Kamra mustra és kocsonyaverseny Bogácson
Írta: Eleven Televízió   
2012. január 18. szerda, 01:00

2012.január 21-én rendezi meg a Bogácsi Önkormányzat ezt a hagyományteremtő rendezvényt, az I. Falusi Kamra Mustrát.
A kamra mustra tulajdonképpen egy falusi spájz (éléskamra) bemutatása a nagyközönség felé úgy, hogy a hagyományokat a régies ízeket megőrizzük és átadjuk a mai ifjúságnak azzal, hogy ők is továbbadják ezen értékeket így valódi hagyományőrzést és gasztronómiai értékmentést tudunk végezni az utókor számára.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 A verseny leírása:

A rendezőség azzal a kéréssel fordul az ország valamennyi településének önkormányzatához, hogy tájékoztassa a helyi lakosságot és gyűjtse be a lakosok által felajánlott helyi jellegzetes, népies, hagyományőrző ételeket, legyen az lekvár, befőtt, savanyúság, szárított gomba, csipkebogyó, birsalmasajt, száraztészta, egyedi padláson szárított kolbászfélék, bödön zsír amiben a zsír közzé tették el a tepertőt, sült oldalast.

Melyik településre mi volt a jellemző, mit tettek el az őseink a hosszú téli napokra?

Minden bemutatandó darabból csak kis mennyiség szükséges csak annyi, hogy a Bogácsi Művelődési Otthonban a település vagy csapat részére kijelölt 2-3 m2 helyen be tudjanak rendezni egy legfeljebb 4 polcból álló állványt, stelázsit, vagy ki mit tud magával hozni és azt ízlésesen berendezik a magukkal hozott spájzban tartandó termékekkel. Mellette legfeljebb 1 db asztalon, amit szintén magukkal hoznak bemutatják a településre jellemző ebédlő, étkező asztalt, annak korabeli tartozékaival.

 A Bogácsi Önkormányzat támogatja azt, ha ezen a napon bemutatót tartó őstermelők a fürdő előtt lévő kispiacon az őstermelésből származó portékáikat (természetesen minden ide vonatkozó szabályt betartva) árusítsák, mint egy kézműves kirakodó vásár jelleggel.

A régi paraszti élet megkövetelte a maga takarékoskodását a találékonyságot, és utódról-utódra szállt a titkos ősi recept, hogy hogyan kell eltenni egyes élelmiszert a hosszú téli napokra.
Ezeket a népszokásokat szeretnénk bemutatni ország világnak mint gasztronómiai csodákat, mert hiszen azok voltak. A teljesség igénye nélkül csak egy párat említenék ami ma már eltűnt az asztalunkról, de érdemes volna azokat valahogy visszacsempészni a mindennapi életünkbe mert megérdemlik ezek az ételek, hogy újra felfedezzük őket: görögdinnye savanyúság, cukrozott /kandírozott/ görögdinnye héja, zöld szőlőből készült-vagy cukorrépából készült savanyúságok.

Érdemes megemlíteni a különböző tárolási módokat pl: a szőlőfürtök /padlásra/ egy rúdon egyesével történő fel aggatása, a körte szemes takarmányban  (árpa vagy búza) való tárolása egész télen.
Sorolhatnám ezeket a régi népszokásokat, de mi arra vagyunk kíváncsiak, hogy az önök településén vagy annak vonzáskörzetében milyen szokások voltak.
Az a kérésünk a települések polgármestereihez, hogy segítsenek. Kérjék meg a lakosságot hogy erejükhöz mérten támogassák tudásukkal, az általuk készített bármilyen termékkel, amit méltónak tartanak bemutatni e nemes vetélkedőn és büszkék lehetnek az egész faluban arra, hogy ők is tudtak valamivel csatlakozni a rendezők által elképzelt hagyományőrzéshez.

Összefoglalva tehát várjuk mindazon települések csapatát akik vállalják a megmérettetést, vállalják azt, hogy begyűjtik a településükre jellemző valamilyen hagyományt követő tartósított élelmiszer csoportot ami a régi időkben a kamrában vagy spájzban tartottak és a család őszi téli tavaszi étkeztetéséhez járult hozzá.
Vállalják továbbá, hogy az általuk begyűjtött nyersanyagból és felszerelésekből egy mini kiállítást rendeznek be bogácson a művelődési házban a rendezőség által kijelölt helyen 2012, január 21.-én 8.00-tól 15.00-ig terjedő időszakban.

Ugyan ezen a napon rendezzük immár harmadik alkalommal a Bogácsi Kocsonyafőző Versenyt (részleteket lásd lentebb)

Bárki jelentkezhet az ország bármelyik pontjáról sőt a határon túlról, aki elfogadja a verseny szabályait és 2012 január 21.-én legkésőbb 10.00-ig átad két tányér otthon előző nap elkészített kocsonyát egyszerű eldobható műanyag tányérban tálalva a zsűri részére.

A településekről ahonnan érkeznek a KAMRA MUSTRA versenyre onnan akár a polgármesternél vagy az induló csapatnál is le lehet adni a versenyre szánt két műanyag tányér kocsonyát, ha azt a versenycsapat megteszi, hogy elhozza a verseny helyszínére a kocsonya versenyműveket. Neves szaktekintélyekből álló ZSŰRI fogja értékelni mindkét versenyt és értékes nyereményeket oszt szét.

Terveink szerint a résztvevőkről és az eredményekről beszámolunk az Interneten is és valamelyik országos megjelenésű napilapban. Reméljük, hogy a médiák is érdeklődést mutatnak e nem kis értékű hagyományőrzésről és így országos ismertséget kapnak a résztvevő települések, ami a mai világban igen fontos.

Jelentkezni emailban a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen vagy telefonon a 06-30-9836-052-es számon lehet.

Csetneki László
Bogácsi Önkormányzat Idegenforgalmi Bizottság Elnöke



A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Észak-Bükki régiója
a Bogácsi Önkormányzat támogatásával
2012. január 21-én szombaton 9 órától 11 óráig
kocsonyaversenyt és bemutatót tart
a Bogácsi Művelődési Házban.


A verseny leírása:

A versenyen bárki részt vehet, aki elfogadja a verseny szabályait.

Bármilyen kocsonyával lehet nevezni(de főleg sertésből készülttel). A kocsonyát házilag otthon kell elkészíteni és a verseny napján legkésőbb 10:00-ig kell elhozni a zsűrinek a Bogácsi Művelődési Házba.

2 db 3 dl-es eldobható műanyag (gulyásos) tányérba kérjük leadni a mesterműveket.

A zsűri szempontjai:

1.      A kocsonya állaga, összetétele, beltartalom.
2.      A kocsonya színe, látványossága.
3.      A kocsonya tálalása(ellepi-e a lé a húst).
4.      A kocsonya íze.

A zsűri 15 órakor hirdet eredményt, melyre mindenkit szeretettel várunk.

A verseny célja:

A gasztronómiai idegenforgalmunk látogatottságának növelése.
A téli hónapokban tartott rendezvényeink számának növelése.
Hagyományaink ápolása, értékeink megőrzése.
A zsűri értékes díjakat oszt szét a helyezettek közt.
Arany-ezüst-bronz diploma+érmek.

Jelentkezni emailban a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen vagy telefonon a 06-30-9836-052-es számon lehet.
 

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK AKÁR RÉSZTVEVŐKÉNT AKÁR KÖZÖNSÉGKÉNT!

 

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!