Papírgyûjtés és parktakarítás a mezõnyárádi iskolában
 

2009. március 27-én délután papírgyûjtés, március 28-án pedig parktakarítás volt a mezõnyárádi Szederkényi Anna Tagiskolában.

Hirdetés_______________________________________________________________________





A papírgyûjtés alkalmával a gyerekek szorgosan hordták a régi újságokat, tankönyveket különféle kartonpapírokat. A tanárok és a segítõ diákok alig bírták a munkát. Az osztályok igazán kitettek magukért, mivel összesen 8441 kg papírhulladékot sikerült gyûjteni.

Már hagyomány, hogy tavasz elején az iskola környezetét a tanulók megtisztítják a szeméttõl, az avartól, a télen letört ágaktól. Ennek felelõse Jacsó Gáspárné. De a legtöbb munka az osztályfõnökökre hárult, akik megszervezték a saját területükön az osztály tanulóinak munkáját, felügyeletét.
Az 1-2. osztály az iskola épülete elõtti parkban gyûjtötte össze a szemetet, illetve a faluban is tettek egy kis sétát. 3.osztálytól 8. osztályig az iskola mögötti nagy parkot takarították. Itt minden évben nagyon sok a falevél, amit el kell szállítani. Különösen nehéz munkájuk volt a 4., 5., 6. osztályosoknak.
A tanulók többsége igazán lelkesen és becsületesen dolgozott, ennek eredményeként szépült meg az iskola épületeit ölelõ park.

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!