Közbiztonsági Háló - térségünkben is fokozottan ellenõriznek a rendõrök
Írta: Eleven Televízió   
2010. március 25. csütörtök, 16:18

Március 15-21. között a fokozott ellenõrzésben 64 rendõr 320 óra idõtartamban teljesített túlszolgálatot a Mezõkövesdi Rendõrkapitányság illetékességi területén.
A fenti idõszakban a „Közbiztonsági Háló” keretén belül három személy elfogására került sor bûncselekmény elkövetése közben tettenérés miatt. A helyzet érdekessége, hogy a Mezõkövesdi Rendõrkapitányság vezetõje, dr. Vasas László r. alezredes szolgálaton kívül vásárlás közben 3 gyanús személyre lett figyelmes.
Az ügyeleten keresztül intézkedésre utasította a járõröket. Az intézkedés eredményeképpen megállapítást nyert, hogy ezen személyek az ország több pontján, összesen hat üzletben követtek el tulajdon elleni jogsértõ cselekményeket.

 
Hirdetés_______________________________________________________________________




Az eltulajdonított értékek a gépjármûvekbõl elõkerültek. A bíróság elé állítás folyamatban van.
Elõállításokat Mezõkövesden és Mezõkeresztesen két-két személlyel szemben került sor garázdaság elkövetése miatt. A mezõkövesdi eset érdekessége, hogy a térfigyelõ kamera felvétele alapján sikerült azonosítani.
Közúti ellenõrzések végrehajtása során egy körözött személy elfogására és 14 szabálysértési feljelentés megtételére került sor.
A fokozott ellenõrzések végrehajtásában részt vett 5 fõ a kapitányságon gyakorlati idejüket töltõ Miskolci Rendészeti Iskola hallgatói közül, akik a következõ héten folytatják tovább gyakorlatukat így a fokozott ellenõrzésekben is részt vesznek.
Az elmúlt héten tartott fokozott ellenõrzéseken polgárõr szolgálatok is részt vettek a veszélyeztetett települések közül Mezõkövesd városban és Sály községben. A két településen a jövõben is végrehajtásra kerülnek közös szolgálatok a programsorozat részeként.
A Közbiztonsági Háló elnevezésû program várhatóan május 31-ig folytatódik térségünkben is.



Adjon hírt ismerõseinek errõl a cikkrõl a közösségi oldalakon! Kattintson az ikonokra!

Add az iWiW-hez Add a Startlaphoz Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!