Életre kel a keresztesi csata - Programok Mezőkeresztesen
Írta: Eleven Televízió   
2012. július 30. hétfő, 08:36
Alig telt el egy hónap a Szent Iván éji vigasságok és a Lovas napok óta, a mezőkeresztesiek egy újabb attrakcióra készülnek.
Augusztus 18-20 között kerül megrendezésre az 1596-os mezőkeresztesi csatának emléket állító haditorna.
A tervek szerint a török-magyar összecsapás életre keltése, a múlt felelevenítése a cél. A látogatók egy korhű világba csöppenhetnek. Megismerkedhetnek a szokásokkal, a harci eszközökkel, a harcmódokkal, kipróbálhatják a kardforgatást, az íjászatot, a kézi fegyvereket, a kovácsolást és többek között a kosárfonást is.
Hirdetés_______________________________________________________________________
 
Szombaton főzőverseny, labdarúgás, népi játszótér, szűrővizsgálatok, haditorna bemutató, bábszínház várja többek között a kilátogatókat, míg vasárnap fogathajtó verseny kápráztatja el a közönséget, közben pedig életre kel a mezőkeresztesi csata korhű mása is. Az esti órákban mindkét napon szórakoztató műsorok várják az érdeklődőket.
Augusztus 20-án hétfőn ünnepi megemlékezéssel kezdődik a nap délután 13:00 órától a Városháza előtt, majd a Népkertben folytatódik a az estig tartó szórakozás. A mulatós kedvűeknek itt lesz Bunyós Pityu, a kicsiknek interaktív gyermekműsorral kedveskednek, a komolyzenét szeretők operett slágereket hallgathatnak. Esti két fellépő a Frogshow és a Hooligans koncertje pedig előreláthatólag fergeteges szórakozásnak ígérkezik.

Programok:
Augusztus 18. (szombat)
9:00
-Dávid János főzőverseny,
-Bartók Pál és Turóczi Károly emléktorna,
-Véradás (Magyar Vöröskereszt),
-Egészségügyi szűrővizsgálatok,
-Népi játszótér,
-Haditorna bemutató,
-Mesterség bemutató,
-Ügyességi játékok,
-Bábászínház
15:00
-Eredményhirdetés,
-Mulatós egyveleg
Augusztus 19. (vasárnap)
9:00
-Kézműves vásár,
-Népi játszótér,
-Mesterség bemutatók,
-Kiss Bertalan fogathajtó emlékverseny I.
12:00 Mezőkeresztesi csata haditorna bemutató I.
13:00 Kiss Bertalan fogathajtó emlékverseny II.
17:00 Mezőkeresztesi csata haditorna bemutató II.
18:00 Szórakoztató műsorok
Augusztus 20. (hétfő)
13:00
-Ünnepi megemlékezés a Városháza előtt
-Zenés felvonulás a Népkertbe
15:00 Bunyós Pityu
16:00 Réparetekmogyoró Társulat Interaktív gyermekműsora
17:00 Operett slágerek
18:00 Tombola
19:00 Frogshow
20:00 Hooligans
 
 

Szerkesztő


Bodzán Gábor
szerkesztő, operatőr

Telefon: +36 (30) 557 5479
 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 

A hozzászólás az Ön számára nem engedélyezett.
Kérjük regisztráljon vagy lépjen be az oldalra!