Átadták a felújított orvosi rendelőt Sajópetriben
Írta: Eleven Televízió   
2011. május 30. hétfő, 14:00
Határidőre elkészült a kivitelező cég Sajópetriben az orvosi rendelő felújításával, május 30-án pedig az ünnepélyes zárórendezvényre is sor került, amelynek a kibővített intézmény adott otthont. A település lakói pedig heteken belül a megújult egészségházban vehetik igénybe a háziorvosi, fogorvosi ellátást, valamint a védőnői szolgálat is újra itt működik majd.
A meghívottakat Debreczeni Balázs polgármester köszöntötte, aki a projekt előzményeiről elmondta, hogy bár az épület korábban felújításra került, a képviselő-testület döntése értelmében nagy hangsúlyt fektetnek az önkormányzati intézmények energiatakarékos működtetésére, így az Észak-Magyarországi Operatív Program egészségügyi intézmények fejlesztésére, korszerűsítésére kiírt pályázatán többek között ennek megvalósítására igényeltek forrást, melyet el is nyertek. 
Hirdetés_______________________________________________________________________
 

A projektben a Föderáció Kft., mint a projektet menedzselő pályázatíró cég, továbbá kivitelezőként a Róbau Építőipari Vállalkozás, a tervezőként pedig a Kreatív 2006 Mérnöki, Szolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaság részéről Kupai Imre építészmérnök működött közre, mindannyiuk munkájáról elismeréssel szólt a polgármester úr, hiszen a pályázat sikeres volt, az elfogadott tervek alapján pedig határidőre, megfelelő minőségben elkészült a korszerű Egészségház.
A polgármester úr összefoglalóját követően Murvai-Kiss Krisztián, a Föderáció Kft. ügyvezetője szólt arról, hogy ennek a beruházásnak valós szükségletei voltak, így örömteli, hogy a sikeres pályázatnak köszönhetően egy korszerű, jól felszerelt épületben fogadhatják a betegeket az egészségügyben dolgozók.
Ezt követően a meghívottak, köztük az épületet nemsokára birtokba vevő orvosok, asszisztensek is bejárták az intézményt.

A felújítás és bővítés számos változást eredményezett az épületen kívűl és belül: megtörtént a védőnői szoba és a váró alapterület bővítése, akadálymentes WC-t alakítottak ki, és szintén a mozgáskorlátozottak érdekében rámpákat építettek ki az épületbe való könnyebb bejutás megkönnyítésére.
Megtörtént a tetőszerkezet felújítása, a csapadékvíz-elvezetést szolgáló eresz- és lefolyócsatornák beépítése is, csakúgy, mint az épület hő- és vízszigetelése.
A belső térben is számos munkát végeztek: padlóburkolatokat cseréltek, megtörtént a fűtéskorszerűsítés, és korszerűsítették a villamos berendezéseket, világítótesteket is. Az épületet ezen kívűl klímaberendezéssel is felszerelték.
A munkák végéhez közeledve, az elmúlt hetekben elkészült a kültéri előtető, megtörtént a térburkolás, és kialakították a parkolókat is.
A projekt részeként eszközbeszerzésre is sor került, amely során a háziorvosi és védőnői alapellátás eszközei bővültek, emellett korszerűsödött a fogorvosi ellátás is: többek között új fogorvosi kezelőegység, műszerasztal állnak „szolgálatba” a napokban.



A beruházás összköltsége 21.151.776 Ft volt, ennek az összegnek az 90%-át az önkormányzati uniós pályázati forrásból fedezi, az Észak-Magyarországi Operatív Program „Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése/Kistérségi járó beteg ellátó szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerűsítése” tárgyú felhívására sikeresen pályázva az önkormányzat 19.036.598 Ft támogatást kapott a beruházás megvalósításához.



 

 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!