Testületi ülés Bükkábrányban
Helyi Hírek (2012.) - Bükkábrány
Május 24-én tartotta soron következő ülését Bükkábrány község képviselő – testülete. Az ülésen összesen négy napirend került megvitatásra, majd zárt ülés következett.
Az első napirendben Bükkábrány község önkormányzat 2012. évi költségvetésének módosítását tárgyalták a tagok. Technikai jellegű változtatásokra volt szükség. Megnyert pályázatok és a II. András tér, faluközpont kialakítása miatt volt szükség a módosításokra. Ehhez kapcsolva tárgyalták és idekapcsolták a harmadik napirendi pontot, a BÁMK költségvetésének módosítását, amire szintén a nyertes pályázatok miatt volt szükség. A képviselők egyhangúlag támogatták az előterjesztéseket.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A második napirendben pályázatok beadásáról döntött a testület. Elvi jóváhagyás szükséges ahhoz hogy meginduljanak a pályázatok előkészítő munkálatai. Egészséges életmódra nevelő és szemléletformáló programok, lokális színterek a pályázat címe, amelyhez csatlakozna a „FŐNIX” Életmód Egyesület, a sportkör és az Ábrányi Ifjúságért Közalapítvány is. Ebben a kiírásban Bükkábrány a rendezvényei finanszírozását célozná meg. A másik pályázat pedig az óvodafejlesztésről szól. Itt az udvar és a szakmai munka fejlesztését tűzték ki célul. A képviselők egyhangúlag támogatták a napirendet.
 
Indítványok, javaslatok között szó esett a település központ kialakításának jelenlegi állásáról, a Kihívás Napjáról, a temetők rendbetételéről. A nyílt ülés után a tagok zárt ülésen segélyeket, kérelmeket tárgyaltak meg.
 
 

Szerkesztő


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

Operatőr


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

Vágó


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691
 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!