Átadták a felújított Alapszolgáltatási Központot Ostoroson
Írta: Eleven Televízió   
2011. június 30. csütörtök, 17:42
 
Június 30-án 10 órától ünnepélyes keretek között adták át Ostoroson az Alapszolgáltatási Központot, amely a régi épületrész felújításán kívűl új épületrésszel, helyiségekkel bővült.
Az Európai Uniótól elnyert közel 31 millió forintos pályázati támogatás, illetve az önkormányzat által biztosított mintegy 3,5 millió forintos önerő segítségével megvalósult beruházás segítségével a Kossuth út 3. szám alatt lévő épületben
minden szociális tevékenységet egy helyen tudnak ellátni a településen.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 


A projekt ünnepélyes zárórendezvényén elsőként Kisari Zoltán polgármester idézte fel a beruházás megvalósításához vezető utat.
Az önkormányzat még 2007-ben határozta el, hogy a szociális feladatokat ellátó szolgáltatásokat egy épületbe költözteti, mivel a költséghatékonyság mellett szakmailag is indokolt, hogy a gyermekjóléti szolgáltatás, a családok segítése, a házi segítségnyújtás, valamint a nappali ellátás és az étkeztetés, mint önkormányzati feladatok, egy helyen legyenek elérhetők.
Az Észak-magyarországi Operatív Program a projekt céljaihoz illeszkedő pályázati lehetőségének segítségével tervezték megvalósítani a beruházást, így elkészítették a pályázati anyagot, amely 2009-ben befogadásra került. Az önkormányzat 2010.tavaszán kapott értesítést arról, hogy pályázata kedvező elbírálásban részesült, majd az előkészítő munka és a kivitelező kiválasztása után 2011. február 16-án tartották a projekt nyitórendezvényét, illetve a kivitelező cég is megkezdte a munkát az épületen.
A bővítés és a felújítás segítségével az intézmény kibővült, korszerűsödött. A korábban már meglévő helyiségekben csak a szükséges felújításokat végezték el. Három nyílászárót illetve az ajtókat cserélték le, utóbbiakat a mozgáskorlátozottak megfelelő közlekedésének biztosítása érdekében.
A klubszobába vezető folyosó burkolatába indukciós hurkot építettek a halláskárosultak segítésére, így a padlóburkolás csak ennek vonalában volt szükséges.
Az épület tetőszerkezetét a régi részen hozzáigazították az új épületrész tetőszerkezetéhez és a teljes épületre új fedés került.
Az intézmény új részében egy váróhelyiség, egy előadóterem és egy iroda kapott helyet. Természetesen az újonnan kialakított épületrészben is beépítették az indukciós hurkot.
Korszerű, energiatakarékos kondenzációs turbókazán és új fűtőtestek kerültek beüzemelésre, a világítótestek szintén energiatakarékosak, így az épület költséghatékonyabban, környezetbarát módon működtethető.
A projekt részeként elkészült a térkövezett járda, a mozgáskorlátozottak épületbe való bejutását segítő rámpa, illetve a tereprendezés, parkosítás is megtörtént.
Nemcsak az épület bővült, hanem a lehetőségek, szolgáltatások köre is, hiszen az új előadóteremben lehetőség nyílik majd személyiségfejlesztő foglalkozások megtartására, míg az irodát egyben interjúszobaként is használják majd a szakemberek.
A megnyitón jelen volt és üdvözölte a beruházás sikeres megvalósulását a közreműködő szervezet részéről Folytán Gergely, a VÁTI Nonprofit Kft. miskolci irodájának irodavezető-helyettese.
Murvai Kiss-Krisztián, a projektmenedzseri feladatokat ellátó Föderáció Kft. ügyvezetője szintén örömét fejezte ki, hogy az önkormányzattal való sikeres együttműködés kapcsán egy fontos, a lakosság által is igényelt fejlesztés valósulhatott meg.
A köszöntők után Kisari Zoltán polgármester, és Pápai Csilla, az Alapszolgáltatási Központ vezetője közösen vágták át a nemzeti színű szalagot, átadva ezzel az intézményt a település lakói részére, majd az ünnepélyes alkalomra írt versét szavalta el Holló József ostorosi költő. Ezt követően a vendégek
megtekintették a felújított, kibővített intézményt.

A beruházás összköltsége 34.240.225 Ft volt, ennek az összegnek a 90 %-át az önkormányzat uniós pályázati forrásból fedezte, „Az Ostorosi Alapszolgáltatási Központ komplex fejlesztése” című ÉMOP-4.2.1/A-09-2009-0005 azonosító számú felhívására sikeresen pályázva az önkormányzat 30.816.202 Ft támogatást kapott a beruházás megvalósításához.


 

Projekt azonosító: ÉMOP-4.2.1/A-09-2009-0005
Projekt megnevezése: Az Ostorosi Alapszolgáltatási Központ komplex fejlesztése

 



Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!