Lopás milliós kárral-Változások a bükkábrányi rendõrõrs életében
Írta: Eleven Televízió   
2008. február 25. hétfő, 19:27


Tibolddaróc és Kács között 1700 méter telefonvezetéket tulajdonítottak el ismeretlen tettesek a közelmúltban, amelynek értéke több millió forint,ráadásul a szolgáltatás is megszûnt mintegy 12 órára a kácsi háztartásokban.Az eset még február 11-én történt,de mivel az eddigi nyomozás során nem találták meg a tetteseket a rendõrök,ezért most a lakosság segítségét is kérik.
 
 
Hirdetés_______________________________________________________________________





A nagy értékû lopást az elkövetõk 19:58 perckor kezdték el "kivitelezni",legalábbis a szolgáltatás ekkor szakadt meg a kistelepülés felé a központban lévõ adatok szerint.A rendõrség felé a T-Com szakemberei csak reggel jelezték a bûncselekményt,a helyszínelés során megtalálták azt a helyet,ahol a több mint másfél kilóméternyi vezetéket feldarabolták, és szállításra "elõkészítették". Érdekes, hogy ezt az úttól mindössze 3 méterre tették az ismeretlen elkövetõk,ám ténykedésüket a nyomozás eddigi állása szerint senki nem látta...
A rendõrség tehát kéri azok segítségét,akik Tibolddaróc és Kács között járva valami gyanúsat észleltek a fenti idõpontban.Bejelentésüket a bükkábrányi rendõrõrsön a 49/335-110-es számra várják.

A térséget érintõ rendõri munkában változások történtek a közelmúltban.Egerlövõ,Négyes, Tiszavalk,Tiszabábolna településekkel bõvült ugyanis a Mezõkövesdi Rendõrkapitányság illetékességi területe.Ennek kapcsán a bükkábrányi rendõrs parancsnoka látja el újabb települések rendõri irányítását,és az itt lévõ állomány adja a járõr szolgálatot a településen.
Így Bükkábrány,Mezõkeresztes,Kács,Sály,Mezõnyárád,Borsodgeszt,Vatta mellett Csincse, Szentistván,Mezõnagymihály településeken is a bükkábrányi õrshöz tartozó rendõrökkel találkozhat a lakosság.A változással együtt egyenlõre a több településen kevesebb rendõr van átmenetileg, mivel a mezõkövesdi rendõrkapitányságra 3 fõ került áthelyezésre.Rendõrségi objektumként továbbra is funkcionál a mezõkeresztesi  épület,a járõr szolgálat kiindulási pontja Bükkábrány,a településeket innen látják el.
A rendõrõrs vezetõje,és munkatársai is arra törekednek majd,hogy ne legyen érezhetõ semmilyen változás ennek kapcsán.Bár a Határõrség integrációja kapcsán a létszám 2 fõvel növekedett az év elején (1 rendõr,1 határõr érkezett),ám ezek eddig betöltetlen állások voltak,de sajnos még mindig van betöltetlen létszám.A határõröket ugyanis a lakóhelyük szerint illetékes rendõri szervekhez "osztották" el, pl. Ózd környékén 30 fõvel nõtt a létszám.Várhatóan a késõbbiekben az állomány létszáma itt is a megfelelõ szintre nõ.

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!