Május 3-án a 16.állomásán nyílt meg a "Tájaink és kincseink" interaktív természetfotó-kiállítás. A tárlat, amelynek látogatottsága immáron meghaladta a 10.000 fõt, továbbra is Miskolcon, ezúttal a Vörösmarty Mihály Mûvelõdési Házban kerül bemutatásra, a Holocén Természetvédelmi Egyesülettel együttmûködve.
Hirdetés_______________________________________________________________________





A megnyitón Gõz Brigitta igazgató köszöntötte a vendégeket, majd szokás szerint a kiállítás alkotói, szervezõi mondták el gondolataikat, majd a jelenlévõ gyerekek megtekintették a kiállítást, és a filmsorozat elsõ részét.

Május folyamán rendhagyó órát is tartanak majd a gyerekeknek az alkotók, az általános és középiskolák körében is nagy érdeklõdés mutatkozik erre, a visszajelzések alapján közel 300 diák ismerheti meg közelebbrõl a Dél-Bükk és a Borsodi Mezõség értékeit,és hallhat érdekességeket az élõlényekrõl, és a természetvédelemrõl.
A tárlat május 17-ig minden nap 8-16 óráig látogatható, de igény szerint hétvégén is megtekinhetik az érdeklõdõk a kiállítást. Ezt követõen további településekre is eljut majd a kiállítás a nyár folyamán a Holocén Természetvédelmi Egyesület felkérésére.

 

 


Adjon hírt ismerõseinek errõl a cikkrõl a közösségi oldalakon! Kattintson az ikonokra!

Add az iWiW-hez Add a Startlaphoz Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!