Elhunyt Dudás Sándor, Bükkábrány korábbi polgármestere

Dudás Sándor
1941.október 30. - 2010.február 16.

2010. február 16-án,  69 éves korában elhunyt Dudás Sándor ny. polgármester, Bükkábrány közéletének meghatározó személyisége.
1941. október 30-án született Alsóábrányban. Középiskolai tanulmányai a mûszerészi pálya felé vitték, hamarosan azonban a közigazgatásban helyezkedett el.

Hirdetés_______________________________________________________________________





 


1970 és 1980 között Négyesen a Közös Tanács kirendeltség vezetõje volt.

1980-ban
került az akkori Bükkábrányi Községi Tanácshoz, ahol évekig vezette a Mûvelõdési Házat.

1984-tõl tanácselnökként, majd a rendszerváltás után polgármesterként vezette a települést egészen 2002-ig. Elkötelezett, felelõs vezetõként irányította a község fejlõdését, képviselte a település lakóinak érdekeit.

Haláláig mint önkormányzati képviselõ vett részt a település közéletében.

Magánemberként szívesen foglalkozott irodalommal, festészettel sõt szobrászkodással is. Mûvészeti tevékenységében, verseiben, festményeiben Bükkábrány és szûkebb térségünk mindennapi életét örökítette meg.
Festményeit számtalan kiállításon bemutatta nem csak Bükkábrányban, hanem a régió több településén is.

Versei több antológiában is megjelentek, de kiadásra került több önálló verseskötete is, szám szerint négy. Az elsõ a Megnõ a Föld (1995), majd a Kék tollú égbolt (1997), a Pillangók böllér idõben (2002), illetve a Száz arc, meg kettõ (2009).

Irodalmi mûvei közül leginkább versei kiemelkedõek, de szívesen foglalkozott történelmi témákkal, helytörténettel is.

Nyugodjék békében, Sanyi bácsi!
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!