Dudás Sándor emlékkiállítás nyílt Bükkábrányban

A bükkábrányi Falunap elõestéjén, május 7-én nyílt meg a bükkábrányi Polgármesteri Hivatal házasságkötõ-termében a Dudás Sándor tiszteletére rendezett emlékkiállítás.
A megnyitó egyben könyvbemutató is volt, hiszen utolsó kötete - amelyek verseit még õ gyûjtötte össze, de kiadását már nem érhette meg - ez alkalomból került az nagyközönség elé.

A rendezvényrõl hamarosan bõvebb összeállítást is láthatnak az Eleven Televízióban.

Hirdetés_______________________________________________________________________





Végül, de nem utolsó sorban, ezen alkalommal adták át özvegyének a posztomusz díszpolgári címet is.
A rendezvényt Nyikes Nikoletta gitárjátéka, illetve a Tomsics József által elõadott versek színesítették.
A családapára, barátra, a költõre, íróra, festõre, és a település közéleti emberére, volt polgármesterére, önkormányzati képviselõjére többen emlékeztek a koraesti megnyitón. Elsõként Cseh Károly költõtárs mutatta be munkásságát, és "Diófa-árny takar" címmel megjelent kötetét.
Ezt követõen Hajdú Imre szintén az irodalmárt, festõt, barátot méltatta, majd Tóth-Móricz Péter polgármester köszöntõjével, visszaemlékezésével nyitotta meg a kiállítást.
Végül özvegye mondott köszönetet mindazoknak, akik a család mellett voltak, illetve résztvettek a kiállítás, és könyvbemutató, illetve magának a kötetnek a létrhozásában.

 

 


Adjon hírt ismerõseinek errõl a cikkrõl a közösségi oldalakon! Kattintson az ikonokra!

Add az iWiW-hez Add a Startlaphoz Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!