2010. szeptember 19-én vasárnap a Megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság közép csoportjában szereplõ Vatta csapata Bükkzsércre utazott a soron következõ bajnoki labdarúgó mérkõzésének lejátszására.
A felnõtt együttesek találkozója 16 órakor vette kezdetét.

Hirdetés_______________________________________________________________________

 

 

 

 

 

A találkozót a hazai csapat kezdte meg nagyobb lendülettel, elõttük adódtak többször lehetõségek a gólszertésre, ennek ellenére a 22. percben a vattaiak szereztek vezetést Offenbecker József gólja révén.
A gólt követõen a bükkzsérci csapat összezavarodott, amit a vattaiak kihasználva alakítottak ki helyzeteket. A 26. percben Juhos Tamás egy szabadrúgás elvégzését követõen juttatta a zsérci kapuba a labdát, így 2-0 lett az állás Vatta javára.
A 29. percben a vattaiak megszerezték 3. találatukat is, Pelyhe László gólja révén 0-3 lett a találkozó állása.
A 32. percben Paczók Károly is gólt szerzett csapatának, így 0-4 lett a mérkõzés eredménye.
A 34. percben a bükkzsérci csapatnak sikerült szépítenie, Seres András találata 1-4-re módosította az állást.
Az elsõ félidõnek tehát 4-1-es vattai vezetés mellett vetett véget a játékvezetõ.
A 2. félidõben a két csapat felváltva alakított ki helyzeteket, mindkét oldalon voltak lehetõségek.
A 2. játékrész vége felé született azonban csak újabb találat, a 85. percben Rémiás Róbert lövése akadt be a vattai kapuba, így 2-4 lett a találkozó állása.
A 87. percben büntetõrúgást ítélt a játékvezetõ a hazai együttes javára. a 11-est Mikita jJzsef értékesítette, így 3-4-re változtatva a mérkõzés eredményét.
A hátra lévõ pár perc pedig már kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a bükkcsérciek kiegyenlítsenek, így a Bükkzsérc - Vatta felnõtt bajnoki labdarúgó mérkõzés végeredménye tehát 3-4 maradt.


További eredmények és tabella - felnõtt (nagyításhoz kattints a képre!):




További eredmények és tabella - ifi (nagyításhoz kattints a képre!):



Adjon hírt ismerõseinek errõl a cikkrõl a közösségi oldalakon! Kattintson az ikonokra!

Add az iWiW-hez Add a
Startlaphoz Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!