Napjainkban a gyalogos és kerékpáros közlekedés Európában és Magyarországon egyaránt a figyelem középpontjába került. Ennek oka, hogy a gyalogosok és kerékpárosok – mint a közúti közlekedés legvédtelenebb résztvevõi – aránya az összes közlekedési baleseten belül magas.
Ezen balesetekre jellemzõ, hogy szinte minden esetben személyi sérüléssel járnak, s igen gyakran súlyos, illetve tragikus kimenetellel végzõdnek.
Az elsõdleges statisztikai adatok szerint országosan 2010. január 1-tõl február 14-ig 82 személy vesztette életét a közutakon, akik közül 20 fõ gyalogos, 7 fõ kerékpáros volt. Megyénk közútjain az említett idõszakban 2 gyalogos szenvedett halálos sérüléseket.

Hirdetés_______________________________________________________________________





Az elmúlt évben végrehajtott ellenõrzések tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyalogosan és kerékpárral közlekedõk közül sokan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvetõ közlekedési szabályokkal, és sajnos egyre gyakoribbak az olyan esetek is, amikor szándékosan hagyják figyelmen kívül a közúti jelzéseket (pl. tilos jelzésen haladnak át, vagy a kijelölt gyalogos-átkelõhelytõl távolabb próbálnak átkelni az úttesten).
A gyalogosok közlekedésére jellemzõ, hogy figyelmetlenek, nem kellõen körültekintõek, takarásból lépnek az úttestre vagy egyszerûen rosszul becsülik meg a közeledõ jármû távolságát, annak sebességét. 

A KRESZ értelmében a kerékpárt éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, a külön jogszabályban meghatározott lámpákkal kell kivilágítani, és a kerékpárt hajtó személynek – lakott területen kívül – fényvisszaverõ mellényt kell viselnie.
Amennyiben a kerékpárt toló személy (gyalogos) lakott területen kívüli út úttestén, leállósávján, útpadkáján tartózkodik, éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverõ mellényt (ruházatot) kell viselnie.

A 6/1990 (IV.12.) KÖHÉM rendelet 116. § (1) bekezdésében foglaltak ellenõrzése és annak betartatása a rendõrség feladata. A fenti rendeletben felsorolt kötelezõ tartozékokat – attól függetlenül, hogy milyen idõjárási körülmények között, mely napszakban, illetve milyen útszakaszon közlekedik a kerékpáros – a jármûre fel kell szerelni. 

A kerékpárosokat érintõ közlekedési balesetek fontos befolyásoló tényezõje több esetben az, hogy gyakran a kerékpárt vezetõk (hajtók) ittas állapotban vannak.
 
A fentiekre tekintettel szükségesnek tartjuk, hogy a gyalogosokat és a nem gépi meghajtású jármûvek vezetõit, így különösen a szabálytalanul közlekedõ kerékpárosokat a rendõrség folyamatosan és célirányosan ellenõrizze, és szükség esetén határozottan szankcionálja. 

A fokozott közúti ellenõrzés alkalmával elsõsorban a gyalogosokkal és kerékpárosokkal kapcsolatos közúti közlekedési szabályoknak igyekszik a rendõrség érvényt szerezni, azonban ennek során sem hagyják figyelmen kívül a gépjármûvezetõk által elkövetett szabályszegések sem (pl. a gyalogos-átkelõhely fokozott óvatossággal való megközelítése, elsõbbség biztosítása, elõzés tilalma stb.). Éppen ezért kellõ figyelmet fordítanak a rendõrök a sebességtúllépést elkövetõk, és az ittas jármûvezetõk forgalomból való kiszûrése, valamint a passzív biztonsági eszközök használatának ellenõrzésére.

(A fotó illusztráció  -  a hír forrása:B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda)
 


Adjon hírt ismerõseinek errõl a cikkrõl a közösségi oldalakon! Kattintson az ikonokra!

Add az iWiW-hez Add a Startlaphoz Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!