Február 25. - megemlékezés a bükkábrányi iskolában
Írta: Eleven Televízió   
2012. február 28. kedd, 11:29
Az Országgyűlés 2000-ben döntött úgy, hogy február 25-én tartják a kommunizmus áldozatainak emléknapját. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát.
Az országgyűlési határozat meghozatala óta minden évben országszerte tartanak megemlékezéseket ezen a napon. A kommunista diktatúrára és annak áldozataira emlékeztek a bükkábrányi iskolában is február 24-én a hetedik osztályosok egy rendhagyó történelem óra keretében. Az óra anyagát Tóth Erika tanárnő állította össze. A diákok nem csak a Szálin, illetve Magyarországon a Rákosi Mátyás és utódaik nevével fémjelzett korszak eseményeivel ismerkedhettek meg, de annak szellemiségével, módszereivel is.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Külön hangsúlyt kapott az órán a rendszer által fenntartott munkatáboroknak a világa, illetve az oda hurcoltak mindennapjainak, életkörülményeinek a megismerése. Mindezeket versek, prózai idézetek, zenés betétek tették még kézzelfoghatóbbá a fiatal generáció számára.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Riporter


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!