Gyermeknap a mezõkeresztesi iskolában
2009. május 29-én Diákönkormányzati-, és Gyermeknapot tartottak a mezõkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolában. A délelõtt folyamán az alsó tagozatos tanulók egy része a sportpályán próbálhatták ki ügyességüket különféle sorversenyekben és ügyességi játékokban. A diákok másik része addig az akadályversenyen vett részt a Népkertben. Itt 5 állomáson kellett pontokat gyûjteni a gyerekeknek.
Hirdetés_______________________________________________________________________




 
Az elsõ állomáson memóriajáték volt, a másodikon énekeltek, míg a harmadikon különféle állathangokat kellett felismerni. A negyedik helyen növényfelismerés volt képekrõl, míg az ötödik és egyben utolsó állomáson növényeket kellett felismerni ízük illetve illatuk alapján, mint például a dió, mák, mogyoró. A felsõ tagozatos tanulóknak is akadályverseny volt hirdetve, de náluk a község több pontján voltak elhelyezve az állomások. Minden csapatnak menetlevelet kellett készíteni, a felsõsöknél pedig még csapatzászlót is lehetett találni. A délutáni gyermeknap az ebéd elfogyasztása után kezdõdött, amelyre minden tanulót vártak a szervezõk az ebédlõben. A délután rengetek színes programmal várta az érdeklõdõket. Volt KRESZ-park kerékpárosoknak, bolhapiac, távirányítós autók versenye, lovaglás, célbalövés, ugrálóvár és boxring, arcfestés, kézmûves foglalkozások, sport és egyéb tréfás vetélkedõk, zsákbamacska. Minden tanuló megtalálhatta a kedvére való programot. A nap lezárásaként délután fél 6-tól a Fortuna Tánc-, és Divatstúdió bemutatóját láthatták az érdeklõdõk a tornateremben.

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!