Úszásoktatás Mezőkeresztesen
Helyi Hírek (2012.) - Mezőkeresztes
Írta: Eleven Televízió   
2012. július 02. hétfő, 12:44
A szülők, az iskola és az iskolai alapítvány összefogásával újra úszásoktatást szerveztek a mezőkeresztesi iskola tanulóinak. A lehetőséggel az elsős, a másodikos és a harmadikos tanulók élhettek. A tanév utolsó heteiben 8-8 alkalommal összesen 48 kisgyerek kezdte a napot Mezőkövesden a Zsóry fürdőben, majd a ,,reggeli torna” után folytatták a munkát az iskolapadban eleget téve a tanórai kötelezettségeiknek.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
A program megvalósítása komoly szervezéssel és összefogással valósulhatott meg, hiszen hat osztály munkáját kellett összehangolni. Minden éppen nem úszó csoportnak meg kellett találni a megfelelő, hasznos elfoglaltságot, hiszen mindez iskolaidőben, az év végi hajrá időszakában zajlott. Megérte az ,,áldozatot”! Az utolsó alkalomra szervezett ,,vizsga” mindenkinek sikerült! A záró foglalkozáson a szülők is elégedetten nyugtázhatták, hogy még a kezdetben víztől ódzkodó kicsik is biztonságosan mozogtak a medencében. A gyorsúszás elemeit: a kartempót, a lábtempót ügyesen elsajátították a nebulók. A nyáron lehet látogatni családjaikkal a strandokat, hogy mindezt tovább gyakorolhassák. Az iskola pedig gondolkozhat azon, hogy a továbbiakban hogyan valósuljon meg a folytatás.
 
 

Szerkesztő


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

Operatőr


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

Vágó


Bodzán László
     tulajdonos

Telefon: +36 (30) 372 0691

 
 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!