A kiállítás az Ózdi Városi Könyvtár meghívására látogatott el az észak-borsodi térség központjába, ahol egészen március 11-ig tekinthetik meg az érdeklõdõk.
A megnyitó alkalmával Tokaji Magdolna szakmai csoportvezetõ köszöntötte a vendégeket, és a kiállítás alkotóit, szervezõit.
Ezt követõen Kovács Gyula, majd Kleszó András beszélt a kiállítás megszületésének okáról, a természetvédelemrõl,és a természetjárásról, végül Vukovich Ákos bemutatta a kiállítás egyes részeit, valamint az Eleven Televíziót.

Hirdetés_______________________________________________________________________





 

A megnyitót követõen a látogatók "birtokba" is vették a kiállítás, amelyre a visszajelzések szerint több általános és középiskolából is ellátogatnak a diákok és tanáraik.
A természetfilmeket pedig az Ózdi Városi Televízió is mûsorára tûzi március folyamán, így még több emberhez eljuthatnak a Dél-Bükkrõl és a Borsodi Mezõségrõl készült filmek.
A kiállítást március 11-ig tekinthetõ meg Ózdon a könyvtár nyitvatartási idejében, majd Mályi lesz a következõ helyszín március 15-étõl. Ezt követõen pedig a Miskolci Egyetemen kerül bemutatásra a kiállítás.
Az Eleven Televízióval kapcsolatos hír továbbá, hogy március 1-étõl a közel 1 millió magyarországi, és 140.000 ezer erdélyi háztartásban fogható Pax Televízió is elkezdi (egyenlõre) 11 magazinunk vetítését,amelyet további filmek is követnek majd.
Így látható lesz többek között a Szervita Nõvérek Gyermekotthonáról készült alkotás, a természetfilm-sorozat eddig elkészült 3 része, valamint a Jánosházi Sándor tanár úr emlékére készített "50 év a katedrán" címû film.

 


Adjon hírt ismerõseinek errõl a cikkrõl a közösségi oldalakon! Kattintson az ikonokra!

Add az iWiW-hez Add a Startlaphoz Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!