Jótékonysági szüreti bált rendeztek Bükkábrányban
Írta: Eleven Televízió   
2011. október 10. hétfő, 12:29
Hasonlóan az előző évekhez az idén is a hetedik osztály Szülői Munkaközössége karöltve az Iskolai Szülői Munkaközösséggel szervezte október 8-án azt a szüreti mulatságot az iskola ebédlőjében, melynek a bevételéből jelentős összeget fordítanak arra, hogy a tanév végén ballagó 8. osztály búcsúzását támogassák.
Az immár 6. alkalommal megrendezésre kerülő rendezvény bevezetőjeként Székely Ottóné tanárnő köszöntötte a megjelent szülőket, képviselő-testületi tagokat, pedagógusokat és a jelenlévő vendégeket.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A műsor első részében a hetedik osztály tanulói Arany János Fülemüle című művének átdolgozott változatát mutatták be, majd őket követte a szülőkből és pedagógusokból álló kórus a Sályi Kamarakórus, akiktől szüreti és bordalokból álló csokrot hallhatott a közönség.
Az est további részében pedig a vendégeké és a táncé volt a főszerep.
Az asztalokra rakott étel és ital, valamint a talpalávalót szolgáltató Vanczák Árpád gondoskodtak a felhőtlen hangulatról. Így a kitartóbbak egész hajnalig rophatták a táncot.
 
 

Szerkesztő


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Operatőr


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!