Ábrányi portfólió - festmények a házasságkötő teremben
Írta: Eleven Televízió   
2012. április 23. hétfő, 11:20
Még 2007-ben született az ötlet az akkori képviselő testület részéről, hogy a bükkábrányi házasságkötő terem üresen álló fali kazettáit olyan festők műveivel díszítsék, akiket szoros szálak fűznek a településhez. Hamarosan el is készült az első mű: Novák János megfestette Barabás Miklós „A menyasszony hazatérése” című híres festményét, amelynek különlegessége, hogy a művet régi ábrányi környezetbe helyezi.
Az elmúlt év végén megfogalmazódott az igény a folytatásra. Két művész is vállalta, hogy részt vesz a kezdeményezésben. Egyikük Járó Ferenc, másikuk pedig
Novák József.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Sajnos azonban vannak olyan művészek is, akik már nem lehetnek köztünk. Az ő családjukat külön is megkeresi az önkormányzat, hogy támogassák az elképzelést a hagyatékból kiválasztott festményekkel. A terem átadására még ebben az évben sor kerül, az alkalomra pedig külön tárlatot is szervez a községi vezetés, ahol mind az öt művész alkotásaiból nyílik majd egy nagyszabású kiállítás.
 
 

Szerkesztő


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Riporter


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Operatőr


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

Vágó


Kovács Gyula
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 395 4289

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!