Testületi ülés volt Mezõnyárádon
 
 
Mezõnyárád képviselõ testülete július 12-én tartotta soron következõ testületi ülését, amelyen az elõzetesen meghirdetett 4 napirend helyett összesen 5 pont került megvitatásra.
A testületi ülést 2010. július 15-én,csütörtökön 17 óra 30 perctõl tekinthetik meg az Eleven Televízióban.

Hirdetés_______________________________________________________________________








Elsõként a Tisza-tavi Régió Hulladéklerakóit Rekultiváló Egycélú Önkormányzati Társulás társulási megállapodás módosításait fogadták el a képviselõk egyhangúlag.
Második napirendben egy tájékoztatót hallhattak a jelenlévõk a Polgárõr Egyesület tevékenységérõl, melyben többek között szó esett a létszámhiányról és a település õrökkel való szorosabb kapcsolat kialakításáról. Ezt 8 igen és 1 tartózkodás mellett elfogadták a jelenlévõk.
Harmadik napirendben 7 igen és 2 tartózkodás mellett fogadták el a Szentistván és Térsége Beruházó és Kommunális Szennyvízüzemeltetõ Költségvetési Intézmény társulási megállapodásának módosítását.
Negyedik napirendben egyhangúlag elfogadták azt a javaslatot miszerint az eddigi lakosonkénti 30 forint polgárvédelmi hozzájárulás a továbbiakban 50 forint legyen. Erre a szélsõséges idõjárás okozta megnövekedett védekezési munkálatok miatt van szükség
Ötödik napirendben indítványok, javaslatok között elsõként ismét szóba kerültek a Krisztina Hotel beruházásával kapcsolatos kérdések.
Ezt követõen a polgármester elmondta, hogy a Nagy Lajos utca mart aszfaltburkolatot kapott, valamint, hogy az augusztus 20-án és 21-én megtartott 2 napos falunapi rendezvény költségeinek fedezésére sikeres pályázatot könyvelhetett el az önkormányzat több mint 1.400.000 forint értékben.
Szó esett még az útfelújítás várható kezdési idejérõl, és a munkálatok menetérõl is, valamint több képviselõ is szóba hozta, hogy májusig visszamenõleg értesítés nélkül emelkedett a vízdíj.
Ismételten kérdésként merült fel a konyhai dolgozók túlórabér kifizetése.

Adjon hírt ismerõseinek errõl a cikkrõl a közösségi oldalakon! Kattintson az ikonokra!

Add az iWiW-hez Add a Startlaphoz Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!