Testületi ülés volt Bükkábrányban

2010. november 25-én tartotta soron következő testületi ülését Bükkábrány község képviselő – testülete. Az ülésen összesen 6 napirendi pont került megvitatásra.
A testületi ülést 2010. december 2-án,csütörtökön 17 óra 30 perctől tekinthetik meg az Eleven Televízióban.

Hirdetés_______________________________________________________________________

Elsőként pályázat írási csomagról tartott tájékoztatót Dr. Murvai-Kiss Krisztián a Föderáció Kft. ügyvezetője. Ajánlatukban háromféle üzleti csomag került kidolgozásra, amelyből a testület, a másodikat a Községfejlesztési csomagot kívánja igénybe venni egy év időtartamra. Ennek alapján a cég figyeli a megjelenő pályázatokat és korlátozott számban el is készíti azokat a község és a civil szervezetek számára.
Második napirendben a 2010. évi költségvetés háromnegyed éves végrehajtását tárgyalta a testület. Egyes területen hiány mutatkozik a bevételekben, mert késznek a különböző szolgáltatások és adók befizetésével a lakosok.
Harmadik napirendben az önkormányzat költségvetési rendeletének módosítására került sor. Ez a napirend technikai jellegű módosításokat tartalmazott. Egyhangúlag támogatta a testület.
Negyedikként az AVE Miskolc Kft. 2011. évi közszolgáltatási díjkalkulációját tárgyalta a testület. A hulladékszállítás díja várhatóan 12%-al emelkedik jövőre.
Ötödik napirendben a közmeghallgatás időpontját tűzte ki a testület. Az idei évben december 14-én 17 órától tartja közmeghallgatását Bükkábrány község képviselő testülete.
Hatodik napirendben indítványok, javaslatok között polgármesteri beszámoló hangzott el az eddigi munkáról, létre jött a civil egyeztető tanács, megkezdődött a bükkábrányi honlap fejlesztése, Bükkábrány és Mezőnyárád közötti út letakarítása megtörtént, benzinkút melletti rész eltakarítása, a régi idősek otthonánál levő terület rendbetétele folyamatban van, óvoda udvari játékainak kialakítása elkezdődött.
A nyílt ülés után zárt ülésen segélyeket, kérelmeket tárgyalt a testület.

Adjon hírt ismerõseinek errõl a cikkrõl a közösségi oldalakon! Kattintson az ikonokra!

Add az iWiW-hez Add a Startlaphoz Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!