Testületi ülés volt Mezőkeresztesen

2010. november 11-én 15 órától tartotta soron következő ülését Mezőkeresztes város képviselő – testülete.
Első napirendi pontban a Bursa Hungarika ösztöndíj pályázatról tárgyaltak a jelenlévők. Az elmúlt időszakban összesen 19 darab ebből 16 db A típusú és 3 db B típusú pályázatot támogatott az önkormányzat.. Jelenleg összesen 12 db kérelem került beadásra. A testület a beadott pályázatokat egyhangúlag támogatta.
Hirdetés_______________________________________________________________________





Második napirendben tájékoztató hangzott el az Önkormányzati beruházásokról. Jövőre is folytatódik a felújítás a tavasz folyamán. Szennyvíz csatorna hálózat utáni helyreállításokra 20millió forint lett felhasználva. A pályázatok kapcsán megvalósult beruházások 8 részből állnak ezek nagy részben el is készültek. Megtörtént az óvodák felújítása, a közvilágítás fejlesztése, eszközbeszerzés. A Padok és faládák a tavasszal, az információs táblák, kukák azonban még idén kihelyezésre kerülnek. Épülnek a játszóterek, szépül az emlékmű és a népkert.
Indítványok, javaslatok között elhangzott az idősek napi program, térfigyelő rendszer kialakítása, fasor helyzete, tárgyaló felújítása és egységes bútorzat készítése, a 70 év felettieknek 1700 Ft-os vásárlási utalvány került megszavazásra, szóba került egy 1956-os emlékhely kialakítása.

Adjon hírt ismerőseinek erről a cikkről a közösségi oldalakon!
Kattintson az ikonokra!
Add az iWiW-hez Add a Startlaphoz Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!