A Vattai Futball Club és a Bükkábrányi Sport Club ifjúsági és felnõtt csapatai 2009. május 10-én, vasárnap Vattán mérkõztek meg egymással.Az ifisták mérkõzésére 15 órától került sor.
A találkozóból negyed órának kellett eltelnie ahhoz, hogy gólt láthasson a közönség, a 16. percben a bükkábrányiak szereztek vezetést, Ménes Péter találata révén egy gólos elõnyre tettek szert.

Hirdetés_______________________________________________________________________






Az elsõ félidõben a gólt követõen a két csapat felváltva alakított ki helyzeteket, a vattaiak az egyenlítés, míg az ábrányiak az újabb gól megszerzése érdekében ostromolták ellenfelük kapuját.

 

A 41. percben a bükkábrányi csapatnak sikerült újra találatot elkönyvelnie, ismét Ménes Péter volt eredményes, így 0-2-re változott a találkozó állása.

 

Az elsõ félidõben tehát a bükkábrányiak 2 gólos elõnyre tettek szert, 0-2-es állás mellett vehette kezdetét a második játékrész.

 

A 2. félidõbõl negyed óra telt el, amikor a bükkábrányiak ismét gólnak örülhettek, ezúttal is Ménes Péter talált be a vattai kapuba, a mostani találkozón immár harmadszor, így 0-3-ra módosítva a mérkõzés eredményét.

 

 

A találkozón a vattai együttes próbálkozásai a gólszerzésre nem jártak eredménnyel, ellentétben az ábrányiakkal, akik a 82. percben Korsós Lajos révén újabb találatot könyvelhettek el, amely találat által 0-4-re változott a mérkõzés állása.
Ez egyben a Vatta-Bükkábrány ifjúsági labdarúgó mérkõzés végeredménye is maradt.

 

 
 

A Vatta-Bükkábrány felnõtt bajnoki labdarúgó mérkõzés 17 órakor vette kezdetét.

 

A mérkõzés 4. percében a vattai csapat máris megszerezte a vezetést, Bukta István talált be az ábrányi kapuba így egy gólos elõnyre tettek szert.

 

A vattaiak azonban nem örülhettek sokáig a vezetésnek, hiszen a 7. percben Kun Bertalan fejelte a vattai kapuba a labdát, így kiegyenlített Bükkábrány csapata, 1-1 lett az állás.

 

Az elsõ félidõben mindként csapat elõtt adódott lehetõség a gólszerzésre, mindkét csapat próbálkozott annak érdekében, hogy megszerezze a vezetést.

 

A 41. percben a bükkábrányi csapatnak sikerült gólt elkönyvelnie, Kovács Barnabás lõtte a vattai kapuba a labdát, így 1-2-re változott az állás.

 

Az elsõ félidõ tehát 2-1-es bükkábrányi elõny mellett ért véget.

 

A második játékrészben a vattai csapat megtett mindent annak érdekében, hogy egyenlíteni tudjon, azonban a bükkábrányiak elõnye sem volt megnyugtató, így õk is alakítottak ki helyzeteket.

 

A 72. percben Rémiás Róbert részesült a mérkõzésen az elsõ és egyben egyetlen sárga lapos figyelmeztetésben sípszó utáni labdaelrúgásért.

 

Mivel a második játékrészben a két csapat próbálkozásai a gólszerzésre nem jártak eredménnyel, a mérkõzés az elsõ félidõben dõlt el, tehát a bükkábrányiak 2-1 arányban gyõzték le a vattaiakat.

További eredmények és tabella
itt, a Mezõkeresztes-Szalaszend mérkõzésnél.

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!