Őrizetben a bogácsi rablók
Írta: Eleven Televízió   
2012. május 22. kedd, 07:05
Egy 10 fős társaságból cigarettát kértek, majd kaptak is egy másik csoport tagjaitól, aztán azok mégis rájuk támadtak. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság csoportos rablás ügyében indított nyomozást, ami alig 12 óra alatt eredményre vezetett.

Bogácson egy csoport haladt a település utcáin május 20-án a hajnali órákban, amikor egy másik majd 10 fős társaság tagjai cigarettát kértek tőlük, amit meg is kaptak. Ekkor újabb szálakat követeltek, amihez azonban már nem jutottak hozzá. Az ellenállás annyira felbőszítette a csapat egyes tagjait, hogy megfenyegették, illetve bántalmazták a jóhiszemű társaságot. A támadók végül nyakláncot és karkötőt téptek ki a sértettek nyakából, illetve kezéről, majd elmenekültek a helyszínről. Az erőszak következtében az érintettek nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság a Bogácsi Rendőrőrs nyomozóival, járőreivel karöltve jelentős erőket mozgósított az akkor még ismeretlen elkövetők felkutatása érdekében. A nyomozás 12 órán belül eredményre vezetett, így másnap, a délelőtti órákban sikerült beazonosítani a szomolyai elkövetőket. A 10 fős társaságból egy férfit és két fiatalkorú társát vette bűnügyi őrizetbe a hatóság csoportosan elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság előterjesztéssel élt előzetes letartóztatásuk bírósági elrendelésére érdekében.

Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A Információs háttér:
Büntető törvénykönyv - Rablás: „Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot, avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, illetőleg valakit öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyez, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Amennyiben a rablást csoportosan követik el a büntetőtörvénykönyv az elkövetőket öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni! A csoportos elkövetés a rablásnál is súlyosbító körülmény és nem szükségszerű, hogy a rablásban résztvevők mindegyike bántalmazza, vagy fenyegesse a sértettet. Elegendő, ha az egyik elkövető fenyegető magatartásával biztosítja, hogy társa vagy társai a sértett értékeit elvegye. A passzív jelenlévő is részt vesz a rablásban, ha társaival akár hallgatólagosan is megegyezett abban, hogy segítséget nyújt a bűncselekmény elkövetéséhez. A társaival szemlátomást egyetértő pszichikai bűnsegéd jelenlétével a sértettre bénító, a tettesre bátorító hatást gyakorol.

Forrás: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!