A református vallásban a konfirmáció nyilvános bizonyságtétel a hitrõl, miáltal a fiatalok a gyülekezet teljes jogú tagjaivá válnak.
A konfirmáció értelme az, hogy a megkeresztelt személy, mint aki elnyerte a hit ajándékát, a gyülekezet nyilvánossága elõtt tesz bizonyságot Krisztus mellett hozott személyes döntésérõl. A döntés magába foglalja a bûnbánat, a megtérés Lélek által munkált eseményét és a bûnbocsánat evangéliumának meghallását.
Hirdetés_______________________________________________________________________





E döntés kifejezésével a hívõ betagolódik Krisztus testébe, szolgáló közösségébe.
Mezõkeresztesen ebben az évben május 16-án konfirmáltak a gyermekek. Ez az esemény két részbõl állt vizsgából és istentiszteletbõl. A vizsgán a konfirmandusok számot adnak arról, hogy az oktatás során megismerték az egyház alapvetõ tanítását. Az istentiszteleten megvallották hitüket az Apostoli Hitvallás és a konfirmációi vallástétel szavaival ezután megáldották õket egy bibliai idézettel, utána pedig a gyülekezettel együtt úrvacsorát tettek. A konfirmációi vallástétel egy személyes vallomás arról, hogy a konfirmandus nem csak ismeri az egyház tanítását, hanem magáénak is tudja azt.
A mezõkeresztesi istentisztelettel egy idõben Vattán két konfirmandus vizsgázott és vallotta meg hitét az ünnepi istentisztelet alatt.

 

 


Adjon hírt ismerõseinek errõl a cikkrõl a közösségi oldalakon! Kattintson az ikonokra!

Add az iWiW-hez Add a Startlaphoz Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!