Látható előrelépés
Írta: Eleven Televízió   
2011. április 19. kedd, 13:08
Jó ütemben halad a Kavicsos-tó Szabadidőpark építése Mezőkövesden. A kivitelező cég már a parkolók és a sétány díszkövezését végzi.
Mezőkövesd Önkormányzatának 2009. tavaszán megnyert városrehabilitációs pályázata részeként megvalósuló Kavicsos-tó Szabadidőpark kialakítását már mintegy egy hónapja elkezdte a kivitelezést végző Szilvási Építő Kft. Az eltelt négy hét során a kedvező időjárási viszonyoknak köszönhetően gyorsan zajlanak a munkálatok az érintett területen.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
„A templom melletti legnagyobb parkolónak a kontúrjai már jól látszódnak, a kiemelt szegélyek, az útalap teljes közművesítése megtörtént, valamint iszap- és olajfogó rendszert is kapott az érintett terület. Emellett a tó körüli sétányok közel 50%-osan készen vannak, valamint a sétányok melletti közvilágítás alapjai is a helyükre kerültek. A terület öntözőrendszere is teljesen kiépült. Jelenleg a templom mögötti, melletti részek és a sétányok térburkolása zajlik.” – mondta el ifj. Szilvási András, a Szilvási Építő Kft. ügyvezetője.
Az összesen mintegy 10 ezer m2-es terület térkövezésével párhuzamosan a park többi részének kialakításába is belekezdett a kivitelező. A csoportos illemhelyek építési munkálatai, illetve a kórház és a mentőállomás közötti üres területre tervezett parkoló kialakítása is folyamatban van. Elkezdték az ún. kis- és nagy rétnek a rendezését, valamint a nagy stég acélszerkezetének kivitelezését, a cölöpölési munkákat is.

(forrás: Mezőkövesdi Média KHT.)

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!