángja" advent első vasárnapján. A Püspöki városrész római katolikus templomába sokan látogattak el, hogy részesei legyenek a gyertyagyújtásnak és megtekintsék az ünnepi műsort.
Elsőként Majoros János polgármester mondta el ünnepi gondolatait, majd a Szentistváni úti ovisok kedves műsora következett. A Szervita Nővérek Gyermekotthonának lakói zenés, énekes műsorukkal hozták közel az ünnep hangulatát, amelyet Nagy Józsefné egy verssel tett még szebbé.
Végezetül Majoros János polgármester és Póta Ferenc atya közösen gyújtották meg az első gyertyát a gyermekotthon udvarán felállított adventi koszorún.
613
LEADER fórum Mezőkeresztesen
Mezőkeresztesen a művelődési házban Balázs János munkaszervezet-vezető a hamarosan megnyíló LEADER forrásokról tartott fórumot az érdeklődő vállalkozóknak, gazdálkodóknak, civil szervezeteknek.
902
Testületi ülés Mezőkeresztesen
alt
 
Ülésezett Mezőkeresztes Város Önkormányzatának képviselő-testülete november 10-én, reggel 9 órától a hivatal tanácskozó termében. Ez alkalommal 13 napirendi pontot vitattak meg a testület tagjai egymással, majd hoztak döntést ezekkel kapcsolatosan. Majoros János polgármester úr köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette a napirendi pontokat, amelyeket a képviselők egyhangúan elfogadtak.
 
589
420 éve - Város Napja Mezőkeresztesen
1596. októberében zajlott a második Mohácsként is emlegetett mezőkeresztesi csata, melynek apropóján október 23.-a a megemlékezések napja volt Mezőkeresztesen.
A délelőtti 56-os események hősei előtt való tisztelgést követően délután kettő órára vártak mindenkit az iskola udvarára a Város Napja alkalmából. A rendezvény elején Majoros János polgármester mondott ünnepi köszöntőt, majd az iskola tanulói elevenítették fel a 420 évvel ezelőtti, nagy veszteséggel járó ütközet eseményeit. A Szervita Nővérek Gyermekotthonának növendékei szintén verses, zenés műsorral tisztelegtek az egykor elesettek emléke előtt. A folytatásban Indre Andrea népdalénekes előadása tette még színesebbé a délutáni programot, majd a város intézményei és civil szervezetei helyeztek el tisztelgésük jeléül koszorúkat a csata emlékművénél.
884
A szépkorúakat köszöntötték Mezőkeresztesen
A mezőkeresztesi önkormányzat idén október 21-én újra változatos programokkal várt minden 70 év feletti lakost az iskola ebédlőjében.
Délután kettő órakor kezdődött a köszöntő műsor a Szépkorúak Napja alkalmából. Az ünnepség kezdeteként Ispánné Bana Ibolya köszöntötte a vendégeket majd a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola helyi növendékei nyitották meg a műsorok sorát egy angol keringővel. A táncos műsort Majoros János polgármester köszöntője követte, melyben külön méltatta az idősek érdemeit. A felemelő szavak után az óvodások varázsoltak mosolyt mindenki arcára egy vidám szüreti előadással. Ezek után a Szervita Nővérek Gyermekotthonának tíz ifjú növendéke tisztelgett a szépkorúak előtt színvonalas zenés műsorral.
3538
Mezőkeresztesen is tisztelegtek 1956 emléke előtt


Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről Mezőkeresztesen is megemlékeztek október 23-án 10 órától. Elsőként Majoros János polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd Tállai András miniszter-helyettes, országgyűlési képviselő mondta el ünnepi beszédét.
A Kossuth Lajos Általános Iskola 6.osztályos tanulói elgondolkodtató műsorukkal idézték fel a 60 évvel ezelőtt történteket.  Korabeli dalokkal, versekkel, idézetekkel tették hitelesebbé műsorukat a gyerekek.
A Mezőkeresztesi Kamarakórus három éneket adott elő az ünnep tiszteletére, majd a Szervita Nővérek Gyermekotthonának lakói mutatták be megható műsorukat. A megemlékezés végén az önkormányzat, az intézmények, valamint a civil szervezetek és pártok helyezték el koszorúikat az emlékműnél.

769
Határtalanul - Négy felejthetetlen nap Erdélyben
A Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola hetedikes tanulói és kísérő nevelői 2016. szeptember 26-tól 29-ig részt vettünk az EMMI pályázat által támogatott Határtalanul programban, amelynek keretében Erdélybe látogattak.
686
Országos Könyvtári Napok Mezőkeresztesen
Az Országos Könyvtári Napok keretében Mezőkeresztesen a Tahy Olga Városi Könyvtárban október elején egy egész héten át a délelőttök és délutánok folyamán is programok várták a z érdeklődőket. Október 4-én kedden a Mádi füvesember látogatott a könyvtárba, délután pedig kézműveskedhettek a gyerek. Szerdán délelőtt baba-mama klub, délután régi idők receptjei cseréltek gazdát. Csütörtökön a Diri Dongó együttes szórakoztatta az ovisokat és az iskola alsó tagozatosait, három órától pedig író-olvasó találkozón vehettek részt Dr. Lénárt Sándor Józseffel a mezőkeresztesi csata 420. évfordulója alkalmából. Pénteken rendkívüli történelem óra Nagyné Kovács Erzsébettel, valamint a könyvtári legek kerültek kiosztásra. Szombaton papírgyűjtés és séta a Tájházba volt a program. Vasárnap pedig zárásként a gyermekrajzok eredményhirdetésére került sor. Egész héten környékbeli alkotók munkáit csodálhatták meg a látogatók a könyvtár több pontján.
1175
Egészséghét a mezőkeresztesi óvodában
Hosszú évek óta tartó hagyomány folytatódott a mezőkeresztesi óvodában. Ilyenkor október táján egy egész hetet szentelnek az egészségnek, az egészség megőrzésnek és a helyes táplálkozásnak az intézményben.
906
Állatok Világnapja a mezőkeresztesi óvodában
alt
Október negyedike az Állatok Világnapja. Erre az alkalomra a világ minden iskolájában és óvodájában együtt készülnek a felnőttek és gyermekek egyaránt. Kedden a Mezőkeresztesi Harmatcsepp Napköziotthonos Óvodában is megemlékeztek a jeles napról. A központi, József Attila úti óvodában mind a négy csoportszobában más és más izgalmas feladat és program várta a kicsiket. Elsőként mozgásos játékok segítségével különböző állatok mozgását utánozhatták. A következő állomáson ujjbábot készíthettek a kicsik. A harmadik helyen pedig az egyes állatok hangjával ismerkedhettek a meg.
 
794
160. születésnap - kórusok találkoztak Mezőkeresztesen
Ismét a kórusok kerültek a középpontba október 9-én Mezőkeresztesen.
A helyi IKSZT-ben lebonyolított nagyszabású rendezvénynek különös apropót szolgáltatott, hogy az 1856-ban megalakult Mezőkeresztesi Férfikórus ebben az évben ünnepli fennállásának 160. évfordulóját, így az ország legrégebbi férfikórusa is. Az ünnepeltekkel együtt összesen öt fellépője volt ennek a délutánnak. A rendezvény elején Szuhánszki Mónika köszöntötte a fellépőket és a vendégeket, majd Holló József költő szavalta el az ünnepelt férfikórus számára ez alkalomra írott versét. A kórus rövid történetének ismertetése után egymást követték a fellépők a művelődési ház színpadán.
1468
Új székekről szurkolhatnak a mezőkeresztesi sportpályán
alt
A Puskás Ferenc Stadion elbontásával kapcsolatban a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. pályázatot írt ki sportpályák helyi szintű fejlesztésére. Ennek a pályázatnak a keretein belül a stadionbontásból megmaradt székeket lehetett térítésmentesen megigényelni. Mezőkeresztes Város Önkormányzata is igényt nyújtott be ezen székekre.
 
713
Új bútorok és eszközök a mezőkeresztesi könyvtárban
alt
Mezőkeresztes Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Nemzeti Kulturális Alaphoz a Tahy Olga Városi Könyvtár berendezési és technikai eszközeinek fejlesztésére, korszerűsítésére. Az elmúlt időszakban a pályázat nyertes elbírálást kapott.
 
667
Élményekben gazdag Kossuth-napok Mezőkeresztesen
A hagyományokhoz híven idén is megünnepelték névadójuk születésnapját a Kossuth Lajos Általános Iskolában. A programok szeptember 16-án délben kezdődtek a hetedik osztályosok emlékműsorával. Alig egy órával később a felső tagozatosok történelmi vetélkedőn és a Kossuth-kupa keretein belül megrendezett labdarúgó, illetve kézilabda mérkőzéseken mérhették össze tudásukat és ügyességüket a szomszédos iskolák tanulóival.
618
Útfelújítások várhatóak Mezőkeresztesen
alt
Mezőkeresztes Város Önkormányzata az elmúlt időszakban több pályázatot is adott be a település infrastruktúrális fejlesztésének érdekében. Ennek eredményeként, lehetőség nyílik a település fűútjának javítására, felújítására egy 2,9 kilométeres szakaszon. Majoros János polgármester úr elmondta, hogy az érintett útszakasz a Magyar Közútkezelő Társaság tulajdonában van, azonban az önkormányzat nyertes pályázata révén a közútkezelő Európai Uniós forrásból el tudja végezni a szükséges munkálatokat.
 
1289
Idén negyedszer - motoros találkozó Mezőkeresztesen
Idén immáron a negyedik motoros találkozót szervezte Mezőkeresztesen a helyi motoros egyesület.
Augusztus 26-án és 27-én a Népkert adott otthont az ország több szegletéből is érkező, kétkerekű járgányokon begördülő résztvevőknek. A gyülekező utáni első program egy rövid túra volt a város utcáin, amely nem csak arra szolgált, hogy ki-ki megdolgoztassa kissé a blokkokban rejlő lóerőket, de kedvcsinálónak sem volt utolsó. Az esti színpadi programok ugyanis nem csak Keresztesről, hanem a környező településekről is sokakat vonzottak. Ahogy pedig az egy hasonló alkalomhoz illik leginkább a rock és a rap rezegtette meg a dobhártyákat az este és az éjszaka folyamán.
Első fellépő délután 5 órakor Rock Lady volt, majd a Cross Over lépett színpadra. Az esti programot a Jump Rock Band fellépése vezette fel, őket pedig vérbeli rap zene követte a Ghetto Funk "Rap Tribute Band" jóvoltából. Ezen a napon a Silex volt az utolsó fellépő, az ő koncertjük zárta a napot jóval éjfél után.
1438
Augusztus 20-i megemlékezés Mezőkeresztesen
Augusztus 20-án délelőtt fél tíztől tartottak Szent István király ünnepe alkalmából az államalapítás évfordulójáról megemlékező ünnepséget, illetve sor került az új lisztből készült kenyér megszentelésére is Mezőkeresztesen a Városháza előtti téren.
A Himnusz közös eléneklése után Majoros János polgármester mondott ünnepi beszédet, amelyben többek között kiemelte szent királyunk tevékenységének történelmi jelentőségét. A beszéd után a Mezőkeresztesi Férfikórus műsora hangzott el.
824
Negyedszer rendezik meg a motoros találkozót Mezőkeresztesen
alt
A motoroké és a motorosoké lesz a főszerep augusztus 26-án és 27-én Mezőkeresztesen, ugyanis idén kerül sor a 4. Motoros Találkozóra, a Mezőkeresztesi Motoros Egyesület szervezésében. A programok már pénteken elkezdődnek délután négykor egy körmotorozással a városban, amelynek során a motorosok megmutathatják magukat, illetve invitálják a lakosokat is a Népkertbe, amely a további programok helyszínéül szolgál majd.
Délután 5 órától a húrok közé csapnak a zenekarok: elsőként a Rock Lady zenél majd, őket a Crossover együttes követi, majd a Jump Rock Band számait hallhatja a közönség. A miskolci Factory Fesztivál után másodszor Mezőkeresztesen áll színpadra a helyi illetőségű rapper, Márkypapa a Ghetto Funk Rap Tribute Band zenekarral, a napot pedig a Silex koncertje zárja.
Másnap a programok tovább folytatódnak. Délelőtt motoros túrával indul a nap, ezúttal a bükkábrányi Bányász Emlékházhoz, valamint Vattára és Csincsére látogatnak majd el a motorosok. Délután 3 órától már Mezőkeresztesen, a Népkertben veszi kezdetét a kétkerekű járművek ügyességi versenyek sorozata.
4 órától ismét a zenekarok veszik birtokba a színpadot. Elsőként az Izé Mega Hogyishívják hozza hangulatba a jelenlévőket, majd a Takszihárom zenekar lép színpadra. Fél 8-tól a Revival zenekar játszik, utánuk pedig a szombat este csúcspontja, az AB/CD zenekar koncertje következik, a találkozó zenei részét pedig a Bad Sector koncertje zárja.
Ismét lehetőség van sátorozni és főzőcskézni és az idén is érdemes tombolát venni, hiszen a fődíj egy robogó lesz.
Mindenkit szeretettel várnak tehát a kétnapos motoros találkozóra a mezőkeresztesi Népkertbe!

 
793
Nyári tábor a mezőkeresztesi IKSZT-ben
alt
Mezőkeresztesen is sikerrel pályáztak a napközis Erzsébet-tábor programban. Ennek eredményeként augusztus második hetében ennek segítségével tudott mintegy 30 gyermek a 8 órától délután 4 óráig tartó napközis jellegű táborban részt venni.
Képességfejlesztő játékoktól és társasjátékoktól kezdve, az egészségről szóló vetélkedőkön át a kézműveskedésig változatos programok várták a gyerekeket, továbbá kirándulások, számháború, a természet védelmével kapcsolatos tevékenységek is voltak a hét során.

 
690
Nyári napközis tábor Mezőkeresztesen
alt
 
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezésre került augusztus első hetében, elseje és ötödike között a nyári napközis tábor Mezőkeresztesen. Az IKSZT és Mezőkeresztes Város Önkormányzata közösen szervezte meg ezt a rendezvényt a gyerekeknek. Ez alkalommal összesen 24 gyermek vett részt az egy hétig tartó táborban. Pónuzs Andrea az IKSZT munkatársa beszélt az eltelt hét programjairól, többek között meglátogatták a városi könyvtárat és a tájházat, illetve kézműves foglalkozások is várták a gyerekeket.
 
3244
Változatos programok - Város Napja Mezőkeresztesen
Idén július 23-án került sor Mezőkeresztesen a városnapi programsorozatra.
A nap programja a Népkertben a VII. Dávid János Főzőversennyel indult reggel 8 órától, amelyen 16 csapat vett részt, hogy összemérjék főzőtudományukat. A csapatok délig adhatták le a zsűrinek az elkészült étkeket, majd délután fél háromkor került sor az eredményhirdetésre, amelyen a verseny névadójának lánya képviselte a Dávid családot. Az első díj boldog tulajdonosa pedig a helyi polgárőr egyesület tagjai lehettek.
Szintén 8 órától startolt a VI. Jakab Miklós Fogathajtó verseny is a Népkert melletti Lovaspályán, ahol 6 hajtó teljesítette a felépített pályát egyes és kettes fogatú kategóriákban, majd negyed háromtól itt is sor került az ünnepélyes eredményhirdetésre.
9 órától a Kispályás Labdarúgó Torna vette kezdetét a sportpályán, amelyen 3 csapat játszott körmérkőzéseket. A meccsek végén délután 13 órától tartották az eredményhirdetést, ahonnan a mezőkeresztesi csapat hozhatta el az aranyserleget.
968
Táncgála Mezőkeresztesen
2016. június 14 –én a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola sportcsarnokában került megrendezésre a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola Mezőkeresztesi telephelyének év végi táncgálája és vizsgája. A rendezvényen rengeteg szülő és érdeklődő volt kíváncsi a kisebbek és nagyobbak tánctudására.
780
Tanévzáró a mezőkeresztesi iskolában
A mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolában a hagyományokhoz híven külön kerül megrendezésre a ballagás és a tanévzáró ünnepség. Június 21-én, majd egy héttel a 8. osztályosok búcsúztatása után az iskola pedagógusai és diákjai véglegesen búcsút mondhattak az idei tanévnek, és hivatalosan is elkezdhették nyári pihenésüket.
631
Ballagás a mezőkeresztesi általános iskolában
Június 18 -án ballagtak el a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói. A gyermekek az utolsó csengőszó után, énekelve indultak el és az iskolát egy rövid időre elhagyva, majd ismét visszatérve jutottak be a tornacsarnokba. A Himnusz után, a ballagók műsorában minden búcsúzó szerephez jutott. Berengyán Enikő a 7. osztályosok nevében szólalt meg, majd a végzősök búcsúztak szeretett iskolájuktól. A távozó 8. osztály nevében Juhász Dóra köszönt el mindenkitől. A ballagók szüleiknek is kifejezték hálájukat, azért hogy vigyáztak rájuk és vezették őket az évek során.
805
Gyermeknap Mezőkeresztesen
alt
Június 11-én gyermeknapot szerveztek Mezőkeresztesen az IKSZT-ben. A programok délután 13 órától indultak. Bár az időjárás nem volt túl kedvező, ez kicsit sem szegte a gyerekek kedvét, akiket először gyermek jóga várt. Ezt követően 14 órától a Helikoffer Gyermek Együttes műsora következett. A felcsendülő közismert dallamok mellett a kicsik zenélhettek és részt vehettek a produkciókban is.
 
891
Endrei Judit volt a mezőkeresztesi könyvtár vendége

A mezőkeresztesi Tahy Olga Városi Könyvtárban találkozott olvasóival és az Őt kedvelőkkel Endrei Judit tévé bemondó,szerkesztő,könyvíró a "Korhatártalanul -50 után is aktívan " címmel megjelent könyvének bemutatóján. A népszerű televízió bemondónő még 1998-ban váratlanul eltűnt a képernyőről, erről és sok minden másról szó esik a vele készített hosszabb interjúban, amelyet hamarosan láthatnak az Eleven Televízióban.
Az elmúlt években pedig számos könyve jelent meg, ennek a kötetnek a születéséről is mesél majd Önöknek.

984
Ballagás a József Attila úti óvodában
A mezőkeresztesi József Attila úti óvodában június 4-én, szombaton 1/2 10-kor gyülekeztek a gyerekek és a szülők, hogy részt vegyenek az intézmény tanévzáró ünnepélyén és elbúcsúztassák azt a 19 gyereket, akik szeptembertől már nem itt, hanem az iskola első osztályában kezdik a tanévet.
Az ünnepi műsor előtt Czirják Károlyné az intézmény vezetője köszöntötte a gyerekeket és a szülőket. Három szülőnek külön is megköszönte az az áldozatos munkát, amellyel az elmúlt években segítették az óvodai dolgozók tevékenységét. Az ünnepség első részében előbb a kicsik búcsúztak a most ballagóktól. Egy-egy vidám, zenés műsorral, illetve versekkel engedték útjukra a nyagycsoportosokat. A legkisebbek műsora után a középsősök következtek, akik játékos formában többek között közlekedési tanácsokat is adtak mindenkinek "Csodajárgányok" című műsorukban.
766
Ballagás a mezőkeresztesi óvodában - Szentistváni út
Eljött a búcsú ideje a legnagyobbak számára a mezőkeresztesi Szentistváni úti óvodában is június 3-án. Az ünnepség elején Czirják Károlyné óvodavezető köszöntötte a gyerekeket és a vendégeket és persze elbúcsúzott a ballagóktól. A Szülői Munkaközösség egy tagja is elbúcsúzik a gyermekével együtt, így őt is külön köszöntötték egy virágcsokorral.
Ezután a kis és középső csoportosok műsora következett, Autózó manók címmel. Műsorukat követően a kiscsoportosok és a középső csoportosok is elbúcsúztak ballagó társaiktól.
A nagycsoportosok a színek köré épülő, ötletes műsort mutattak be társaiknak és a vendégeknek. Ezt követően elbúcsúztak az óvodába maradó társaiktól, majd egy dallal vettek köszöntek el az óvonéniktől, dajkanéniktől.
Az ünnepség első része ezzel véget ért, a nagycsoportosok visszavonultak egy kis időre. A csoportszobákban megkapták tarisznyájukat, és dalokat énekelve indultak utolsó közös útjukra az óvodában. Először átbújtak a 6-oson, majd körbejárták az óvodát, énekelve, könnyes szemmel. A délután zárásaként az óvodába maradó társaikkal együtt elfogyasztották ünnepi uzsonnájukat.


682
Konfirmálás Mezőkeresztesen
A református egyházban a konfirmáció nyilvános bizonyságtétel a hitről és egyben bizonyság is a hitbeni alapismeretek elsajátításáról, miáltal a konfirmáló fiatalok a gyülekezet teljes jogú tagjaivá válnak. Május 29-én vasárnap a mezőkeresztesi református templomban 13 fiatal konfirmált. Közülük többen a helyi gyülekezet tagjai voltak, de érkeztek Mezőnyárádról és Sályból is gyermekek.
989
Gyermeknap a mezőkeresztesi iskolában
Idén május 20 -án került megrendezésre a gyermeknap a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolában. A programok reggel 8 órakor a város főutcáján kezdődtek egy flashmobbal, amelyet a gyermekek adtak elő, majd két dal következett, ahol egy angol dal mellett – amely a barátságról szólt – felcsendült az iskolainduló is.
841
Az IKSZT Helyi Aktivációs Műhelynapja Mezőkeresztesen
alt
Május 19-én reggel 9 óra 30 perctől tartották Mezőkeresztesen az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek Helyi Aktivációs Műhelynapját, röviden az IKSZT HAM elnevezésű rendezvényt. A regisztrációt és a 160 éves Mezőkeresztesi Férfikórus műsorát követően Majoros János polgármester, majd a Herman Ottó Intézet Természetmegőrzés, Tájfenntartás és Közösségi Fejlesztések Igazgatóságáról, Dr. Eperjesi Tamás igazgató köszönötték a megjelenteket, majd menyitották a rendezvényt.
 
850
Elsőáldozás Mezőkeresztesen
alt
Az elsőáldozás Istennel való találkozás, az utolsó vacsora emlékezete. Május 22-én Mezőkeresztesen, 17 gyermek vette magához Jézus testét az elsőáldozásban. Reggel 8 óra 30 perctől a Kossuth Lajos úti katolikus templomban 1 kisfiú és 5 kislány, 9 óra 30 perctől pedig a Szentistváni úti katolikus templomban 7 kislány és 4 kisfiú újította meg keresztségi fogadalmát, amelyet egykor szüleik, kereszt szüleik tettek helyettük, és lett elsőáldozó a katolikus egyházközségben.
 
792
Megnyerte a bajnokságot a mezőkeresztesi női kézilabda csapat
alt
Május 21-én szombaton, Tiszaújváros ellen, idegenben játszotta a szezon utolsó mérkőzését a mezőkeresztesi női kézilabda csapat. Igaz ezt a mérkőzést 3 pontos előnnyel a tiszaújvárosiak nyerték, de ez már nem változtatta meg a keresztesiek pozícióját a tabellán. Ugyanis az ezt megelőző, Diósgyőr együttese ellen játszott találkozón megnyerte a Bajnoki címet a mezőkeresztesi együttes, ezzel 32 ponttal a Tabella élére kerülve.
 
712
Jubileumi Harmatcsepp Napok a mezőkeresztesi oviban

Május 18-a és 20-a között tartották a Harmatcsepp Napokat Mezőkeresztesen. Az óvoda 10 éve vette fel ezt a nevet, így egyúttal a jubileumot is ünnepeltek az idén.
A műsor elején Czirják Károlyné óvodavezető köszöntötte a meghívott vendégeket és természetesen a gyerekeket is, valamint felidézte, hogy miért pont ez a nevet választották az intézménynek annak idején. Elmondta, hogy a környezeti nevelés már akkor is nagyon fontos volt és ma is az az óvodában, másrészt az összetartozást is erősíteni szerették volna.

759
Majális Mezőkeresztesen
alt
A szervezők idén is majálisra várták az érdeklődőket Mezőkeresztesen az IKSZT udvarán május 1-én. A hagyományokhoz híven a reggeli ébresztő és hívogató idén is a motoros klubhoz kötődik. A város központjából, a katolikus templommal szemben lévő parkolóból a gyülekezőt és az eligazítást követően vonultak végig a szép számmal megjelent motorosok majdnem minden utcán. Végül a programok fő helyszínére, az IKSZT udvarára érkeztek meg.
 
876
Átadták a felújított rendőrőrs épületét Mezőkeresztesen
alt
Április 22-én délelőtt 11 órától adták át Mezőkeresztesen a felújított, korszerűsített rendőrőrs épületét. Az ünnepségen a Himusz eléneklése után elsőként Majoros János, Mezőkeresztes város polgármestere tartotta meg beszédét, majd Dr. Vereckei Csaba rendőr dandártábornok a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője köszöntötte a megjelenteket, illetve ezen beruházás fontosságáról is beszélt.
 
636
14. Térségi Mesevetélkedő
14 -dik alkalommal szervezték meg a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolában a Térségi Mesevetélkedőt. A programok a helyi néptánccsoport és énekkar bemutatója után indultak két helyszínen. A rendezvényről a főszervezőt Vaszilkóné Bóta Ilonát kérdeztük. Az első osztályosok között a tibolddaróci csapat győzött, a másodikosoknál szintén ők bizonyultak a legjobbnak. A harmadik osztályos csapatok közül a Mezőnyárádiak álltak a dobogó legfelső fokán, míg a negyedik osztályban a házigazdák szerezték meg az első helyet.
900
Átadták a felújított rendőrőrsöt Mezőkeresztesen
alt
A rendőri egység számára a kor követelményeinek megfelelő elhelyezést és korszerű munkakörülményeket, az ügyfélfogadáshoz kulturált környezetet biztosít az átadott ingatlan.
Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és Majoros János Mezőkeresztes Város polgármestere április 22-én modernizált, felújított rendőrőrsöt avatott fel Mezőkeresztesen.
A rendezvényen jelen volt még Ruszkai József r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány helyettes, Szerencsi Árpád r. alezredes a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vezetője, továbbá a környező települések polgármesterei, helyi lakosok, önkormányzati képviselők is.
 
1141
Magyar Költészet Napja a mezőkeresztesi könyvtárban
alt
A Magyar Költészet Napját Magyarországon József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik már 1964 óta. Idén április 15-én délután 15 órától várták a gyerekeket és tanárokat, valamint az irodalom kedvelőit a szervezők a mezőkeresztesi Tahy Olga Városi Könyvtárba ebből az alkalomból.
 
677
Ülésezett a mezőkeresztesi városvezetés
Havi rendes ülését tartotta Mezőkeresztes képviselő-testülete március 31-én csütörtökön délelőtt 9 órai kezdettel.
Az ülés legelején Majoros János polgármester bejelentette, hogy Tóth Ábel jegyző munkaviszonyának megszűnése miatt mind az ülésen, mind pedig a későbbiekben a jegyzői feladatokat - az új jegyző kinevezéséig - Virágné Bordás Erzsébet látja majd el.
A városvezetés összesen tizenegy napirendi pontot tárgyalt meg és hozott döntést a kitűzött témákkal kapcsolatosan. Elsőként az egyes szociális ellátások helyi szabályairól szóló rendelet módosítása, kiegészítése történt meg. Majoros János polgármester beszámolt róla: a kiegészítés lényege abban áll, hogy a tervek szerint az önkormányzat ingyenes építési telket biztosítana azoknak a - főleg értelmiségi - fiataloknak, akik Mezőkeresztesen szeretnének letelepedni. Mindezzel ellensúlyozható lenne az elvándorlás, illetve a település elöregedése. Az elvégzett felmérések szerint jelenleg 38 építési telek jöhet szóba erre a célra. A Szociálpolitikai Kerekasztal javaslata alapján minden telek elvi értékét 500.000 Ft-ban határozzák meg. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a kedvezményezett a megszerzett telken meghatározott időn belül nem épít lakóházat, ezt az összeget ki kell fizetnie a város részére. További feltételként javasolták meghatározni azt is, hogy az igénylőnek legalább érettségivel kell rendelkeznie, párok esetén ez a feltétel legalább az egyik félre vonatkozik. A rendelet pontos és részletes szövegét - amit egyébként egyhangú igen szavazattal hagytak jóvá a testület tagjai - a város vezetése a későbbiekben több média felületen is közzéteszi.
Második napirendi pontban a 2015-ös év adóbevételeiről szóló beszámoló került megtárgyalásra és elfogadásra. Bár a képviselők korábban már írásban megkapták a részletes információkat a napirenddel kapcsolatban a polgármester több dolgot is külön kiemelt. Eszerint a 2014. évihez képest az iparűzési adóból származó bevétel tekintetében a befizetési hajlandóság aránya elmúlt évben némi csökkenést mutat. Nőtt viszont a gépjármű adóból befolyt összeg. Míg 2014-ben mintegy 18.674.000 Ft-ot, addig 2015-ben 19.349.024 Ft-ot hozott ez az adónem. Ennek az összegnek viszont csak 40%-a maradhat az önkormányzatnál, 60%-át a központi költségvetés számára kellett átutalnia a városnak.
697
Víz Világnapja a mezőkeresztesi óvodákban
alt
Különféle izgalmas programok várták a gyerekeket, a mezőkeresztesi óvodákban, a Víz Világnapja alkalmából március 23-án, délelőtt. Mindkét óvodában elsőként a külön ebből az alkalomból kiírt pályázat eredményeit hirdették ki az óvónénik a gyerekek között. A kicsiknek a szüleik segítségével különböző hajókat kellett építeniük, amelyek aztán kiállításra is kerültek az óvoda folyosóján.
 
666
Március 15-ei megemlékezés Mezőkeresztesen
alt
Az 1848. március 15-e tiszteletére megrendezett ünnepség március 15 -én háromnegyed hatkor fáklyás felvonulással kezdődött Mezőkeresztesen. A rossz idő ellenére is sokan kilátogattak az eseményre. A Himnusz eléneklése után Majoros János polgármester, illetve Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, országgyűlési képviselő mondott köszöntőt.
 
798
III. Országfutás Mezőkeresztesen
alt
Március 12-én került sor a III. Országfutás elnevezésű rendezvényre, melynek a futás és testmozgás népszerűsítése mellett célja, hogy országos szinten a résztvevők összesen annyi kilométert teljesítsenek, amennyi körbe érné az országhatárt.
 
1028
Oravecz Nóra előadása Mezőkeresztesen
alt
Nőnap alkalmából író- olvasó találkozót szerveztek Mezőkeresztesen, március 12-én délután 15 órától az IKSZT épületében. Ezen a délutánon Oravecz Nóra író és blogger látogatott el a településre és tartott előadást, illetve mutatta be Élet másképp című könyvét.
 
876
Március 15. a Kossuth Lajos Általános Iskolában
A Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolában a hét utolsó tanítási napján március 11 -én emlékeztek meg a 1848 -as forradalomról. Délben az intézmény sportcsarnokában a Himnusz felcsendülése után, az ötödik osztályosok adták elő zenés, verses műsorukat.
639
Szép Mezőkeresztesért
alt
2016. február 22. napján megalakult a Mezőkeresztesi Városszépítő és Városfejlesztő Civil Társaság. Célul tűztük ki Mezőkeresztes város köztereinek megszépítését. Kezdeményezzük a város „zöldarculatának” fejlesztését, bővítését, fásítását, virágosítását, parkosítását, azért hogy egy élhetőbb város jöhessen létre.
 
1037
Ülésezett Mezőkeresztes város képviselő-testülete
alt
Február 11-én ülésezett Mezőkeresztes Város képviselő-testülete, a hivatal házasságkötő termében délután 13 órától. Ezen a napon összesen 8 napirendi ponttal kapcsolatban hoztak döntést.
Az 1. napirendi pont a 2015. évi költségvetési előirányzatok módosítása volt. A polgármester elmondta, hogy többek között a Heves Megyei Vízmű bérleti díjának változása miatt van szükség a módosításra. A testület tagjai ezt egyhangú igennel elfogadták.
 
627
Baba-Mama Klub Mezőkeresztesen
alt
Az anyukákat és a babát váró kismamákat várták a 2. alkalommal megtartott Baba-Mama Klubba február 11-én, 9:30-tól Mezőkeresztesen az IKSZT épületébe. A szervezők baba-sarokkal is készültek, játszószőnyeggel és játékokkal a kicsiknek. Amíg az apróságok a különböző játékokkal játszottak, közben az anyukák Szendrei Éva védőnő előadását hallgathatták meg a védőoltások jelentőségéről, fontosságáról. A védőnő az előadásában kiemelte, hogy az utóbbi években sokat fejlődtek a védőoltások, illetve folyamatosan fejlesztik őket, biztonságosabbá válnak és egyre jobban csökkennek azok a fajta mellékhatások, amelyek miatt sok szülő félt beadatni az oltást a gyermekének.
 
1207
Farsangoltak a mezőkeresztesi iskolások
Február 13-án szombaton került megrendezésre a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolában a farsangi mulatság. A gyermekeket reggel 10 órára várták az iskola sportcsarnokába, ahol Tóthné Sándor Edit intézményvezető köszöntötte a résztvevőket.
Idén a hagyományoktól eltérően az alsós és felsős tanulók együtt próbálták elűzni a telet. A programok játékos vetélkedőkkel indultak, ahol a hasonló korosztályok mérhették össze erejüket például, ajándékadogatásban, lufi pukkasztásban, vagy éppen fánkevésben.
860
Évet értékeltek a motorosok Mezőkeresztesen
Február 6-án tartotta hagyományos évzáró, évértékelő gyűlését a Mezőkeresztesi Motoros Egyesület a mezőkeresztesi IKSZT-ben.
A szép számban összegyűlt klubtagok és hozzátartozóik valamint a meghívott vendégek egy jó hangulatú kötetlen, beszélgetős estét tölthettek el egymással. Az épület előtt a szabadban, két üstben főtt a vacsora, mindenkinek jutott bőséggel a finom töltöttkáposztából. A tálalás ideje alatt valamint az est további részében is kivetített képek segítségével idézték fel az elmúlt évek legfontosabb eseményeit. A bőséges vacsora elfogyasztása után a kötetlen beszélgetéseké lett a főszerep.
939
Jótékonysági bál a mezőkeresztesi ovisokért
Beindult a báli szezon. Februárban több településen is farsangi, vagy Valentin napi bálra várják a vendégeket.
Február 6-án a mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola ebédlőjében gyülekeztek a vendégek a Harmatcsepp Óvoda jótékonysági báljára. Az óvoda által szervezet alkalom bevétele segíti az intézmény gazdálkodását.
A programok előtt Czirják Károlyné óvodavezető és Majoros János a város polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd az óvodások vidám tánca és az iskolások keringője következett.
1418
Testületi ülés Mezőkeresztesen
alt
Január 28-án került sor az idei év első képviselő testületi ülésére Mezőkeresztesen, reggel 8 órától, a hivatal házasságkötő termében. Ez alkalommal összesen 6 napirendi pontot vitattak meg a képviselők, majd hoztak döntést is ezekkel kapcsolatosan. A polgármester elsőként ismertette a napirendi pontok tartalmát, a képviselő testület tagjai egyhangú igennel fogadták el azokat.
712
Farsangoltak a mezőkeresztesi óvodások
Ebben az évben együtt ünnepelhették a farsangot január 30-án a mezőkeresztesi József Attila úti és a Püspöki óvoda nebulói a helyi művelődési házban.
A csemetéket és a szülőket fél 10-re várták az IKSZT rendezvénytermébe egy felhőtlen délelőtti szórakozásra. Az ünnepi jelmezes felvonulást a bölcsődések kezdték, majd az óvodás csoportok tagjai mutatkoztak be egyenként a közönségnek az óvónénik vezetése mellett. Ezt követően egy interaktív zenés műsor keretében szórakozhattak a gyerekek a Csiribiri Együttes jóvoltából.
727
29. alkalommal rendezték meg a Keresztesi Kupát
Január 23-án hat csapat részvételével rendezték meg a XXIX. Keresztesi Kupát a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola sportcsarnokában.
Az évek óta hagyományos gyermek labdarúgó tornán a házigazdák mellett Bükkábrány, Mezőnyárád, Mezőnagymihály, Szentistván és Tibolddaróc fiatal labdarúgói mérhették össze futballtudásukat.
A megnyitón Tiszolczki László a Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola testnevelője, a verseny főszervezője köszöntötte a résztvevőket, majd ismertette a nap további programját. A sorsolás után két csoportban folytak a küzdelmek.
Az „A” csoportba került Bükkábrány, Mezőnagymihály, Mezőkeresztes. A „B” csoportba pedig Szentistván, Tibolddaróc, Mezőnyárád csapatai versengtek a továbbiakban körmérkőzéseken, felváltva játszva az „A” illetve a „B” csoportos mérkőzéseket.
878
Utánpótlás lány kézilabda toborzó Mezőkeresztesen
alt
Január 12-én délután 17 órától kezdte meg a felkészülést a mezőkeresztesi utánpótlás lány kézilabda csapat a tavaszi szezonra. A mezőkeresztesi tornateremben az év első edzésén egyben toborzót is tartottak, melynek keretein belül olyan lányokat vártak, akik már elmúltak 10 évesek, és akikkel kibővíthetnék a már meglévő csapatot.
718
Harsány top
Cikk címe Találatok
Harsányban ülésezett a B-A-Z Megyei Értéktár Bizottság
alt
A Harsányi Sópince adott otthont a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár Bizottság első kihelyezett ülésének február 1-jén. A tanácskozás alkalmával a bizottság tagjai elfogadták a 2015. II. félévi tevékenységéről szóló beszámolót és a következő helyi értékeket vették fel a Megyei Értéktárba:
 
823
Vidékfejlesztés az európai uniós pályázatok tükrében
alt
1500 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre vidékfejlesztésre a következő 2014-2020-as európai uniós pályázati ciklusban. 2016-tól konzorciumban, összefogva más gazdasági szereplőkkel lesz érdemes pályázni. Az így beadott projektek esetében 10%-al magasabb lesz a támogatottság intenzitása, illetve a konzorciumként benyújtott pályázatok nagysága akár a duplája is lehet. Ezekről a változásokról Koleszár Gábor, az MVH Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltségének vezetője beszélt a „Vidékfejlesztés a 2014-2020 programozási időszakban” című fórumon, amelyet a megye polgármestereinek, gazdasági szereplőinek, civil szervezetek vezetőinek szerveztek Harsányban január 28-án.
 
745
Mezőkövesd top
Cikk címe Találatok
Megszentelték Bükkalja borait

Megszentelték a környék településein készült és az eseménynek helyt adó város borait is, január 22-én a mezőkövesdi Szent László plébánia templomban.
A Szent János-napi boráldás eredetéről annyit tudunk, hogy egy középkori legendához köthető ahol egy pogány főpap úgy volt hajlandó hinni krisztusban ha Szent János a borral a szeme láttára csodát mutat neki. És ennek eleme a bor volt, innen eredeztethető ettől a legendától a mai borszentelés.Borszentelésnek mondják, valójában megáldják a bort ezen a napon.
A mise a bor lovagrend bevonulásával vette kezdetét, impozáns viseletükkel magukra vonták a figyelő kíváncsi tekinteteket. Majd ezt követően egy rövid mise után Dr. Medvegy János apát plébános megáldotta a borokat, ezután a plébánián egy baráti kötetlenebb beszélgetésen, egy megnyitó és a bor himnuszának eléneklése után megkóstolták a különböző településeken készült borokat.

833
Leköpte és megütötte az óvodai dajkát, mert nem öltöztette fel a gyermekét
alt
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt folytat nyomozást azzal a 32 éves sályi férfival szemben, aki a helyi óvodában bántalmazta az intézmény egyik dolgozóját. A férfi 2016. január 07. napján 15 óra 30 perc körüli időben érkezett a gyermekéért az óvodába, ahol miután azt tapasztalta, hogy a gyermeke még nincs felöltöztetve, üvöltözni kezdett a gyermek dajkájával, melynek során élet elleni cselekmény elkövetésével fenyegette meg, végül két alkalommal arcon köpte és kétszer pofonvágta.
 
1073