Bemutató táncfoglalkozás Mezőkeresztesen
Írta: Eleven Televízió   
2012. április 16. hétfő, 19:31
A Diamond Dance Alapfokú Művészetoktatási Intézmény már több éve tart táncképzést Mezőkeresztesen a Kossuth Lajos Általános Iskolában valamint a Harmatcsepp Napközi Otthonos Óvodában is.
Április 13-án a szülők, érdeklődök is betekintést nyerhettek egy-egy óra menetébe, hiszen bemutató órát tartottak a csoportok. A táncpedagógus köszöntője után indult el az óra bemelegítéssel, úgy, ahogy azt mindig is teszik egy foglalkozás alkalmával. A jelenlévők végigkísérhették az egész órát rövidített, 25 perces formában. Képet kaphattak a tanult táncokról, lépésekről, koreográfiákról.
A kicsiknél egy kicsit több játék és játékos gyakorlatok a jellemzőek, hogy észrevétlenül tanuljanak és ne veszítsék el érdeklődésüket. A látottakból májusban a záróvizsgán beszámolnak a tanulók, akkor már a táncoknak megfelelő ruhában a nagyközönség előtt.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
 

Szerkesztő


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479

Operatőr


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

Vágó


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!