Elkezdődött az orvosi rendelő felújítása Sajópetriben
Írta: Eleven Televízió   
2010. november 10. szerda, 01:00

A felújítás és fejlesztés több szempontból is indokolt az épület esetében: egyrészt az épület állaga miatt van szükség a felújításra, másrészt a kibővített épületben a betegek fogadása, kezelése egy egészségügyi intézményhez méltó körülmények között történhet meg a háziorvosi, fogorvosi és védőnői szolgálatot illetően is.
Továbbá az akadálymentesítés révén a mozgásukban korlátozott betegek is könnyebben bejuthatnak az épületbe.
A projekt megvalósítása után energia megtakarítással is számolhat az önkormányzat, mivel napkollektorokkal szerelik fel az épületet.
A projekt nyitórendezvényét november 5-én tartották meg Sajópetriben, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében.
A rendezvény alkalmával Debreczeni Balázs polgármester úr vázolta, hogy miért szükséges az egészségügyi intézmény felújítása. Kifejtette, hogy az épület állaga már önmagában is indokolja a felújítást, ráadásul a védőnői szolgálat helyisége kis alapterületű, amely az érintett lakosok megfelelő ellátását is nehezíti.
A felújítás következtében az épület alapterülete megnő, így nagyobb tér áll majd rendelkezésre a várakozó betegek részére, továbbá a védőnői szolgálat ellátására.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 

Ezt követően bemutatta a kivitelező céget, a Róbau Építőipari Vállalkozást. Molnár Imre, a cég vezetője ezután részletesen ismertette, milyen felújítások, korszerűsítéseket végeznek el az épületen. 
A település nagy hangsúlyt fektet a fenntarthatóság, a környezetvédelem és az energiatakarékosság kérdésére, ezért a fejlesztés során napkollektoros rendszer kiépítésére is sor kerül, továbbá a nyílászárók cseréje is megvalósul, továbbá az épületet utólagos homlokzati hőszigeteléssel látják el.
Az esélyegyenlőség növelése érdekében teljes körű akadálymentesítés történik, amely során az oldalkert felől két akadálymentes bejárat készül járda- és rámpaépítéssel, továbbá 2 akadálymentes WC-t is kialakítanak az épületben.

A projekt részeként eszközbeszerzésre is sor kerül, amely során a mindennapi egészségügyi vizsgálatokhoz szükséges eszközök skálája bővül az intézményben.A projekt tervezett befejezési dátuma 2011. május 30. A beruházás összköltsége 21.151.776 Ft, ennek az összegnek az 90%-át az önkormányzati uniós pályázati forrásból fedezi, az Észak-Magyarországi Operatív Program „Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése/Kistérségi járó beteg ellátó szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerűsítése” tárgyú felhívására sikeresen pályázva az önkormányzat 19.036.598 Ft támogatást kap a beruházás megvalósításához.


Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!