Mezőkövesdi hírek - 2012. január 31.
Írta: Eleven Televízió   
2012. február 01. szerda, 13:11
Kovács István az Év Vállalkozója

Kovács István, a Mezőkövesden működő Kovács Kft. ügyvezető-tulajdonosa Év Vállalkozója díjat kapott a december 2-án megrendezett Vállalkozók Napján Budapesten.
A Művészetek Palotájában megszervezett Vállalkozók Napján a VOSZ megyei szervezetéből hárman részesültek kitüntetésben kiemelkedő vállalkozói tevékenységük elismeréséül. A mezőkövesdi cég, a Kovács Kft. ügyvezető-tulajdonosa és Nagy Ferenc, a Tiszacash Zrt. vezérigazgató-tulajdonosa az Év Vállalkozója díját kapta meg, míg Szabó János, a  Novico Szervező és Tanácsadó Kft. ügyvezető-tulajdonosa a Nemzetgazdasági Minisztérium Magyar Gazdaságért Díját vehette át az ünnepség keretében.

M.Zs.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Széchenyi Egészséghét

A káros szenvedélyekről, a helyes étkezésről, és a harmonikus párkapcsolat titkairól hallgathattak előadást azok a középiskolások, akik részt vettek az idei Egészséghéten a mezőkövesdi Széchenyi István Szakképző Iskolában. Az egy hetes programsorozatot január 23-27. között szervezte meg az intézmény.
Az iskola Egészséghetének keretében számos érdekes előadást hallgathattak meg a diákok a mindennapjaikat érintő témákban. Első nap dr. Molnár Károly háziorvos a káros szenvedélyekről, a dohányzásról, az alkoholról, a drogokról és azok káros hatásairól beszélt a középiskolásoknak.
A másik, a diákok számára fontos témaként a párkapcsolatok titkairól, a fogamzásgátlásról Árkiné Bajzáth Carmen védőnő tartott rendhagyó és egyben nagyon tanulságos előadást.
E két előadás mellett a bőrápolásról, a füredi lúgos vízről, a helyes táplálkozásról, a szexuális úton terjedő betegségekről, valamint az immunrendszerről is bővebb információkat, tanácsokat kaphattak a fiatalok a szakterületek kiemelkedő hozzáértőitől, szakértőktől. Emellett a mozgás sem maradt ki a programsorozatból, hiszen szerveztek focitornát, boksz- illetve aerobikbemutatót, görög táncházat, de volt szellemi és sportvetélkedő, egészségügyi totó, testzsír-mérés, CO-mérés, arcdiagnosztikai vizsgálat is.
A programokon résztvevő fiatalok számos új információval és hasznos tanáccsal gazdagodtak, amelyeket megfogadva boldogabb, egészségesebb életet élhetnek, egészséges és kiegyensúlyozott felnőttek válnak belőlük.

M. Zs.


Új páros nyerte el a bajnoki címet

Hegyes Bertalan János és Kis Violetta (Szilver TSE, Szentes) felnőtt és ifjúsági korosztályban is elnyerte a 2012. évi Tíztánc Magyar Bajnoka címet. A hétvégén városunkban megrendezett XXII. Ker Coop Matyóföld Kupa – Tíztánc Magyar Bajnokságon három korosztály versenyzői mérték össze tudásukat.
A felnőttek mezőnyébe 19, az ifjúsági kategóriában 12, a junoroknál szintén 12 pár lépett parkettre. A három korosztályban (Junior, Ifjúsági, Felnőtt) versenyző táncosok produkcióit ez alkalommal is nagy érdeklődés kísérte, hiszen több mint hatszáz fős közönség követte nyomon a középdöntők és a döntők eseményeit. A rendezvényt dr. Fekete Zoltán polgármester nyitotta meg.
A hatos fináléban a zsűri Hegyes Bertalan János és Kis Violetta produkcióját értékelte a legmagasabb pontszámmal. A Felnőtt korosztály versenyén a második helyet Süttő Roland és Tombácz Anikó (DanceStation TSE, Budapest) szerezte meg, a dobogó harmadik fokára Budai Attila és Barna Lilla (Szilver TSE, Szentes) állhatott. A bronzérmesek Budai Attila és Barna Lilla lettek. Sütő Roland és Tombácz Anikó nyerte el Mezőkövesd különdíját.
A felnőtt magyar bajnok páros azonban egy sajátos rekordot is fölállított, hiszen a Helyes Bertalan János és Kis Violetta indultak az ifjúságiak mezőnyében is, ahol szintén győzedelmeskedtek.
Az Ifjúsági kategória második helyezettje a Horváth Kende Soma és Karcagi Laura páros lett, míg a dobogó harmadik fokára Kis Vencel és Bori Ildikó állhatott fel. Még nem volt példa arra, hogy az ifjúsági bajnok ugyanaznap elnyerje a felnőtt bajnoki címet is. A rekordhoz az is kellett, hogy a délután és az este folyamán ötvennégy alkalommal lépjenek parkettre a középdöntőkben, valamint a fináléban.
A juniorok között Wicha József és Purda Réka diadalmaskodott.
A Tíztánc Magyar Bajnokságok mellett még egy Latin Rising Star verseny került megrendezésre, amely Fáskerti Zsolt és Ocsovszki Eszter (Papiron Szeged Versenytáncklub Egyesület) győzelmével zárult.

M. Zs.

 
(forrás: Mezőkövesdi Média KHT.)
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!